Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-07 / 56. szám

1958. MÁRCIUS 7. PÉNTEK Küfalötiségünk útja a magyar—romún barátság valóságas diadalmeneté vall Aktívaülésen számolt be romániai útjáról a magyor párt­ós kormányküldöttség A Magyar Szocialista Mun­kás párt Központi Bizottsága és ez MSZMP Budapesti Bizott­sága csütörtökön délután aktí­vaülést rendezett az EFE- DOSZ-székházban. Az ülésen a magyar párt- és kormány- küldöttség beszámolt a Román Népköztársaságban tett látoga­tásáról. Az aktívaülést Csikesz Ro­zséi né elvtársnő, a Budapesti . Pártbizottság titkára nyitotta meg. Bejelentette, hogy a Ro­mán Népköztársaságban járt párt- és kormányküldöttség vezetője. Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára betegsége miatt nem lehet jelen az ülé­sen, s helyette a romániai út­ról szóló beszámolót Kállai Gyula elvtárs, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tartja meg. Egyben tolmácsolta Kádár elvtárs üdvözletét az aktívaülés részvevőinek. Ezután Kállai elvtárs emel­kedett szólásra. Kállai elvtárs a romániai látogatás céljairól beszélt. El­mondotta, hogy ez viszonzása volt annak a látogatásnak, amelyet a Román Népköztársa­ság párt- és kormányküldött­sége 1956 novemberben, még az eilenforradtelom napjaiban tett nálunk. Emlékeztetett ar­ra, hogy a Gheorgihiu-Dej elvtárs által vezetett román párt- és kormányküldöttség látogatása nyomán milyen nagy segítséget nyújtott a ro­mán nép a magyar forradalmi erőknek. A látogatás másik célja az volt, hogy a két ország pártjá­nak és kormányának vezetői véleménycserét folytassanak a legfontosabb nemzetközi, bel­politikai, gazdasági és kulturá­lis kérdésekről, s ezekben kö­zös megállapodásra jussanak. A párt- és kormánykül­döttség olyan szeretettel­jes, őszinte baráti fogadta­tásban részesült, amely fe­lülmúlta minden elképze­lésünket. Romániai ütünk — mondotta — a szó szoros értelmében a magyar—román barátság dia­dalmenete volt. Ezt tanúsítja az a mély, szívélyes, testvéri fogadtatás, amelyben a román párt és kormány vezetői ben­nünket Bukarestben részesítet­tek. Erről tanúskodik az a vi­haros lelkesedés, amelyet a ro­mániai dolgozókkal való talál­kozásokon tapasztaltunk. Meggyőződésünk szerint ez a fogadtatás és szeretetnyilvá- nítás annak a politikának is szól, amelyet pártunk és a kor­mány az utóbbi tizenöt hónap alatt követett. A román párt és kormány vezetői s a töme­gek is látják, hogy ez a po­litika helyesen tükrözi népünk érdekeit, s éppen ezért össz­hangban van a szocialista tá­bor országainak és népeinek érdekeivel; összhangban van a testvéri román nép érdekeivel, egyenesen és közvetlenül erősíti a magyar—román barátságot. Román barátaink látják és helyeslik, hogy szakítottunk a Nagy Imre-féle árulókkal, ugyanakkor felléptünk a dog­matikus, szektás hibák ellen is, amelyeket a Rákosi-féle veze­tés táplált, s amelyek talajá­ul szolgáltak az ellenforrada­lom és a vele szövetséges revi­zionistáik aknamunkájának ki­bontakoztatására. Kállai elvtárs ezután arról szólt, az ellenforradalom le­verése óta folytatott politi­kánk erősítette a szocialista országok népeinek testvérisé­gét és egységét, a proletár in­ternacionalizmus eszméit, s egyben a béke megőrzéséért vívott küzdelem is volt. — Közölhetem az elvtársaik­kal — mondotta —. hogy a Ramási Munkáspárt, a Ro­mán Népköztársaság kormá­nya és dolgozó népe ezzel a politikával teljes mértékben egyetért és folytatásához na­gyon sok sikert kíván pártunk­nak is, kormányunknak is, dol­gozó népünknek is. Tizenhét nemzetiség testvéri egyetértése Kállai elvtárs ezután rész­letesen beszélt a Román Nép- köztársaság nemzetiségi poli­tikájáról. s a többi között a következőket mondotta: (Folytatás a 2. oldalon) Szovjet törpeautók A szovjet autóipar tervező- jnűhelyeiben több új törpe­autó terveit dolgozták ki. A központi autóipari tudomá­nyos kísérleti intézetben pél­dául négyszemélyes törpeautó modelljét készítették el. A kisfogyasztású kocsiba 16—20 lóerős, kétütemű motort sze­relnek. A törpeautó ezzel a motorral óránként 85—90 ki­lométeres sebességgel négy személyt szállíthat. Fogyasz­tása 100 km-enként mindösz- sze 5—6 liter benzin. A kis jármű