Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-10 / 188. szám

rtai tfecftt ..„if • u K/Cirlao 1958. AUGUSZTUS 10. VASÁRNAP Egy sokoldalú asszony ÍGY látta az edző... A Ceglédi Vasutas bajnoki szerepléséről Amikor 1957-ben biztossá vált, hogy ismét az NB II-ben játszik a csapat, nagy becs­vággyal és felelősséggel ké­szültünk a soron következő bajnoki évre. Legfőbb célkitű­zésünk az volt, hogy benn ma­radjunk az NB II-ben. Már 1957 őszén hallatszottak kü­lönböző elképzelések a követ­kező évi bajnoki rendszerről: NB I/B, sok kieső stb.... Első feladat az volt, hogy az új és fiatal játékosokat beépít­sük a csapatba és egységessé kovácsoljuk az együttest. Ezek a játékosok: Kalteneeker, Csornai, Halász, Lengyel, Bel­la, illetve a fiatal Csontos és Kubinyi. Ügy indultunk, hogy lehe­tőleg a bajnokság elején biztosítsuk a bennmara­dást. Sikerült jó rajtot venni, az első mérkőzésen Gyulán l:0-ra győztünk. Ezután két döntetlen és egy vereség kö­vetkezett. Ez nem törte le a csapatot, sőt az UTTE ellen döntetlent harcolt ki Cegléd, majd a fővárosban, a Vörös Meteor ellen 2:l-es sikert ért el a gárda. A továbbiakban a vártnál jobban szerepelt a CVSE, ki kell emelni az NB I-be most felkerült B. Vasutas elleni mérkőzést, amikor 5 tartalék­kal 2:0-ra, Szolnokon pedig 4:0-ra nyert a csapat. Vég­eredményben ősszel az előke­lő hatodik helyen végeztünk. A viszonylagos jó szerep­lésnek több oka van. Egyrészt a játékosok lel­kesedése és a taktikai uta­sítások betartása. Idegenben, vagy nálunk jobb­nak tartott csapat ellen, min­dig megerősített védelemmel küzdöttünk. Gyikó a sepregető tisztét látta el. Négy csatárral játszottunk, s közülük az egyik há,tra járt a labdáért. A taktikai elképzelésekhez tar­tozott. ha az ellenfélnek volt egy különösen jó tulajdonságú csatára, akkor egy védőt fel­áldoztunk annak semlegesíté­sére. így például Deák ellen Gyikót, vagy a nagyon gyors Kemény (UTTE) ellen Várko- nvi doktort, a gólerős Rendek (BVSC) ellen a kemény Pin­tért, a magas és jól fejelő Sze­gedi Becker ellen pedig Bellát bíztuk meg ezzel a feladattal. Sok gyakorlással gyors csatárainknál beidegződött az egyszerű, hosszú húzá­sokból álló helycserés tá­madásszövés. A négy csatárnak nem volt kötött posztja, csak a kezdés­nél. Utána állandóan változ­tatták helyüket. Érdekes és tanulságos volt, hogy egy-egy vereség nem törte le a csapatot. Például a Gázgyártól elszenvedett 2:0-ás vereség után következett a BVSC elleni 2:0-ás siker. En­nek az ingadozásnak főleg a védelem gyakori kényszerű változása volt a fő oka: sérü­lés. bevonulás stb. Tavaszra is komolyan fel­készültünk, de egyes játé­kosok beleestek az elbiza­kodottság hibájába, főleg Csernai. Két vereség kellett ahhoz, —• a Pénzügyőrök elleni 0:2 és a Makó elleni 1:6 —, hogy ezt levetkőzzék. Lassan magá­ra talált a csapat. Egészen a 7. mérkőzésig. Ekkor Ceglé­den 4:l-re kikaptunk Szolnok­tól, majd 5:0-ra alulmaradtunk a fővárosban a BVSC-vel szem­ben. E két vereséghez nagy­ban hozzájárult, hogy