Pest Megyei Hirlap, 1958. június (2. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-29 / 152. szám
1958. JÜNIUS 29. VASÄRNAP r£«T7 wit C/Cirlap Bemutatjuk Tatjana Szamöjlovát ........................................................... I II. j Az idei cannes-i filmfesztivál még sokáig emlékezetes marad jj majd az ifjú .színésznő számára. A Szállnak a durvák című | filmben, Veronika szerepében olyan káprázatos sikert aratott ~ nagyszerű színészi játékával, hogy egyszeriben méltó vetély- társa lett a legnagyobb nyugati filmcsillagoknak. Sallangtalan eszközökkel, szinte „hétköznapi módon’’ bontogatja ki előttünk a filmben Veronika jellemét. Amilyen élettel teli, szinte szertelen és csapongó, míg együtt van az ő Boriszávai, olyan szomorú, életunt, szinte hideg lesz Borisz távozása után. Csendesen, gesztusok nélkül jön-megy, mos, sebeket kötöz. Mégis, minden mozdulata érezteti nagy belső forrongását, nyugtalanságát. S az arca — külön életet él. Szemének egy-egy rebbe- nésével többet mond, mintha ugyanazon érzéseit szavakban kísérelné meg kifejezni. I A filmfesztivál eredményhirdetésekor a legnagyobb filmszínészek és szakemberek igyekeztek elsőnek kifejezni szeren- csekívánataikat a tehetséges ifjú szovjet filmszínésznőnek. ► a dal című operettje. A gyö- | nyörű muzsikájú dalmű Cip- | rian Porumbescu komponista § életét viszi színpadra. AZ ANGOL televízió bemu- X tatta J. B. Pristley hidrogén- \ bomba-ellenes darabját. Ez | az előadás is egyik mozzanata | annak a harcnak, amely az | atommentes Angliáért folyik. | A drámában egy hidrogén- | bomba által kiirtott család | egyetlen életben maradt tagja | visszatért a múltba és meg- 1 vádolja a szörnyű apokalipszis I értelmi szerzőit. A darab leg- f hatásosabb jelenete, amikor a főszereplő egy politikus rádiószózatát hallgatja. A szónok kijelenti, hogy akarják ugyan a leszerelést, de csak akkor tárgyalhatnak eredményesen, ha ők a legerősebbek. Azért fegyverkeznek, hogy leszerelhessenek. A politikus egyre jobban belezavarodik saját halandzsájába, míg végül egy idősebb hölgy megszánja és gyerekkocsin kitolja a színről. .niuiMiiiuniiiii Szemben, Csepellel Estére hajló, szürke délután a parton álltam, s elnéztem Csepelt. Terhes uszályok kúsztak a Dunán, s a víz széttört tükrével szembevert. Füst, korom kötegben szállt az égre, mely fönn tölcséres köddé szennyesült, s mint az izzó szívek tüntetése, a Nap egy gyárkémény csúcsára ült. Majd behull! Én még egy percig vártam. Csak üllő-csengést véltem hallani,^ s egy fáradt munkás a gomblyukában győztes csillaggá verve hozta ki. „ „ László Ernő Brigitte Bardot három éven belül visszavonul a filmtől Jacques Flaud, a francia Nemzeti Filmközpont igazgatója gratulált elsőnek Szamojlovának az eredményhirdetés után I A Paris-Presse a napokban | közölte Brigitte Bardot nyilat- ! kozatát, aki kijelentette, hogy I három éven belül visszavonul 1 a filmezéstől, mert „addigra I teljesen elfogják őt felejteni“. = „A Bardot-kultusz ma divat, I de hamarosan le fog tűnni“. 