Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-31 / 205. szám
fffT ULC iJC irlap 1958. AUGUSZTUS 31. VASÁRNAP Fóti SE — A c&apat tagjai négy hete új edző, Kiss József irányításával készülődnek, akinek jó munkája máris megmutatkozott a játékosok teljesítményén. A szurkolók is igen elégedettek vele — mondotta Kaszner Ferenc. — A fótiak szeretnék győzelemmel kezdeni az idényt, kétvállra fektetni a jó képességű Kistar- csát. Persze ez nem könnyű feladat. Mintegy 1300 nézőre számítunk, Gödöllői Vasas Az idénykezdet alkalmából szakosztályi értekezletet tartottak pénteken este Gödöllőn, az árammérőgyár kultúrtermében. Kun József szakosztályvezető a labdarúgók terveit ismertette. Elmondotta, hogy az utóbbi években mutatkozott hanyatlás után most fejlődést várnak, 60 labdarúgót számlál a szakosztály, cél: saját nevelésű fiatalokkal felfrissíteni a csapatot. Hangsúlyozta, hogy az új bajnoki rendszer Gödöllő számára fejlődést jelent. A monori mérkőzéssel kapcsolatban Szekeres Dezső edző így beszélt: — Három tartalékkal utazunk Monorra. Ennek ellenére bízom a csapatban. Albertirsai Vasutas A Pilis elleni mérkőzésre a következő összeállításban áll ki otthon a Vasutas: Kovács — Szuda, Konta, Nagy — Jánosi, Kiss — Simó, Tóth, Túri, Fekete, Kukucska. Ceglédi Építők Három hete edz a csapat. A barátságos mérkőzések során egy gól különbséggel maradtak alul a Ceglédi Vasutassal szemben, döntetlenül játszottak a Pilisi Kinizsi és Al- bertirsa ellen. A Ceglédi Honvédet 7:2-re verték meg. A csapatot balszerencse Rajt előtti körséta au.) sújtja, három labdarúgó játéka bizonytalan, s így tartalékosán kell fogadni a Dunakeszi Kinizsit. A ceglédiek azon- ben remélik, hogy legalább az egyik pontot otthon tartják. Nagykőrösi Kinizsi A Kinizsi ötnapos edzőtáborba vonult, innen utaznak majd ma Makóra, a Vasas elleni mérkőzésre. A játékosok tudják, hogy igen nehéz feladat vár rájuk az NB II-ből kiesett Makói Vasas otthonában. Nem néznek vérmes reményekkel sem a rajt, sem a bajnokság elé. Távolabbi céljuk: bennmaradni az NB Ill-ban. Szigetújfalui Traktor — öt Vigh játszik mu a Tökölön pályára lépő csapatban, négyen a csatársorban, az ötödik pedig a védelemben — mondotta Pákozdi Imre sportköri elnök. — A községben nagy az érdeklődés a szigeti rangadó iránt, s csaknem a fél falu átmegy a „szomszédvárba.”. A csapat egész nyáron át játékban volt, s remélik, hogy a szorgos munka meghozza gyümölcsét, úgy a mai mérkőzésen, mint a folytatás során. Csepel Autó Az NB II-es csapat erős edzésekkel készült a bajnokságra. Az ellenfelek sorában szerepelt a Bp. Honvéd, melytől 8:3-ra kikaptak, valamint az Egyetértés, amely ellen értékes 3:3-as döntetlennel végeztek vasárnap Több új játékossal erősített az Autó: Kohut János (Nagybátony), Handó Géza (TF), Tajti Lajos (VCS Traktorgyár). A csepeli Bakó igazolása kútbaesett, mert két csapatba kérte magát a játékos. — Tavaly ősszel rosszul rajtoltunk — emlékezett vissza Kárpáti István labdarúgó. — Most az első mérkőzéseken is jól akarunk szerepelni, pontokat gyűjteni, így a mai kaposvári mérkőzésen w. A Csepel Autó már szombaton délben elutazott ellenfele otthonába. Üllői Vasutas Üllőn nézőcsúcsra számítanak ma, mert hírek szerint Vecsésről is mintegy 1000 szurkoló jön át az első bajnoki mérkőzésre. A Steinmetz-kupa küzdelmei során Üllő mindkétszer kikapott a VMTK-tól, ezt a csorbát most „bajnoki re- vanssal’1 szeretnék kiköszörülni. Na de mit szólnak ehhez a vecsésiek. Erről az alábbiak ban adunk számot. Vecsési MTK A csütörtöki edzés