az ad­dig ragyogóan védő Kalte- necker idegei teljesen fel­mondták a szolgálatot. A csapat legragyogóbb fegy­verténye, hogy június elsején, az addig vezető KISTEXT-et 2:l-re megverték. Ezen a mér­kőzésen szoros emberfogással és területvédelemmel játszot­tunk. A gyors Húst Várkonyi dr., az erős és lendületes Bor­bélyt Pintér fogta. A hátsó területet pedig Gyiikó „sepre- gette" sikerrel. Elől a 3 gyors csatár. Halász. Kökény és Csernai cikázott a technikás Botos irányításával. Egy kis statisztika. Az elmúlt idényben ösz- szesen húsz játékos szere­pelt. Minden mérkőzésen ott volt Halász és Kökény, Botos egyszer nem játszott. Csernai, Fodor és Gyikó há­romszor, Várkonyi dr. ötször, Baranyi, Pintér és Lengyel pedig hatszor nem szerepelt. Érdekesség, hogy mindkét ka­pus, Madarasi és Kalteneeker 18—18 mérkőzést játszott. A góllövő listán Csernai végzett az élen: 23-szor vette be az ellenfél kapuját. Halász, Kökény 8—8. Fodor 4. Botos, Gyura 2—2, Bella 1 gólt rú­gott. Két labdarúgó jutott egy­szer a kiállítás sorsára: Bella és Pintér. A 36 mérkőzés közül 12 mérkőzésen nem kaptunk, 10 meccsen pedig nem rúg­tunk gólt. Mérkőzésenkint átlagban 1,3 gólt lőtt a csapat, a kapott gólok át­laga 1,6. Ez a szám a védelem gyenge­ségét bizonyítja. A Ceglédi Vasutas otthon 24. idegenben pedig 15 pontot szerzett. A félidők eredményeit figyelem­be véve az első félidőben 33, I a második félidőben pedig 38 I pontot szerzett a csapat. Ez az együttes jó erőnlétét mutatja. Az egyéni teljesítményeket figyelembe véve a labdarú­gók a következő osz­tályzatot kapják elmúlt évi játékuk alapján: Ma­darasi 6,94, Gyikó 6,87, Bara­nyi 6,86, Pintér 6,79, Csernai 6,66, Kökény 6,55, Várkonyi 6,52, Kalteneeker 6,44, Lengyel 6,11, Botos 6.07, Fodor 6.03, Halász 5,94, Csontos 5,93, Ku­binyi 5,33, Magyar 5,20, Gyu­ra 4,75, Bella 4,65, Kugler 4, Nagy I. 1, Darányi 7, Nagy és Darányi egy mérkőzést ját­szott. A játékosok ranglistáján ősszel Fodor vezetett, ta­vasszal visszaesett, akár­csak Csernai. Tavasszal vi­szont sokat javult Halász és Madaras. Megvált a csapattól Magyar, bevonulás, Gyura, egészségi okok, Bella pedig idényközben tanúsított komolytalansága miatt. Nagyon esedékes, hogy a sokra hivatott Kökény be­váltsa a hozzáfűzött reménye­ket, de elsősorban mentalitá­sán kell változtatnia. A felkészülés az őszi idény­re megkezdődött. Szerényen, képességeinkhez mérten mi is leszűrtük a VB tanulságait. A Testnevelési Főiskolán két Baróti és egy Csanádi beszá­molót hallottam. Ennek jegyé­ben dolgozunk a jobb erőnlét, a gyorsaság és a technikai készség fejlesztése, valamint az egyszerű, gyors taktikai húzások elsajátítása érdeké­ben. Lőrincz Emil Termelők! Figyelem! Növendékállatok számára abraktakarmányt kaphatnak cserébe. 