1 De akár elfelejtenek, akár I nem, 25 éves koromban nyugalomba vonulok. Szépen akarom befejezni pályafutásomat“ — fűzte hozzá. A tudósító ezután kérdéseket tett fel a filmsztárnak. Megkérdezte, milyen jelentőséget tulajdonít a szerelemnek. „Döntő, óriási jelentőséget“ — válaszolta Brigitte. Bér da József két verse VASZIL IVANOVRÓL* Égő színű képekkel, lobogó lelked rajzaival mutatkoztál he nálunk. Égsz, égsz, mint a tűz; tehát festesz és rajzolsz remekül! Ki szült téged, hogy nem a szólamokat, hanem inkább az embert, a lelket szólaltatod meg?! — Fiad művei által légy boldog Bulgária s ne hagyd cserben azt, aki rangot ad legemberibb felmelkedésednek! * A művész Nemzeti Szalon kiállítására. 1938. Népművelő munkán Pest környéken Irta: Török Erzsébet Kossuth-díjas A MÚLTKORIBAN felhívott egykori iskolatársam. N agyon megkért, menjek ki a falujukba. Itt van csak pár kilométerre Pesttől, s énekeljek az ifjúságnak, mert teljesen elrontja ízlésüket a sokféle maszek-brigád terjesztette kabaré-, operett- és esztrádműsor. Feltámadt bennem az örök népművelő, s bár csak tíz nap választott el szólóhangversenyemtől — mégis elvállaltam a szereplést. — A Széna térről minden órában indul autóbusz — mondta még búcsúzóul iskolatársam — szeretettel várlak! Zongora van, — ha nem is olyan, mint a Zeneakadémián.“ Egy pillanatra felrémlett bennem a vidéki kultúrlházak- ban talált zongorák egész sora: az egyiknek pedálja nincs, a másiknak kottatartója hiányzik, harmadikat egy konyhaszék támasztja alá, de kivétel nélkül mind hamis, s azzal mentik, hogy „sajnos, leverik a sok j azzal“. — Már majdnem visszaléptem, de jobbik énem elhárította a könnyebb megoldást, s megígértem, biztosan számíthatnak rám. Egy félóra múlva-csengett a telefon — a Kossuth klub hívott, s felkért ugyanarra a napra — amint mondották — nem társadalmi munkában. — Sajnos már nem érek rá, elígérkeztem Pest környékére. Nos elérkezett a nap — szombat, a korai kánikula első 30 fokos napja, — élet- és sorstársaink elhatározták, hogy elkísérnek bennünket. Szépen felöltözve fekete se- lyem'kosztümfoe, tűsarkú cipőbe (mert a vidék kényes a jó megjelenésre) elindultunk a Szénatérre délután háromkor. * Tűzött a nap, s a kegyetlen iHimiiiiiHiiwMHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiuimiiiH, Nyugodtam, álltam, egészen I nyugodtan és behunytam a \ szemem. Talán két másodper- \ cig tartott, talán húsz másod- j percig, nem tudom. Hallottam \ a ikések halk sziszegését és I rövid, heves léghuzatot érez- = tem. amikor a késeik mellet- \ tem az ajtóba csapódtak. Tomboló tetszés térített I magamhoz. Ekkor felnyitottam I szemem és Juppra néztem. | Láttam, hogy fáradt, végte-1 lenül sápadt és ideges kézzel \ oldozgatja kötelékeimet. Ami- § kor szabad lettem, előrehúzott [ a rivaldafénybe, meghajolt I és rám mutatott. Dübörgő I tapsvihart hallottam a né-I zötér felől. Én is meghajol- I tam. Jupp felém fordult, rám 1 mosolygott, én is mosolyogtam I és most már mosolyogva, 1 együtt hajoltunk meg a kö- | zönség felé. Nem emlékszem már, ho-l gyári kerültünk vissza a fül-1 kén'kbe. Egyikünk sem szólalt I ■me.gr. Felöltöztünk egy szó 1 nélkül. Amikor kinyitottam az § ajtót, a holdfejű valósággal | nekünk rontott: — A gázsit felemelték négy § ven márkára! — és néhány I bankjegyet nyomott Jupp I markába. Jupp belém karolt és ka- 1 ronfogva értünk az utcára 1 — Először is cigarettát és \ kenyeret veszünk! — mondto I nevetve. Talán csak egy óra múlva § eszméltem rá, hogy végre I igazi foglalkozásra tettem 1 