Pest Megyei Hirlap, 1958. július (2. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-13 / 164. szám

1958. JÜLITJS 13. VASÁRNAP Wf? MtC i&Cirlap KULTURÁLIS VILÁGHÍRADÓ OLGA UNDO BARR PROFESSZOR, a Rutgers-Egyetem irodalom- tanára „Tiszta akadémizmus” címmel nagy feltűnést keltő regényt írt az amerikai egye­temek életéről. A diákokat ostoba és elkapatott fiatal­embereknek, a tanárokat meg hol különcöknek, hol unott mesterembereknek ábrázolja és mindezt — az amerikai Time véleménye szerint — az Egyesült Államok egyetemi életének alapos belső ismerő­seként cselekszi. LENINNEK a háborúról, a hadseregről és a haditudo­mányról szóló műveiből állít össze kétkötetes gyűjteményt a Zrínyi Kiadó. VERONICA PORUMBACU, a Magyarországon is járt ne­ves román költőnő és műfor­dító Juhász Gyula, Tóth Ár­pád és Kosztolányi Dezső ver­seinek átültetésén dolgozik. MARION ANDERSONT, a híres néger énekesnőt kiemel­kedő művészi teljesítményeiért az idei Albert Einstein díjjal tűntették ki. CSEHSZLOVÁKIA a pári­zsi Nemzeti Könyvtárnak ajándékozta a francia főváros­ban, Lyonban és Strasbourg- ban rendezett könyvkiállítások anyagát. A könyveket Josef Urban, a Csehszlovák Köztár­saság nagykövete adta át Ju­lien Cain-nak, a Bibliotheque Nationale főigazgatójának. OSCAR KOKOSCHKA mű­veiből nagyszabású kiállítást rendeztek a müncheni Művé­szetek Házában. A 170 olaj- festményből, 190 akvarellből és mintegy 100 grafikából álló gyűjtemény átfogó képet ad a modem festészet e kiváló mesterének munkásságáról. A BORDEAUX I Montes­quieu Akadémia Francois Ge- belinmek ítélte oda 1957. évi díját a nagy íróról szóló mun­káiért és Montesquieu levele­zésének kiadásáért. AZ JNDIAI 1RÖK konferen­ciájának 250 küldötte között a legjelentősebb mai költők és prózaírók is helyet foglaltak. Ezek közül Upendra Nath Ask, Sz. Pant, Mahadevi Var­ma és Hazare Praszad a köl­tészet társadalmi szerepéről beszélt. A konferencia végén bizottságot küldtek ki a kö­vetkező összejövetel előkészí­tésére. BAGDADBAN bemutatták a Szaid Efendi című, első rea­lista iraki játékfilmet. A BUKAREST FILMSTÚ­DIÓBAN Goethe Bűvészinas című munkájának megfilmesí­tésén dolgoznak. A film rende­zője Calinescu. A HOLNAP SZERELMESEI című új francia film egyik ér­dekessége, hogy Edith Pisi, a népszerű énekes énekel benne sanzonokat. ARANY JÁNOS Juhász Gyula ifjúkori ,,Kísérleté"-nek fényében ................................................................................................. C HAPLIN A nyáron kerül bemutatásra a népszerű komikus nagy­sikerű filmjeiből készült Chaplin-parádé című amerikai film játssza a Priestley színdarab­jából készült Váratlan vendég című angol film női főszerepét az elmúlt esztendőben _ 1957- ” ben — bárom klasszikus ma­gyar költő találkozott az emléke­zés fényében: Arany János, Juhász Gyula és Ady Endre. Ady a ra­jongva szeretett barát és kor­társ. Arany János pedig a szegedi poétának kora ifjúságától kezdve költői mintaképe, sőt mondhat­nék: „bálvány”-a. Ezért érdekes és megrendítő Is a két költő talál­kozása az ünneplés évének ra­gyogásában. Arany a „nagysza­lontai bogárhátú viskó”-ból jutott el a költői ihletettség legmagasabb csúcsaira, Juhász