Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-30 / 76. szám

4

mn

»IEGV

k&irlap

1958. MÁRCIUS 30. VASÁRNAP

SZÁZHETVENÖT

NEVEZETES jubileumra készül az ország együk legrégibb és legnagyobb egészségügyi intézménye, a Rókius kórház, amelynek hivatalos neve ugyan 1952 júliusa óta, amikor a megye vette át a fővárostól: a Pest megyei Tanács Semmelweis kórháza, de a köztudatban továbbra is Rókus kórház néven él. Születésének. alapításának 175. évfordulóját fogja megünnepelni — kétéves késedelemmel. Az ünnepi évfordulóhoz tulajdonképpen már 1956-ban eljutott, de a közbejött események miatt akkor az ünnepség megrendezésére nem kerülhetett sor; A jubileumi ünnepségek tervein most dolgoznak az ódon falak között fiatalos lelkesedéssel éppen a legöregebb doktorok. A gárda élén dr. Hollán Henrik igazgató főorvoshelyettes munkálkodik, aki tavaly volt aranydiplomás és már 49 éve áll kórháza szolgálatban. Már régebben elhatározta, hogy megírja a kórház történetét, amely a magyar egészségügy fejlődésének talán legfontosabb szakaszát foglalja magában. Azóta szorgalmasan gyűjti az adatokat.

A kórház építését 1781-ben kezdték meg azon a helyen, ahol most is áll. Eredetileg nem is kórháznak szánták, hanem szegényháznak az elaggottak számára, de dr. Haíí- ner Mihály, az első igazgató főorvos építés közben terjedelmes emlékiratban bizonyította be. hogy nagyobb szabású kórházra van szükség, mert az ország egészségügyi helyzete botrányos. Az építkezés inkább hosszabb, mint rövi- debb megszakításokkal haladt előre. 1795-ben sor került még egy alapkő-le,tétöli. ünnepélyre, végül 1798. máffis 24-iéö. megnyílt, mint az első modern magyar kórház. 220 ággyal. Pest városa a költségeknek csak egy részét adta hozzá, a többit a közönség, önként vállalt munka, fuvar, valamint tégla- és pénzbeli adományok formájában. A nevét onnan kapta, hogy az 1711- ben Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére emelt ma is meglevő kápolna tőszomszédságában épülti

AZÓTA NAGYOT fordult a világ, az egykor modern egészségügyi intézmény gyorsan megöregedett. a hatalmas

lődésnek és a támadásoknak, de vaskos falairól visszapattantak a gúnybombák, sőt lassanként kiderült, hogy megfelelő átalakításokkal, ha nehezen is, de lépést tud tartani a korral. A valóságban mindig az mentette meg, az kényszerítette ki számára a kegyelmet, hogy a főváros az új kórház építésére szánt pénzt másra költötte el, így csak javítgatására telt. Szerepének fontossága azért semmivel sem csökkent, sőt talán fokozódott is. aminek központi fekvése az egyik oka, a másik pedig az, hogy orvosi kara mindig az első vonalból került ki. a legkiválóbb magyar orvosok gyógyítottak benne mindvégig 175 éven keresztül. Nemcsak a főváros és a megye, hanem az egész ország kórháza volt. Forgalma igen nagy. 14 osztálya és 620 betegágya van, a fölvett betegek száma a múlt évben erősen megközelítette a 16 000- ret. a műtétek száma pedig jóval meghaladta a 6000-ret, ami azt jelenti, hogy egy napra közel 20 műtét esett.

A 620 ágy a legtöbbször nem elég a beutalt betegek elhelyezésére, a kórház szinte állandóan pótágyakfcal dolgozik és szükség esetén a belgyógyászati osztályon olyan helyiségekben is felállítanak pótágyakat. amelyeknek egészen más lenne a rendeltetése. így aztán az „ágykihasználás", bármennyire furcsán is hangzik el, a legtöbbször erősen meghaladja a 100 százalékot.

