Pest Megyei Hirlap, 1958. június (2. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-22 / 146. szám

1958. JÚNIUS 28. VASÄRNAP «sr MEGY Wtirlap 7 I Ml TÖRTÉNT A HETEN 11 „Második Szuez" készül a Közép-Keleten? * z elmúlt héten változatlanul a ciprusi és a libanoni hely- ZX zet állt a nemzetközi érdeklődés és a világsajtó közép­pontjában. A Közel-Kelet e két tűzfészke szinte óráról órára forrósodott, s az amerikaiak már odáig mentek a fenyegetések­ben, hogy McElroy hadügyminiszter kijelentette: habozás nél­kül bevetné Közép-Keleten a B—47-es bombázókat „korláto­zott hatóerejű, többé-kevésbé tiszta atombombákkal”, ha az Egyesült Államok fegyveres erőinek Libanonban be kellene avatkoznia. A súlyosbodó helyzetre jellemző, hogy Libanon nagy részét — köztük jelentős városokat is — a felkelő népi erők tartják ellenőrzésük alatt, s utcai harcok folynak Bejrut­ban, a fővárosban is. Nagy-Britannia kilencezer ejtőer­nyőst tart készenlétben Ciprus szigetén, hogy azonnal bevet­hesse őket Libanonban, a népi erők ellen. Az Egyesült Álla­mok 6. flottája a libanoni partvidék melleit manőverez s Nyugat-Európában három amerikai hadosztály áll riadó­készültségben, amelyeket repülőgépen — mint a News című washingtoni lap dicsekedve írta — három nap alatt átdobhat­nak a Közel-Keletre. Ebben a zűrzavaros helyzetben, amikor Chamoun libanoni elnök kormánya már úgyszólván teljesen elvesztette az ellenőrzést az ország felett, az ENSZ-megfigye- lökkel együtt Hammarskjöld ENSZ-főtitkár igyekszik alkalmat találni Chamoun rendszerének megmentésére. C iprusban sem kedvezőbb a helyzet. A törökök változatla­nul folytatják provokációikat a görög lakosság ellen, a ciprusi kérdés megoldására előterjesztett angol tervet pedig sem a görög, sem a török kormány nem tartotta elfogadható­nak és határozottan visszautasították azt. Mi van a libanoni polgárháború új fejezetének hátterében? Mi a ciprusi brit terv lényege és igazi célja? Ezekre a kérdé­sekre válaszolunk heti külpolitikai összefoglalónkban. Az „ENSZ-megoidás" kísé riete Libanonban Jelmagyarázat: 1. brit ejtőernyősök Ciprusra szállítása, 2. jor- Aáíüai és iraki ..önkéntesek” Libanonba szállítása, 3. brit légi tá­maszpontok, 4. közel-keleti brit légierő parancsnokság, 5. olajvezeték felrobbantása, 6. olajvezeték, 7. Cipruson több mint 20 százalék tö­rök lakosság, 8. Libanonban a felkelők által elfoglalt terület (1958. június 17-i helyzet). 9. Ciprus felosztásának török terve. 10. USA flottaegységek, 11. kikötő. A libanoni válság — mint ismeretes — eredetileg azért tört ki, mert Chamoun elnök, aki a nyugati politika hűséges kiszolgálója s a hírhedt Eisen- hower-doktrina támogatója, meg akarta változtatni az al­kotmányt, hogy másodszor is elnökké választathassa magát. Ezzel a tervével szemben azon­ban a parlamentben, sőt a kor­mányban és természetesen a nép legszélesebb köreiben olyan hatalmas ellenzék állt szemben, hogy Chamoun fe­nyegetésekhez folyamodott. A válasz azonban a nép felkelése volt, a Libanonon átvezető olajvezetékek . felrobbantása, hatalmas tüntetések, amelyek utcai harcokba, majd szabá­lyos polgárháborúba torkollot­tak. A felkelő népi erők szá­mos jelentős várost is elfoglal­tak s jelenleg az ország legna­gyobb területét megszállásuk, ellenőrzésük alatt tartják. Ilyen körülmények között az amerikaiak és a velük társult angolok, (újabban a fran­ciák részéről is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a liba­noni „kalandban“ való részvé­tel iránt...) csak két lehetőség