100 kg májusi morzsolt kukoricáért 120 kg korpát, 115 kg májusi morzsolt kukoricáért 100 kg takarmány- árpát adnak a Terményforgalmi Vállalat telepei és a terményfelvásárlásra kijelölt földművesszövetkezetek. A magyar—amerikai atléti­kai viadal egyik legnépszerűbb részvevője az amerikai Earlene Brown volt. A hatalmas ter­metű, több mint százkilós né­ger asszony mindkét verseny­számát megnyerte. Diszkosz­vetésben és súlylökésben egy­aránt első lett, súlylökésben stadioncsúccsal. De nemcsak sportolásban sokoldalú. Kiváló háziasszony, s a legnagyobb szenvedélye a tánc, elsősorban a rock and roll. 45 éves a Fóti SE Á Fóti SE a közelmúltban tartotta elnökségi ülését Gár­donyi Géza vezetésével. Gárdonyi sporttárs ismertette az elnökséggel, hogy a sporttelep korszerűsítésére 15 ezer forin­tot irányoztak el. Ebből a talaj gyalulását, az atlétikai pálya rendebehozatalát, a kézilabda-pálya létesítését és a kerítés megjavítását tervezik. A munkálatok már meg is kezdődtek. Jövőre a tervek szerint lelátót építenek, s remélik, hogy ehhez a sporttanács támogatását is megkapják. A munkálatok befejezésével a fóti sporttelep a járási és megyei sportesemé­nyek megtartására kiválóan alkalmas lesz. A pálya elkészülte az atlétikai népszerűsítését is elősegíti majd. Gárdonyi Géza azután ismertette, hogy az egyesület augusz­tus 13-án üli fennállásának 45. évfordulóját. A jubileum alkal­mából augusztus 17-én délelőtt 9 órai kezdettel egésznapos sportműsort tartanak. Ennek keretében az egyesület alapító tagjait megjutalmazzák. Ekkor kerül sor a Vörösmarty Ku­páért kiírt asztalitenisz egyéni csapatversenyre is. Vincze László A F0PR0BA ELŐTT E'utszott Szolnokra a megyei spartakiád válogatott (Tudósítónktól) Az országos döntőre készü­lő Pest megyei spartakiád-vá- logatott ma Szolnokon szere­pel. Szolnok és Bács megye spartakiádosaival méri össze tudását. Szombaton délután a ceglé­di szerelvény egyik kocsiját tartották fenn a Pest megyei sportolók számára, s a kalauz alig győzte az idegeneknek mondogatni: „bérelt szakasz”. Bár 14,43-kor indult a vo­nat Nyugatiból, csak fél há­rom után tűntek fel a sporto­lók. Gyorsan elfoglalták he­lyüket a kocsiban. A hátrale­vő időben villáminterjút foly­tattunk Huszár Jánossal, a megyei ifjúsági sportbizottság elnökével. — Bár csak edzés jellegű a mai verseny, azért szeretnénk ió eredményt elérni — mon­dotta. — Elsősorban a női szá­mokban várható siker, súly­lökésben, magasugrásban. 400 méteren. Az elért eredmények alapján kévét kanunk majd az országos dönfőbeli esélyeink­ről, hisz hírek szerint a tava­lyi győztes Szolnok, valamint Bács a legerősebb megye. Be kellett fejezni a beszél­getést, indult a vonat. Hiába állt ott az ablaknál az 1943 márciusában született pomá- zi Ruppert Mária, a különít­mény legfiatalabb tagja, már nem tudtuk szólásra bírni a magasugró kislányt. A kocsi a Nyugatiban még nem telt meg. Útközben is csatlakoznak sportolók a cso­porthoz. összesen 55 főnyi versenyzőgárda képviseli me­gyénket Szolnokon. Az éjsza­kai szálláshely a szolnoki diákotthon, a délelőtt fél 10- kor kezdődő verseny helye pe­dig a városi sporttelep. Későbbre halasztották a Vecsés—Gyömrő kupamérkőzést A monori járás Steinmetz Ku­páért kiírt labdarúgó-tornáján már két fordulót bonyolítottak le. A legjobban a Monori Petőfi szere­pelt eddig, mindkét mérkőzését megnyerte. Üllő, Vecsés és Gyöm- rő egy győzelemmel és egy vere­séggel áll. Mára tűzték ki az Üllő —Monor, valamint a Vecsés— Gyömrő találkozót. Az utóbbi mér­kőzést azonban későbbre halasz­tották, mert mint ismeretes, ma Gyomron járási honvédelmi sport­napot tartanak. 