A KÓRHÁZ ÉLÉN dr. Szere ántsi'k Jenő igazgató főorvos áU, aki 10 év óta orvosa az intézetnek. Nagy elismeréssel beszél arról, hogy a megye milyen megértéssel és áldozatkészséggel kezeli ezt a fontos intézményt. A pénzügyi lehetőségek keretei között gondoskodik arról, hogy a kórház lépést tarthasson a fejlődés követelményeivel, a régi épületen elvégezhessék a szükséges javításokat és átalakításokat. így legutóbb a korszerűtlenné vált hatalmas kórtermeket kisebb kórtermekké alakították át. most pedig készülnek azok az átalakítások, amelyek a nemrégen kapott új, modern röntgenkészülékek és fölszerelések elhelyezéséhez szükségesek.

—- Azért természetesen lenne itt még sok kívánni való, mondja az igazgató főorvos.

így nagyon jó lenne, ha a központi fűtést, amely jelenleg a kórháznak csak egy részét látja el meleggel, az egész épületre kiterjeszthetnénk. Az is kívánatos lenne, ha emelhetnénk a takarító és ápoló- személyzet létszámát, amire különben biztató ígéretet kaptunk már a megyétől. Szeretnénk továbbá, ha a kórháznak a helyszínen saját mosodája lenne, mert most kénytelenek vagyunk a szennyest teherautóval a törökbálinti mosodába szállítani és onnan szállítjuk vissza a tisztát, ami bizony elég körülményes és költséges művelet. De ennek a kérdésnek megoldásához igen sbk pénz kellene, így bizony várnunk kell vele még egy ideig És várnunk kell azzal a kívánságunkkal is, hogy a konyhánkkal szemben levő földszintes épületre két emeletet húzathassunk, ahol újabb helyiségeket nyithatnánk. Talán belátható időn belül erre is sor kerülhet.

Magyar László

A RADIO MŰSORÁBÓL:

Áprilisi, kedd:

Petőfi-rádió 15,00

„Farka-pénz” (Urban Ernő elbeszélése)

Sok 3 panasz a magyar írók zömére, hogy könyveikben nem a máról írnak. TJrbán Ernőt azonban ez a vád nem érheti. Meg is mondja az őt kérdező újságírónak: v

— Higgye el, hogy nagyon is kényelmes dolog lenne számomra valamiféle történelmi regény megírásába elásnom magam. Dehát én folyton csavargók az országban, hol erre, hol arra, vizsgálódom, vitázom, haragszom, s azután addig, amíg a dühömet ki nem tombolom, az írást abba nem hagyom.

Most is haragszik. Véleményem szerint teljes joggal. Pedig az ellenforradalom, elleni dühét írásban már eléggé kitombolta. Sajnos, haragját most azok ellen kellett fordítania, akik nem akarták, hogy ez az ellenforradalomellenes regény megfelelő formában az olvasó tömegek kezébe kerüljön. A „Kutyaszo- ritó”-ról van szó.

Urbán gúnyos-keserűséggel jelenti ki:

— Kicsit korán írtam meg. Még 1957 nyarán. Decemberben már stílusosabb lett volna, addig sok minden tisztázódott. Azért ma sincsen minden rendben.

Valóban, a „Kutyaszorító”-t úgynevezett „ponyvában” adták ki, s nyomban eltűnt a piacról. Két hónappal később a Szovjetunióban százezres példányszámban került ki a sajtó alól orosz nyelven. A kínai kiadás megint százezer

példányos volt. Franciául is megjelent. Most készül az ukrán fordítása. De vajon miért nem lát napvilágot rendes könyvalakban, magyarul? Úgy hírlik, hogy a rádió még április hónapban tizenkét részletben közölni fogja.

Urbán egyéb munkáiról é* terveiről számol be:

— Nagyobb lélegzetű írásaimat először a rádiónak adom át. Azután következik a rádiódarab feldolgozása regénynek vagy színdarabnak.

— \ Képszabadságban közölt

„Két hordó rum” című cikksorozatomból nemrégen készítettem filmregényt, amelyet a minisztérium, illetve a filmgyár forgatásra már elfogadott. Az eddigi tervek szerint a rendezés munkáját Marton Endre végezné, akinek ez lenne az első filmalkotása.

