Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-23 / 120. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A Z M S Z‘ M P P F. S T ME G Y E I B I Z 0 J TS ÁGA ÉS A M E‘ G Y E / TANÁCS LAPJA n. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM AR I 50 FILLÉR 1958. MÁJUS 23. PÉNTEK Fontos határozatok a termelőszövetkezetek megszilárdítása és fejlesztése érdekében az összevont megyei tanácsülésen Lapunk tegnapi számában közöltük az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottsága és a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának összevont ülése elé terjesztett javaslatot, amely a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítésével és fejlesztésével foglalkozott. A javaslat fölött élénk vita alakult ki, majd az összevont tanácsülés fontos határozatot fogadott el a megye termelőszövetkezeteinek további megszilárdításáról. fejlesztéséről és a termelőszövetkezeti mozgalom fellendítéséről. A határozat kimondja, alapvető fontosságú, hogy a termelőszövetkezetek a belterjes gazdálkodás megvalósításával minden száz hold területen 450 ezer forint értéket termeljenek. Az állatállomány takarmányalapjának biztosítása érdekében növelni kell a pillangósok vetésterületét és ehhez biztosítani kell a megfelelő mennyiségű lucerna és vöröshere vetőmagot. A talajerő utánpótlás érdekében legalább öt évenként szerves- ti-ágyázzák a földeket, a zöldtrágyázott területet a jelenlegi 1,3 százalékról 3,3 százalékra kell emelni. A szervestrágya javításához 2370 mázsa foszforitot kell biztosítani. ; Az állattenyésztés fejlesztése érdekében a határozat kimondja. hogy biztosítani kell a jelentésben megjelölt szarvasmarha, anyakoca, juh és baromfi létszámot. Még ebben az évben meg kell teremteni a feltételeit annak , hogy az 500 kh-nál nagyobb területű .tsz-ekbe állandó jellegű baromfi törzsállományt lehessen beállítani. Nagyon jelentős és újszerű a. határozatnak az a része, amelv kimondja, hogy csak abban az esetben kaphatnak a termelő szövetkezetek tenyészállatoka* és tenyésztörzseket, ha biztosítják a szükséges takarmánybázist, megfe’e- Iö térőhellyel rendelkeznek. s az állatok gondozása is biztosítva van. Abban az esetben, ha a termelőszövetkezet ezekkel a fel- tételekk,.! nem rendelkezik, illetve ezeket rövid időn belül nem biztosítja, a már gondozásukban levő tenyésztörzseke*- is vissza kell vonni. Intézkedik a határozat arról is. hogy a termelőszövetkezetek által lekötött termékeket a felvásárló szervek — nem úgy. mint a tavalyi évben — vegyék át. A határozat végrehajtása érdekében a megyei felvásárlási operatív bizottság és az Élelmezésügyi Minisztérium felvásárló kirendeltsége ellenőrzi az értékesítés lebonyolítását. A termelőszövetkezeti tagság körében egészen bizonyos, hogy helyeslésre talál a határozatnak az a pontja, amely kimondja, hogy a TÜZÉP-tele* peknek biztosítaniok kell a tsz-ek építőanyag-szükségletét. Ügy kell kielégíteni a termelőszövetkezeteket, hogy minden igényt megelőzve, a rendelkezésre álló legjobb minőségű építőanyagot adják részültre. A termelőszövetkezetek szervezeti megerősítése érdekében széleskörű ellenőrzést folytatnak, hogy a termelőszövetkezetek és a tsecs-k betartják-e az 5/1958. kormányrendeletben foglalt alapelveket. Ahol e téren hiányosság van, ott segítséget nyújtanak, hogy rátérjenek az alapelvek szerinti gazdálkodásra. A párt és a megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy látja, hogy nem szükséges több termelőszövetkezette! megvonni a működési engedélyt. S ha erre mégis sor kerülne, ez csakis a két végrehajtó bizottság vizsgálata alapján történhet meg. A termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztése érdekében — amint ezt a határozat kimondja — elsősorban a kis, de földdel rendelkező parasztok között kell folytatni a fel- világosító munkát. Azoknál a szövetkezeteknél, ahol nagy földterület jut egy-egy tagra, ott pedig a föld nélküliek be- s>ervezésével teremtsék meg a jó gazdálkodás feltételeit. A határozat a politikai felvilágosító munka tartalmára vonatkozóan is tájékoztatást, illetve segítséget nyújt a párt- és tanácsszerveknek, továbbá a termelőszövetkezeti tagoknak a tömegszervezetek számára. Többek között azt javasolja, hogy előtérbe kell helyezni a volt szövetkezeti tagok meggyőzését, össze kell hívni a feloszlott termelő- szövetkezetek tagjai közül azokat, akik legközelebb állnak a nagyüzemi gazdálkodáshoz. Ugyanez vonatkozik a termelőszövetkezetekből kilépett tagokra is. A földművesszövetkezeteknek azt javasolja a határozat, hogy céltudatosabb munkát folytassanak a különböző társulások gyorsabb ütemű létrehozására. A határozat végül módszerbeli segítséget nyújt a termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok, szakcsoportok és különböző társulások gyorsabb politikai megszilárdítása érdekében. Tízévesek a gépállomások A földművelésügyi minisz-1, tér, az élelmezésügyi miniszteri és az Országos Erdészeti Fő-1 igazgatóság vezetője együttes | utasítást adott ki az idei | traktoros nao ünnepélyes meg- | rendezéséről. Eszerint a helyi | lakosság széleskörű bevonásé- i val nyilvános traktoros napi | ünnepségeket rendeznek a | gépállomásokon, állami gaz-1 daságokban, kísérleti és tan-1 gazdaságokban, továbbá a nö-jj vényvédő állomásokon, erdő-1 gazdaságokban és az élelme-1 zésügyi miniszter felügyelete | alá tartozó gazdaságokban. | Az idei traktoros napnak= különös jelentőséget kölcsö-1 nöz, hegy most tíz évesek a 1 gépállomások. 1948 tavaszán | alakult az első gépállomás | Kisszálláson. S utána sorban, | szinte a földből nőttek ki | gyors egymásutánjában a | mezőgazdaság szocialista át-1 alakulásának bázisaiként a | többiek: 1948 végén már 1101 gépállomás működött körül-1 belül másfélezer traktorral, s | a hozzávaló legfontosabb! munkagépekkel. Magyar kiállítás - Varsóban BIZTATÓ KEZDET A Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság május 21-én ülést tartott. Az ülésen megtárgyalták az állományon kívüli béralap felhasználósáról szóló összefoglaló jelentést, mely a különböző vállalatoknál és intézményeknél végzett ellenőrzésben részvevő 43 népi ellenőr megállapításait, tapasztalatait és javaslatait tartalmazta. A bizottság ennek során határozatot fogadott el, mely e területen az állami fegyelem megszilárdítása érdekében igen jelentős. Az eredményes vizsgálatot lefolytató népi ellenőröknek szorgalmas és lelkiismeretes munkájukért a bizottság elismerését fejezte ki. Ugyancsak foglalkozott a Pest megyei Népi Ellenőrző | Bizottság a társadalmi tulaj-1 dón védelme érdekében egyes | földművesszövetkezeteknél, ál- \ lomi kis- és nagykereskedelmi ! vállalatoknál folyamatban lé- vő vizsgálattal. Megállapította, hogy az a tervnek megfelelően jól halad. A népi ellenőrök ebben a vizsgálatban is jól tevékenykednek és igen komoly támogatást kapnak úgy a vizsgálat alá vont vállalatok dolgozóitól, mint a lakosságtól. Több helyen bejelentés formájában hívták fel a népi ellenőrző bizottság figyelmét egy-egy visszaélésre a társadalmi tulajdon védelmében. A bizottság ezenkívül még többféle ügyet tárgyalt. A közelmúltban magyar orvosi és mérőműszer kiállítás nyílt Varsóban. Képünkön a kiállított vastüdö IIÍHtllrtlinillHIIIIIMIfflIIHIIIWHHHHUIHfHIIHIIIHMUHIIMIIHIHIIIfHIIIMHMflllHltlIIMHHIIIHIIJI GYERMEKNAP ELÓTT Mu délben nyílik meg iparunk seregszemléje, a Budapesti Ipari Vásár Az utóbbi 48 órában és még csütörtök reggelre virradó éjjel is egymást követték a Városliget felé haladó teherautók, amelyek a kiállítási tárgyakat szállították. Amikor csütörtökön délelőtt a sajtó képviselői megtekintették a vásárt, már a legtávolabbról érkező árukat helyezték el a pavilonokban. A vásár jelentőségét növeli, hogy öt baráti ország, a Szovjetunió, Kína, Lengyel- ország, a Német Demokratikus 1 llllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHlllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllIUf^. Korai nyár a dunaparton (Prukner Pál felvétele) Köztársaság és Románia is részt vesz rajta. A külföldi kiállítók sok érdekességet, látványosságot tartogatnak. A sajtó képviselőinek már alkalmuk volt látni a szovjet pavilonban a szputnyik modelljét. A technikai újdonságok között nagy érdeklődésre tarthatnak számot a moszkvai új építkezések makettjei és az atomerővel meghajtott jégtörő hajó kicsinyített mása. A nők bizonyosan megcsodálják majd a szovjet közhasználati cikkek között a háztartási felszereléseket és az ízléses textilárukat. A szintetikus anyagból készült szovjet szövetek között feltűnést keltett a zöl- | des színben foszforeszkáló es- ! télyi ruhaanyag. ! A hazai kiállítók közül a | legnagyobb területet a minisz- I tériumi ipar foglalja el. A Pe- ! tőfi-csarnokot a hozzácsatla- ! kozó két új szárnnyal együtt, 1 és az ily módon körülzárt nagy | udvar mintegy 5000 négyzet- ! méteres területét a Kohó- és 1 Gépipari Minisztérium 132 ! legnagyobb vállalatának gépei | és egyéb gyártmányai töltik I meg. Két nagy pavilont épí- ! tettek az Építésügyi Miniszté- ! rium vállalatai. A Nehézipari | Minisztériumhoz tartozó vegy- ! ipar és bányaipar bemutatói | csaknem 1000 négyzetmétert | foglalnak el. i A tanácsi vállalatok, a szövetkezetek és a kisipar készítményeivel együtt mintegy 30 000 kiállítási tárgyat szemlélhetnek meg a látogatók, közöttük sok olyan gyártmányt, amely újdonságnak számít. A vásár 100 C00 négyzetméteres területét sok érdekes építmény teszi látványossá. Valamennyi pavilonnál érvényesülnek az ötletes építészeti megoldások. A kisipari szövetkezetek csarnokában például az üzleti tárgyalások számára kellemes, virággal borított termet alakítottak ki. A vásár négy kapuja pénteken 12 órakor nyílik meg a nagyközönség számára. A látogatási időt ezúttal meghosz- szabbították és délelőtt 10 órától este 10 óráig áll a vásár a közönség rendelkezésére. Az 1896-os millenniumi kiállítás óta nem láthattak Budapesten teljesen kivilágított parkot. A vásár rendezősége most gondoskodott arról, hogy tekintettel a zárás időpontjára, teljes megvilágításban szemlélhessék este is a nagykiterjedésű parkot és a pavilonokat. A világítástechnikai szakemberek itt tanulmányozzák és próbálják ki azokat a megoldásokat, amelyeket alkalmazni szándékoznak a főútvonalak megvilágításánál. Gyermeknapról lévén szó, hadd kezdjem azzal, hogy: már csak kettőt alszunk addig a napig, amelyre szerte az országban készülnek a nőtanácsok, a földművesszövetkezeti nőbizottságok, a társadalmi szervek, vagyis általában a iegille- tékesebbek, az édesanyák és i édesapák. Ezernyi ötletből, kedves j meglepetésből gyűjtöttünk ősz. sze egy csokorravalót, előzetes tájékoztatásul. A megye legtöbb községében arra törekednek a rendezők, hogy ellentétben az előző évek gyakorlatával, egy rövid uzsonna helyett egésznapos, tartalmas szórakozást nyújtsanak a gyermekeknek. Ezért a program sokkal érdekesebb, gazdagabb, mint az előző években. Ahol csak mód van rá, majálissal, műsoros előadásokkal, apró ajándékokkal teszik emlékezetessé a gyermekeknek május 25-ét. Aszódon vasárnap díjtalan mesefilmbemutatóval kezdik a napot. Délután a gyermeksereg színes felvonulása következik a sportpályára, amelyen minden korosztály a saját „járművével“ vesz részt: a legkisebbek rollerrel, a nagyobbak három-, illetve kétkerekű biciklivel. A sportpályán tréfás ver- szenyszámokban — zsákfutás, lepényevés — dönthetik majd el, hogy ki a legügyesebb. A verseny jelentőségét fokozza az „erős nemzetközi mezőny“: az ünnepségen ugyanis a meghívott szovjet gyermekek is részt vesznek. Váckisújfalun, ebben az alig 800 lelkes kisközségben a majálist fagylaltdélután egészíti ki. Tinnyén a rollerverseny győztesei díjat is kapnak! Szobon ötletesen oldották meg az asszonyok a gyermeknapi kiadások fedezéséi: szombat este „pöttyös-bált1, rendeznek, amelynek bevételéből nemcsak majálisra futja majd, de minden gyermek kap egy léggömböt is. Nagykátáról közölték, hogy mesefilmbemutatóval és mesedélutánnal szórakoztatják a gyermekeket. Mi a legnagyobb sikert mégis az ajándék csokoládénak jósoljuk. Nagykőrösön a szovjet és a magyar gyermekek szombaton közös majálison vesznek részt, s vasárnapi filmbemutató után kerül sor a nemrégiben Cegléden szerepelt gyermekegyüttes legjobb színjátszóinak megju- talmazására. Cegléden a Ruhaüzem és a Dózsa Népe Tsz külön is meg- ünnepli a gyermekek napját. Az előbbiben szombaton az üzemi nőbizottság látja vendégül a gyermekeket, majd gyermekbált rendeznek. Vasárnap a város valamennyi kis lakója díjtalan bábelőadásban gyönyörködhet. Galgagyörkön a KlSZ-szerve- zet színjátszói .műsorral kedveskednek a legkisebbeknek. Mivel a Magyar Nők Országos Tanácsa több mint 5000 meséskönyvet juttatott Pest megyének, sok községben — például Dunakeszin és Alagon — a gyermekek meséskönyvet kapnak ajándékba. Veresegyházon nagy feladat vár a kicsinyekre: ők vesznek részt abban a „zsűriben“, amely a babaszépségverseny első díját fogja odaítélni. Ezernyi ötletről, kedves meglepetésről szóltunk a beve. zetőben. Mutatóban csak ény- nyit belőlük... Ny. É. Kit segít Li Szín Man Szöuli jelentés beszámol arról, hogy Li Szín Man a minisztertanács keddi ülésén megismételte azt a fenyegetését, hogy támogatni fogja az indonéz lázadókat. Hírek szerint a szöuli reakciós szervezetek arra készülnek, hogy önkénteseket toborozzanak a fegyveres beavatkozáshoz.