Gyula pedig a szpgedi Ipar utca egyik apró há­zacskájából indulva el, járta be hatalmas és megrázó költői útját s ugyancsak az elmúlt esztendő­ben emelt szobrot Szeged város népe hű fiának. A két költő élete, eszmevilága sok hasonlóságot mutat. Juhász Gyulát 1!)06-ban a máramarosszi- getl gimnáziumhoz nevezték ki gyakorló tanárnak. Abba a kies, vadregényes, ódon városkába, Nicolas Guillén: New York-i néger dala Egy galamb beszélte, mikor megjárta New York városát, felhőkre szállt, de vőlegénye sem csillag, sem virág, kövek és gyári füst, gyári füst és ólom, és ólom és lárma és lárma és kövek és ólom és gyári füst mindenütt. Galamb, mondd, sírt a néger? — Nem. Énekelt? — Igen. Mikor meglátott Utánam szólt. Dalával Üzen­— Enyém az álom bánata, galamb, nekem őrzi az éjszaka, ebből az álomból, galamb, csinálok csillagot, virágokat. (Csillagot és fénysugarat, Fénysugarat, mely virágra szalad.) Enyém a dal ritmusa, galamb, nekem őrzi dalolok hada, ebből a ritmusból, galamb csinálok himnuszt s dalokat. (Himnuszt, mely Jim Crow húsába szalad, békét és békedalt.) Enyém a vas melege, galamb, nekem őrzi a kovács pörölye, ebből a vasból, galamb, csinálok sarlót, kalapácsokat, (Vér lesz a sarló éle alatti A kalapács lecsap)! Simor András fordítása ............................................................................. ta ni; én sohasem fogom ma­gam felmenteni. Bántó szándék nélkül, de kissé gondatlanul megváloga­tott szavakkal azt mondtam, hogy nem tudom, miért éltünk volna olyan romlott életet. — Mortimer! öcsike ellen is ki akarod hívni az ég ha­ragját? Sírni kezdett, de hirtelen felkiáltott: — A doktor biztosan küldött orvosságot. — Kétségkívül. Itt van. Csak arra vártam, hogy szóhoz en­gedj jutni — feleltem. — Hát add ide. Nem tudod hogy most minden pillanat- fontos? De mi a csudának kül­dött orvosságot, mikor tudja, hogy a betegség gyógyíthatat­lan. Azt mondtam, amíg a gye­rek él, mindig van remény. — Remény! Mortimer, a ma- született gyerek is jobban tud­ja, mit beszél. Ha te... Eskü ­szöm az utasítás azt mondja, hogy óránként egy kávéskanál­lal! — mintha: egy egész esz­tendő állna rendelkezésünkre. hogy a gyereket megmentsükI Kérlek. Martimer, siess. Adj szegény pusztuló leikecském- négy egy evőkanállal és pró­bálj gyorsabban mozogni! — De drágám, egy evőkanál­nyi esetleg... — Ne őrjíts meg!... Szépen nyisd ki a szád, kincsem, egyetlenem; csúnya, keserű I papi, de meggyógyítja Nelly­két — meggyógyítja anyuka gyönyörűséges galambját; ha­marosan egészséges lesz. No most szépen mami vállára hajtjuk a fejünket és egy-ket­tőre alukálni fogunk — ó, tudom, hogy nem élhet meg reggelig! Mortimer, félórán­ként egy evőkanálnyi talán. — Ó, a gyereknek belladonna kellene; tudom, hogy az kelle­ne — meg kinin is. Hozd ide, Mortimer. Most hagyjál, majd én beadom. Te nem ér­tesz ezekhez a dolgokhoz. Lefeküdtünk s a bölcsői fe­leségem párnájához húztuk. A zűrzavar kifárasztott s két percen belül már félig-med- dig aludtam. Feleségem felkel­tett: Drágám, kinyitottad a szabályozót? ■— Nem. — Mindjárt gondoltam. Kér­lek, nyisd ki azonnal. A szoba nagyon hideg. Kinyitottam s utána egy­kettőre ismét álomba merül­tem. Még