Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-13 / 61. szám
1958. MÁRCIUS 13. CSÜTÖRTÖK FMT MEG» &Cirlap Á falusi pártmunka elvi problémáiról tárgyalt a monori járás pártbizottsága Új védőszer neutronsugárzás ellen A B—10 jelű bórizotópban új anyagot találtaik a vegyészek, amely komoly védelmet nyújt neutronsugárzás ellen. Az új anyag, amelynek nevét és összetételét egyelőre nem közölték, stabil, nem rádió- aktív és ötször olyan hatásos, j mint a természetes bőr, ár- ! nyékoló képessége hússzorosa az óloménak és ötszázszorosa a betonénak. Az Országos Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanács ülése pártba, majd gondoskodik róla, hogy ne maradhasson hivatali posztján sem. Az elvi tévedéseknek, azok han_ goztatásának egyik oka az, hogy az elvtársak nem veszik komolyan a pártoktatást. Kevesen járnak el a szemináriumokra, s rendszertelen a politikai továbbképzésük. A Monori Kefegyárban például 270 dolgozó közül csupán öten vesznek részt szemináriumokon. Vannak olyan párttitkárok. akik lebecsülik az időszerű kérdések tanfolyamát, s közben nem ismerik azokat a problémákat, amelyeket a tanfolyamon tárgyalnak. A járási pártbizottsági ülésen sokat foglalkoztak a fegyelem megszilárdításával is. Elmondották, hogy még járási vezetőknél is sokszor fordul elő lazaság. A Pilisi Állami Gazdaságban két vezetőt a bírálat elfojtásáért részesítettek szigorú pártbüntetésben. A fegyelmezetlenségek egy része az elburjánzott italozásból adódik. Mendén nem tudják pontosan kezdeni a taggyűlést, mert sokan a borkóstolót fontosabbnak tartják, alig tudnak megválni tőle. Ecseren egy KISZ-taggyűlésen az egyik tanácsvezető italos állapotban jelent meg. A fegyelmezetlenségek sokszor a társadalmi tulajdon herdálásáig fejlődnek. Maglódon például engedély nélkül gyümölcsfákat vágtak ki. Gombán egész erdőt irtottak ki, s a pártszervezeteknek egy szavuk sem volt ellene. Az egyik község párttitkára régóta tartozik az OTP-nek. s eszébe sem jut adósságát törleszteni. A határban gépek rozsdásodnak, tönkremennek, de a párt- szervezetek nem hívják fel ar illetékesek figyelmét. Nem sikerült mindenütt megértetni még az elvtársakkal, hogy a pártmunka nem önmagáért van, hanem eszköz arra. hogy jobban menjen a gazdasági munka. közelebb hozzuk a pártonkívülieket a párthoz, eltűnjön a néhol még megtalálható bizalmatlanság. A járási pártbizottság ülése hasznos tanácskozás volt, mert a fő problémákat nem általánosságban, hanem községekre bontva vitatták meg. Bátran bíráltak, nem kendőzték el a hibákat. A bajokat nem csupán megállapították, hanem megmutatták a kijavítás módját is. Elsősorban említették az elv- társak azt, hogy a párthatározatok végrehajtását szigorúb. ban és rendszeresebben ellenőrzik ezentúl, mint eddig. A politikai munka megjavítása érdekében pedig elhatározták, hogy a nagygyűléseken kívül réteggyűléseket is szerveznek. Gyomron például eredményre vezetett az értelmiség számára rendezett ankét. Helyes lenne ezt a kezdeményezést továbbfejleszteni és a nemzetiséglakta területen ösz- szehívni a nemzetiségieket, meghallgatni problémáikat, segíteni bajaikon. Más helyen célravezetne, ha a bejáró dolgozókkal, valamint a két- lakiakkal beszélgetne el a pártszervezet. Helyes a párt- szervezeteknek az a törekvése, hogy egyénileg minél több pártonkívülivel érintkezzenek a kommunisták, minél több pártonkívüli barátot szerezzenek. A pártszervezeteknek szá- molniok kell azzal, hogy a párttagság nem tud valamennyi pártonkívüli dolgozóhoz eljutni, éppen ezért a tömegszervezetek nagyobb segítésére, megbecsülésére van szükség. Fel- világosító