3F V 6AZDA Tegyünk el Jelire tojást! A legtöbb gazdasszony min­dig tojás-szűkében van télen. Sokan természetesnek veszik ezt, hiszen a tyúkok ilyenkor keveset tojnak. Pedig most, a nyári tojásbőség idején jóné- hány módszerrel tartósítha­tunk tojást télire. A legtöbb baromfitenyésztő ismeri azt a gyakorlatban is bevált módszert, hogy a „két- asszony közötti” tojás a leg­jobban eltartható. Persze, csak úgy, ha ebben az idő­szakban a kakasokat az ólba zárjuk. Ez azért szükséges, mert a terméketlen tojások jobban tartósíthatok. Télire mindig friss tojást tegyünk el. A frisseséget köny- nyen megállapíthatjuk. Pél­dául a friss tojást feltörve, sárgája egészben marad, kü­lönválva a fehérjétől, lám- pázva a légűr kb. 10 filléres nagyságú, úsztató próba ese­tén a friss tojás lesüllyed a vízben. Milyen módon történik a tojások tartósítása? A tartósításnak az a lénye­ge, hogy a tojáshéjon levő pó­rusok eltömésével megakadá­lyozzuk a lélegzést, a párol­gást és így meggátoljuk a baktériumoknak a tojásba való jutását. Leggyakrabban és legjobban bevált tartósítási módszerek a következők: Legegyszerűbb módszer, ha rövidebb időre akarunk na­gyobb mennyiségű tojást tá­rolni (lakodalom stb.): a to­jásokat száraz., hűvös helyen polcra rakva, gyakran forgat­juk. Hosszabb időre a legjobb a mészvizes tartósítás. Ilyen esetben a friss tojást 10 szá­zalékos mészvízbe (1 kg oltott mész, 10 liter víz) rakjuk. Ez a módszer biztos, de hibája, hogy gyakran érezni a tojá­son a mész-ízt és a fehérje nemigen verhető fel. Tartósítják úgy is a tojást, hogy hirtelen, egy pillanatra forró vízbe mártják. Ilyenkor a tojásfehérjének külső ré­tege megalvad, elzárja a tojás pórusait. Az így tartósított to­jás csak egyes ételek készíté­sére alkalmas, fehérje szintén nem habzik. A legtisztább tárolási mód­szer a 10 százalékos vízüveg- oldatos. Ennél a módszernél a tojásnak nincs mellékíze és fehérje is jól felverhető. Saj­nos, kevés háziasszony tud éhhez a tartósító szerhez hoz­zájutni. Faluhelyen gyakran igen egyszerűen, mégpedig a sza­lonnabőrös eljárással tartó­sítják a tojásokat. Szalonna- bőrrel jól bedörzsölik a tojá­sokat és a rárakódott zsírré­teg megakadályozza a tojás párolgását és a baktériumok bejutását. Bármilyen módszerrel is rakjuk el a tojásokat télire, a tojásos edényt kössük le, hű­vös és száraz helyen tartsuk. Néhány faluban használják azt a rossz tárolási módszert, hogy a tojásokat korpa, vagy gabona közé teszik. Ezt ne csináljuk, mert a tojások így könnyen fertőződhetnek és idő előtt bomlásnak indulnak. Hogyan szedjük ás csomagoljuk a csemegeszőlői ? Napjainkban megyénk