szert. Milyen nagyszerű do-1 log is ez: nem kell mást esi- I nálnom, mint tűrni, hogy ké-1 sekkel dobáljanak körül... I melegben százötven ember várta, hogy beszállhasson. — Hát ezt nem — lázadt bennem az ördög, s a frissen tisztított fekete selyemkosztümre gondoltam — inkább hazamegyünk. LEKÜZDÖTTEM MAGAMAT. Elhatároztam, hogy taxin megyünk s beültünk a legközelebbi kocsiba. — Kérdem a sofőrt, tudja-e, hol van Buda- jenő? Nem — azt mondja — s akkorra már 11 forintot mutatott az óra. — Majd megmondják útközben. — Mentünk, mentünk, az óra veszedelmesen ugrált, s még mindig csak a hűvösvölgyi végállomáson voltunk, ahol felvilágosítottak, hogy rossz úton járunk, gyerünk vissza. — Az óra 59 forintot mutatott. — Most már azonban hogy rátaláltunk a jó útra, igazán nem lehet mesz- sze!? Mire végül is odaértünk — 160 forint volt a viteldíj, amit gavallérosan még meg is toldottam. Már az sem vigasztalt, hogy útközben még őzet is láttunk— Elindultam s tűsarkú cipőmben mégis eltipegtem a színhelyre. A kultúrház vezetője éppen nagy írott plakátot szegezett az ajtóra:,,Jótékonycélú kabarét, melyen fellép Tő. Tök Erzsébet Kossuth-díjas magyarnótaénekes, zongorán kíséri Arató István“ — olvastuk. Ez mégsem olyan borzasztó, vigasztalt Arató Pál, mint mikor te megkérdezted a vasúti termeskocsiban a nagy nemzetközi meccs győzelme után, hogy ki az a Bozsik? — Inkább nézzük meg a zongorát. A zongora bizalomgerjesztőnek látszott, volt pedálja, lába, s kottatartó is előkerült az öltözőből. Már kezdtünk minden eddigit elfelejteni, mikor Arató ; leütött egy akkordot. — Lesz i bűvészmutatvány — mondotta i szárazon, de addig is igyunk | egy pohár sört. — Kerthelyi- : ség nem volt — megittuk a i sörünket a pultnál, majd leül- i tünk egy árok szélére a fűbe. KÖZBEN szegény iskolatár- | sam is megérkezett lóhalálban, j Invitált bennünket magukhoz, i de mi már csak azt akartuk, i hogy mielőbb kezdjék meg az ; előadást. A kultúrházba már | gyülekezett a közönség. Ahogy a színpad felé mentünk, a pipehúrral benőtt udvaron kíváncsian kérdezte egy asszony: Melyik az a Török Erzsi? — ez a ... — bökött a háta mögé vezetőnk, s nem folytatta tovább, mert észrevette, hogy ránéznek. Az öltöző tele volt népviseletbe öltözött táncosokkal. Ránk se hederítettek, hisz épp olyan művészek, mint mi. — Felmentünk tehát a színpadra, s ott ácsorogtunk, míg végre bejelentettek s én elkezdtem énekelni: Zavaros a Tisza, nem akar higgadni, Az a híres Bogár Imre átal akar menni... Elöl legyezték magukat, hátul jöttek-mentek. Nagyon mértékletesen tapsoltak. Nyilván azt várták, hogy ha már Kossuth-díjas vagyok, legalább egy magas C-t kivágok a hörgő, ziháló zongora mellett. A végén azért csak odajött hozzám egy Békés megyéből származott 20—23 éves fiatalember, s azt mondotta: „Sokat hallottam ezt a „Bogár Imrét“ gyerekkoromban az öregektől! Akkor nem is vettem észre, ilyen szép!