munkával kell elérniük egy-egy szervezet jellegének kialakítását: a nőmozgalomban ne gátolják meg a vallásosabb érzelmű asszonyok munkálkodását, vagy ne kívánják. hogy a tömegszervezetek tagjai mind képzett marxisták legyenek. A tömegszervezetek munkájának megjavítására rövid időn belül létrehozzák az MSZMP-csoporto- kat. A fegyelem megbontóival szemben ezentúl szigorúbban járnak el. A tsz-pártszerveze- teknek például az eddiginél jobban kell harcolniok az alapszabály betartásáért. A párt- szervezeteknek érvényesíteniük kell azt a marxista elvet, hogy a párttagsának nincs több joga a munkahelyén, mint a pártomkívülieknek, sőt a fegyelmet, a példamutatást sokkal inkább meg kell kívánni a párt tagiaitól, mint más dolgozóktól, — sági — Négy év alatt ezerkétszázötven kalapácsos daráló A DIMÁVAG gépgyárban s mezőgazdaság megsegítéséi négy éve kezdték meg a kalapácsos darálók gyártását. Az elmúlt négy évben a tizenkettő és a huszonnégy kalapácsos, részben villanymotorral ellátott, részben motornélküli darálókból ezerkétszázötvenet gyártottak. A darálók gyártása ezzel egyelőre befejeződött, mert az országos szükséglet kielégítését hosz- szabb időre biztosították. Alaposság - vagy bürokrácia? Levél érkezett nemrég a váci Könnyűipari öntöde és Alkatrészgyárhoz. Az átirat az Újpesti Cérnagyár cégjeiét viseli. Rajta van a telefonszám, a postafiók, az MNB-szám, a távirati cím, a keltezés stb., stb., ami egyébként minden hivatalos papíron szerepel. Az „Ügyintéző“ szócska után nem írtak semmit. Sebaj! A „Jelünk” után oda- kanyarították, hogy Kóró E. Ennyi cécó után nézzük, mit írtak a nyomtatott „Tárgy” szócska után. Számla kifogásolása (jó alaposan aláhúzva). Közöljük Önökkel, hogy f. hó 17-i 89/A számlájuk 1469 forint végösszegét téves szorzás miatt 1468,80 forintra javítottuk át. Kérjük utánaszámolni és kifogásolásunkat elfogadni. Eddig a levél, amelyet a telepvezető is aláírt. Most pedig számoljunk csak utána; mennyi a különbség a két összeg között. Kiderül, hogy összesen 20, azaz húsz kemény fillér! Ez igen! Ahol ilyen alapot san utánaszámolnak min* dennek, nem lehet sok hiba. De mielőtt megdicsérnénk Kóró E.-t és a levelét olvashatatlanul aláíró telepvezetőt. fordítsuk meg a papírt. Azonnal kiderül, hogy ennek az „alaposságnak” van egy szépséghibája. A levélen nem a szokásos „Hivatalból díjátalányozva“ jelzést, hanem szabályos és szabályosan lebélyegzett 60 filléres bélyeget találunk. A papír értékét ne számoljuk, bár abból sincs valami nagy készletünk. így is marad negyven fillér deficit. Ennek ellenére mégis meg kell dicsérni Kóró E.-t. Hogy miért Azért, mert nem ajánlva adta fel ezt a levelet. Vagy lehetséges, hogy ez már nem rajta múlott? — fi — Dr. Münnich Ferenc .elnökletével szerdán tartotta második ülését az Országos Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanács. A Minisztertanács elnökének bevezető szavai után Járó Dóra, a tanács titkára számolt be a tanács eddigi munkájáról. Több albizottság alakult, amelyek az illetékes minisztériumok, főhatóságok és kiváló szakértők bevonásával tanulmányozzák az ifjúság helyzetének különböző vonatkozásait. A gazdasági bizottság a tanács céljainak pénzügyi kihatásaival foglalkozik, s arra törekszik, hogy az anyagi igények kielégítéséhez a társadalom támogatását is megnyerje. A napokban alakul meg a jogi, s tervbe vették az egészségügyi és a nevelési propaganda, - • valamint a családvédelmi bizottság megalakítását. A közös munkát már mintegy 200 társadalmi aktivista is segíti. Járó Dóra elmondotta, hogy több sürgető kérdést sikerült már megoldani, számosán keresik fel a