Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-09 / 58. szám

1958. MÁRCIUS 9. VASÁRNAP rt.si klECY KJÍirlap s Máikozás Szabó Iván szobrászművésszel SZABÓ IVÁN, szobrászaink között a legszélesebb skálájú művész. Egyformán otthonos a monumentális szoboralkotó művészetben, a kisplasztiká­ban,. a portrékészítésben csak­úgy, mint a (figurális kompozí­ciókban vagy a kerámiában. Alkotásai mindig az újdonság erejével hatnak. Azon művé­szek közé tartozik, akik nem­csak alkotni, de tanítani is Szabó Iván: Dózsa-felkelő szeretnek. Nyáron eltűnik fő­városi műterméből és a vidé­ket járja. Ez az oka annak, hogy az országjáró utas na­gyon sokfelé találkozhat mű­veivel: Békéscsabán és Gyulán kiállítása van, Kiskunhalason az új állomásépület homlokza­tán díszük egy reliefje, Bábol­nán a méntelep létesítésének 175-ik évfordulójára készült „Arab mén“ című művében gyönyörködhet a néző. Buda­pesten a Munkásmozgalmi In­tézet őrzi a „Magyarok a Vö- roshadseregben'1 című, lovas- rohamot ábrázoló hatalmas domborművét, a Népstadion előtt a „Népi táncosok“ című figurális szoborcsoportozat hív­ja fel a figyelmet. A mezőgaz­dasági vásár állandó kiállítási területén egy lovasnő szobra, a Nemzeti Galériában a „Dózsa- íelkelő“ című életnagyságű szobor hirdeti Szabó Iván mű­vészetét. Mégis legszívesebben Hódmezővásárhelyen tartózko­dik, ahol az ottani majolika­gyárban tanít és dolgozik. Uj útkeresése ezen a területen járt a legfeltűnőbb eredmény­nyel. Vázái ugyanis nem ipar- művészeti termékek, hanem sokkal inkább képzőművészeti alkotások. A váza mint forma és annak színezése szinte csak ürügyül szolgál egy-egy plasz­tikai ötletének. A vázákba égetett festmények, a különbö­ző cserepek relieftémái több­nyire a történelemből merítik tárgyukat. Dózsa harcosai, a kuruckor névtelen hősei, a negyvennyolcas szabadságharc lovas vitézei gyakori szereplői kerámiai alkotásainak. OTTHONÁBAN szívesen foglalkozik a kisplasztikával. Legutóbb készült emlékérmei Vajda János, Krúdy Gyula és Kaffka Margit portréit örökí­tik meg. A vele való beszélgetésben mégis kicsendül elégedetlensé­ge: — A művész ma nem pa­naszkodhat, bőven van meg­rendelése. Sajnos azonban a nép érdeklődése a képzőművé­szeti alkotások iránt nincs arányban azzal a támogatással, amiben az állam részesíti mű­vészeinket. Még mindig nem sikerült elérnünk azt, hogy az igazán szép képzőművészeti alkotásokat megismertessük a tömegekkel. Nem igaz, hogy a tömegek nem értik meg a re­mekműveket. Éppen az utóbbi években az irodalom fényes bi­zonyítékokat szolgáltatott erre. Az „Olcsó regény“ sorozatban a klasszikusok legjobbjainak alkotásait ma sok tízezres pél­dányszámban azok vásárolják és olvassák, akiket a felsza­badulás előtt még az olcsó ponyva szórakoztatott. Úgy gondolom, hogy a képzőművé­szetet még iskoláskorban kel­lene megkedveltetni az embe­rekkel. Nagy mesterek műveit olcsó képeslap-sorozatokcjn kellene népszerűsíteni. Jó len­ne sok olyan helyen rendezni reprodukciós képkiállításokat, ahol az emberek nagy számban fordulnak meg. Például szín­házak és mozik előcsarnokai­ban. Előadások szüneteiben is vetíthetnének képeket, bemu­tathatnának szobrokat, kerá­miákat. Építőművészetünkre is jobban fel kellene hívni a figyelmet. Az emberek szere­tik a szépet, fontos, hogy mi­nél gyakrabban találkozzanak vele. K. G. 80 éves operaművész HSZ1AO CSANG-HUA. a kínai opera 80 éves művésze most ünnepelte színpadi mű­ködésének 70. évfordulóját. Mindmáig megőrizte tehetsé­gének sokoldalúságát és a kö­zönség egyik kedvence. Magas kora ellenére kínai szokás sze­rint eljátssza a legkülönbözőbb férfi és női szerepeket. MÚLT, VAGY JELEN? j minap érdekes hírről zí számolt be a Nagykőrösi Híradó. A város kultúrcso- portjainak, színjátszóinak ké­szülődéséről adott számot. Eb­ben ugyan még nincs semmi különös, de a nagykörösiek kultúrpolitikájában már annál inkább. A művelődési ház színjátszói Schiller: Az élősdi című vígjátékának bemutatá­sára készülnek. A pedagógus­szakszervezet kultúrgárdája a János vitézt tűzte műsorára. A KIOSZ színjátszó csoportja Gárdonyi: A bor című nép­színművének bemutatását ter­vezi. Az Arany János Gimná­zium diákjai pedig Kisfaludy Károly: Csalódások című for­dulatos vígjátékát készülnek megeleveníteni. Igaz ugyan, hogy mind a négy bemutatásra kerülő mű maradandó értékű alkotás. Nem is ezért emelünk szót. Helyes és szükséges is megis­mertetni a közönséggel a vi­lág és a magyar irodalom ki­emelkedő színi alkotásait. De az sehogy sincsen rendjén, hogy egy olyan haladószelle­mű városban, mint Nagykőrös, csak olyan műveket adnak elő, amelyek kivétel nélkül a távoli múltban, vagy éppen a mese időtlenségében játszód­nak. Lehet, hogy egyesek most a véletlenre hivatkoznak és ar­ra, hogy semmi szándékosság nincs az említett művek szin­te egyidöben történő bemuta­tásában. Ez az érvelés talán elfogadható is lenne abban az esetben, ha ez most először és csak Nagykőrösön történt vol­na meg. Sajnos, nem így áll a dolog. Ha figyelmesen meg­vizsgáljuk megyei színját­szóink bemutatásra váró, vagy ezekben a napokban bemu­tatott színműveit, állításunk beigazolódik. Mert mit is ját­szanak jelenleg színjátszóink? ízbégen Móricz Zsigmond Sá­ri bírójára készülnek, a po­mázi községi sportkör kultúr- csoportja Szigligeti Ede: Ci­gány című népszínművét mu­tatta be az elmúlt napokban, Szígetszentmiklóson ki tudja hányadszor játszották már az elmúlt napokban a Falurosz- szát. Vajon mi az oka annak, hogy színjátszó csoportjaink szívesebben fordulnak a múlt, vagy a mese időhöz és tér­hez nem kötött világa felé, minthogy a mai élet kérdéseit, problematikáját tükröző, s azokra feleletet kereső szín­művek bemutatásán fáradoz­nának. Egyesek azzal érvel­nek, hogy a közönségsiker mindenekelőtt, márpedig Schiller, Kisfaludy, Gárdonyi, Szigligeti vagy éppen Heltai nemcsak a múltban, de ma is vonzzák az embereket. Ha te­hát ilyen műveket mutatnak be, eleve biztosított a kassza­siker és sajnos, sok művelő­dési otthont, vagy színjátszó­csoportot elsősorban csak ez érdekel. A másik érvelés, hogy nincs is jó mai témájú színdarab, ami között válogat­hatnak. j-iz utóbbi aggályoskodók- L nak nyomban példákkal bizonyíthatjuk, mennyire nincs igazuk. Akad szép szám­mal jó, a mai élet kérdéseit megelevenítő színdarab, csak éppen egy kicsit körül kell nézniük. A Dunakeszi Vagon­gyár szinjátszói az Irány Ca­racas című vígjátékkal ké­szülnek, a váci kultúrotthon „Szocialista Kultúráért” jel­vénnyel kitüntetett művész- együttese Konstantin Szimo- nov, a Nagy riport című szín­művét próbálja, a kisnémedi kultúrotthon Csizmarek Má­tyás Bukfenc című bohózatát tűzte műsorára, legalább olyan sikerrel, mint bármelyik régi színművet. És folytathat­nánk még a felsorolást. (prukner) Jiri Wolker: , VÁSÁR Vásár. Mindenütt zaj, alkudozás A szürke, kopott kis bódék körül. A fakó ponyvát cibálja a szél Hogy megláthassa, melyik a szegény. Mézeskalácsszív, játék eladó. Vesz falusi legény, városi lány, Gyerekeknek krajcáros zsákbamacska, (Nyer minden — tizedik csomagocska.) Szélescsípőjű éltes asszonyok latolgatnak. Pillantásuk hideg. Kitart-e a posztó tíz, húsz évig, Vagy elkopik s nem hordják egy hétig? Amott vadul ugatnak az ebek Ünnepi ruhát viselnek a nők, Arcukon mosoly. Ez hát a vásár! Mindenki vesz, elad, hazudik, ágál. Hatalmas tömeg hömpölyög szerte, Síp riogat, majd szétreped füled. Minden vendéglő szűk lesz estére Fullasztó hőség borul a térre. Vásár. Mindenütt zaj, alkudozás Részeg kedvvel kurjant néhány legény, A fakó ponyvát cibálja a szél... — De mondjátok, itt mit keresek én? Marék Antal fordítása iiiiuumiHiiiriiiiiiinimmiimmiiimimiuiiimiiiMimnniimimiiHiniimiimiimiiiiiiimiiiiiirmnmimiimiiimiii Svejk, a derék katona készítették el. A Svejk nagy film, a csehszlovák filmgyár­tásnak olyan ugrásszerű előre­lépése, hogy az ember először hitetlenkedve csóválja a fejét, de a film képkockái meggyő­zik arról, hogy nem tévedett. Svejk a monarchia csetlő- botló embere, Svejk, aki együ- gyűsége alibijével a legmeré­szebb igazságokat is ki meri mondoni, Svejk, a képmutató, recsegő monarchia egyszerű katonája, a filmen is úgy je- jelenik meg, hogy az ember szinte azt hiszi: ő vált szerep­lővé, s ami ott a vásznon tör­ténik, az az élet, az a való­ság. Tökéletes egység ez a film. Egyetlen kép nincs benne, ami ne kellene, ami ne volna a helyén. Egyetlen olyan szó nem hangzik el a szereplők ajkáról, amely ne lenne szük­séges, amely ne mondana va­lamit. Mindez az írót és ren­dezőt dicséri, aki egvszemély- ben: Carel Stekly. Olyan egy­séget sikerült megvalósítania mondanivaló és kifejezési mód között, hogy az már a klasszikusság határát súrol­ja. A film hatalmas panorá- , mát ad.- A monarchia bürok- I rátáitól az élvhaihász, pök­hendi tiszteken keresztül a szeretkező nagypolgár-asz- szonyig sok-sok élethű, elta­lált alak népesíti be a filmet, hű tükrét adva a monarchia begyepesedett, áporodott, az önálló gondolkozást nem tűrő szellemének. S ebbe a világba mélyen beleillik, ennek a vi­lágnak tinikus figurája Katz, a tábori lelkész és Lukas fő­hadnagy, az élvhaihász ficsúr. A film megőrizte Svejk anekdotizálő — de nem ön­célúan — fő jellemvonását, megőrizte azt a rejtett, fi­nom drámaiságát. ami az anekdotizálás mösött rejlik. Rudolf Hrusinszky a cím­szerepben olyan Sveiket for­mál. hogv az ember elfeledi: színész iátszik. azt hiszi, hogy Sveik kilépett a könvv- ből, sőt az igazi Sveiket látja 1914-ben, az utcán. Tö­kéletes, nagyszerű alakítás. Ezt lehet, s kell mondani Be­nes Lukas és Konec.kv Katz alakítására. Feledhetetlen. so­káig megőrizendőt adnak. A kiváló színészi iáték ra­gyogó operatőri munká­val párosul. Eltalált kének, fénv- és árnvbatások. színek mutatják. hogv az operatőr méltó a többiek nagyszerű ké­nes séeeih ez. A Sveik: nagv film Talán a csehszlovák filmgyártás utolsó bősz esztendeiének leg­nagyobb filmie. Manadandő a művészi értéken túl azért is ez a filmalkotás, mert az egy­szerű. csetln-hntló kisemberről szól. aki értetien szemmel pis­log a viláe kavargó forgató­ban. de aki lelke mélvén snk- kal-srkkal iohhan érti a dol­gokat. mint sok hanens. csil- 1 rtcfn de ii roc ínin ostoba. Szívből örülünk sznms. ' daink sikerének, s mi is szí­vünkbe záriuk Eveiket, a de­rék katonát” aki nevettet- ta­nít. plpondeil-evtat airí éle­tünk egyik örííí-i-é éle e—,iéirg. Mészáros Ottó A z ember nem tud betelni vele. Olvasta könyvben, látta színpadon, s most mégis türelmetlenül lesi, várja vász­non a képeket, szinte siettetni akarja a gépészt, hogy gye­rünk. S amikor vége van a filmnek, kicsit szomorú. Miért nincs tovább? A csehszlovák filmgyártás színesfilmként készítette el a Svejk első részét. S elöljáró­ban el kell mondani: remekül hogy is van a dolog, átlátszó és egyszerű volt, akár egy pohár víz, vagy egy darab kenyér... r* Észrevettem Barratt köz­jegyző riadt és csodálkozó pillantását, majd egy ön­kéntelen, mégis védekező mozdulatát, ahogy egy lépést hátrált az íróasztal felé a papírosokkal és a szürke, nagy borítékkal kezében. Csak állt. mint aki nem tudja első pillanatban. hogy mi­tévő legyen, csak állt, és hol rám, hol a kezében pihenő iratcsomóra emelve tekinte­tét — majd az ablak irányába nézett, amin túl. kinn az ut­ca lassan sötétedett... Hirtelen mégis menembe- relte magát, hozzám jött. és vállamra tette kezét. — Minden esetre, szívesked­jék és nézze át ezeket az ira­tokat ... Én már átnéztem, de be kell vallanom, hogy egye­dül teljesen tehetetlen vagyok. Először egy levelet nyújtott át... Egyik karommal az asz­talra támaszkodva, összevont szemöldökkel, átfutottam a levelet. A hely. ahol az üzenetet papírra vetette — az Odisz- szeusz teherhajó. Tehát:... „Alulírott Anton van Bu­ren hajóskapitány. megbé­kélve Isten akaratában és be­lefáradna az értelmetlen em­beri szenvedések céltalan ok­talanságába, tiszta elmével és megkönnyebbült szívvel vallom a következőket, fel­mentést kérve Istentől és em­bertől. szenvedélyeim min­den megcsúfolt áldozatától, akikkel hányatott életem fo­lyamán egybesodort a sors. és akiket azonkívül, hogy meg­csúfoltam. talán meg is káro­sítottam, feldúlva tapintatla­nul egyébként talán zavartil­lan és együgyű életüket... Nem akarok hosszadalmas lenni, hisz minél többet írnék, annál jobban belégabalyod- nék szédült életem összekű- szálásába, kibogozhatatlanul. Arról ne is szól iák, hogy tör­ténetem megismertetésére, személyem és jellemem meg­formálására. lelkem és vá­gyaim feltárására senki sem illetéktelenebb, mint én. Hadd mondják el azt. hadd tárják fel azt mások, elsősorban, akik ismertek, akik a köze­lembe jutottak, vagy akiknek én jutottam a közelébe — a feleségeim. Mind a négyen. Isten bocsássa meg bűnömet! Mert ez az én életem nagv tit­ka, ez a csalárd és idegtépő tojástánc, ez az áttekinthetet­len sűrűségű, ingovánvon te­nyésző bozót, ez a fullasztó hajsza és egyben roskadozó vánszorgás erkölcs, törvény és szokások dermesztő határ- mezsgyéjén, egy tőlem idegen világ püffedő hüllőkkel teli őserdejében. Ez a Helén. Con- chita, Barbara és Krisztin — ók talán majd elmondják a titkot, az én titkomat... Ne­vüket és pontos címüket val­lomásom végére írom. bár mind a négyen hites felesé­geim. és törvényadta joguknál fogva az én nevemet viselik. Ezzel azután be is fejeztem üzenetemet. Szeretném. ha akadna valaki, aki megnyug­tatja őket. aki anélkül, hoav felfedné előttük ezt a számuk­ra is szégyenteljes titkot, mármint hogy rajtam, Anton van Buren hajóskapitányon négyüknek kell osztozkodniuk. A titoktartással kapcsolatos kérésemet még azzal is indo­kolom, hogy nem szeretném, ha ártatlanul szégyenletes botrányba keverednének, rendőri kihallgatásra, bírósá­gi tárgyalásra és házasságot érvénytelenítő végzésekre gondolok — arról nem is szólva; ha bárki is nyilvános­ságra hozná az esetet, a négy szegény asszonyt védtelen prédájává dobná oda á botrá­ny óikat kedvelő szomszédok nyelvének. Ami kevés érték, bankbetét és életbiztosítás utánam marad, osszák meg közöttük igazságosan. Kíván­ságom végrehajtására legal­kalmasabbnak Bergen Fülöp gyógynövény-kereskedő és ki­rályi tanácsos személyét tar­tom, akit ezúton kérek meg, hogyha módjában áll, teljesít­se kérésemet. Barrat Hend­rik közjegyző úr segítségével ossza szét közöttük hagyaté­komat, és akár levélben, akár személyesen, közölje velük elhatározásomat.. Időb2 tellett, míg ma. gomhoz tértem, és képes voltam, úgy, ahogy rendezni gondolataimat. Bevallom, ha megnyílt volna előttem a föld, ha hirtelen beomlott volna fölöttem a ház — nem tört volna rám ily elemi erőivel a rémület és kétségbeesés, mint így... Mármint, hogy ez a van Buren kapitány, ez a félszeg és emberi viszony­latban együgyű Anton, aki mintha kettőig sem tudott volna számolni egy tisztessé­ges társaságban, aki csak ült, mint a iába szorult féreg, és ha valaki szólt hozzá, vagy elpirult, vagy hümmönött, sárga, nagy fogaival rágva kis pipájának szárát, ilyen dolgokba keveredett? — Ügy. ahogy van, bele­értve a levelet és a vallomást, vagy ha tetszik, nevezhetjük üzenetnek is, az egészből egy szót sem hiszek — mondottam. — ... Anton van Buren kapi­tányt úgy ismertem, mint ma­gamat vagy mint a testvére­met — folytattam csendesen. — ... Ügy is mondhatnám, ahogy a nép mondja általá­nosságban, mint a tenyere- met. Vannak dolgok, melyek bizonyos fajta emberrel ösz- szeférhetetlenek. Ezek közé az emberek közé tartozott van Buren kapitány ... Kész ne- vétség ez, uram!... Mármint, hogy négyszeres bigámiát kö­vetett volna el — és éppen ő, a)ki olykor már a sértés ha­tárát súrolva kerülte a női társaságot, itt Hollandiában! Ki hiszi hát el ezeket az osto­baságokat ? Még most is látom Barratt közjegyző riadt és csodálko­zó pillantását, ahogy az ira­tokat magához szorítva, egyik lábáról a másikra nehezedve állt az asztaltól néhány lé­pésnyire. szinte menedéket keresve ebben az értelmetlen felfordulásban. ■=- Módfelett sajnálom, ta­nácsos úr — mondotta csen­desen —, de az egész ügy ne­kem a legkellemetlenebb ... Ez afféle törvényen kívül ál­ló eset, amiben egyetlenegy tisztességes közjegyzőnek sem telne öröme, legalábbis itt, Hollandiában! És még ráadá­sul titoktartásra is kér ez a kapitány majdnem azt mond­hatnám. hogy bűnrészességre, cinkosságra, bűnpártolásra, szemben az egész világgal! Közelebb mentem az író­asztalhoz. z— A közjegyző úr nem ér­tette meg, amit mondottam. Most nem arról van szó, hogy titokban tartsuk, vagy pedig világgá kürtöljük ezt az ese­tet. Arról van szó. hogv az égiszből egv szót sem hiszek... Barratt közjegyző tekin- 'etében rosszallás volt. azt is mondhatnám, hogy baráti együttérzés és melegség. így állt néhány pillanatig, majd a következőket mondta: ■— Mesterségemhez tartozik, hogy a dolgoknak ne csak a felszínes játékát szemléljem, de amennyire képességeim en­gedik és módomban áll, mé­lyükre is nézzek..-. Egy pillanat szünetet tar­tott megint, mintha nehezére esnék kimondani a szavakat, de végre rászánta magát, és tovább folytatta csendesen: — Egyet mindenesetre már megállapíthatok, hogy szegény van Buren kapitánynak vallo­mása szóról szóra igaz. Ugyan­is értesítettem a hölgyeket.., a vallomáson feltüntetett cí­mek alapján, annak rendje és módja szerint. Hogy pontos legyek, Barcelonából Con- chita Morálest, Trondhjemből Heiberg Krisztinát. Szaloni- kiből egy kimondhatatlan ne­vű Helént és bizonyos Barbara Watkinst Capetownból. Mint ahogy látja, jól szétosztotta a feleségeket ez az ember, amerre csak megfordult, leg­alább is sűrűbb időközökben, \ hogy legalább egy mindig kéz- \ nél legyen. Egy asszony Nor- \ végiában, egy Spanyolország- \ ban, egy Görögorszápban és I egv Dél-Afrikában. Egy már \ válaszolt, a spanyol. Hogy \ módfelett fájlalja az esetet.; tele van gyötrelemmel, de épp \ ideje, hogy megszabadult et- \ tői a vadállattól — bocsánat. í nem akarom megsérteni a \ tanácsos úr érzékenységét, de \ igv írta, szó szerint —. hogv l ettől a szörnyetegtől! A gö- \ röa és a dél-afrikai még nem \ válaszolt. Viszont a norvég \ ez a bizonyos Heiberg Krisz- \ tina megérkezett, itt várako- j zik. itt ül türelmesen a másik I szobában... Elsötétedett előttem a világ I Mint ahogy később Barratt I közjegyző úr elmondta körül-1 menyesen, hátratántorodtam § és anélkül, hogy egy hangot | is hallattam volna elvesztőt- 1 tem az eszméletemet. i

Next

/
Thumbnails
Contents