Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-07 / 185. szám
1958. AUGUSZTUS 7. CSÜTÖRTÖK '\JC irtai) 5 Tizenöt fajta búza a Hortobágyon A Hortobágyon a Borsosi ÁlLlszoklunk a sablonoktól. Már természetesnek tűnik, 'ha rövidrefogott. jó szónoklatokat hallunk. S ha ezeket nem is követi , vastaps. sőt sokszor hangos tetszésnyilvánítás sem, mégis számos iel mutatja; hatásosak az előadások, beszámolók. Talán azért, mert a lényegről. mindig a lényegről szólnák. Ha az ifjúság neveléséről beszélnek, nem a kül- és •belpolitikai tájékoztatóval kezdik -és általános szólamokkal folytatják, hanem mindjárt a „közepébe" vágnak. Nem szóról szóra, papírról olvassák, hanem közvetlen kapcsolatot teremtenek a hallgatósággal, mondanivalójukat sok-sok élménnyel, gyakorlati tapasztalattal’ fűszerezik. Erre gondoltam, síikor a budai járás KlSZ-bizottsági ülésén vettem részt. Mert sajnos. ez a tanácskozás nem sikerült. Nem mintha itt kül- és belpolitikai tájékoztatót mondtak volna, vagy szóról szóra olvasták volna papírról a beszédet. Más volt a baj. Hosszadalmas és általános eszmefuttatás folyt. Emlékeztetett arra az -időre, amikor a hallgatóság percenként nézte az órát; mikor lesz már vége? Szávai Ferenc elvtárs KISZ-titkár, az ifjúsági nevelési problémákról beszélt, jobbanmondva elvontan filozofált, mégpedig olyan dolgokról, amelyekről számtalanszor olvastunk, hallottunk már. Nyoma sem volt a járási sajátosságok elemzésének, az elvi tételek járási viszonylatra való alkalmazásának. Az ilyen beszámolót nem követhette színvonalas vita sem. Mégsem írunk dörgedelmes bírálatot a KISZ-bizottságról. Már csak azért sem, mert a KISZ alakulása óta ez át első járási bizottsági üLésü'k és nincs elég tapasztalatuk, hogyan is kell azt előkészíteni, hogyan is kell új stílusban beszámolót tartani. Inkább ennek az ülésnek tapasztalatai alapján arról ű'unk, hogyan lenne helyes egy ilyen rendkívül fontos ülést jól előkészíteni. Nem valami új módszert javaslunk, nem akarunk kinyilatkoztatásokat sem tenni, csupán a pártéletben meghonosodott és nagyon jól bevált szokásokra hívnánk fel a figyelmet. A megyei, a járási pártértekezleteket, de a végrehajtó bizottsági üléseket is hosszadalmas brigádmunka előzi meg. Legalább két hónappal az ülés előtt a brigádok üzemekben, községekben tanulmányozzák a meglevő témát, s tapasztalataikból állítják azután össze a beszámolót. Miután sok-sok do1 gozó véleményét meghallgatták. Ez nemcsak azért hasznos, mert közvetlenül az életből merítik a tapasztalatokat — kivált a beszámolót előadó elvtárs —, hanem azért is, •mert akik 'részt vesznek a brigádmunkában, sajátjuknak érzik a megyei, illetve járási szervek munkáját, részesének érzik magukat a beszámolónak és nagyobb felelősséggel járulnak’hozzá a hibák kijavításához. A kiszesek tapasztalt, idősebb • kommunistákat is meg- j kérhetnek, vegyenek részt a I brigádban, hegy m''rétközben elvi és gyakorlati útmutatást kapjanak tőlük. A községeket, a gyárakat járva, nemcsak általánosságban beszélnek majd akkor a nevelésről, hanem he- j lyi példákkal fűszerezve ! mondhatják el, mi nehezíti az ifjúság nevelését, milyen társadalmi, politikai problémák foglalkoztatják a fiatalságot. Nem lenne helyes, ha a KISZ-szervezetek másolnák a pártszervezetek munkáját, ha válogatás nélkül mindenben utánozni akarnák a pártmunkásokat. Az