között választhattak: katonai erőkkel beavatkoznak Libanon belügyeibe, Chamoun elnök megvédésére, vagy libanoni embereik segítségével egy lát­szat-kormány változással, kato­nai diktatúrával — akár Cha­moun feláldozásával — meg­mentik pozícióikat. Ezzel azon­ban már elkéstek, dte a nyílt katonai beavatkozásra még nem szánták rá magukat, no­ha minden előkészületet meg­tettek. Ugyanis ezúttal is csá­bítónak látszott előttük az úgynevezett „ENSZ-megoldás“ lehetősége: az ENSZ kék lobo­gója alatt, „rendcsinálás“ ürü­gyén bevonulni Libanonba és letörni a népi felkelést. Ezt azzal a hazug propa­gandájukkal igyekeztek előké­szíteni, hogy a Biztonsági Ta­nács elé vitték az Egyesült Arab Köztársaság állítólagos „beavatkozása” elleni vádju­kat. Ez adott okot az ENSZ- megfígyelök Libanonba küldé­sére is, akik ellenőrzik az EAK szíriai tartományával szomszédos határvidéki, ahonnan az amerikai és liba­noni vádak szerint „felforga­tok és fegyverek áradnak” Li­banonba. Gyors elhatározás­sal Beirutba érkezett Ham­A brit terv — A Libanonnal szembeni nyugati beavatkozást megne­hezíti, hogy a NATO közel- keleti szárnyának egy másik részében, Ciprus-szigetén ugyancsak nehéz helyzetben vannak a nyugati, nevezetesen a brit pozíciók. A török na­Görögellenes üszitó tüntetés a tB- rökországi isztanbulban: a nacio­nalista suhancok „felakasztják” a Makariosz, ciprusi görög érseket jelképező rongybabát. merskjöld ENSZ-főtitkár is, aki a megfigyelőkkel azt ta­nulmányozza, hogyan küldhet­nének „rendfenntartó” erőket Libanonba. A megfigyelők, akiknek döntő része katona­tiszt, azonban feltűnően gyor­san sokasodnak, s azt terve­zik, hogy számukat rövid időn belül kétezerre növelik. Nap­világot láttak olyan tervek is, hogy a „megfigyelőket” át­szervezik „rendfenntartókká’ s Chamoun elnök hajlandó ezt kérni, mint ahogyan be­jelentette azt is, hogy szükség esetén kérni fogja az ameri­kai—angol csapatok nyílt közbeavatkozását, aminek így „törvényes” jelleget adna. Miért ragaszkodnak annyira a nyugati imperialista hatal­mak libanoni pozícióikhoz? A Földközi-tenger partjai men­tén elterülő tízezer négyzet­kilométernyi nagyságú, csu­pán másfél millió lakossal rendelkező országon vezetnek keresztül az iraki olajvezeté­kek Tripoli és Szaida kikötő­jébe, ahonnan az olaj hajón folytatja útját Európába, Amerikába. Emellett — a szá­mukra ez talán még fonto­sabb szempont! — Libanon a Földközi-tenger keleti partvi­dékének egyetlen arab álla­ma (bár lakosságának csak fele mohamedán, másik fele keresz­tény arab, manorita), amely mind stratégiaialag, mind politikailag amerikai támasz­pontnak tekinthető az arab nemzeti mozgalom és különö­sen az Egyesült Arab Köztár­saság (annak szíriai tartomá­nya) ellen. Nem véletlen, hogy Libanonban tanyáznak a közép-keleti amerikai kém­szervezetek központjai stb. Izrael és Törökország ugyanis nem alkalmas bázis az arab felszabadító mozgalom elleni harc számára: az onnan jövő propaganda eleve elutasításra talál. Ha Libanon felett meg­szűnne az imperialista gyám­kodás és ellenőrzés, egyben elszigetelődne az Irak—Jordá­niái Államszövetség is, s ez döntő hatással lenne az egész Arab Keletre, Egy esetleges libanoni ame­rikai—angol imperialista be­avatkozás, egy újabb „sZuezi agresszió” azonban ugyan­olyan hatással lenne az arab világra, mint az 1956-ban Szuez ellen intézett nyugati agresszió volt, s ez magával vonhatná a Közel-Keleten le­vő valamennyi nyugati pozí­ció elvesztését. Ciprus jövőjére cionalisták görögellenes akciói véres