na­posabb, déli járásaiban már megkezdték a csemegeszőlő szedését. Az átvevő vállalatok, de maga a szabadpiac is köve­telményekkel lép fel a minő­ség és a csomagolás tekinteté­ben. Hogyan szedjük a csemege- szőlőt? Amíg a szőlő a fogyasztóhoz kerül, legalább két-három ké­zen megy keresztül. Éppen ezért fontos egészségügyi kö­vetelmény, hogy se szedéskor, se csomagoláskor ne fogdos- suk nagyon össze a fürtöket, mert így a szőlő legszebb dí­szét, a bogyók hamvasságát dörzsöljük le. Szedéskor, cso­magoláskor, ha lehet, mindig a fürtök szárát fogjuk meg. Csemegeszőlőt sohasem sza­bad nedves, esős időben, haj­nali, vagy esti harmat idején szedni, mert csakis a száraz időben szedett szőlő tartható épségben. A leszedett szőlőt hűvös he­lyen tároljuk. Különösen me­leg időben fontos, hogy a sző­lő minél hamarább lehűljön, nehogy fülledt és fonnyadt le­gyen. Az áru értékét jelentősen befolyásolja a csomagolás technikája. A vásárló inkább többet ad az ízlésesen csoma­golt áruért, mint pl. a na­gyobb kosarakba ömlesz­tettért. A csomagolásnál ügyeljünk, hogy ne sértsük meg a szőlő­szemeket, mert a kifolyó lé cukortartalma erjedésnek in­dul és így az egészséges bo­gyók is beszennyeződnek. Bármilyen módon is csomago­lunk, arra nagyon ügyeljünk, hogy a fürtök szorosan állja­nak egymás mellett. A lazán csomagolt fürtök szállításnál összerázódnak, egymáshoz ütődnek, így megsérülnek és nedvet eresztenek. Csemegeszőlő csomagolásá­ra legalkalmasabbak a sekély típus-rekeszek. Csak végső esetben használjunk kosarat. Kosárban ugyanis oldalnyo­más és rázkódás miatt na­gyon törődik a szőlő. Mikolai Ferenc PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia. Szerkeszti a szerkesztő bizottsági Kiadia a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili. Blaha Luiza léi 3; Telefon: 343—100 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Eladó egy jókarban levő Csepel 100-as mo­torkerékpár. Cegléd. Pesti út 25. szám. BMW 750-es sürgősen eladó, XIV., Mexikói u. 51. Beck. 496—221. Kétszemélyes reka- miek, fotelok, székek kaphatók II., Mártí­rok útja 24. Kárpitos. Ebédlőbútor eladó. Ér­deklődni lehet: Vác. Jókai utca 10. Budapest határában ötvennégyes autóbusz és vasút mellett be­költözhető családi há? megosztva is eladó. Gyálfelső. Iglói u. 12. Mészáros. Esküvőre fátyol, mű- I virágkülönlegességek | készítője Kovácsné. [ Budapest, Garay utca 45. Garay-térnél. Fulladásmentes liba- kacsatömőtölcsér, 35 év óta bevált minő­ségben 44 forintért Egy állatot egy perc alatt lehet megtömni Szállítja: Szabó Ká rolyné. Budapest, VIEL Luther utca 4. Jtfelú.jítáái munkát Budapesten és Pest megyében vállal b Pest mesvei Köbanya es Ütépttő Vállalat Bu­dapest. V.. Királyi pa u. 11. Telefon: 183-738. Piros betoncserép, 39- fele színes mozaiklap kapható. Vas műkő- áru készítő. XI.. Bocs- ka. út 52. Mozaiklapok gyönyö­rű mintákban kapha­tók. Vidékre szállítok. Etaba. XI.. Bartók Béla út 76. 256-211. Hii dessen a PEST MEGYEI HÍRLAPBAN

Next

/
Thumbnails
Contents