után Pintér Lajos, a VMTK kitűnő kapuvédője így beszélt: Csapatunk a Steinmetz-kupa mérkőzéseken jól szerepelt, s reméljük, hogy a kupa Ve- csésre kerül. A sorsolás szeszélye folytán rövid időn belül immár harmadszor kerülünk össze „ősi ellenfelünkkel”. A legutóbbi két győzelem nem tesz elbizakodottá bennünket, mert tudjuk, hogy a jelenlegi mezőnyben nincs előre lefutott mérkőzés. — A további eredményes szereplés előfeltétele az is, hogy a vezetőség tegye félre a személyi vitákat és munkáját inkább a sportkör továbbfejlesztésére fordítsa. Lelkes, FELVESZÜNK azonnali belépésre szobafestő és mázoló szakmunkásokat budapesti és vidéki munkahelyeinkre. Elszállásolásról gondoskodunk, különélési pótlékot fizetünk. Bérezés: darabbérrendszerben. É. M. ÉPÜLETFESTÖ, MÁZOLÓ ÉS ÜVEGEZÉS! VÄLLALAT. Bp., V.. Báthori u. 12. Munkaügy. sportszerető közönségünk bízik bennünk és jó eredményeket vár tőlünk, ezt azonban csak nyugodt légkörken tudjuk biztosítani — fejezte be nyilatkozatát a jeles kapus. Váci Vasutas Az „egy” csütörtökön, a második és ifjúsági játékosokból összeállított vegyes csapattal játszott. A nagycsapat biztatóan mozgott. — Sajnos sérültek, betegek miatt tartalékosán kell kiállni a Szentendrei Honvéd ellen — mondotta Nagy Rudolf szakosztályvezető. — A Honvéd igen jó erőt képvisel, s ezért nehéz feladat vár a váciakra. A védelmet még nem tudtuk megfelelően kialakítani, bízom viszont abban, hogy fiatalokkal felfrissített csapatunk legalább a döntetlent kiharcolja. Reitter László Az új bajnoki idény elé .1 butlui járási labdarúgó-bajnokságban ma kezdődnek meg az őszi idény küzdelmei. Az első forduló párosítása: I Érdi Építők—Pilisi Bányász II. Páty—Bia, ürőm__Solymár. Tár- j nok_Sóskút, Pilisesaba—Török- j bálinti Honvéd, Torbágy—Pilis- szentiván, PUisvörösvár—Érdi Trak tor. SZIGETI SZÍNFOLTOK A margitszigeti Sportuszoda bejárata előtt, valamint a tribünök szélén sokszínű zászlókat lenget a szél. A ma kezdődő úszó és vízilabda EB-n részvevő nemzetek lobogóit. Szombat délelőtt már teljes volt a létszám: 23 ország. Eredetileg 24 állam nevezett a küzdelmekre, de a románok lemondták a részvételt. Legkésőbb a hollandok, belgák és csehszlovákok. valamint a szovjet versenyzők egy csoportja futott be. • Az 30 méteres medence szélén kis csoport álldogál. Közelebb érve látjuk, hogy sötétkék melegítős szovjet sportolók jelvényt cserélnek más nemzetbeliekkel. Kár, hogy épp nincs nálunk valamilyen jelvény. Akkor gazdagodott volna a gyűjteményünk. • Az uszoda kerítésénél már nagyobb csoport várakozik, szeretnének bejutni, legalább az edzésből látni valamit. Erre nincs mód, s a kerítés mellől figyelik a most épített edzőme- tíencében folyó vízilabda-edzést. Hogy kik játszanak? Könnyű kitalálni. így hangos^ kodni csak az olaszok tudnak. * A büfé is felkészült a nagy eseményre. A szépen átalakított helyiséget elégedetten nézik a külföldiek is. A termet körben dísznövények övezik. A pultnál a legmodernebb krémkávé-f őzödén Szombat délelőtt azonban nem a kávénak van a legnagyobb keletje, hanem a hűsítő bambinak. * A sajtóirodán *s nagy a forgalom. Egymás után érkeznek a külföldi újságírók. Üt kapják meg a bajnokság részletes műsorát és az egyéb tudnivalókat tartalmazó kis dossziét. Az egyik holland riporter elégedetlen. Nem kapott jelvényt. Néhány percig magyaráz valamit németül. majd kielégítik kívánságát. s máris kitűzi mellére az EB emblémáját. Nem lehet panasz a figyelmességre. T. 1. Budapesten, vagy Pest környéken lakó kőfaragó, tetőfedő, állványozó. bádogos es szobafestő-mizolő szakmunkásokat, valamint építőipart segédmunkásokat azonnalra felveszünk, xm.. Tatarozó Vállalat, V., Zrínyi utca 16. Paradicsomos üvegek állandóan kaphatók. Méh telepeken Gödöllőn és Aszódon. 