egyszer felébresz­tett: — Szivecském, nem tennéd át a bölcsőt a te oldaladra? Ott közelebb van a fűtőtesthez. Áttettem, közben azonban belegabalyodtam a szőnyegbe s a gyerek felébredt. Mialatt feleségem csitítgatta a szen­vedőt. újból elszundítottam. Csakhamar a következő sza­vak távoli mormogása hatolt at kábultságom ködén: — Mortimer, bár csak lenne baba-olajunk — kérlek csön­gess! — Jó, jó, mindent megte­szek. amit akarsz. De sen­kit nem tudók felébreszteni ezzel a csengővel. Mindenki lefeküdt. Hol van a babaolaj? •— A gyerekszobában, a kan- dallópárkányon. Ha bemegy es megkérded Máriától..: Behoztam a babaolajat s új­ból elaludtam. Megint csak felzavart: — Mortimer, nem akarlak felébreszteni, de ilyen hideg szobában nem merem az or­vosságot beadni. Nem gyújta­nád meg a tüzet? Be van ké­szítve, csak a gyufát kell oda­tartanod. Feltápászkodtam, meggyúj­tottam a tüzet, aztán elke- seredten leültem. ‘— Mortimer, ne ülj ott. mert halálra fázol. Gyere, fe­küdj le. Mikor felemeltem a takarói azt mondta: — Várj még egy pillana­tig. Kérlek, adj a gyereknek még egy kis orvosságot. Adtam. Az orvosság megle­hetősen felélénkítette a gye­reket, s feleségem felhasznál­ta a rövid ébrenlétet, hogy le­vetkőztesse s bekenje baba­olajjal. Csakhamar ismét el­aludtam, de újból csak fel kel­lett kelnem. — Mortimer, huzatot érzek- Határozottan érzem. A beteg­nek nagyon árt a huzat. Kér­lek tedd a bölcsöt a tűz elé Odatettem. ahol Arany is mint vándorszínész járt egykoron. Magányos esti sé­táikon sokszor merültek el jnind- ketten a tükörfényes Iza folyó habjaiba, amelyről Juhász Gyula saját szavaival — 1906-ig, a leg­szebb versét írta. „Kelet bazárjáé­ból küldte forróintenzitású leve­leit Babies Mihálynak, Kosztolá­nyi Dezsőnek és a debreceni Oláh Gábornajt. Oláh Gáborhoz intézett soraiban igen sok szó esik a csön­des, magábavonult szalontai nótá­riusról s ez egyik hiteles forrá­sunk arranézve, hogyan látta az ifjú Juhász Gyula Arany János költői alakját. Mindketten népünk jobb jövőjéért, felemelkedéséért, szebb holnapjáért küzdöttek, de más belső vonások is összekap­csolták őket. „Arany János-studiumokba me­rültem __ írja Juhász Gyula Oláh Gábornak sokkal modernebb­nek és emberibbnek látom, mint mások.’» Levelét így fejezi be: „ .. . AV-s-ben bizonyára olvastad Arany János című kísérletemet. Kérve-kérlek írd meg kritikai megjegyzéseidet, keményen, erő­sen. Várva-várom.’» Juhász Gyula írása, amelyen az ifjúság hamva ragyog, a Virág- fakadás c, egyetemi folyóirat 1905. szept. 1-i számában jelent meg. Fél évszázad múltán teljes egészében hozzuk napfényre: 1. Az essay szónak ilyetén for­dítását kötelességszerűnek lá­tom ez alkalommal, mikor is új értékelés vakmerését kísér­lem meg Aranyról, az ember­ről, a költőről („mily bitang ez a név” — mondja ő). Ná­lunk hagyomány nemzeti pá­paszemmel nézni az írót, ha már műve kiállotta a haladó idő aranypróbáját. Magyar ér­zés, nemzeti szellem dúsan él bennem, de éppen ennek ön­tudata sugallja a bátorságot, elfogulatlan ítéletet mondani fajom egyik legderekabbjá- ról.' Amit írok, töredékes, szin­te glosszák összege: de talán nem érdektelen és nem érték­telen. II. Aranyon sokat