belháborút robbanthatnak ki a szigeten, amely belátha­tatlan következményekkel jár­na Görögország és Törökor­szág kapcsolataira, s az egész NATO-ra nézve is. Nagy-Britannia ugyan egye­lőre sikerrel alkalmazta az „oszd meg és uralkodj” im­perialista elvét Cipruson, azonban a sziget jövőjéről al­kotott brit elképzelések teljes elutasításra találtak mind a görög, mind a török kormány részéről. Mi a brit terv lénye­ge? Megőrizni a brit fennha­tóságot Ciprus felett. A Mac­millan brit miniszterelnök ál­tal ismertetett terv szerint Ciprus képviseleti kormányza­ti rendszert kapna, amelynek keretében mind a ciprusi tö­rököknek, mind a sziget görög lakosságának önrendelkezése lenne saját közösségi ügyeik intézésében. A görögök és tö­rökök külön képviselőházzal rendelkeznének, azonban Cip­rus nemzetközi helyzete to­vábbi hét évre változatlan maradna. A terv elutasításra talált, mert nem elégíti ki a törökö­ket, akik a sziget teljes fel­osztását követelik (amely azonban képtelenség, mert a 18 százalékpyi török kisebbség teljesen elszórtan lakik Cip­ruson), ugyanakkor azonban felháborítja a görögöket is, akik ellenzik a sziget felosz­tását és az egészet Görögor­szágnak követelik. ★ A nemzeti felszabadító moz­galom döngeti a Közel-Kelet imperialista hadállásait. S el­jön az idő, amikor ezek az utolsó gyarmatosító hadállá­sok is ledőlnek. Sebes Tibor KI LESZ A BA JNOK? Labdarúgó körkép A megyei I. osztályú labdarúgó- bajnokságban ma bonyolítják le az utolsó fordulót, ma dől el vég­legesen az elsőség sorsa. Ebből a szempontból igen jelentős a Kis- tarcsa—Gyömrő és ^Ibertirsa— Monor találkozó. Sérültek itt... , — Kedvezőtlen előjelekkel ké­szülődünk a sorsdöntő mérkőzésre — mondotta Burillák Ferenc, az egyik tárcsái vezető. — Kapusunk még mindig kórházban van, Pe- csenyicky II sincs teljesen rend­ben és Rapai is sérült. így hát tar­talékosán kell kiállnunk. Bízunk azonban a hazai közönség biztatá­sában, mely szárnyakat, lendüle­tet adhat a tartalékos csapatnak. Megtudtuk még azt is, hogy kö­zel 2000 nézőre számítanak vasár­nap. ... sérült ott Sérült-gondok vannak Gyömrőn is. A szerdai edzésen ugyanis el­törött Fóris lába, s azt gipszbe kellett tenni. Az esélyekkel kap­csolatban Barbacsy Imre edző így beszélt. — Az utóbbi időben jól szereplő együttestől tisztes eredményt vá­rok a nagy ellenféllel szemben. Kistarcsa biztos nagyon fog küz­deni a bajnoki cím bebiztosítása érdekében. De a két pont nekünk is jól jönne, mert ez a harmadik helyet jelentheti. Hírek szerint mintegy 300 gyöm- rői szurkoló kíséri el a csapatot. „Sajnos, jól játszott a csapat” Labdarúgó-berkekben immár ha­gyománnyá válik az a megállapí­tás, hogyha a csapat a hétközi ed­zőmérkőzésen jól játszik, akkor vasárnap a bajnoki meccsen már gyöngébb teljesítményt n>újt. Ugyanezt a „tételt’? fordítva is al­kalmazzák. Lőrincz Emil, a Ceglédi Vasutas edzője tréfálkozva mesélte el, hogy szerdán Törökszentmiklós ellen igen jól ment a játék, külö­nösen az ötösfogat tűnt ki. Kilenc gólt rúgtak az ellenfél hálójába. Ugyanakkor feltette a kérdést: va­jon nem lesz-e ennek ma böjtje? A Vasutas egyébként társasgép­kocsin utazik Jászberénybe, s mintegy 50 szurkoló is elkíséri őket. A játékosok szeretnék az ősszel elvitt pontot viszaszerezni, Kérdőjel a II. osztályban is A megyei II. osztályú bajnokság­ban már csak elmaradt mérkőzé­sek vannak hátra. Három csoport­ban eldőlt az elsőség sorsa, a Rá- kóczi-csoporfcban ma tisztázódik ez a kérdés. A Ceglédi Vasutas II—Halászte­lek és a Péteri—pilis