— Uj színdarabom megírásának a közepén tartok, tehát másfél felvonással vagyok készen. Már a címe is megvan: „Bombaüzlet”. Arról van benne szó — saját szememmel győződtem meg róla —, hogyan lesz üzlet, piszkos üzlet, az Üllői úton lebombázott házak romjaiból. A bontási anyagok értékesítése körül támad egy kis visszaélés. Tudvalévőén a teherautósofőrök általában kötött, meghatározott útvonalra szóló fuvarlevéllel szállítanak. A bontási anyagokat sem lett volna szabad más útvonalon szállítani, mint az Üllői úttól

fi

n nem vagyok hatalmas, égi szemmel kiválasztott, és élre vágyó ember, a lángom és a hangom sem csap égig de akik szeretnek, azok megértik.

Diák vagyok, mondhatni, még gyerek, kevesen tudják csak, hogy verselek: egy áldott lélek és néhány barát, de bíznak benned, verselő diák!

Hiszik, hogy énekednek rőzselángja meleget ád, és nem lobog hiába; hiszik, hogy hangod megtisztulva csendül a szíveken, a lelkeken keresztül; hiszik, hogy megmaradsz az ősi tájak: a hómezők, szőlőhegyek fiának.

Bíznak benned, hát bízz te is magadban, nem baj, ha félve, néha még riadtanl Nem baj, ha hóban gázol még a lábad: a hómező virágot küld utánad!

Bokros János

*

En nem vagyok...

Sokak kívánsága teljesül végre. Akik budapesti vendég- szereplése során nem láthatták és hallhatták a népszerű franca énekes, Yves Montand műsorát, azoknak némi kárpótlást nyújt majd a legújabb szovjet riportfilm, amelynek címe: Yves Montand énekel. A film Montand moszkvai, kijevi és leniugrádi vendégszerepléséről készült, s felcsendülnek benne a legnépszerűbb francia sanzonok, a 'Grand Boulevard, a Hulló levelek, a Sofőr dal. a Hintázó lány és a többi. A film minden bizonynyal nagy sikert arat majd nálunk is.

egyenesen Kispestig, a volt Valéria-telepig. Dehát nem ez történt. Bianco fuvarleveleket állítottak ki, s a teherautók 20 milliónyi forint értékű téglarakományukkal felkeresték Budapest valameny- nyi külvárosát, hogy árujukat eladják azoknak a kisembereknek, akik sok évi verejté- kes munkával gyűjtötték össze azt a 40—60 ezer forintot, amiből egy kis családi hajlékot építsenek maguknak. Amikor a lopás kiderült, amikor kiderült az, hogy hogyan fonódtak össze a politikai és az üzleti alvilág érdekei, a károsultak már későn kaptak észbe. Sajnos ők is okai voltak károsodásuknak. Mindig azt hirdették, hogy nem politizálnak. Azt hitték, hogy az olyan kisemberek, mint ők, a társadalmon kívül élhetnek. Alaposan ráfizettek magatartásukra— í Siépirodalmi Kiadó most

huszonöt novellám gyűjteményes kiadására gondol. A rádióban április elsején bemutatásra kerülő „Farka-pénz?’ című novellámat még 1953- ban írtam, meg is jelent akkor, s talán jótékony kihatása is volt a valamivel később hozott párt- és kormányhatározatokra.

— Legutóbbi országjáró barangolásai alkalmával milyen tapasztalatokra tett szert?

— Többek között megfigyeltem a magyarországi területen áthaladó bulgáriai paradicsom-szállítmányokat. Ezek üvegházi paradicsomok. Rengeteg vagonnal megy Kelet- Németországba. Mindez nem történik meg, ha a németek nem adnak hosszúlejáratú hitelt a bolgároknak ahhoz, hogy tudjanak megfelelő számú üvegházat építeni. A magyaroknak is szükségük lenne ilyen hosszúlejáratú hitelre, mondjuk öt milliárdvat hogy újra lehessen telepíteni a szőlőket. Ha egy ilyen hitelt nem kapnánk meg, akkor legalább tizenöt évig kellene várnunk, amíg a szőlészetet rendbehozhatnánk. Ellenkező esetben hamarosan elérhetnénk, hogy a mostani 12 hektó helyett 24 hektót szüreteljünk le. Négy év múlva már köny- nyen törleszthetnénk adósságunk részleteit.

— Ezt megírja?

— Nem. Ezt majd csak elmondom. Ugyanis nemcsak író, hanem képviselő is vagyok. És a képviselőnek is dolgozni kell...

Kalotai Gábor

iramban fejlődő főváros kór-1 házi igényei is megnövekedtek, | de a fejlődő orvostudomány | is megkövetelte az intézmény i bővítését, fokozatos moder-1 rüíálását. Így is igen sokszor 1 végérvényesen elavult intéz-1 menynek minősítették, több-1 szőr halálra is ítélték, évtize- I dekig volt céltáblája az élce- I

Hafiz:

Pázsiton

T 1

J- avasznak ébredése |

köszönti a szerelmet. Pillangót űz a réten a kedves arcú gyermek. I — Szüzek, felétek int mosti a föld ezer virága, bokréta készül abból a költő homlokára!

S amíg szelíden ringat | selymes gyepén a pázsit, | rózsák között idézem ' 1

lánykám bájos vonásit. | Bor és leány az élet: I

Nem áll ez a Koránba’! | de nékem a próféta tudom, hogy megbocsátja! |

Hitemnek sok szabályán f én bíz nem tépelődöm, inkáb rózsát szakajtók | az ébredő mezőkön.

Kár lenne, óh Hafiz, most | a bort és a szerelmet útfélre vetni, midőn bor és leány kecsegtet!

Fordította: Rakovszki József

VLADIMIR POZNER:

EMLÉKEIM GORKIJRÓL*

Részletek

Sorrento, 1932.

H

a intellektuelekkel együtt fotografálták. a képen rögtön ráismert az ember, munkások között keresgélni kell.

— Egyre jobban hasonlítok apámhoz — mondta. — Ugyanaz a, mondjuk, nem tökéletes metszésű orr. kiugró arccsontok.

Pillanatnyi csönd, aztán hozzáteszi:

— Már amennyire fénykép után emlékszem az apámra. Egész fiatalon halt meg, még harminc éves sem volt. Kolerában.

N

em őrzi meg műveinek vázlatát.

Ma mesélte:

— írtam egv novellát. „A bika’’ — ez volt a címe. Tolsztojnak tetszett, ez volt az egyetlen munkám, amelyben nem talált kifogásolni valót. Ott hevert az íróasztalomon, kék ceruzával, nagy betűkkel írtam rá a címet: „A bika”; Tolsztoj észrevette és megkérdezte: „Ez itt mi?” „Egy novella”. Magával vitte, hogy

• 90 évvel ezelőtt született Maxim Gorkij, a világirodalom egyik legnagyobb alakja. Ebből az alkalomból közöljük Pozner emlékezésének részleteit.

•

elolvassa. Egy bikát írtam le benne, egy közönséges falusi tenyészbikát. Meg egy tanítót, egy olyan fellegekben járó fiatalembert, aki azt hiszi, hogy az egész faluban csupa bölcs lakik: a fiúk, a lányok, mind-mind csupa bölcs..; No, a falusiak elölt meg a bikának van tekintélye. Tolsztoj szerette ezt a témát..; a novella azután eltűnt, mint a föld nyelte volna el... Akkoriban vesztettem el egy unokaöcsémet is. a feleségem rokona volt. Meg akkor történt az a história is az Akadémiára való beválasztásommal.;; igen ez is akkor történt. A novella valahogy elkallódott. A vázlatokat meg nem szoktam megőrizni S a bajusza körül bűntudatos mosoly bujkál, de mintha valami kis sajnálkozás is vegvülne bele.

I

gen. a mi nagy és termékeny földünk anekdotákban is gazdag. A Kaspi-tenger partja..; Finom homok ..; Kánikula ... Napfényben viliózó kagylóhéjak ... Rothadó, bűzlő halbél.:. Hirtelenében előbukkan egy alak. olyan szokatlan jelenség, hogy mindenki abbahagyja a munkát s őt nézi.