azonban szintén hasznos lenne, ha a brigádmunka eredményeit végrehajtó bizottsági ülésen vitatnák meg, mint a pártszervek, Ez azzal a haszonnal is járna, hogy a beszámoló nem az utol- j só pillanatban készülne el és j érdemben is meg lehetne bírálni. Nem menne az önálló ; munka rovására, ha a járási pártbizottság segítségét is igénybe vennék. Számunkra I viszont előnyös lenne, hiszen j ott sokéves tapasztalattal ren- j delkezö elvtársak dolgoznak, ! akig számos tanáccsal szolgál- ! hatnak a fiataloknak. Az ifjúsági vezetőknek sok ; tanulásra, gyakorlati munkára van ahhoz szükségük, hogy ' olyan tapasztalatra, vagy tu- | dásra tegyenek szert, mint a pártvezetők. Ezért minden le- ; hető alkalmat használjanak fel arra, hogy figyeljék a párt- j szervek munkamódszerét és ; amit saját munkájukban hasz- j nosíthatnak, azt hasznosítsák is. A budai járás. KUSZ bizottság levont» ennek a gyenge értekezletnek a tanulságait és elhatározta, hogy néhány hónap múlva ismét napirendre tűzi ez ifjúság nevelési problémáit. Azt az ülést már jól készítik elő. Mutatja ezt az előzetes intézkedésük. Tizen- j hattagú bizottságot hívtak életre, amelyben pedagógusok, KlSZ-bizottságj tagok, s az öregek tanácsából néhány elvtárs vesz részt. lami Gazdaság területén évek j óta kísérleteznek különböző búzafajtákkal. Vizsgálják, hogy a hazai és a külföldi fajták közül melyik bírja legjobban a pusztai szeles időjárást, melyiket érdemes ezen a tájon vetni. Ebben az évben 15 fajta búzát arattak a kísérleti parcellákon. Mindegyik termését külön rakják és csépelik, majd j a legjobbakból folytatják a j nagyüzemi kísérleteket. A gaz- | daságban ebben az évben az U 8-as búza adta a legjobb termést. Voltak olyan 20—25 holdas táblák is, ahol az átlagtermés elérte a 17 mázsát. hordóhiány Az időjárás az idén rendkívül kedvezett a szőlőnek. Számottevő kárt sem a fagy, sem a jég, sem pedig a peronosz- póra nem okozott. A szőlők jelenlegi állapota azt mutatja, hogy — ha valami baj őszig nem éri — bőséges lesz a szüret. Egyes vidékeken csúcstermésre van kilátás Ugyanakkor azonban több helyütt felvetődött: lesz-e elég hordó az új termés fogadásához, a megfeelhárítására lelő kezeléshez, tároláshoz? Illetékes helyen adott tájékoztatás szerint az Országos Tervhivatal a különböző minisztériumok szákembereinek bevonásával már a közeli napokban megvizsgálja, hogy milyen hathatós intézkedésekkel vehetik elejét a rendkívül bőségesnek ígérkező szőlőtermés következtében esetleg jelen Use- ző hordóhiánynak Fővárosi lotti a lottó örö A Wartburg ism A múlt heti lottó jutalom- sorsoláson 384 értékes nyereménytárgyat húztak ki. A fő- nye^-ejpénygk,a . két. öröklakás 'és' a gépkocsi — boldog tulajdonosainak személye még ismeretlen. A Sportfogadási ós Lottó Igazgatóság azonban megállapította, hogy a két öröklakás valószínűleg budapesti, a gépkocsi pedig ismét vidéki fogadóhoz került. A 2 125 815. számú szelvényt,1 Csépelnek az érdi Szabadság Tsz-hen Buba József etető jókedvűen adja a kévéket a gépnek. Előtte Buba Józsefné átvágja a kévék kötéseit Az elevátor megkönnyíti a munkát, mert jó magasra felviszi a szalmát A tsz elnöke. Pogács Mihály és Huszár Ferenc raktáros pontosan lemérik a zsákokba folyt búzát. Átlagtermésük 9—10 q búza egy holdon I : isCíf*!