tanács titkárságát. A társadalmi szervek gyermekvédelmi tevékenységét ötletes kezdeményezések jellemzik. A jövőben a budapesti al- és ágybérletben levő fiatalokkal, a gyermekvédelmi hálózat helyzetével is foglalkoznak és közvéleménykutatást terveznek a fiatalok között. A tanács elsőnek a 14 és 18 éves fiatalok elhelyezkedéséről, a fiatalkorúak bűnözésének, erkölcsi züllésének problémáiról, s végül az általános iskolás gyermekek napközi otthoni foglalkoztatásáról tárgyalt. Szimultán Gödöllőn Vasárnap Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem klub- helyiségében Hönsch Irén, magyar sakk-bajnoknő szimultán mérkőzést vívott az egyetem tíz legjobb sakkozójával. A bajnoknő a játszmák közül hatot megnyert, négyet pedig elveszített. A négy győztes: Barhács István, Rajki Ferenc, Fodor Jenő és Kiss Gyula. Papír — üvegből A német Demokratikus Köztársaság tudósainak sikerült rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező papírt előállítani tisztán üvegből. A papír teljesen üvegrostokból készül, minden egyéb mellékanyag (kötő. anyag, stb.) hozzáadása nélkül. Rendkívüli szívósságát az egyes rostok közötti súrlódás biztosítja. Fellendül a baromfitenyésztés a Dunakanyarban Mezőgazdák talajismereti és trágyázási útmutatója Szerkesztette: Gléría János Mezőgazdasági Kiadd, Budapest, 1958. 396 lap. A talajművelés, talajjavítás, talajvédelem és trágyázás a több és jobb termés döntő tényezői. Eddig nem állt a mezőgazdasági szakemberek részére olyan magyar nyelvű könyv, melyben a felsorolt tényezők elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása egy helyen lenne összefoglalva. Ezt a hiányt pótolja ez a mű. Az útmutató nemcsak a talaj- művelési és trágyázási, hanem az ezekkel összefüggő talajtani, talajtérképezési és növénytáplálkozási kérdésekkel is foglalkozik. A könyv három részre oszlik. Az első rész a talajműveléssel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza: a második rész a hazánkban előforduló talajtípusok tulajdonságait, az üzz- ml talaj térképezés és talajjavítás módszereit Ismerteti: a harmadik a növények táplálkozásával és trágyázásával foglalkozik. Részletesen ismerteti a szerves- és mü- trágyaszereket és a trágyázás gyakorlatát. Földvári Ferenc A napokban közölték a lapok, hogy a bajai járásban víziszárnyas tenyésztési mozgalmat kezdeményeztek. Mivel nemcsak a bajai járásnak, de Pest megye néhány járásának is jó adottságai vannak a liba, kacsa és egyéb baromfiak tenyésztésére, megkérdeztük Ráckevei Erzsébet elvtársnőt, a Szentendrei járási Tanács elnökhelyettesét, náluk, a Dunakanyarban lehetne-e hasonló mozgalmat kezdeményezni? — Mi már foglalkoztunk és foglalkozunk is az üggyel anélkül, hogy tudtunk volna a ba- jaiak mozgalmáról. Az egyéni gazdaságokban, különösen a tojásbeszolgáltatás megszűnteA pártszervezetek általában segítik a tömegszervezeteket. Üllőn és Gyomron különösen sokat törődik a pártszervezet a KISZ-szel. A párt és a pár- tonkívüliek kapcsolata is erősödik. Jó példa erre a tápió- stilyi pártszervezet taggyűlése, amelyen az agrártéziseket beszélték meg, s több egyénileg dolgozó parasztot is meghívtak. A pártszervezetek eredményesebben, jobban dolgoznak, mint az MDP idejében, mégis a pártmunka sok tekintetben elmarad a lehetőségek mögött. Amellett, hogy rendszeresen dolgoznak, a fel- világosító munkát elhanyagolják. Az ellenséges nézetek ellen nem harcolnak megfelelően. A párthatározatokat nem mindig érvényesítik munkájukban. Egyes párttagok helytelenül látnak sok elvi kérdésben, a pártszervezetek mégsem harcolnak eléggé a helyes nézetek kialakításáért. Egyes