formált a környezete. Az Akadémia, az öregek, a pápaszemes irodal­márok. Nem mindig kárára, nem éppen javára. Arany vég­telenül fogékony, „Tűlérző fájvirág”, de éppen, mivel „múlta túlit, fecitque”, edzett és szemérmes. Szégyellte a maga mélységét a mások se- kélysége előtt és — rejtegette. Az „Öszikék” költője par exellence modern lírikus, a legnagyobbak közül. De — szemérmes koldus, pedig király is lehetne! Azonban az Akadémiában lakik, és nem akarja, hogy azt mondják: bohém. (Az utóda kevésbé szégyellös.) A barátai és tisztelői öregek, okosak, be­beszélik neki, hogy ő nagy epikus, megteszik hivatalos 4 ■— Te bolond! Nincs veszte­ni való időnk! Menj a dok­torért. Menj te magad. Mondd meg neki, hogy élve, vagy hal­va. de el kell jönnie. Kiráncigáltam a szegény, beteg embert az ágyból és magammal hoztam. Ránézett a gyerekre s azt mondta, nem fog meghalni. Ez kimondhatat­lan örömömre szolgált, a fe­leségem azonban úgy dühbe gurult tőle, mintha az orvos személyes sértést vágott volna a fejéhez. Megnyugtatott, hogy a gyerek torfkát valami kis szálka ingerli. attól köhög. Azt hittem, a feleségem kidobja az ajtón. Az orvos közölte, hogy erősíteni fogja a gyerek köhö­gését és véget vet a bajnak. Adott neki valamit, amitől a kislány köhögési rohamot ka­pott s egyszeriben kiköhögött egy faszilánkocskát. — Nincs a gyereknek torok­gyíkja — mondta. — Fenyőfa- lécet vagy más hasonlót rág­csált s egy forgács lecsúszott a torkán. Nem lesz tőle sem­mi baja. i— Nem — feleltem. — Na- \ gyón valószínűnek tartom. Va-; lóban, a fenyőfában található \ terpentin nagyon jó bizonyos\ gyerekbetegségek ellen. A fe- \ leségem majd elmagyarázza. \ Nem magyarázta el. Meg- \ vetően elfordult s kiment a \ szobából, de ma is van egy i vontja az életünknek, amelyre | tgyőnk se utal. Azóta mély és I tiszta derűvel folynak nap-1 iáink. | nemzeti epikusnak, poéta lau-, reatusnak. Arany lassan, mű­gonddal dolgozik, tehát epi­kus. Arany humorista és ko­moly; tehát epikus. Arany meddő, hosszan tervező: te­hát epikus. És belekezd nagy dolgokba, töredékekbe. Nem megy. Nem halad Csaba, Toldi közepe, Mátyás dalünnepe. Arany ér­zi, fáj neki, csüggeszti, őrli és mentegetőzik: Az eposz kora lejárt. De azért: „ha senki­nek, írjad!’’ Példa: Tennyson és Hugo. Így esett, hogy a Toldi szerelme hosszadalmas és a Buda halála ötvösmü. Arany érző, fájó lelke mint­egy beletemetkezik a műgond­ba és csiszolásba. Érdekes, hogy az alexandrinusai egyre tökéletesebbek, kimértebbek, de az üdeség, az üdeség! Buda halála archaikus, de nem klasszikus. A Bolond Is­tók titáni torziója milyen más! Milyen élő, sírvavigadó, mély és víg, vidám és keserű, mennyire egyéni és magyar1 Ha Petőfi tovább él, ha vas­keze és lángesze tovább acé­lozza, sarkalja, tüzeli Aranyt, kevesebb töredéket és több egészséget nyer vala! Balladái igen különböző ér- dekűek. A tanulmány gyakor­ta elnyomja bennük az életet Az iskolás esztétika mintául adja a „Tetemre hívást”. A „Tengeri szántás” tősgyö­keres magyar színeivel, hang­jaival, sejtelmes, rejtelmes hangulataival a világl$ölté*» szét egyik élő drágakincse! in. Mondanom sem kell talán, hogy e különös „kísérlet” egy­oldalú. így akartam. Arany