II mérkőzé­sen derül ki, hogy ki lesz a cso­port bajnoka. Az esélyeket latol­gatva megállapítható, hogy a je­lenleg job gólaránnyal az első he­lyen álló Halásztelek nehezen visz el pontot Ceglédről, s ugyanakkor a második helyezett Péteri lénye­gesen könnyebb feladat előtt áll Pilis II-vel szemben. A Ceglédi Vasutas vezetői egyéb­ként sérelmesnek tartják a múlt­heti CVSE—Dunavarsány mérkő­zéssel kapcsolatos döntést, mely szerint a két pontot Dunavarsány javára írták. dől ez a hagyomány, s a csapat megőrzi idei hazai veretlenségét. A győzelemre már csak azért is nagy szükség van, mert ha Kis­tarcsa kikap, s Irsa győz, akkor ők lesznek a bajnokok. A találkozó iránt nagy érdeklő­dés nyilvánul meg. De az is ér­dekli őket, hogyan végez a nagy rivális. Már megszervezték, hogy hét óra tájban Budapesten keresz­tül telefonon felhívják Klstarcsát, s így az eredményt nyolc órakor már tudni fogják Albertirsán. * Szigeti rangadó Újfalun Ma tartják a Szigertújfalu—Tököl mérkőzést. Mindkét együttes szor­galmasan készülődött hétközben. A tököllek szerdán háromszor 30 perces edzőmérkőzést vívtak egy szovjet csapattal. Az eredmény 4:4 lett. A tököli együttes bizta­tóan mozgott. A kinnlevő szurkolók latolgat­ták az esélyeket, s megállapítot­ták, ha győznek, akkor 30 pont­juk lesz, s befoghatják Szigetújfa­lut. Bundles Péter levelezőnk döntet­lent tippel. A tököli szurkolókat külön autóbusz szállítja át a talál­kozó színhelyére. Elmaradt a szerdai edzőmérkőzés Kedvezőtlen előjelekkel áll kt a Szentendrei Honvéd NB III-as csa­pata a Váci Vasutas ellen. Ugyan­is több sérültjük van, s emiatt tartalékosán kell kiállni. A sérül­tek listáján szerepel többek kö­zött Weisz, Németh és Dubrovetz. Az Ikarus ellen tervezett szerdal edzőmérkőzés elmaradt, ez is meg­nehezíti a felkészülést. — Vác mindig komoly ellenfél volt — emlékezett vissza Kubili Ferenc edző. — Most is nehéz fel­adat előtt áll a Honvéd, annak el­lenére, hogy a Váci vasutas nem a legjobb helyen áll a táblázaton. (reitter) Készítik a gödöllői lovaspályát a nemzetközi öttusa-versenyre A megyében már több he­lyen láthatók a június 29. és július 3. között sorra kerülő Dunakanyar Kupa nemzetközi öttusa-verseny f alragaszai. Két­féle plakát került forgalomba, egyiken a gödöllői lovasver­seny. másikon pedig a többi szám eseményeit ismertetik. Az előkészületekhez tarto­zik, hogy a Csepel SC öttagú brigádja (a Csepel SC ugyanis a verseny egyik rendezője) csütörtök óta készíti a gödöllői Alsóparkban a tereplovaglás pályáját. A lengyelektől értesítés ér­kezett, hogy a vártnál népe­sebb különítménnyel vesznek részt a viadalon, s előrelátha­tólag több mint 10 fővel ér­keznek. Vácott és Dunakeszin, ahol rég volt már nemzetközi ese­mény, kíváncsian várják az öttusa-versenyt, de hasonló érdeklődés nyilvánul meg Gö­döllőn és Visegrádon is, ahol a lovas, illetve pisztolylövő számot rendezik. A Ceglédi Építők női asztalitenisz-csapata az NB I- be jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén 8:8-ra végzett Szolnok ellen. A másik szombat délelőt­ti találkozón a Bp. Statisztika 9:3- ra nyert a 44. sz. Építők ellen. A ceglédiek szombaton késő dél­után a Statisztikával játszottak, az eredményről lapzártáig nem érke­zett jelentés, A Pest megyei csa­pat ma vívja utolsó mérkőzését a Sportcsarnokban a 44. sz. Építők { ellen. j Az osztályozó első két helyezett­je jut az NB I-be. Nemzetközi repülőmodellező verseny Dunakeszin -— Az MHS június 23-án, hét­főn nagyszabású replőmodel- lező versenyt