“ Na lám — gondoltam — mégsem voltam itt hiába .;. Es nem hiányzott a gratulálok sorából Martine Carol és Gina Lollobrigida sem Egy festő - Raphael ellen •Nonzio Guglieli 34 éves olasz festő a milánói Blera képtárban megrongálta Raphael „Szűz Mária mennyegzője” című mesterművét. A festő árral és kalapáccsal betörte a kép üvegét és különféle feljegyzéseket szögeit a vászonra. A képtár egyik őre az üvegcsörömpölésre berohant a szomszéd teremből. Szerencsére a festmény lényeges részei nem szenvedtek kárt. A képromboló festőt beszállították az elmegyógyintézetbe. LÁTOMÁS Bikhajszás bolond álmomban, fokhagymaillattól áradó lacipecsenyés sátrakat láttam, két méter hosszú tepsikkel; karaj, kolbász, véres- és májashurka sült bennük, szinte Totyogott valamennyi finom falat a bőséges zsírban. Annyira folyt, — csurgóit a nyálam, míg végül a kegyetlen ébredés nyakonütött, — és nedves vánkosom láthattam csupán. tréningeztem, tizenhárom késsel. Ide figyelj,.. Hihetetlen fürgeséggel kiszedte a tokból a késeket, s még mielőtt elleshettem volna a fortélyát, mind a tizenkettőt villámgyorsan az ajtóra rajzolt árnyszerű férfialakhoz ha- jigálta. Két kés a férfi kalapjában állapodott meg, kettőkettő a vállai felett, a többi pedig, hármasával, csüngő karjai mentén... — Óriási! — kiáltottam —• óriási! Ez aztán a szám! — Csupán a férfi hiányzik, vagy inkább egy nő. Eh — kiszedte megint a késeket az aj-t tóból és gondosan visszadugta a tokba. — Úgyse találok rá senkit. A nők nagyon félnek, a férfiak viszont túl drágák. Meg is értem, veszélyes mutatvány. Felsegítette a köpenyemet, majd fölvette a viharkabátját. A váltam kissé béna és bizonyos szögnél magasabbra már nem tudom emelni a karomat, éppen csak, amennyire a kőtöréshez szükséges. Föltettük a sapkánk, kiléptünk a sötét folyosóra. Odakünn csendesen, szakadatlanul, hűvösen hullt az eső. Gallérunkat feltűrtük és bor- zongva húztuk összébb magunkat. Az utcákon már az éj kékes sötétjével szineződött az alkonyat 'köde. Némelyik lerombolt villa pincéjében szorongva égett a fény, az óriási rom nyomasztó súlya alatt. Az utca észrevétlenül sáros föld- útba ment át, az egyre sűrűbb alkonyaiban jobbra és balra komor deszkabódék úsztak a sovány kertekben, mint fenyegető dzsunkák a sekély folyamágban. Villamos síneken mentünk át azután, elmerültünk a külváros szűk tárnáiban, ahol törmelék és szemét- halmok közepette néhány ház megmaradt a piszokban, mígnem rendkívül forgalmas utcába értünk: egy ideig sodródtunk a tömeggel, azután bekanyarodtunk abba a sötét mellékutcába, amelynek fénylő aszfaltján a Hét Malom rikító fényreklámja tükröződött. A Variete bejárója néptele n volt. Az előadás régen elkezdődött, a ragyásvörös jegyszedőkön túl elért hozzánk a tömeg zsongó moraja. Jupp nevetve mutatott egy fényképre a kiakasztott szekrényben: cowboyruhában állt, két negédesen mosolygó táncosnő között, akiknek csillogó flitter feszült a mellén. A „késes ember”, ez állt alul. — Gyere — szólt ismét Jupp, és még fel sem eszméltem, már besodródtam egy majdnem észrevehetetlen szűk bejárón. Nagyon takarékosan világított keskeny csigalépcsőn másztunk fölfelé. — Van benned bátorsági Oly régóta vártam már ezt a kérdést, hogy hirtelensége most megijesztett. — A kétségbeesés bátorsága. — Az az igazi — szólt fojtott nevetéssel. — Nos? — Félek — szóltam csendesen. — Én is. Nem bízol bennem? — Dehogynem ... csak ... gyere... — mondtam rekedten. Előretuszkoltam és hozzátettem: — Nekem minden mindegy. ... Jupp berántott egy ajtón, és bezárta mögöttünk. A fülke nagyon szűk volt. Juppot ideges mohóság szállta; lehúzta rólam a nedves köpenyt, a cowboy-ruhát a székre csapta. — öt