«i» RÁDIÓMŰSORA I i i 1958. augusztus 11-tól 17-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK Kossuth-rádió: 4.25—7.59-ig: Vidáman — frissen. Zenés műsor. | | — Közben: ,4.30: Hírek. Időjárásjelentés. _ 5.00: Falurádió. _ 5.30: | | Hírek. Időjárásjelentés. — 6.59: Időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárás- 1 = jelentés. — 7.10: Uj könyvek. 7.35: Naptár. — 7.55: Mit főzzünk? = | — 7.59: Időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. Időjárásjelentés. — = | 10.00: Hírek. Lapszemle. Idöjárásjelentés. — 11.59: Időjelzés. — 1 1 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Idő járás jelentés. — 15.59: | | Időjelzés. — ifi.00: Hírek. — ifi.08: Idő járás jelentés. — 18.47: Műsor- | I ismertetés. — 17.59: Időjelzés. — 18.00: Hírek. Idöjárásjelentés. — | 1 19.54: Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti | | krónika. Időjárásjelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Idő- | | járásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. | | Utána: Víz jelzőszolgálat. Petőfi-rádió: 6.00—8.00-ig: Reggeli zene. Közben: 6.2«: Szín- | = házak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Műsor- ^ | zárás. — 14.00: Hírek. Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.00: Hírek. | | — idöjárásjelentés. — 23.00: Műsorzárás. HÉTFŐ, AUGUSZTUS 11. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.L0: Riportmüsor. — 9.25: Mai szerzők népdalfeldolgozásaiból. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk ... — 12.10: Csorba Dezső és zenekara játszik. _ 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. __ 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14.15: Operettmuzsika mai szerzők műveiből. — 14.55: Napirenden ... — 15.00: A Gyermekrádió műsora. —. 15.20’ Takita. Iskolások társasjátéka. _ 15 .40: Egy népdalgyűjtő útinaplójából. — 16.10: Lányok, asszonyok. — 16.25: Werner Mária és Déri Pál énekel. — 16.56: Műsorismertetés. — 17.00: Riportműsor. — 17.15: ötórai tea. — 18.10: Szimfonikus hangverseny. — 18.45: Ifjúsági őrjárat. — 19.00: Vécsey Ernő zongorázik. _ 19.12: Farkas Ilonka, T örök Erzsi.. Boj.tor Imre és Tekeres Sándor népdalokat énekel. — '20.30: .,Áz operaszínpah csillagai”. — Andai Piroska. _ 21.05: Magyar í rók halhatatlan műveiből. —. 21.30: Könnyű zene. — 22.20: Aki hűtlen, póruljár. Kétfelvonásos opera. — 23.50: Beethoven: Három bagatell. — 0.10: Verbunkos muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: Ifjúsági mn- sor. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: Kritika Kodolányl János Uj ég. új föld című regényéről. — 16.00: Szórakoztató zene. _ 16.40: Riporterszemmel a világ körül. — 16.5*0: A régi Párizs. — 17.50: Három pengő. Rádiódráma. — 19.05: Német nyelvtanfolyam. *- ,19.15: Prokofjev: VIII. szonáta, — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Tánc- zene. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Szimfonikus költemény. — 21.40: Novoszád János visszaemlékezése — 22.00: Magyar nóták. — 22.30* Mahalia Jackson énekel. KEDD, AUGUSZTUS 12. Kossuth-rádió: 8.10: A kaposvári ÉDOSZ Központi Művelődési Ház zenekara játszik. — 8.40: Sugár Rezső és Farkas Ferenc kórusmű- veiböl. — 9.00: Számoljunk gyerekek! _ 9.10: A Gyermekrádió műs ora. — 9.40: A Császár—Groll har- monikakettő.s játszik. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Balettzene. — 11.00: Fagyejev. Az utolsó udege című könyvének ismertetése. — 11.20: Ajándékműsor. — 12.10: Könnyű zene ebédszünetben. — 13.00: Gray Gábor és Tóth Gyula versei. — 13.10: Operarészletek. — 14.00: Szórakoztató zene. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 13.00: Az örök kenyér. Ifjúsági rádiójáték. — 16.10: Tömegdalok. — 16.25: Napirenden ... — 16.30: Egy falu — egy nóta. — 16.56: Műsorismertetés. — 17.00: Beszélgetés dr. Gábory Miklós régésszel. — 17.15* A szvit történetéből. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. __ 18.40: a rádió ipari rovata jelenti. _ 19.00: Sokat arattam a nyáron. — 19.30: A világirodalom humora: Kurt Tuchelsky humoros müveiből. — 20.30: Tánczene. — 21.00: Budapesttől az Északi Sarkkörig. — 21.30: Szerelmi kettősök operettekből. __ 21.55: Petőfi "Sándor: A jó öreg kocsmáros. — 22.15: Kommentár. Mai szemmel ... — 22.25: Kórusok. — 22.45: A két anya. Elbeszélés. — 23.10: Mozart: D-dur divertimento, — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Glazunov: a-moll hegedűverseny. — 14.45: Gerolsteini kaland. Filmzene. — 15.00: Szót kérek . . . Paszt Róbert szatirikus írásai. — 15.15: Kamarazene. — 15.50: Mi újság a nagyvilágban? — 16.00: Erkel Ferenc operáiból. — 16.45: Tóth Endre debreceni költő munkásságát ismerteti dr. Nagy János. — 17.00: Zenés randevú. — 17.30: Rádióegyetem. _ 18.00: Fúvószene. — 1 8.30: Mezei csokor. — 19.05: Orosz nyelvtanfolyam. — 19.15: Operettdalok. — 19.35: Hirdetőoszlop. _ 1 9.45: Három év _ a fejlődés új k orszaka. — 20.00: Beethoven és Bartók zongoraművek. _ 20.40: F alurádió. — 21.05: Magyar népdalok. — 21.35: Békességóhajtás. Verses, zenés összeállítás. SZERDA, AUGUSZTUS 13. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Lakatos Zoltán és zenekara játszik. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.20: Ifjúsági riporlműsor. — 10.30: Zenekari hangverseny. — 11.10: Svéd versek és dalok. _ 11.25: Népszerű o lasz operaáriák. _ 12.10: Táncz ene. — 13.00: Lányok, asszonyok. 13.15: Operettrészletek. — 13.40: A szovjet népek költészetéből. — 14.01: Magyar nóták. — 14.40: Hangszeres táncok. — 15.00: A névtelen őrs. — 15.25: Olasz dalok. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.10: Napirenden... — 16.13: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.56: Műsorismertetés. — 17.00: Emberek, tervek, remények ... — 17.20: Mozart operáiból. _ 18.10: Lakatos Sándor és zenekara látszik. — 18.45: 2000 család életéről beszélnek a számok. — 19.00: Sze-' relmi hangulat. __ 20.17: Moszkva városáról. — 21 ’O: Közvetítés a Művészek Hágából. __ 23.20: vp** • énekek. — 0.10: Könnyű zene. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.50: Fotoamatő- rök ötperce. — 14,35: Szimfonikus zene. — 16.00: Tinó Rossi énekel. — 16.20: Nitschke: Keringőrapszódia nagyzenekarra. _ 16.30: Katonák. Halasy Árpád elbeszélése. — 16.45: Operakóruspk. _ 17.20: Az e gyház és a modern tudomány. _ 1 7.40: Tánczene. — 18.20: Goethe: A vándor éji dala. — 18.30: A Gyermekrádió műsora. _ 19.05: N émet nyelvtanfolyam. _ 19.13: Muszorgszkij zenei szatíráiból. _ 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Budapest hangversenytermeiből. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Sárközi szőttes. Népdalfeldolgozások. — 21.45: A Faluszínház emlékkönyvé bői. — 22.00: Szórakoztató zene. CSÜTÖRTÖK. AUGUSZTUS 14. Kossuth-rádió: 8.10: Miklós Kata, Horváth Tivadar és Zentai Anna énekel. _ 8.55: Édes anyanyelv űnk. — 9.00: Budapesttől az Északi Sarkkörig. — 9.30: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Tömegdalok. — 10.10: Uj hajtás. — 10.40: Händel: Német áriák. _ 11.00: Öt tányér. P alotai Boris elbeszélése. _ 11.20: M agyar nóták. _ 12.10: Könnyű melódiák. — 13.00: Bernáth Gazs» anekdotái. — 13.10: Operarészletek — 14.20: Egy falu — egy nóta. —• 14.50: A Magyar Állami Nép! Együttes műsora. — 15.10: Sakk- matt. — 15.20: A Gvermekrád’ó műsora. _ 15.40: Ifjúsági műsor. — 1 6.10: Tánczene. — 16.46: Műsorismertetés. — 16.50: A rádió ipari rovata jelenti. _ 17.10: Utazás a világ körül. I. Spanyol zene. — 17.30: Paganini: Részletek Lehár Ferenc operettjéből. — 18.15: Kedvelt dallamok. — 18.45: A munka- erkölcsről. — 19.00: Brahms: Kettősverseny. — 19.30: Vattai Szabó Gyula énekel. — 20.25: Nyaralók. Maxim Gorkij színműve. — 22.15! Beethoven: Esz-dur vonósnégyes. _ 22.45: Tánczene. — 23.25: Szimfonikus zene. — ü.lQ: Népi muzsika. P etőfi-rádió: 14.20: Tánczene: 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól — 15.30: Operarészletek. — 16.05: A sánta ördög. Második kaland. _ 16.40: Tánciskola: Calypso. __ 17.10: A Társadalmi Szemle legújabb számának ismertetése. _ 17.30: Zenekari hangverseny. — 18.13: Ifjúsági műsor. — 18.35: Operett- részletek. — 19.05: Orosz nyelv- tanfolyam. — 19.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.25: Régi filmek, kedvelt melódiák. — 19.45: Az ipar és a divat. Riporlműsor — 20.00: Operarészletek. 20.40? Falurádió. — 21.03: Lakatos Vince es zenekara játszik. —• 21.25: Tánc zene. — 21.50: Ahol a szabadalmakat őrzik. _ 22.00: Hangverseny B ehár György müveiből. 22.45* Földrajzéra. Részlet Nusics Jókedvemben írtam című könyvéből PÉNTEK, AUGUSZTUS 15. Kossuth-rádió: 8.10*. Operettegyvelegek. 8.30: A piros harangok. Mikszáth Kálmán novellája. — 9.02: Sallay Mihály és zenekara játszik. — 9.30: Könnyű zene. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Fúvószene. r-'11.00: Korvin lelke. — 11.30: Sopronyl Mária zongorázik. __12.10: Könnyű melódiák. — M erre tart a magyar mező- gazdaság. — 13.35: Operarészletek. — 14.10: Úttörő-híradó. — 14.35: Napirenden... _ 14.40: Népdalcsokor. — 15.11: Ifjúsági műsor. ~ 15.55: Hanglemez. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.36: Műsorismertetés. — 17.00: Az élet gyökere. — 17.30: Könnyű melódiák. — 18.10: Tánczene. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Operahangverseny. __ 20.30: Dalok. — 20.50: A Tabányi zeneikar játszik. — 21.10: Kilátó. A rádió világirodaim! folyóirata. — 22.20: Korunk zenéje. Arthur Honegger. — 0.15» Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: Göcseji képeslap. — 13.15: Zenés utazás. — 15.50: Pesti áruházakban. — 16.00: Fúvós táncok. — 16.20: Madrigálok. — 16.40: Vörös virágok. — 17.0ű* Mendelssohn: E-dur versenymű két zongorára. — 17.50: Művészlemezek. _ 19.05: Tánczene. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Hét! hangversenykalauz. — 20.40: Falurádió. — 21.03: Operettrészlefcek. - 21.50: Moszkvai tudósítónk riportja. — 22.00: Szovjet népek zenéjéből. — 22.30: Vidám szívek. Köny- nyű zene. SZOMBAT, AUGUSZTUS 16. Kossuth-rádió: 8.10: Szimfonikus zene. — 9.00: A Gyermekrádió mű sora. — 9.50* Könnyű dalok. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak — 10.20: Operettrész.letek. — 11.00. Nagy Lajos: elbeszélések. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Magyar nóták. — 12.30: Mi újság a könyves boltokban? — 13.05: Rimszkij-Kor- szakov operáiból. — 13.50: Tánc* zene. — 14.25: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.00: Hirdetőpszlon. — 15.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 15.25: Zengjen dalunk! - 16.07: Műsorismertetés. — 16.10: Éló szóval — muzsikával. — 18.13: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Opera- és operetthangverseny. — 20.35: 14 karátos humor. — 21.40: Sporthíradó. — 21.36: Lóversenyeredmények. — 22.15: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Operakalauz. — 15.20: Bélyeggyűjtők ötperce. — 13.25: Tánczene. — 16.00: Talpalatnyi föld. — 17.13: Boros Jolán magyar nótákat énekel. — 17.30: Riportműsor. _ 17.50: Ungár Imre h angversenye a stúdióban. — 18.15: Lányok, asszonyok. — 18.30: Helyszíni közvetítés a nemzetközi labdarúgó-mérkőzésekről. — 18.45: Zenei anekdoták. — 19.05: Tánczene. _ 19.40: Láttuk, hallottuk .. . — 20.00: Kamarazene. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Könnyű zene. _ 21.25: Leos Janacek: Katya Kabanova. Háromfelvonásos opera. VASÁRNAP, AUGUSZTUS 17. Kossuth-rádió: 8.10: Falusi életképek. — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Vámos Agnes operettdalokat énekel. —- 10.30: Ismerkedés a Kossuth-rádió- ban. — 11.00: Mozart hangverseny. — 13.00: Szendlay László és zenekara játszik. — 13.30: Aratási jubileum. — 14.00: Szív küldi szívnek, szívesen. _ 15.05: Hét nap a külp olitikában. — 15.20: Hanglemezparádé. _ 16.00: Vasárnap délután a Hűvösvölgyben. — 16.15: Világhírű művészek operahangversenye __ 16.57: Műsorismertetés. — 17.10: Kincses kalendárium. —. 18.00: Beethoven: E-dur szonáta. — 18.'20: Magyar nyelv. Ábrányi Emil verse. — 18.25: Tánczene. — 19.07« Boldogságfelelős. Rádiójáték. — 21.32: Emberek között... — 22.10: Szimfonikus zenekari hangverseny. — 23.30: Világít a hold . . . — 0.10: Könnyű zene. tőfi-rádió: 8.00: Orgonaművek. .30: A református egyház fé1- a. — 9.00: Népszerű egyvele- — 9.30: Miska bácsá lemezes- ja. — 10.10: Szív küldi szívnek esen. — 10.50: Zenei műsor. — : Tizenhároméves az Indonéz :ársasáe. — 12.00: Könnyű zene. 2.20: Eiielí őrjárat. — 12.31: észlemezek. — 14.10: A Gver- rádió műsora. — 14.50: Merve a maeyar mezősazdasás;? — : A zene hatalma. — 16.03: A jetunió Honvédelmi Minisz- imőnak fűzószén ékara tétsz-k. 5.25: Vidám dalok. — 17.00: ’.zene. — 17.43: Valahol már koztunk. — 18.0Ö: Amerre a íúj ... — 10.25: Kórusok. — : A szakma művésze: a realtor. — 19.íö: Zenekar; ha.-, 3- sny. — 20.23: Ceffi'asceska. vák lakodalmas. — 22.10: Operettrészletek. (A rádió a műsorváltoztatas jósát fenntartja.) Lesz-e elég hordó az idei borhoz? Hathatós intézkedéseket tesznek az esetleges ázók nyerték klakásokat ét vidékre került [ amely a kéiszob^-hallos össz- ! komfortos lakást nyerte — a Szent István körúti 3-as számú , tot<j-lo$t£., kirendeltségben vá- : Sarolta a tulajdonosa. A garzon öröklakást jelentő LA 323 142. számú szelvényt a Bajcsy-Zsilinszky úti 34-es totó-lottó irodában adták el. A 6 081 452. számú — Wartburg gépkocsit nyerő — szelvényt Baranya megyében a posta hozta forgalomba. Új munkamódszerrel