súlya nem érné el az 500 kg-ot sem. A moszkvai autógyárban ugyancsak elké­szült egy négyszemélyes tör­peautó modellje. E típus 20 lóerős motorral működik és teljesen zárt utasterében négy személy foglalhat helyet. Az jjj törpeautók mintapéldányait hosszú kipróbálásnak vetik alá és gyártásuk a próbautak végeztével sorozatban indul meg. legyük szebbé városainkat, falvainkat! Elvtársak! Fiatalok! A Kommunista Ifjúsági Szövetség Pest megyei Bizott­sága az országos értekezlet határozata alapján 1958. már­cius 10-től április 10-ig fásítási hónapot szervez. Célunk, hogy egy hónap alatt 200 000 facsemete és 47 000 husáng elültetésével tegyük szebbé, egészségesebbé lakóhelyünk környékét. Fiatalok! Fiúk és leányok! Szép, nemes, de egyben nehéz munka elvégzésére hívunk benneteket. Szép és nemes ez a munka, mert az árnyékos utca kellemes sétálást, a fásított park üdítő pi­henést, a nap tüzétől védett sportpálya kellemes szórako­zást nyújt majd nekünk. A tikkasztó nyári meleg ellen védelmet az árnyékos, ligetes facsoport jelent. Üttörő pajtások, fiatalok!. Nehéz ez a munka, amelyre felkérünk benneteket, mert sok lapát földet kell megmozgatni, amíg a 247 000 csemete a földbe jut, de bízunk abban, hogy a megye fia­taljai — úttörők és ifjúmunkásak, paraszt és értelmiségi fia­talok — valóra váltják a Kommunista Ifjúsági Szövetség jelszavát: „Ültess annyi fát, ahány éves vagy!” A Kommunista Ifjúsági Szövetség Pest megyei Bizottsága A Pest megyei Üttörő Elnökség A KORMÁNY ÜLÉSE A Tájékoztatási Hivatal köz­li: A kormány csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a kormány elnökének első he­lyettese napirend előtt beszá­molt a magyar kormány- és pártküldöttség romániai útjá­ról. Elmondotta, hogy a kül­döttség valamennyi tagjának felejthetetlen élménye marad az a meleg baráti fogadtatás, melyben útjuk során minde­nütt részük volt és az a szere­tet és megbecsülés, amely Világhírű les* ismet az inárcsi spárga Keresett árucikk volt Európa piacain 15—20 esztendővel ez­előtt, az inárcsi spárga, ami­kor Offner és társa termelte ezt az értékes növényt. A köz­ben eltelt években jóformán teljesen felhagytak a spárga­termesztéssel az inárcsiak. De még a szőlőtermesztést is meg­unták, egyre többen látták ér­telmetlennek a gazdálkodást és mentek el dolgozni a gyárak­ba. így a régi híres szőlők kö­RÉG VOLT!... zül is egyre több ítéltetett pusztulásra. Meg aztán az el­öregedés is közrejátszott, s ha­marosan ott maradt egy csomó parlag föld, állami tartalék. Tavaly tavaszon aztán úgy döntöttek a gazdák, hogy nem tűrnek többé parlagföldet köz­ségükben. Perényi István veze­tésével 40 gazda szakcsoportot ala­kított, s egy negyvenhol­das parlagterületet betele­pítettek spárgával. Az idén már termést is hoz az újtelepítésű növény, s azonkí­vül 25—30 esztendeig mindig „szüretelni“ lehet róla április végén, május elején. A spárgával tulajdonképpen csak 6 hétig, a szedés ideje alatt van sok munka. De akkor aztán megköveteli a munka­erőt. Ugyanis csak az a spárga jó, amelyiket nem engednek kibújni a föld alól. Ezéii; állan­dóan figyelni kell szedés ide­jén a földjét, mert ahol repe­dezik a talaj, ott már szedni kell a spárgát. A szakcsoportnak a megyei Zöldérttel van szerződése, an­nak adják át a spárgát. Számítgatásaik szerint 16 —20 ezer forintot feltétle­nül meghoz egy-egy hold. A 40 holdas terület egy darab­ban van, s ez megkönnyíti a szakcsoport munkáját. Egyelő­re még csak kézi erővel dol­goznak. de úgy tervezik, ha­marosan Zetort vásárolnak a kapáláshoz és permetezőgépet a szükséges nyári permetezés­hez. Nemcsak a munkát végzik közösen, hanem közös lesz a jövedelemelosztás is. s a közös jövedelem 10 százalékát for­dítják gépvásárlásra. A szakcsoport kezdemé­nyezése igen ragadós. A községben egyre több gaz­da forgatja fejében a spár­gatermelés gondolatát, sőt sokan már a telepítést is megkezdték. A helybeli állami gazdaság a szakcsoporttal egy- időben telepített 20 holdat. Az egyéniek közül is mintegy 20 holdat telepítettek és többen kérték felvételüket a szakcso­portba. A szomszédos Vasad községre is átterjedt már a nagy „spárgaláz”. Tapasztalat- cserére járnak most az inár- csiakhoz. Az inárcsi szakcso­port vezetője, Perényi István szívesen ad útmutatást, miért ne legyen nekik is szerencsé­jük! Sz—e nemcsak a hivatalos szervek, de a romániai dolgozók részé­ről is az egész magyar dolgozó nép iránt megnyilvánult. Ez­után a kormány első napiren­di pontként az idei költségve­tésjavaslatot tárgyalta meg. A költségvetési javaslat összeállí­tásának alapja az országgyűlés által jóváhagyott népgazdasági terv. A kormány felhatalmaz­ta a pénzügyminisztert, hogy a költségvetésről szóló törvény- javaslatot terjessze az ország- gyűlés elé. Az ülésen a művelődésügyi miniszter előterjesztette a Kos- suth-díj Bizottság elnökségé­nek az ez évi Kossuth-díjakra vonatkozó javaslatát. A javas­latot a kormány elfogadta. A díjakat, az előző esztendőkhöz hasonlóan, az idén is március 15-én osztják ki. A kormány úgy határozott, hogy küldöttséggel veszünk részt az ENSZ Európai Gazda­sági Bizottsága április 9-én kezdődő ülésszakán. A Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok egész­ségügyi miniszterei még 1956- ban megállapodtak abban, hegy egészségügyi téren is fo­kozzák országaik között az együttműködést. E megállapo­dás megvalósítása céljából a kormány felhatalmazta az egészségügyi minisztert, kezd­jenek tárgyalásokat magyar- lengyel egészségügyi egyez­mény megkötésére. A kormány a Romániában járt kormányküldöttség által kötött megállapodás értelmé­ben megalakította a magyar— román gazdasági együttműkö­dési vegyes kormánybizottság magyar tagozatát. Ezután fel­hatalmazta a közlekedés- és postaügyi minisztert a jugosz­láv postával kötendő távköz­lési egyezmény letárgyalására, végül döntött több személy honosítása, visszahonosítása, állampolgárságból való elbo­csátása. illetve állampolgárság­tól való megfosztása ügyében és egyéb folyó ügyeket tár­gyalt. Idős kosdi parasztemberek beszé getés közben az ifjúkori emlékeket idézik Ma ünnepi lottósorsolás Csepelen A Sportjogadási és Lottó Igazgatóság ezen a. hátén ismét kettős• és egyben ünnepi lottósorsolást rendez. A lottójáték évfordulója ugyanis egybeesik a mostani húzással. Az ünnepi sorsolást március 7-én, pénteken Csepelen a Munkásotthonban (XXL, Árpád utca 1.) tartják. Ezúttal a tizedik játékhét nyerőszámait, valamint a februári tárgynye­reményeket sorsolják. A jutalomsorsoláson a nyolcadik játék­hét 3 687 780 szelvénye vesz részt A sorsolás ezúttal 9 órakor kezdődik. A húzás előtt ugyan­is műsor lesz, ezen Pataki Ferenc számolóművész irányításá­val hazánkban először rendezik meg a dupla, vagy semmi já­tékot. A műsorban egy év után. ismét fellép Kabos László, mint Lottó Ottó. Megkezdte munkáját a megyei népi ellenőrzési bizottság Február 28-án választotta meg a tanácsülés a megyei né­pi ellenőrzési bizottság ki­lenc tagját. A bizottság elnö­ke Forgács József elvtárs. A megyei tanácsnál felke­restük Forgács elvtársat, s megkértük, tájékoztassa ol­vasóinkat a bizottság felada­tairól, terveiről. A népi ellenőrzési bizottsá­gok feladata, hogy harcolja­nak az élet minden területén előforduló hibák, visszaélések és az osztályeUenség káros te­vékenysége ellen. A cél el­érése érdekében minél több dolgozót — a vidéket, egy- egy szakmát jól ismerő em­bereket — kívánnak egybefog­ni munkájuk során a bizottsá­gok. Április 30-ig megszerve­zik a járási és a városi népi ellenőrzést is. Közben feltér­képezik a megyét az ellenőr­zés szempontjából és kiépítik a politikai, a szakmai aktíva­hálózatot. Ha ezeket a munká­kat befejezik, akikor kezde­nek hozzá a nagyobb szabású vizsgálatokhoz. Munkatervük elkészítéséhez a megyei elnökségek a mai napon kapják meg az inst­rukciókat a Központi Nép’ Ellenőrzési Bizottságtól . •k A megyei népi ellenőrzési bizottság tagjai: elnök For­gács József. megyei tanács; Gádorosi Ferenc Vác. Forte- gyár; Dobi Ferenc, a MEDOSZ Pest megyei elnöke; Fekete Sándorné. a megyei pártbi­zottság tagja; Kubalek Sán­dor Pornáz. posztógyár: Cseri László Csepel Autógyár; Ko­vács Béla Ipolyvölgyi Állami Gazdaság: Szokodi Sándor megyei pártbizottság: Müller Endre, megyei tanács terv­osztálya. A híres váci öregtorony a török időkből II. ÉVFOLYAM, 56. SZÄM \l! \ r»0 FILLÉR

Next

/
Thumbnails
Contents