1 literes 1.55 fillér, 6.7 Uteres 1.45 fillér. 0.5 literes —.95 fillér. Földmüvesszövetkeze- tek, figyelem! Hat tonnás szekérhidmérleg, jó állapotban, priváttól, olcsón eladó. Glázné, Budapest, VI., Eötvös u. 22. Tel.: 122—550. »86 négyszögöl szépen beállított gyümölcsös és szőlő eladó. Szentendrén, Pismányban. Szentendre, Nagybányai u. 1. Terméssel együtt egy hold szőlő Alsóerdő Mikebudai út, Sárik féle dűlőben, eladó. Értekezni: Kistamás Sándor, Cegléd, Fürst Sándor utca 18. Kétszemélyes kárpitozott komplett garnitúra, elsőrendű kivitelben, nagyon olcsón eladó. Bpest, VIII., Mária u. 21. Erdélyi kárpitos. Agysodrony, vasbútor, összecsukható vaságy. vaskerítés, készítés. javítás^ vn.. Bar- csay u. 11. Bartucz. Tetőfedő betoncserepet házhoz szállítok! Gyönyörű színes mintás mozaiklap kapható! Vasbetonárukészí- tő, XI., Bocskay út 52. Esküvőre fátyol, mfl- virágkülönlegességek készítője Kovácsné. Budapest. Garay utca 43. Garay-témél. l.iba-karsatömő, fulladásmentes, 35 éve bevált minőségben. 41 forint. Egy állat egy perc alatt megtömhe- tő! Eltömés kizárva. Szállítja Szabó Károly- né, Budapest. VIII. Luther u. 4. Ugyanott baromfijelzfl és egyéb baromfitenyésztési eszköz kapható. M integy másfél havi szünet után, mától kezdve újból bajnoki pontokért küzdenek megyénk labdarúgó csapatai. Az NB-ben, a megyei 1■ osztály és a megyei ifjúsági bajnokságban, valamint néhány járási bajnokságban megindulnak az 1958—59-es év bajnoki küzdelmei, hogy választ adjanak arra, milyenek az erőviszonyok, ki hogyan készült fel az új bajnoki évadra. A hathetes pihenő, nyári „uborkaszezon” ez évben igen élénk, mozgalmas volt. A magyar sportban és ezen belül a labdarúgásban is forradalmi változás vette kezdetét. Az átszervezés, az új bajnoki rendszer az ütőképes, erős magyar labdarúgás kialakítását, ezenkívül a labdarúgás tömegesítését kívánja elősegíteni. Az átszervezés nyilván kellemetlenül érintett néhány sportkört, de ha a dolgok mélyére nézünk, a jövőt vesszük figyelembe, akkor a most kialakult újban lehetetlen meg nem látni az abban rejlő pozitív tényezőket és a jövőbeni eredményeket. Az új bajnoki rendszert nem egy-egy sportkör ' szempontjából kell nézni, hanem az egész magyar sport szempontjából, összefüggéseiben kell vizsgálni. Így lehetetlen észre nem venni azt az előnyt, azokat a pozitív tulajdonságokat, amelyekkel az új bajnoki rendszer rendelkezik. Nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy a „magyar sport tönkretételéhez vezet az új bajnoki rendszef‘. Sajnos ilyen sportvezetők megyénk területén is szép számmal találhatók. Ezek az emberek csak a maguk szűk prakticista” szempontjaiból nézik az átszervezést, csak azt tartják szem előtt, hogy mi az a vélt vagy jogos sérelem, ami őket érte, de nem veszik figyelembe és eltekintenek az egész magyar labdarúgás érdekétől. Ezek az emberek figyelmen kívül hagyják a tényeket. a labdarúgó szövetséget de. zl centralizáltuk. Minden járásban külön önálló szövetség működik. Megszűnt a labdarúgáshoz kapcsolódó külön- i böző társadalmi szervek — a labdarúgó szövetség, Játékvezetői Tanács, Edző Testület — különállása. Az új működési szabályzat a vezető és irányító társadalmi szerveket egységes egészbe, a Megyei Labdarúgó Szövetségekbe és a Járási Labdarúgó Szövetségekbe vonja össze. Ezzel biztosítja a vezetés, az irányítás egységességét és megteremti a további fejlődés lehetőségét. A labdarúgást nemcsak az élcsapatok alkotják. A megyei labdarúgás helyét a megye sportjában nem a megyei L osztály 16 csapata határozza tneg, nem e csapatok képviselik a megyei labdarúgás tömegerejét, a megyei labdarúgás bázisát, hanem a járási bajnokságok. A munka dandárja, a labdarúgás „hétköznapi robotja" nem a megyei szövetségekre, hanem a járási szövetségekre hárul. Óriási jelentőségű, új dolog ez, más mint az ellenforradalom előtti szövetségi rendszer volt. Közvetlen, szoros kapcsolatban lenni a sport tömegalapját képező sportkörökkel, ez jellemzi az új bajnoki, az új szövetségi rendszert. Az eredmény: 1957—58-ban megyénk területén 128 felnőtt és 64 ifi csapat szerepelt a bajnokságokban, az 1958—59-es bajnoki év küzdelmeire megyénk területén a különböző bajnokságokba 196 felnőtt és 88 ifjúsági csapat nevezett. Nagykátán már megindult, Ráckevén és Monoron szervezés alatt áll a játékvezetői tanfolyam. Társadalmi aktívák egész serege kapcsolódott be a munkába. Megszűnt az igazolások beadásánál a múltban tapasztalt sorbanállás, tülekedés, rendezetten érkeznek a megyéhez. a járásoknál beadott és átvizsgált igazolások. Summa summárum; megindult, és ha még nem is zökke- nőmetesen, zörej nélkül, de jár és működik, a labdarúgás gépezete a járásaikban. Léteznek és működnek a járási labdarúgó szövetségek. M inden kezdet nehéz. Nehéz egy sportköri székházban működő, mindössze egy kölcsön fiókkal rendelkező járási szövetségnek — mint például Monoron — zökkenő nélkül dolgozni. Nehéz a most bekapcsolódott társadalmi aktíváknak olyan teljesítményeket felmutatni, mint azoknak, akik már régebben dolgoznak « labdarúgás vonalán. Mégis lehet jól tevékenykedni ilyen körülmények között is, mert e sporttársakban él a kioltliatat- lan sportszeretet. Ne várjunk járási szövetségeinktől, irreálisan túl sokat. Most a fejlődés kezdeti szakaszán, az új bölcsőjénél ők várnak tőlünk reálisan, sokat. A Pest megyei Labdarúgó Szövetség alapvető feladata e bajnoki évben a járási labdarúgó szövetségek hathatós, tényleges támogatása, munkájuk irányítása, segítése. A megyei szövetségnek szilárdan kell kiállni az új bajnoki és szövetségi rendszer mellett és meg kell győzni mindazokat, akik most még akadályozzák, késleltetik a folyamatos erősödést, az új helyességéről, egyedüli létjogosultságáról. A bajnokság megindulása alkalmával furcsán hat e kérdésekről beszélni. Véleményünk szerint azonban feltétlenül szükséges Ez évi labdarúgóbajnokságainknak kell bebizonyítani az új bajnoki rendszer, a járási bajnokságok felállításának helyességét, a járási szövetségek életképességét. Ezért vetjük fel e gondolatokat és ezért hívunk harcba e feladatok megvalósítására minden sportvezetőt, edzőt, játékvezetőt, játékost és szurkolót. A rendelkezések, a sportszabá- lyok végrehajtása, a fegyelmezett magatartás az, amivel elő tudják segíteni szövetségünk munkáját TJ1 gondolatok jegyében ki* -£/ iánunk megyénk minden sportvezetőjének, játékosának az 1958—59-es bajnoki évre sok sikert, erőt és egészséget. Komjáti Zoltán, a Pest megyei Labdarúgó Szövetség titkára Iskolaköpeny 5 fazonban 88.— Ft-tól Hosszú- és rövid nadrágos fiú kulis sportöltöny 149.— Ft-tól Puplin és alperi olaszfazonú fiúing 6—12 év6s korig 47. __ Ft-tól I SKOLAI CSIKÓS ÉS FEHÉR MATRÓZ BLÚZAINK ÉRKEZTEK! Minden héttőn és pénteken J órakor gyerinekruha-diratbemutatót tartunk V., Kossuth Lajos utca 13. szám alatti bemutatótermünkben