rendez Dunake­szin, melyen a magyar model­lezőkön kívül a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Cseh­szlovákia, Lengyelország, a Koreai Népköztársaság és az NDK versenyzői vesznek részt. r.'limKlltlIUlllittlIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll'': Különös interjú | Úgy terveztük, hogy péntek = | délután a Csepel Autó edzésé- 1 | re megyünk. Azonban már a | | dimaharaszti vasútállomáson | § összetalálkoztunk a játékosok | | egy kis csoportjával, akik el- | | mondták, hogy befejeződött az 1 = edzés. A Moszkvai Lokomotív labdarú­gócsapata megérkezett Buda* pestre. Végleges már a szovjet együttes magyarországi vendég- szereplésének programja. Eszerint a moszkvaiak ma a Népsta­dionban a Ferencvárossal, június 25-én, szerdán Csepelen villany­fény mellett a Csepellel, június 30-án hétfőn pedig Pécsett a Pécs NB I-es csapatával mérkőzik. Megőrzi-e Irsa hazai veretlenségét? Az elmúlt években a monori 5 labdarúgók mindig elvitték a két | pontot Albertirsáról. Az irsaiak vi- 1 szont fogadkoznak, hogy ma meg- I PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt I Pest mesvei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság = Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat. | Szerkesztőség és kiadóhivatalt 1 Budapest, vm.. B!aha Lujza tér S g Telefon: 343—100. 142—22«. Szikra Lapnyomda. Felelőe vezető: Kulcsár Mihály. = Ezután Glück Róberttől, a s csapat kapusától nyilatkozatot § kértünk a vasárnapi esélyek- | kel kapcsolatban. A játé- ü kos elmondotta, hogy jól sike- 1 rült erőnléti edzést tartottak s délután, vasárnap autóbusz- | szál utaznak Perecesre, s a | legutóbbi összeállításban ve- | szik fel a küzdelmet: — Győzelmet szeretnénk ki- | harcolni — tette hozzá végeze- | tül. Beszélgetésünket az egyik = játékos, a tartalékkapus, ko- 5 molytalan, félrevezető meg- | jegyzései festették alá. Igaz. | társai igyekeztek őt komoly- = Ságra birni — nem sok ered- 1 ménnyel. Furcsa kis interjú volt. Jó bizonyítvánnyal rendelkező, lehetőleg nagycsaládos juhászt keres háztáji juhtar- tás nélkül azonnali, vagy őszi belépésre, munkaegységre a Bu­gyi „Dózsa” termelő­szövetkezet űrből gaz­daságába 600 darabos állományához. Jelent­kezés személyesen, vagy levélileg. „Dó­zsa” Tsz., Bugyi (Pest megye). Építőkövet. kőport, kerti murvát, kerti díszítőköveket szállít a Szentendrei Járási Kőbányaipari Szövet­kezet, Budapest, Bel- grád rakpart 27. IV. Tel.: 185-073 és 381- 432. Kisipari termelőszö­vetkezet keres önálló praxissal rendelkező szabásznőt, részlegve­zetőnek, aki a francia modem méretes mun­kában is gyakorlott. Péceli Textilruházati KTSZ, Pécel, Isaszegl út 38. Eladó lábonálló, 2 sor (18 db) spanyol­meggyfa, idei termés­sel Szentendrén, Ha­tárcsárda mellett. Ér­deklődni telefonon 114—119, hétköznap 18—21 óráig, vasárnap egész nap. ___________ U t- és csatornaépítő munkásokat szövetke­zeti tagnak felve­szünk. Első Mélyépítő KtSZ. L kor., Fő 11. 12. Eladó egy 6 henge­res Chevrolet 3 tonnás üzemképes teherautó. Ara megegyezés sze­rint. Érdeklődni a Csemől Földműves- szövetkezetnél lehet. Nikkelező. krómozó, fémcsiszoló berende­zés, üzemkész eladó. Tatabánya, H., Feszti út 117. Vásároljon gyermekének Pajtás fényképezőgépet Kapható az Állami Áruházakban 150x100 cm-es vaske­retes előszoba üvegfal eladó. Kispest, XIX., Marx u. 25. Logodi utcában nap­fényes telek, romok­kal eladó. Telefon: 123-811, délután, és az boltokbanf Ára 160 Ft ^VWVWVyWWWWWWWWbWWl/< ÍV mmmm»

Next

/
Thumbnails
Contents