perc — mormogott Jupp, miközben a ruháját tűz- ködte. — Tartsunk próbát? Ebben a pillanatban valaki kopogott a fülke ajtaján és beszólt: — Elkészülni! Jupp felkapta a höröndöt és kituszkolt. Holdfejű férfi állt odakint. Jupp a fülébe súgott valamit, a férfi ijedten felpillantott, rámnézett, Jupp- ra nézett és hevesen megrázta fejét. Jupp pedig megint belesúgott a fülébe. Számomra minden közömbös volt. Akár elevenen felnyársalhattak volna; béna volt a vállam, egyetlen vékony cigarettám szívtam, holnap hetvenöt kőért kapok talán három fertály kenyeret... A zenekar indulóba kezdett és Jupp katonás lépteikkel, kezében a kis bőrönddel, kilépett a színpadra. Bágyadt taps fogadta. Unottan néztem, hogyan tűzi a kártyákat a nyilvánvalóan erre szolgáló szögekre, majd meg hogyan nyársalja fel sorban valamennyit egy-egy kése. A tetszés élénkebb lett, de nem éppen gyújtó. Ekkor a holdfejű megragadott és a színpadra cipelt. — Hozok önnek egy lókötőt — szólt Jupphoz. — Csiklandozza meg kicsit azokkal a késekkel... Ne kímélje... Jupp galléron ragadott. Valahonnan egy kötelet dobtak a színpadra, mire Jupp egy dór oszlop lábához kötözött, Mögéje egy kékre mázolt kulisszaajtót támasztott. Hallottam a közönség gyanakvó, zsibongó suttogását és már sejtettem, hogy Juppnak igaza volt. amikor a nézők vérszom- járól beszélt. A zenekar érzelgős, izgató dobpergésével, csö- mörös vontatottságával egyre inkább valami borzongató tragikomédiát érzékeltetett, amelyben talán igazi vér folyik majd ... Mereven néztem magam elé. A zenekar egyre halkult. Jupp ripaesko- dó tekintettel végigmért, majd a közönséghez fordult ezekkel a szavakkal: — Én ezt az urat késekkel koszorúzom körül. Azonban nézzék meg, nem tompa késekkel dobálózom... A zsebéből zsineget húzott elő, majd hallatlan nyugalommal egymás után kivette a tokból a késeket, megérintette velük a zsineget és tizenkét darabra vágta. A nézők feszültsége villamossággal telítette a levegőt. Jupp hozzám lépett, úgy tett, mintha újra megerősítené a kötelet, s szelíd hangon azt súgta nekem: — Maradj egészen nyugodt és bízzál bennem ... Ez az újabb időhúzás már majdnem kisülésig növelte a feszültséget. Jupp a következő pillanatban azonban már oldalt nyúlt, kezei szétrebbentek, mint halkan surranó madarak s arcára kiült az az igéző kifejezés, amellyel mindenkit meg tudott babonázni. Felemelte a kezét, megértettem, hogy figyelmeztető jelt ad nekem, és lassan a tokhoz nyúlt. j AZ UNESCO „Index Trans- I latiomum.” című kötetének I adatai szerint az elmúlt évben { 52 országban 27 600 különböző í nyelvekre lefordított mű je- i lent meg. A legtöbbet fordí- ! tott szerző Lenin, aki 331 ior- | dítással szerepel. A második j helyet Jules Verne foglalja el ! 143 fordítással. Utána követ- j keznek sorban Lev Tolsztoj, ! Gorkij, a biblia, Shakespeare, l Csehov, Marx és Jack Lon- \ dón. A BERLINI és prágai mú- \ zeumok kiállítást cseréltek. A j Német Történelmi Múzeum \ bemutatja a prágaiak nagysi- i kerű huszita-kiállításának l anyagát, míg a csehek meg- | tekinthetik az 1525. évi német \ parasztháborúról szóló kiállí- l tást, A NAGYVÁRADI Állami | Magyar Színház egyik legna- | gyobb idei sikere Gherasn \ Dendrino kétszeres román ál- | lami-úíjas zeneszerző Szálljon JCiittiirdLh öÜüJjhiiajlÁ