János újabb, emberibb, egye­temesebb értékelése szükséges az eddigi nemzeti mértéketés helyett. Az ember a mértéke mindennek, úgymond a görög bölcs, és nem a szabály. Nálunk eddig nem igen volt értékelés. Elfér egy kis „Um- werthung aller Werthe” a ma­gyar irodalom történetében is. Az iskolás irodalomtörténet nem értékel, csak osztályoz. Latinos iskola, németes isko­la, magyaros iskola — belé­jük ülteti még a felnőtteket is. Vajon mennyivel magyaro­sabb Dugonics a jó öreg Orczy Lőrincnél, és mi köze Berzse­nyi Horatiusnak Baráti Szabó Dávidhoz? Kisfaludy Sándor mennyiben „önállóbb”, mint akár Gvadányi, akár Kölcsey? Mindezek rapszódiák, de talán nem érdektelenek. Sze­detném, ha a magyar iroda­lom fejlődését végre sallang, c-Pf és pápaszem nélkül, el­fogulatlanul, nyíltan nézhet- nők és öntudatos gyönyörű­séggel merülnénk el az igazi nagyok mélységeibe és öntu­datos ízléssel értékelnénk eré­nyeket és eredményeket, hibá­kat és avultságokat. Talán így több és izgalmasabb lenne a gyönyörűség és kevesebb az unalom. Juhász Gyula ... Három évtized múltán, 193S, október 32-én, Juhász Gyula is­mét — mint már oly sokszor —, újra Arany költői alakja felé for­dul. Akkor már régen elhagyta tanári katedráját és mint a sze­gedi haladó sajtó munkása, vezér­cikket ír a Délmagyarországba: „Az ötvenéves halhatatlan” cím­mel. Bevezető sorait így kezdi: „Ma van ötven éve, hogy Arany János megkezdte a halhatatlanság életét és róla igazán el lehet mon­dani a maga szavaival, hogy nőt- tön nő tiszta fénye.” Am a nagy tiszaparti poétáról is ugyanezt jegyezhetjük fel. Harminc év múltán Juhász Gyula költöl tolla már a kiforrott író ragyogását sugározza s noha hangvétele fá­radtabb már mint eevkoron — hi­szen öt évvel később ő is meg­kezdhette már a halhatatlanság „életét” —. de lelkesültsége. ra­jongásának tüze legkedvesebb köl­tője iránt az egykori filozoptere. 1 huszonkét esztendős tanár­jelölté. Vásárhelyi Júlia A kandallótűz eUg rövid életű. Húsz percenként fel­keltem, rátettem néhány ha­sábot s ez alkalmat adott fe­leségemnek, hogy tíz perccel rövidebb időközönként adja be az orvosságot, ami nagy megelégedésre szolgált. Időn­ként felújítottam a lenmag­borogatást s a gyere'k testének minden egyes szabadonmaradt pontjára mustárt és más hólyaghúzót alkalmaztam. Reggel felé elfogyott a fa. s feleségem le akart küldeni a pincébe, hogy hozzak még fel. — Drágám, ez nagyon fárad­ságos munka, s a gyerek alig­hanem elég melegen van a dupla öltözetben — mondtam. — Nem tehetnénk rá még egy réteg borogatást és ... Nem fejeztem be, mert fél­beszakított. Jó darabig cipel­tem a fát. aztán ledűltem és horkolni kezdtem, ahogy csak az tud, akinek elszállt min­den ereje, s a lelke halálosan kimerült. Fényes nappal volt, mikor szorítást éreztem a vállamon, s hirtelen magam­hoz tértem. Feleségem me­redten nézett rám és leve­gőért kapkodott. Mihelyt nyelvének parancsolni tudott, így szólt: — Vége! Mindennek vége! A gyerek izzadt! Mit csinál­junk? — Az istenért, hogy meg­ijesztesz! En nem tudom, mit kellene csinálnunk. Talán ha mindent levakarunk róla, s megint a huzatba tesszük.. ?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents