Pest Megyei Hirlap, 1958. április (2. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-03 / 79. szám

1958. Április s. csütörtök Ff SÍ ML k/Cirlap 3 Kétszáz öreg kisiparost tüntettek ki Szerdán délelőtt a KIOSZ Sorház utcai székházában ün­nepségen tüntették ki azokat a kisiparosokat, akik 50 éve szolgálják a lakosságot. A KIOSZ országos központja a Pest megyei és a fővárosi kis­iparosok közül ezúttal 42 öreg kisiparosnak adományozta az „50 éves kisipari munkás­ságáért” elnevezésű díszokle­velet, illetve jelvényt. A felszabadulás évforduló­ja alkalmából megyeszerte hasonló ünnepségeket ren­deztek. Országosan 200 öreg kisiparost tüntettek ki 50 évi jó munkája jutalmául. Ahol a magyar fotokémiai ipar született Javítják a kínai falat Előzetes becslések szerint a kínai fal hossza légtávolság­ban körülbelül 2700 kilométer, ha azonban figyelembe veszik a kanyarulatokat, úgy hossza kb. 4800 kilométer. Magassága 5—6 méter, szélessége 6,4 mé­ter. A szakemberek becslése szerint a kínai fal felépítésé­hez 88 millió köbméter földre és kőre volt szükség. Jelenleg a kínai fal egyes megrongáló­dott részeit újjáépítik. Automata vérnyomásmérő műszer A Szovjetunióban nemrégen elkészítették az automata vér- nyomásmérő műszert. Az új­típusú orvosi műszer elektron mágneses alapon működik, mindössze 120 kilogramm, s 8 órán keresztül megszakí ts * nélkül, dolgozhat. SMimiiMiMimmtmimiMiHtiiiii'miinifimtimHiHiitmiHiitii Jaj, de finom! Vác város peremén csende­sen elvegyül a tájban. Úgy beleillik a festői környezetbe, mintha együtt alkotta volna vele a természet. Kapuján szerény tábla jelzi: Forte Fo­tokémiai Ipar. Minha szanatóriumba lépne a látogató. Oxigéndús levegő áramlik a fiatal fenyves felől. Tavaszon és nyáron át virá­gok orgiája tarkítja a sma­ragdzöld gyepszőnyeget. Maga az üzem olyan, mint egy hatalmas laboratórium. Tisztaság honol mindenütt. Nem is lehet másként: a fotó­papír- és filmgyártás csak pormentes, tiszta levegőben lehetséges. Fehérköpenyes munkások sürgölődnek a gépek körül. A sötét helyiségekben éppoly otthonosan, magabiztosan mo­zognak, mint más a neoncsö­ves műhelyekben. A gyárat 1912-ben az Eastman Kodak C. alapította. Az 1914-es vi lágháború megakasztotta az építkezést. A háború után be­fejezték a munkát, de a gyár lényegesen kisebb lett, mint amekkorára tervezték. Az üzemben a Kodak Ltd. ha- rowi gyárából Vácra szállított berendezéseket helyezték el Angol vezető irányította a munkát, angol szakmunkások vezették be a magyar dolgo­zókat a fotokémia rejtelmeibe Kizárólag fotópapírt gyártot­tak. Az anyagyárban felállí­tott kutatólaboratórium nyúj­tott segítséget a termeléshez. A nyersanyagot Angliából, de főkéopen Németországból sze­rezték be. A Forte-gyár egyre fejlő­dött. Amíg 1922-ben 81000 négyzetméter fotópapírt ké­szítettek, 1939-ben már 463 000 négyzetméterre emelkedett a termelés. Ezt a gyárat sem kerülte el a második világháború. 1944 decemberében egy bombatá­madás alkalmával; részben el­pusztult. Tizenhárom esztendeje itt is megváltozott valami. A háború befejezését követő új európai politikai és gazdasági elrendeződés követ­keztében az angol cég kikap­csolta érdekköréből a váci gyárat. Az új tulajdonos a Magyar Hitelbank lett, amely helyreállította az üzemel 1947-ben ismét elindulhatotta termelő munka. Ekkor már szabadon kezd­hették a munkát a gyár dol­gozói, de alapvetően csak az államosítás után változott meg életük. Megalakult az üzemi