helyeken vitatott kérdés például, hogy lehet-e egyénileg dolgozó paraszt a párt tagja, hiszen a párt állást foglalt a‘ nagyüzemi szocialista mezőgazdaság mellett és nem lehet vizet prédikálni és bort inni. Nem értik; hogy a párttagokkal szemben sem léphetünk fel erőszakkal. Péterin, Gombán, de még más községekben is találkozunk olyan helytelen nézetekkel, amelyek akadályozzák a jó tömegkapcsolat kibontakozását. Egyesek azt hangoztatják, hogy a kormány túl sok kedvezményt, segítséget nyújt az egyénileg dolgozó parasz-, toknak, s ha nem szorít aj gyeplőn, akkor lemondhatunk! a tsz-fejlesztésről. Másutt pe-j dig úgy foglalnak állást, hogy! mindenki tudja, mit akar, éo-j pen ezért nincs szükség fel-! világosító munkára. Séta a frangeszkói síkon A pártszervezeteknek mind-! két nézettel szemben vitába kell szállnia. Rá kell mutat-! riok, milyen káros hatásai voltak az elmúlt években az erőszakoskodásnak, sok he-! Íven még ma is sínylik a tsz-! ek. Fel kell lépniök azonban a pártszervezeteknek a „csodaváró” hangulat ellen is. A monori járás elmúlt évi tapasztalatai bizonyították, ha felvilágosító szóval harcoltak volna az „esőre várás” ellen, nem maradt volna annyi te-! rület f elszántatlanul és a vetések sem lennének ma annyira gyengék, több szerző-! dést kötöttek volna az állam-! mai. A járási pártbizottság íilé- = sén még számos elvi tévedésre hívták fel az elvtársak a figyelmet. Egyesek elvben ugyan egyetértenek azzal, hogy pártonkívüliek is betölt- hetnek minden funkciót, gyakorlatban azonban nem nagyon akarják ezt alkalmazni. Száva György elvtárs, az egvik gépállomás igazgatnia még nem régen is azt mondta egv becsületes pártonWvüli dolgozóról: ha nem lép be a A mauzóleum és Szófia környékén hatalmas vereséget mértek a törökökre. A kemény tél és a járhatatlan Balkán hegység miatt azonban nem folytatták a hadjáratot. A király II. Murat török szultánnal Szegeden tízéves békét köt. IV. Jenő pápa azonban — Hunyadi János határozott ellenzése ellenére — rábírta II. Ulászlót, hogy a béliét ne tartsa meg, pénzt és 22 velencei hajót bocsát a király rendelkezéséré. A király megkezdi a szervezést. ■ Ez azonban alig halad. A lengyel földesurak igen kevés csapatot adnak, a szerbek szintén, így a legnagyobb sereget a magyarok adják, Hunyadi János vezetésével. A hadjáratot mindössze 16 000 gyalogossal és 2000 szekérrel indítja meg a király. 1444 szeptemberében újra átlépik a Dunát, majd Vidin elfoglalása után a Duna vonalán haladnak. Nikopolnál még 4000 román katona csatlakozik a sereghez. Amikor a sereg bolgár földre lép — amely török megszállás alatt nyög — óriási örömmel fogadják. No- vi-pozor, Summe, Provadija vára egymásután felszabadul és az azokban foglyoslcodó több ezer bolgár is csatlakozik a hadjárathoz. 1444. november 9-én érkeztek meg a keresztény seregek Várnába. II. Murat szultán, amint értesült Ulászló békeszegéséről, erőltetett menetben azonnal felvonul. Az időközben elfogott 22 velencei hajóval átszállíttatja seregeit a Boszporuszon és 40 ezer fős hadseregével megérkezik november 10-én Várna alá. Ulászló nem tehetett mást, mint Felső-Várnától mintegy 3 km-re felállította seregeit, úgy, hogy azok balszárnya a várnai tóra támaszkodott. Reggel 9 órakor megkezdődött a várnai csata. A jobbszárny megingott, de Hunyadi csakhamar rendet teremt és ellen- támadásba lendül. Mind Hunyadi, mind a király vitézségéről még ma is élnek mondák. Amikor Ulászló már három lépésre megközelíti a szultánt, lovát kilövik, a királynak pedig levágták a fejét, majd karóra húzták és bemutatták a keresztény seregeknek. Ezzel eldőlt a csata. Rendezetlenül megkezdődik a tése óta fellendült a szárnya* sok tenyésztése. Külön örülünk annak, hogy mind a községi mezőgazdasági felügyelők, mind a tsz-agronómusok szívükön viselik ezt az állattenyésztési ágat. A tsz-elnökök járási értekezletén is szó volt erről, s a legtöbb szövetkezetben már közgyűlés elé is terjesztették a víziszárnyasok, általában a baromfitenyésztés ügyét. Szinte minden termelőszövetkezetünk úgy tervezi, hogy lehetőségeihez képest az idén már a lehető legtöbb baromfit tenyészti. Pomázon a nemrég alakult Béke Tsz például 360-as »I baromfilétszámmal kezdte a gazdálkodást. 1 A szigeti községek, mint Tahi- I tótfalu, Pócsmegyer, elrekesz- I tenek a sekélyes dunaparton I egy-egy részt, hogy a víziszár- I nyasok el ne ússzanak, emel- I lett a folyóban egészséges élet- I viszonyokat, olcsó táplálékot [találhassanak — fejezte be [nyilatkozatát Ráckevei Erzsé- I bet elvtársnő. __________ (h. v.) j Csecsemőhalál rállásos alapon \ Egy angliai törvényszék | előtt emberölés vádjával állt \ egy fiatal pár. ötnapos gyer- ! meküknek azért kellett meg- \ halnia, mert tiltakoztak az el- i len, hogy vérátömlesztést I hajtsanak végre rajta az or- | vosok. | A szülők a „Jehova tanai” ; elnevezésű vallásos szekta hí- [ vei és kijelentették, hogy j meggyőződésük tiltja a bármi I célból történő „vérontást”. I A szülőket felmentették. ! Felmerül azonban a kérdés, : hogy miképpen viszonyul I ilyen esetekben a „szabad val- ! lásgyakorlás” a humanizmus- í hoz? visszavonulás. Hunyadi a maréknyi csapattal alig tudja a visszavonulást fedezni. A frangeszkói síkon ma is áll a két trák halom „piramis”, mely a csatában, mint ! kiemelkedő pont, nagy szere- : pet játszott. Egyikén a bolgár ! és a lengyel nép mauzóleumot \ állított fel, a másikon a törő- i kök emeltek emlékművet. A \ mauzóleum homlokzatán a \ magyar, bolgár és' lengyel cí- \ mer áll, a márványfolyosón \ arany betűkkel *a csata törté- ! nete több nyelven. Biró Béla. a TTIT tagja Itt vágták le II. Ulászló fejet A monori járási pártbizottság legutóbbi ülésén megtárgyalta a falusi pártmunka helyzetét. Az elvtársak megállapították, hogy a pártszervezeteknek minden lehetőségük megvan a jó politikai munka végzésére. A párt- és kormányhatározatok jelentős elvi és gyakorlati segítséget adnak a politizáláshoz. Sok régi, harcos elvtárs tevékenysége emeli a pártmunka színvonalát. Több önállósággal rendelkeznek a pártszervezetek, mint néhány évvel ezelőtt. A pártmunka stílusa is sokat javult. Egyes pártszervezetek élnek az új, Kedvező lehetőségekkel, s rendszeres, tartalmas a munkájuk. A legtöbb alapszervezetben szétosztották a feladatokat, s már sok kommunistának adtak pártmegbi- zatást. A tömegszervezetekben is ott találjuk a párttagokat. Ma már nem történik meg az, ami néhány hónapja Ecseren, hogy a pártszervezet „klerikális gyülekezetének nevezze a népfront-bizottságot. Azóta már Ecseren is inkább megértik a népfront jelentőségét és például az április 4-i ünnepség előkészítésében elsősorban a népfrontra támaszkodnak. Mint egy hatalmas tükör, úgy csillogott a Fekete-tenger a magasan úszó repülőgép alatt, amely fokozatosan ereszkedni kezdett és nem messze a várnai tótól, a frangeszkói síkon értünk talajt. Frangeszkói sík! Mennyi vér, porladó csont és vitézség tanúja e föld. 1442-ben három oldalról támadta meg a török Magyar- országot. II. Ulászló — aki egyúttal lengyel király :'<■ volt III. Vladiszláv néven — nagy sereget szervezett a törökök ellen. A hadjáratban magyar, lengyel—szerb—szlovén csapatok vettek részt. 1443-ban az egyesített keresztény seregek Nisnél átlépték a Dunát