Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

4

~\4CMao

1958. AUGUSZTUS 3. VASÄRNAP

A

z idő múlásában immár századik esztendeje közeledik annak az agárdi napnak, amikor Gárdonyi Géza — 1860. augusztus 3-án — megszületett. Ám Gárdonyi Gézáról minden évforduló nélkül is, sok a mondanivaló, s hatalmas feladata lesz a magyar irodalomtörténetnek, amíg életművét az elemzés módszerével felméri és sajátos, rendkívüli emberi alakját megmutatja a valóság tükrében;

Az „egri remete”, a „láthatatlan ember”, amint a köztudatban élt, 1922. október 31-én halt meg, óm művei ma olva- sottabbak, mint voltak valaha is. Népszerűségének, kedvelt- ségének sok oka mellett, talán mégis az a legvonzóbb, hogy olyan ember-alakokat formált, akiket nem könnyű elfelejteni, akik velünk maradnak az idő múlásában is és foglalkoztatják gondolatainkat, eszmevilágunkat.

Sorsszerűség és talán küldetés van abban, hogy a magyar Irodalom néhány legnagyobb értékének irodalmi bölcsője a szegedi égtájak alatt ringott. Ugyanezek az írók később a főváros „fénykör”-ébe kerültek, mint a magyar halhatatlanság eliegyzettjei. így Szegedről indult el a magyar humor nagy íróművésze: Mikszáth Kálmán is, de a magvar gondolat léleklátóját: Gárdo- nvi Gézát is. a tiszai táiak segítették írói kibontakozásában;

Gárdonyi Géza 1888 februárjában érkezett Szeged városába, mint a Szegedi Híradó belső munkatársa. S a 28. számban jelent meg a Szegény öreg című tárcája. „Nem volt még országos neve — írja a régi szegedi sajtó egyik krónikása, viszont a szegedi újságolvasó-közönség már megszerette írásait, mert mielőtt Szegedre került volna, megelőzően egy éven át jelentek meg tárcái a Szeged: Híradóban”. Ilyenformán első írásával 1887. január 23-án mutatkozott be Szegeden. Gárdonyi újságíróiskolát teremtett a tisza- parti városban és nagy része volt g, régi szegedi újságírás Bzínességében, riportjainak és apró naoi híreinek irodalmi ízében. Törvényszéki tudósító is volt, de ahogyan Móra tizennégy esztendővel később, mint közigazgatási riporter a város Forsythia-bokrainak nagy virágzásáról adott szakszerű városházi tudósítást, úgy nagy elődje: Gárdonyi bűnügyi cikkei sem voltak a történtekről való pontos újságírói beszámolók, sokkal inkább a lélek- lát'ást kedves, derűs, olykor megrendítő, finom boncoló rajzok. Ezek az emlékek elkísérték Gárdonyit egész írói pályáján és későbbi nagyszerű műveiben, egy-egy remekül megmintázott régi alakjában, az egykori szeged: világ emlékei támadtak fel vagy élték további életüket.

A közvetlenség erejével ható meleg humora Szegeden kezdte bontogatni szárnyait. 1891-ben a Híradó kötelékéből a Szegedi Naplóhoz ment át. Ott történt meg vele az a tréfás eset, amelyet egyik karcolatéban írt meg, mosolygósán jellemezve sokoldalúságát, munkabírását és önmagát gúnyoló ragyogó humorát. Móra azt mondta róla: „Korkép ez a vidéki újságírás őskorából”.

Don Vigole volt akkoriban Gárdonyi „robotos” álneve, mert több is volt ezekben a kezdő, nehéz években, amikor a szükségszerűség és nem írói szemléletéinek belső parancsai vezették tollát.

Gárdonyi már Szegeden „ezermester” volt. Lámpát, órát és egyéb használati tárgyakat „gyártott”, és k:s albérleti szobájában kedvelt szórakozása volt a furulyázás és a pipázó s. Sokféle kedvelt foglalkozása között nagyon szeretett festegetni is. S ha volt is sikere ezen a .téren, a legnagyobb mégis Szegeden érte 1890-ben, Jókai szegedi látogatása alkalmával, aki a képeit megdicsérte. A nagy „mesemondó” maga is művelője volt a piktúrának.

Gárdonyi nagy regényei mellett szívesen elkalandozott a színpad világába is, sőt éppenséggel operettel kezdte „színműíró:” pályafutását. A Paradicsom című egyfelvonár sós vígoperettjének Szegeden volt a bemutatója 1893. február 24-én. Zenéjét az ottani színiház akkori karmestere, Barna Izsó szerezte s a bemutatón Gárdonyinak az volt az érzése, hogy a Paradicsomot megölte a zene, a zeneszerzőnek meg, hogy a szöveg mondta ki a halálos ítéletet a

darab fölött. De bárhogyan is volt, Gárdonyi első lelkes kísérletével nem jutott el a — paradicsomba ...

1 Qf)T március 21. „nagy nap” volt a Nemzeti Színház repertoárján. Ekkor mutatták be Gárdonyi A bor című szánművét, amelyet a szerző falusi történetnek nevez és méltán, mert a darab a falu életét viszi színpadra újszerű formában. A bor előadása hatalmas színházi esemény volt, mert Gárdonyi szakított a népszínmű hagyományos konvencióival, életihű parasztokat vitt a színpadra, a realitás ábrázolásával. 1910. december 25-én századszor ragyogtatta meg művészetét a Nemzeti Színház nagyszerű együttese. A jubileumi est legnagyobb érdekessége az volt, hogy az utána következő bankettre a „láthatatlan ember"-t elfelejtették meghívni és így ott valóban • láthatatlanná vált...

A bor diadalmas útján eljutott Szeged városába is, ahol Gárdonyi kocsiját a város népe szűnni nem akaró lelkesedéssel vette körül. Erre Gárdonyi élete végéig büszke volt.

Gárdonyi Géza egri magányában soka-t időzött gondolatban a Tisza partján, amelyhez .ifjúságának eltéphetetlen szálai fűzték. V. J.

a román filmgyártás egyik üdvöskéje. A magyar közönség A fekete arany című filmben ismerheti majd meg a tehetséges fiatal színésznőt

Kulturális hírek

VICTOR HUGÓNAK Madame Biardhoz írt huszonnyolc, eddig kiadatlan szerelmes verse a párizsi Hotel Drouot egyik legutóbbi árverésén egymillióhétszázezer frankért cserélt gazdát.

Balzacnak az egyik kézirata és javított kefelevonata ugyanezen az árverésen kétmillióötszázezer frankot ért el.

A tizenkettedik órában

címmel rövidesen új, magyarul beszélő szovjet film kerül bemutatásra. Főszereplője a fiatal és tehetséges Haritonov

„A láthatatlan ember“

EMLÉKEZÉS GÁRDONYI GÉZÁRA

Lucia Mara Dabija

anoiiM»iiiiHiHHiHraiiHimiramiiimiiiimiiiiimiimiiiiiiiiiiimiiiiHiiimmniiiimiiiiimiiiiiiHiiHiiiiimmimnmminiiiiiii^.

1 Vitezslav Nesval:

= £

A béke éneke*

E =

H ogy soká élhess, halandó, hogy tejjel áldjon csorda s nyájad, ne tépje aknamező tájad, ne csapjon ki a halastó, hirdetem: béke:

Hogy fiad sose sápadozzék a zúgó ezüst gépmadártól, ne rettegjen a ikatonától, de véle inkább játszadozzék, hirdetem: béke:

I ' 1

Hogy az ég tiszta kék színét :

ne bántsa ejtőernyők köde, mert ily köd szörnyű száz ördöge -■ az otthonunkat tépi szét —

| hirdetem: béke:

Hogy fergeteges atomszél | lehetői Párizs, Róma, Prága

ne jusson Pompéji sorsára,

S New Yorik ne legyen por és vér,

= hirdetem: béke:

Hirdetem: béke, emberek!- Világunk minden színű népe,

a béke éltünk menedéke!

Gyermekek, ifjak, öregék,

hirdetem: béke: §

Üj korszak építéséért, a boldog ember korszakáért, a varrólányok városáért, növésünkért, költészetért, s hirdetem: béke:

| Nem sok az ellen! Tartalék

| ereje fogy. Talán mi félnénk?!

: Harangok, kongjatok! A békénk

nem adomány, sem martalék, hirdetem: béke:

1 Előre arc! És szemünket,

' mint tőrt bökjük a szörny szemébe,

hogy eszméljen az őrült végre:

| nem ronthatja meg Földünket!

Hirdetem:, béke!

E ’ j =

Hogy soká élhess, halandó,

1 hogy tejjel áldjon csorda s nyájad,

| aknamező ne tépje tájad,

ne csapjon ki a halastó,

; hirdetem: béke:

I • Részletek a békedíjjal jutalmazott költeményből.

HIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIItMllRlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIillllllllllllllllllllilllillllllllllllllllllMIIIHIIIIIIIIIIHIIHIIIIIIItlIilllllllHlllIflIMIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII III Ilit llllilUIUII Ilii III IIIIIIINIIIIIIIIIIIilllllllilllllHIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIilllH

Mészáros Ottó:

Nehéz lett volna eldöntenii

hogy mi okozott a faluban nagyobb feltűnést, az-e, hogy Katona Teri férjhez ment, vagy az, hogy Varga János belépett az Űj Fény Termelőszövetkezetbe.

Mert mindkettő nagy esemény volt.

Katona Teri férjhezmenete- le azért, mert nagy gazdalánynak férjhez menni manapság nem akármilyen dolog. Azt tartja a falu szája, hogy bolond ember, aki kulákhoz házasodik. Mert Katona Vendel a falu legmódosabb gazdája volt. Három cséplőgép, traktorok, sok egyéb masinával együtt hirdették a szín alól Katona Vendel lehetősségét. No meg egy daráló, és fele a malomnak. Húsz embernél kevesebb soha nem dolgozott Katonáiknál. Igaz, azóta jócskán lejjebb adott a fene nagy gazdagságából, a föld jó részét is suba alatt ráíratta a gyermekekre, de akad még most is, mit a tejbe aprítani.

Az a Katona Vendel, aki mindig csak sopánkodott a tanácsházán, aki azt hajtogatta, hogy róla már csak a bőrt lehet lenyúzni, ez egyszer elfeledkezett a sunyiságról, s akkora lakodalmat csapott a lányának, hogy régen emlékezett ilyenre a falu.

Ez a hétországra szóló lakodalom is azt bizonyította a falunak — legalábbis azoknak, akik eddig nem nagyon hitték —, hogy huncut a kulák.

Van annak, csak éppen adni nem akarja.

Amikor meghúzták a toronyban a harangot, s hat szekéren elindult az esküvői menet, akkor kanyarodott be az Űj Fény portájára Varga János kerékpárján. Mintha a világ legtermészetesebb dolgát tenné, hangos adják istennel nyitott be az ajtón, s nem szólt az többet, csak annyit: no, adjatok egy belépési nyilatkozatot. Amire az új fényesek majdnem hanyatt esték. Az elnök, Nagy Jancsi még visszaköszönni is elfelejtett, annyira meghökkent.

Mert az nem lett volna csoda, ha hirtelen a derült égből villám csap le, vagy ha felkelnek a sírból a holtak, de az, hogy Varga János beállít ide, s azt mondja: adjatok egy belépési nyilatkozatot, az mindennél csodálatosabb.

Varga ások kosé tarf0_

zott, akik az istennek se akartak belépni a szövetkezetbe. Járt már nála az egész falu. De nem hajlott a szóra. Meghallgatott szívesen mindenkit, de a végén mindig azt mondta: megvagytok ti nélkülem is. Nem megyek én oda.

Mivel Varga nem ment, jó páran nem léptek be a szövetkezetbe. Mert Varga afféle vezérkos volt, amerre 6 ment, arra mentek a többiek is. S ha ő nem megy a szövetkezetbe, akkor nem mennek a többiek sem.

Alig egy-két középparaszt volt csak a szövetkezetben. A többiek Vargával az élükön, kinn voltak. Nem voltak ők haragban senkivel. Amikor szó jött arról, hogy s mint mennek a dolgók a szövetkezetben, Varga szívesen adott tanácsot. El is ment nem egyszer körülnézni a szövetkezetbe, de belépni az istennek sem akart.

Híre is szaladt pillanatok alatt, hogy Varga belépett. Nem hitte senki. Fehér Manóinak, a könyvelőnek — mert az szaladt el a földművesszövetkezeti boltba, elmondani a nagy hírt — valósággal es- küdözni kellett. Egre-földre. De még akkor se nagyon hitték benne. Csak akkor hitték el, amikor Varga állított be az üzletbe, hogy dohányt vegyen, s a kérdésre, hogy belépett-e, azt válaszolta: be! Mi van abban olyan csudálatos ?

S már ki is fordult a boltból.

Elkezdődött a találgatás. Vajon miért lépett be? Nincs- e valami gonoszság ennek a háta megett? A szóbeszéd nőtt, dagadt. Hamar kerekedik ilyesmiből akkora locsogás, hogy a végén senki sem tudja, honnan is indult. De akkor kezdődött igazában a nagy terefere, amikor Varga után négy nap alatt még 12 középparaszt lépett be a szövetkezetbe. S ezzel a tucat középparaszttal szövetkezeti ’község lett a falu.

Működésbe lépett Katona Vendel is. Azt híresztelte, hogy Vargát kényszeritették a belépésre. De nem adtak már hitelt a szavainak. Bolond lyukból bolond szél fú. Mert bolond az, aki a szegényt adja, s hirtelen meg akkora lagzit csap, hogy még a kutya is húst eszik.

A bestéd keverésében az asszonyoknak volt a legnagyobb részük. Mindent összeszedtek, amit a faluban csak hallani lehetett. Otthon a vacsora mellett azután az egésznapi terefere kosarát kiöntötték a férjek elé. Azok meg, úgy téve, hogy nem is nagyon érdekli őket, kénytelen-kelletlen meghallgatták az asszonyt beszédet. De azért reggel már egymás közt adták tovább.

így kerekedett a képtelenebbnél képtelenebb mendemonda. Varga János pénzt kapott a tanácstól, azért lépett be. Megfenyegették. Mindenkinek a földjét államosítják, s Varga ezt tudja előre, azért tette.

Lassan lecsitult a falu. Megnyugodtak abban, hogy Katona Teri most már Hévér Gergelyné, akinek az ura valami úrféle lehetett azelőtt, mert most is nagyon adja az urasat, akár régente a főjegyző. Megnyugodtak abban is, hogy Varga János az Űj Fény Tsz tagja lett. De a csend csak addig tartott, tűig egy új hír fel nem szakította. Macó Illésné, aki Vargánéval süldőlány koruk óta jóban-rosszban együtt volt, addig settenkedett Var- gáné, született Ü. Kovács Rozália mellett, míg kiszedte belőle, hogy miért adta a belépésre az ura a fejét.

íme a történet:

Van Varga Jánosnak egy fia. A Péter. Ez a Péter tisztiiskolát végez fönn Budapesten. Csak olykor-olykor vetődik haza a falujába. A tisztiiskolán együtt van Nagy Ferivel, az Űj Fény elnökének a fiával. Ügy látszik, hogy az ültette a bogarat a fülébe, elég az hozzá, hogy amikor Péter legutoljára itthon volt, alaposan összeakaszkodott az apjával. Hogy miért nem lén be a szövetkezetbe, mit akar, mire vár, miért hoz szégyent a fiára?

Az öreg Varga nagyon dühbegurult. Mert tacákó még az a gyerek ahhoz, hogy őt ok- tatgassa, mit tegyen. Főként ilyen dologban. Meg kell azt gondolni százszor is, mint egyszer elhamarkodva megtenni.

így nem is lett a dologból egyelőre semmi. Az lett a vita eredménye, hogy Varga elzavarta a fiát. Azt mondta neki, hogy többet be ne tegye a lábát a portájára. A gyereknek nagyon zokon eshetett a dolog, talán érezte is, hogy elhamarkodottan cselekedett, amikor ajtóstól rohant a házba, elég az hozzá, hogy bé- külgetni kezdett az öregével.

De az nem engedett. Nem is állt szóba a gyerekkel. Búcsú nélkül váltak el.

Ahogy Péter elment fá

vagy két hétre jött egy levél. Bizalmatlankodva bontotta fel Varga, mert sohasem szerette a hivatalos leveleiket. Pedig

ez az volt. Pecsétes, meg hivatalból díjátalányos.

Meglepődött, amikor azt olvasta benne, hogy szombatra a szülőket szeretettel meghívja az iskola parancsnoksága baráti összejövetelre, ahol részt vesznek a gyerekek is, meg a parancsnokok is. S ott közösen megbeszélik, hogy milyen gondok, bajok vannak.

Hát menjen csak, aki akar — intézte el magában. Én nem megyék. Odaadta az asszonynak a levelet, de rögtön hozzá is tette: én nem megyek. Hagyjanak engem békén az ilyesmivel. Nem parasztembernek való az efféle.

De nem azért anya Ü. Kovács Rozi, hogy csak így hagyja szíve alatt hordott magzatát kihullni a család kötelékéből. Addig-addig pusmogott az öreg fülébe, addig abajgatta, míg az ráadta a fejét. Pénteken már nagy volt a sürgés-forgás. Készülni kell az ilyen útra. Kikefélni az ünneplő fekete ruhát. Ragyogóra a csizmát, hadd lássák azok a katonák, hogy civil embernek is lehet olyan csizmája, amelynek a tükrében akár borotválkozni is le- ■ hetne.

Átjött Nagy Jancsi is. Mert neki is jött meghívás. Elhatározták, hogy együtt mennek. Mert jóba volt Varga meg Nagy. Csak éppen a szövetkezet dolgában nem tudtak dűlőre jutni. Szombaton hajnalban, amikor felültek a vonatra, nem gondolta volna egyik sem, hogy ez a nap sO’k fontos dolgot dönt el.

Amikor megérkeztek az iskolához, egyik ámulatból a másikba estek. Nagy jó pár helyen megfordult már, da még ő is odáig volt a csodálkozástól.

Akkora tisztelettel bántak velük, hogy Varga már ar<