Gorkij két keze megelevenedik; rajzolja is, amit elmesél.

— Melegen öltözködve, vadásztarisznyákkal körülpárnázva. puska a jobb vállán, puska a bal vállán: kettős ellenző a sapkáján, egy elöl, egv hátuL

Pilianatra elhallgat, tanulmányozza a fura figurát.

— No. kiderült, hogy angol. vadászni jött, kacsára. Egy szót sem tudott oroszul, csak úgy mutogatott: enni, inni. aludni. Jól megtömtük kaviárral itattuk vodkával.

Gorkij homlokára tolja a szemüvegét, hogy jobban lássa a múltat.

— Ez ízlett neki — mondja.

— Itta.

Valaki megkérdezi:

— Mit csinált ön a Kaspi- tenger partján?

— Hogy-hogy mit csináltam?

— csodálkozik. — Halász voltam.

G

yakran és szívesen beszél Leninről.

— Londonban, a British Múzeummal szemben van egy kocsma, ahol kitűnő portóit adnak. Közönséges, vignetta nélküli palackokban szolgálják fel. fehér jelzésekkel az üvegen.

A hangja csupa elismerés. A hüvelykujja körmével a levegőbe rajzolja a portóis palack jelzéseit.

— Ez már igen! — folytatja. — Ezzel a portóival kínáltam Lenint. 1907-ben volt. a párt- kongresszus idején, és Lenin még 1921-ben is emlékezett rá: micsoda portói! Pedig nem értett a borhoz; józan ember volt. csak sört ivott.

Egy másik alkalommal meg így:

Igen. Lenin meglátogatott Capri ban. Még 1911-ben is. „Signor Drin-Drin’’ — így nevezték el az olasz halászok. Horgászni tanították őt. Franciául beszélt, de olaszul nem. A halászok gesztusokkal magyarázták neki. hogy mihelyt a hal harap — drin-drim — azonnal húzni kell a zsinórt. Leninnek ez roppant tetszett s valahányszor a hal harapott, felkiáltott: „drin- drin!”.. -.

Gorkij még hozzáteszi:

— Mindenkivel tudott beszélni. Rögtön mindenkivel megtalálta a helyes, mindig egyszerű hangot.

Elgondolkozik.

— Tüzes ember volt — folytatja. — Ha például gorodkit kezdett játszani, egyszerűen nem lehetett vele abbahagyat- ni. fáradhatatlan volt.

A gorodki Oroszországban

roppant népszerű tekejáték féle — s ez a szó újabb emlékeket idéz:

— Valódi orosz hazafi. Egyszer Svédországon utazott át barátjával, egy másik bol- sevikkal. Barátjánál egy Dü- rer-kötet volt, akkor vásárolta. Az illető most is könyveket gyűjt.

Gorkij hangja némi csaló dást fejez ki.

— Afféle kiszikkadt tudós, ugye. érti. Van ilyen.

Majd folytatja a történetet:

— Ugyanabban a kupában németek is utaztak. Mikor meglátták a könyvet, megkérdezték: ..Ez meg mi?” Nem tudták, ki volt Dürer. Lenin oldalba bökte a barátját: „Mi ismerjük a nagyjaikat, ők meg nem!...”

A „nagyok” — most ez a szó lesz a vezérfonal.

— Kimondhatatlanul szerette Tolsztojt. Persze, nem a gondolkodót. Tolsztoj, a gondolkodó elszomorította. Volt erre egy kellemetlen hasonlata. Már mint Tolsztojra kellemetlen. „Akár a részeg ember”. Nagvon szerette a Háború és békét az Anna Ka- reninát. a Szevasztopoli elbeszéléseket és főként a Kozákokat. Ha látogatói érkeztek a Kremlbe: irományokkal tsorí- tott asztal, telefonok, a falon hatalmas térkép — a polgár- háború idejében vagvunk — s a térkép te'eszurkalva apró zászlókkal. S az íróasztalon mindig egy Tolsztoi-kötet.

Elrévedezik. a szemüvegé-