pártszervezet, amely­nek segítségével leváltották a tőkés igazgatóság embereit, akik nemcsak elnyomók vol ­tak, de attól sem riadak visz- sza, hogy 1944-ben feljelent- gessék a gyári dolgozókat. Az államosítással stabilizá­lódott a dolgozók helyzete. Nagymértékben fejlődött a termelés. Ennek folytán azo­kat a dolgozókat is fel tudták venni, akiket a tőkések koráb­ban tömegével bocsátottak el. Friss erők léptek be a gyár életébe. így alapozták meg a további termelőmunkát. • A felszabadulást követően óriási mértékben emelkedett a termelés. Kormányzatunk már 1949-ben felismerte a gyárban rejlő lehetőségeket. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy csak úgy tudják kiszélesíteni az üzem exporttevékenységét, ha a fotooapír-gyártás mellett fotofilmek gyártásával is fog­lalkoznak. Ezért még 1949-ben megkezdték egy korszerű filmemulzionáló berendezés felszerelését. Minha szárnyakat kapott volna az üzem. A filmgyártás újszerűsége követelőén paran­csolta, hogy mielőbb szervez­zék meg saját kutató-labora­tóriumukat. Megtették. A szakemberek ezt követően még több új módszer kimun­kálásával öregbítették üze­mük hírnevét. A fejlődésre jellemző, hogy 1955-ben már 2 000 000 . négyzetméter fotó­papírt készítettek. Sajnos, 1956 ősze ismét meg­állította a fejlődést. Igaz, hogy' a sztrájk megszervezésén túl itt nem jutott az ellenforrada­lom. Tervbe vették ugyan a kommunisták eltávolítását a hirtelen felkapaszkodott gyászvitézek, de erre szeren­csére már nem kerülhetett sor. A járás üzemei között itt állt talpra először a pártszer­vezet. A KISZ is az elsők kö­zött szervezte meg sorait. Az elvtársaknak itt is sok dolguk akadt. Józan, meggyőző szóval el kellett oszlatni az emberek fejében levő, az ellenforradal­mi demagógia okozta zavaros, téves nézeteket. Ez volt a ter­melési feltételek megteremté­sének egyik legfontosabb alapja. A Forte-gyár vezetői, világ­hírű szakemberei és dolgozói nem dolgoztak rosszul. Ezt bizonyítja, hogy szinte a fél világgal — elsősorban a baráti álla­mokkal — piaci és szakmai segítségnyújtó kapcsolatot tar­tanak fenn. A tudományos és alkalmazott fotográfiai konfe­rencia hazánkban, 1957. szep­tember 11—17-ig való megren­dezése is a hazai fotokémiai ipar fejlődésének elismerését jelenti. A szorgalmas és ered­ményes munkát dicséri továb­bá, hogy most, hazánk felsza­badulásának 13. évfordulója alkalmából ismét felkerült az élüzem jelvény a gyár hom­lokzatára. Farkas István DZLETHÁZ ÉPÜL DABASON- »- t ' • - * Épül a Dabasi Földművesszövetkezet üzletháza. Még az idén, alkotmányunk ünnepén felavatják az emeletes kisáruházat FAL USI HÉTKÖZNAPOK Kéthetes magyarországi látogatása alkalmából kö­zöljük az alábbi részletet Valentin Ovecskin szovjet író Falusi hétköznapok cí­mű regényéből. A mikor Martimov Marja Szergejevma Borzovát. végleges lakó- és munkahelyé­re. a szemidubovkai gépállo­másra kísérte, a következő ta­nácsot. adta neki: — Ha kimegy a földre, a traktorosokhoz vagy a kol­hozparasztokhoz. mindig ag­godalommal közeledj hozzá­juk. félj tőlük. — Miért féljek? — Jól értsd meg. talán nem egészen jól fejeztem ki ma­gam ... nem találom meg a kellő szavakat... Ne tőlük Lfélj. hanem magadtól. Légy 'nyugodt, de a szíved szorong­jon: tudok-e úgy beszélni az emberekkel, hogy ne mondják rám. „fecsegő”, és hogy tar­tós nyoma marad jon lelkűkben annak, amit mondok. Értesz engem? ­— Azt hiszem, igen. -.. — A mi feladatunk, párt­munkásoké, látszólag nem nehéz. Nem vagyunk orvosok, sem agronómusok, sem mér­nökök. Egyszóval nem va­gyunk szakemberek. Az író­asztal mellett sincs más szer­számunk, csak toll és tinta. Semmi egyéb. Ha kimegyünk a földekre, nem viszünk ma­gunkkal sem mérőzsinórt, sem csavarkulcsot, sem teodoliiot. Mégis, mivel dolgozunk? Egy fegyverünk van: a szó! Nyer­sen szólva: mi a szavakkal dolgozunk. Az ember azon­ban a szavával különbözükép- ± pen dolgozhat! A kántor i* 1 ezt a „szerszámot” használja... ! A szó megfoghatatlan dolog. | Nem vas, nem fa. nem vető- ! mag. De a mi szavunkból le- ! hét vas is, fa is, vetőmag is! | Attól függ, milyen a szó ..; 1 Hiszen érted? De a szóból | nemcsak vas és vetőmag le- ! hét, hanem lepel is, amely | mögött megbújnak a naplopók. | Ha például összehívsz egy | gyűlést, ledarálod a beszá- ! mólódat — olvasni tudó | embernek nem nehéz felolvas- ! ni azt, amit betűről betűre | kiírt a ..Népnevelődből — | megszámolod, hányán szólal- Itak fel, megállapítod, meg- ! felelő volt-e az aktivitás, és la munkatervedben máris ki- loipálod: ..Ezt a feladatot tel- 1 iesítettem”. De más kérdés. = vajon a munfcatervnek ilyen í fajta „teljesítése” e! őre vitt e-e 1 akár e.gy lenessel is a gyakor- ! lati munkát? | — Még más is gyakran \ eszembe ötlik a tömegekkel [ való érintkezéssel kapcsolat- | ban — folytatta Martinov. — í Vegyük például esy területi I bizottság titkárát. A terület i nagv. a titkárnak, bármilyen | sokáig él is, nincs annyi ideje, i hogv minden kolíhozbr'gádot [meglátogasson. Ha csak a lá- [ togatásojcon nem elégszik meg I annyival, hogv azt mondja: „jó I egészséget” „a viszontlátásra”. [Ha pedig ennyivel megelég- j szik. az esváltalában nem he- |lyes! Inkább ne is mutatkoz- jzék a parasztok előtt. De ha [már elmegy a brigádba, akkor [ ott tegyen vagy mondjon [olyasvalamit, hogy az em- i berek még három év múlva [is emlékezzenek rá és szájról [szálra iárjon. hogvan beszélt = a területi titkár az emberek­tenyér azonban torkára for. rasztotta a szót. — Gondolj Tanjára! —• mondta egyszerre a szív és az ész. — Igen, Tanjára! — mondta önmagának. — Ez a lány is olyan szép és tiszta, mint az 6 kedvese. A FÁBA KAPASZKODVA zi. lassan felállt, aztán kilé­pett a cserjék közül. A lány ebben a pillanatban esett a földre. Keményen, parancsolóan csattant a szava: — Sztoj! A földön fekvő német meg­döbbenve tekintett hátra s el­engedte a lányt. A másik ösz­tönös mozdulattal kapott pisz­tolyához. — Sztoj! — csendült újra Ványa szava, de a német már előrántotta fegyverét. Szinte egyszerre dörrent a két pisz­toly. Ványa apró szúrást ér­zett a bal karjában, a német egy pillanatra hitetlenkedő arccal meredt, rá. mint aki maga sem érti, hogyan történt a dolog, aztán elvágódott, s nem mozdult többé. A másik közben talpra uo- rott, s megpróbálta maga elé rántani a lányt, de az most már nagy ügyesen kibújt az ölelő karok közül. A német tüzelt először, de a düh anu- nyira elvakította, hogy elvé­tette a lövést. Második golyó­ra már nem jutott ideje. Úgy hullott társa mellé, mint a gyökértelen, kidöntött fa. A kis tisztás kesernyés lőpor- füsttel telt meg. Vánva egy ideig úau maradt még állva, az erdőt kémlelve az országút felé. De zaj nem érkezett sehonnan. Csak az­után fordult a lányhoz, s in­tett kezével is a falu irányába. — Damoj! A lány még mindig mocca­natlanul, elfehérült arccal állt az egyik fához támaszkodva, s nehezen tudta felfogni ésszel az iménti percek történetét. Csak mikor végig pillantott ön­magán, futotta el arcát a vér. Szégyenkezve kapta kezét két kerek, mezítelen melle elé, melyet szabadon hagyott a széttépett, kicsiny ingváll. Először menekülni akart, me­nekülni az életben maradt harmadik katonából, de ami­kor ráemelte tekintetét, ész­revette, hogy zubbonya ujján keskeny csíkban folyik a vér. A katona újra az iménti szót mondta, mikor tekintetük összevillant, s megint csak • falura mutatott. — Damoj! Haza küldi tehát! Nem akar tőle semmit! Megkönnyebbül­ten fellélegzett. Aztán nemet intett a fejével és közelebb lépett hozzá. A katona harmadszor is rászólt, most már sürgetőbben. — Damoj, gyevocska! Nue- mecki! Egyszerre megértett min­dent. Hazaküldi, mert félti, hogv újabb németek jönnek. De hiszen azok elmentek még a hajnalon. Azért merészke­dett az erdőbe. Ez a kettő is ki tudta honnan került elő. A FIÚHOZ LÉPETT, meg- fogta kezét és a fejével intett: kövesse. A katona elő­ször tiltakozott, aztán meg- adóan indult meg utána. Be­látta, nem maradhatnak to­kel, mit csinált, mivel segítet­te munkájukat. A fő dolog az, hogy mit cselekedett. Ne csak arra emlékezzenek az embe­rek, hogy milyen adomát mon­dott, vagy hogy kinek mond­ta meg jól a véleményét, ha­nem a munkamódszere is megmaradón az emlékezetük­ben. A területi titkár sose feledkezzék meg arról, hogy magatartása mindig példakép a többi kisebb és nagyobb ve­zető előtt!... Minden beszél­getés a néppel olyan adott szót jelent, amelyet okvetlenül meg kell tartani. Erezz felelőssé­get szavaidért! Félj a ha­szontalan beszédtől, a fecse­géstől!.:; , — Amikor magam is trak­toros voltam — mesélte Mar­ja Szergejevna —. láttam én olyan vezetőt aki igazán félt az emberektől. Megérkezett a kerületi központból, elment a traktorosok szállása mellett, ki a mezőre, messze, ott le­tépett: néhány kalászt, te­nyerében szétmorzsol ta, vizs­gálgatta a szemeket, majd ma­gához intette a brigádímokot, kérdezősködött tőle a napi teljesítményről, az adatokat feljegyezte, aztán olyan érdek­lődéssel bámulta egy órán át az ekéket. kultivátorokat, mintha még sohasem látott volna ilyesmit. Mi, traktoro­sok meg dühöngtünk: miért menekül előlünk, élő embe­rektől a holt vasdarabok­hoz? ... — Az emberi lélek mérnö­kei ... — jegyezte meg Mar­tinov. — Kikről beszélsz? — kér­dezte Marja Szergejevna. — Rólad és magamról. A pártmunkásokról, ők az em­beri lélek mérnökei. — Ügy emlékszem, ezt az írókra mondták. — Nem baj. Az írók nem sértődnek meg, ha megoszto­zunk velük ezen a megállapí­táson., mert ez ránk is illik. Mindenesetre a pártmunkások­nak az emberi lélek mérnökei­nek kell lenniük!.; a ... . Szemtől szemben az íróval A Duna Szálló „sárga ter­mében” találkoztam vele. Hi­vatalosan sajtófogadásnak ne­vezik az ilyesmit, de ez több vplt annál: meghitt, szűkkörű baráti beszélgetés. Jó is volt, hogy ilyen kevesen voltunk: fesztelenül záporozhattak felé a kérdések. A terveiről, saját­magáról szűkszavúan beszélt. — Mit mondjak magamról? A kollektivizálás előtt — 1925-től — hat évig egy kom­muna elnöke voltam, Rosztov környékén. Később újságíró lettem. Vidéki szerkesztősé­gekben, és — a Honvédő Há­ború idején — hadosztály-új­ságnál dolgoztam. Ez idő alatt annyi élmény, mondanivaló gyűlt fel bennem, hogy szinte belső kényszert éreztem ma­gamban mindezeket megírni, így lettem író. — Világéletemben vidéken éltem, jórészt falusi embe­rek, parasztok között. Innen van az, hogy írásaim vissza­térő témája a kolhozok, szov- hozok dolgozóinak élete. Most is ilyen témán dolgozom: a kolhozok keletkezéséről, a kollektivizálás idejéről írok novelláskötetet. — Természetesen mai té­mák is foglalkoztatnak. Óriási jelentőségűnek tartom például a gépállomások megszünteté­séről, illetve a kolhozok meg­erősítéséről hozott határoza­tot. Hiszen nem kevesebbet várunk etől, mint a kolho­zok önállósága, a vezetők fe­lelőssége, a kezdeményezés és a kolhoz-demokrácia növeke­dését. Ezzel a lépéssel ugyanis még a lehetősége is megszű­nik annak, hogy a gyengébben működő kolhozok vezetői a gépállomások mögé bújjanak a felelősség elől, s azok jó, vagy rossz munkájával taka­rózzanak. — Szeretnénk hallani vala­mit a Falusi hétköznapok és a Tavaszi szél című könyveinek születéséről. — A Falusi hétköznapok tulajdonképpen első fejezete a Tavaszi szélnek. Megjelené­se után szinte özönével kap­tam a leveleket a kolhozpa­rasztoktól, falusi pártmunká­soktól. Ezek a levelek ösztö­nöztek a további fejezetek megírására, mivel a legtöbb levél írója a problémák egész sorét vetette fel, kérve, hogy azokat is írjam meg. — Befejezésül hadd mesél­jek el egy kis epizódot, ame­lyet eltettem legkedvesebb emlékeim közé. Első köny­vem, a Falusi hétköznapok csehszlovákiai kiadása után történt. Az egyik csehszlovák városka nőszövetsége ajándék- csomagot küldött a könyvem­ben szereplő Troick város nő­tanácsának, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. év­fordulójára. Csakhogy Troick — a valóságban nem létezik. Legalább is Kurszk környé­kén nem. A csomag tehát be­járta Kurszkot, és a hetedhét határt, végül kikötött Moszk­vában. Onnan kértek tőlem felvilágosítást, hogy írjam meg a regény valódi színhe­lyét. Ekkor kellett nyilváno­san bevallanom, hogy Troick tulajdonképpen: Lgov. — Búcsúzóul szeretnénk kér­ni néhány szót a Pest megyei olvasókhoz, úgy is, mint ked­ves vendégtől, úgy is, mint a falusi élet ismerőjétől. — Szívesen. Magyarul ugyan nem tudok, de azért „Szívélyesen üdvözlöm a Pest megyei Hírlap olvasóit. Va­lentin Ovecskin.” (Ny. É.) vább ezen a helyen. Menni azonban csak nehezen tudott. Ezt észrevette a lány is, s a vállára tette a fiú ép kezét. Csak később, amikor már jól benn jártak az erdőben, állt meg a lány. Szelíd erő­szakkal lenyomta a földre, majd óvatosan kezdte lefejte­ni sebesült kezéről a zubbo­nyát. Jobb híján a széttépett ingváll darabjaival kötötte be Ványa kezét. Maga sem értet­te miért, de már nem szé- gyellte mezítelenségét a fiú előtt, aki néhány perccel ez- \ előtt a becsületét mentette, meg. Amikor elkészült a hevenyé-\ szett kötéssel, szóval és kézzel\ magyarázni kezdte, maradjon \ itt. «- Most én — mutatott ma-] gára — megyek damoj — pró-l balta újra megformálni az] imént hallott idegen szót —\ aztán mindjárt jövünk vissza] érted — s mutatta megint. [ Ványa értette is, meg nemi is, de bizalommal töltötte el aj lány kedvessége. Fejével rá-[ bólintott az idegen szavakra.] A lány megindult, de közben] vissza-visszanézett. Már vagy ] tizenöt lépésnyire lehetett,] amikor megtorpant, visszasza-] ladt, s mielőtt még a fiú fel-] ocsúdhatott • volna, gyengéden ] megcsókolta verítékben fürdő] homlokát. Fedetlen melle eav] gondolatnyi időre Ványa ar-\ cához simult. — Tanjuska! — suttogta] csendesen maga elé, s a lány] selymes bőrének érintése] még akkor is ott égett az ar-\ cán, amikor az már régen el- ] tűnt a fák között. =

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents