Pest Megyei Hirlap, 1958. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-18 / 41. szám

1058. FEBRUÁR 18. REDD Pf.st ff te VI k/Cirlap EGY ÉVTIZEDE... T íz évvel ezelőtt, 1948. feb­ruár 18-án írták alá Moszkvában a magyar—szov­jet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. Történelmünk fo­lyamán szinte elképzelhetet­len volt, hogy egy nagyhata­lommal, egyenlő felételek mel­lett köthettünk szerződést. Ha egy kapitalista állam szerző­dést köt gyengébb partneré­vel, az rendszerint az erősebb szerződő fél javára különböző előnyöket biztosít. A múltban nem egyszer esett áldozatul népünk is az olyan egyoldalú szerződéseknek, melyet elnyo mó urai a nép tudta és bele­egyezése nélkül, nem egyszer nemzeti önállóságunk feláldo­zásával, kötöttek. Ennek leg­beszédesebb bizonyítéka az első, de különösen a második világháború, amikor népünk százezreit feláldozták idegen érdekekért, anyagi javainkat pedig a fasiszta háború cél­jaira fordították. Egyenlő jogú és érvényű szerződéseket csak olyan ál­lamok köthetnek egymással, amelynek érdekei azonosak, a dolgozó nép kezében van a hatalom, s a szerződésben kö­tött megállapodások nem más népek elnyomását, kizsákmá­nyolását, hanem mindkét fél népeinek felemelkedését, to­vábbi előrehaladását szolgál­ják. Mi büszkén valljuk, hogy a Szovjetunióval tíz évvel ez­előtt megkötött szerződés alapján nap mint nap élvez­zük mindazt a segítséget, amely biztosítja és erősíti nemzeti függetlenségünket, gazdasági és kulturális fel- emelkedésünket. A Szovjet­unió önzetlen segítsége tette lehetővé, a fasiszta háború Után, lerombolt népgazdasá­gunk gyors helyreállítását és további előrehaladásunkat. Az 1956-os ellenforradalom okozta gazdasági károk, pusz­tulások nehézségein döntő mértékben a Szovjetuniótól kapott sokoldalú segítséggel lettünk úrrá. Kellő áttekintés nélkiil nehéz megfelelően ér­tékelni azt n segítséget, ame­lyet az ez év januárban kö­tött megállapodás keretében a Szovjetuniótól háromszázmil­lió rubel értékben kapunk. Ennek keretében új gyárak építése, fontos iparágak fej­lesztése és meglévő gyáraink elavult rekonstrukciójának kicserélése válik lehetővé. A Szovjetunió az elmúlt tíz év alatt bebizonyította, hogy ál­dozatok árán is kész teljesíte­ni a tíz év előtt megkötött szerződésből reá háruló fel­adatokat. De a kölcsönös segélynyújtásnak tett eleget akkor is, amikor hős fiainak vérehullásával segítette meg­fékezni az ellenforradalmi fa­siszta reakció vérengzéseit. a Szovjetunió barátságá­éi nak és segítségének ál­landóan ismétlődő megnyil­vánulásával találkozunk me­gyénk területén is. Találó az a közmondás, hogy bajban tudni meg, ki az igazi barát. Megyénk Duna menti lakos- sága előtt maradandó emlék lesz a szovjet katonák helyt­állása, amikor az 1954. és az 1956. évi dunai árvíz idején állandó készenlét mellett mentették a veszélyeztetett községek termését és a lakos­ság egyéb javait. A dunaha- raszti földrengés idején szov­jet harcosok teherautókkal el­sőkként siettek a lakosság se­gítségére és kezdték meg a mentési munkát. Szinte meg­ható volt, amikor a mentést vezető szovjet tiszt a lebon­tásra kerülő épületeknél fi­gyelmeztette beosztottjait, úgy vigyázzanak, hogy a bon­tásnál egyetlen tetőcserép se törjön el. De emlékezetes ma­rad a dömsödi Dózsa és az áporkai Vörös Csillag terme­lőszövetkezet dolgozói előtt is, amikor 1955 esős őszén szov­jet harcosok segítették törni és behordani a kukoricát, hogy idejében elvégezhessék a kö­vetkező évi kenyeret biztositó vetést. Az egész napi munka után az említett községek kul- túrházaiban szovjet kultúr- csoportok adtak ízelítőt az orosz népi kultúrából. Szinte megismétlődő jelenség, hogy a ceglédi határban aratás ide­jén szovjet kombájnosok se­gítik aratni a termést. A sokoldalú együttműködés szálai megtalálhatók megyénk ipari üzemeiben is. Szovjet se­gítséggel, szovjet gépekkel, a szovjet technológia és szovjet tanácsadó mérnökök közre­működésével honosítottuk meg a Diósdi Csapágygyárban a golyóscsapágy gyártását. Szovjet gépeken dolgoznak a Csepel Autógyár munkásai, a Budakalászi Textilgyár orsó­zónői. Nem egyszer a szovjet technológia felhasználása és élenjáró szovjet szakembe­rek látogatásai, tanácsai segí­tik üzemeinkben a termelést. Ugyancsak megtalálhatók me­gyénk üzemeiben a Szovjet­unióban végzett ösztöndíjas műszaki értelmiségi káderek, akik bátran kezdeményeznek és hasznosítják a Szovjetunió­ban öt év alatt szerzett ta­pasztalataikat. Évről évre felkeresik me­gyénket az együttműködési szerződés keretében hazánk­ba látogató szakmai és kul­turális delegációk. Hasznos ta­nácsokkal látta el Bukin elv­társ, szovjet gépállomásigaz­gató a Ceglédi Gépállomás traktorosait. Kartasov elvtárs, a Szovjetunió Földművelés­ügyi Minisztériuma propa­ganda-osztályának vezetője, a monori ezüstkalászos tanfo­lyamok hallgatóinak és a her­ceghalmi kutatóintézet dolgo­zóinak adott hasznos tanácso­adóztak a Munkásmozgalmi Intézetben szabadságharcaink és munkásmozgalmi hagyo­mányaink iránt. Ismerik és tisztelik Rákóczi Ferencet, Kossuth Lajost, Petőfi Sándort és József Attilát és mindazo­kat, akik történelmünk folya­mán a haladásért küzdöttek. A szovjet emberek az elmúlt tíz év alatt ezernyi tanújelét adták népünkkel való barát­ságuknak. Közvetlenségükkel, segítőkészségükkel számos tanújelét adták a magyar— szovjet barátságnak. Ez a ba­rátság biztosítéka továbbra is nemzeti függetlenségünknek, felemelkedésünknek. E nnek a barátságnak to­vábbi elmélyítéséért, ki- szélesítéséért munkálkodik a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság. Ezért a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésének tizedik évfor­dulóján a magyar—szovjet ba­rátok táborába hívjuk a szo­cializmus minden hívét, me­gyénk minden becsületes dol­gozóját. Sipos Gyula az MSZBT Pest megyei titkára A régi szép idők Bizony sokan vannak még ma is, akik visszasírják a „régi szép időket” — írja szerkesztőségünknek címzett levelében Erdélyi István, abonyi útmunikás — Állítom azonban, hogy a síránkozók között munkásember, de fő­leg kubikos, aligha található. Jó lenne, ha a „szép idők’’ va­lóságára többen visszaemlé­keznének, ha ifjúságunk meg­ismerné annak „áldásait”, mert akikor sokkal kevesebben dőltek volna be a Szabad Európa uszításának és keve­sebben énekelnék szerte a világon a Honvágy dalt.” Ez a pár mondat az út- munkás levelének lényege; E pár mondathoz mellékelt egy régi újságcikket Erdélyi Ist­ván, bizonyítékául annak, hogy nem mi, nem ő, hanem az emlékezetekben megszépült idők beszélnek és vádolnak. Hiszen Kertész Miklós, a volt Magyar Üriasszonyok Lapjá­nak főszerkesztője, nem gya­núsítható a szegények iránti rokonszenwel, legfeljebb úri pártossággal, a Horthy-Ma­gyarország iránti meleg ra­gaszkodással. Először azonban nem a bi­zonyítékot mutatom fel, nem a cikkről írok. Erdélyi István ezzel a mondattal kezdte le­velét: „Mint lapjuk előfizető­je és olvasója, nap mint nap figyelem annak tartalmát, ki­vétve a politikai híreket, eze­ket nem értem, de nem is sze­retem, mert miként az a köz­tudatban él, a politika úri huncutság!" Engedje meg, így, ismeret­lenül is, Erdélyi István, hogy vitába szálljak ezzel a monda­tával. Azt írja, hogy elfogadja a „köztudat” állásfoglalását, úri huncutságnak tartja a po­litikát. Hadd hivatkozzam m0st én is, önnel szemben a „régi szép időkre”, amikor a politi­ka valóban az urak huncutsá­ga volt. Akkor a szegény em­ber, a munkás, a paraszt, a kubikos nem értette a politi­kát, nem volt beleszólása az ország dolgaiba. Hiszen a jegyző, az ispán és a földesúr politizált, s elképzelhetetlen magasságban lebegett mind­egyikük az egyszerű ember lakossága a Szvesnyikov-kó-1 rus, az Uráli Népi Együttes, | valamint a Pjatnyickij-együt-1 tes előadásaiban gyönyörköd- \ hetett. Szvesnyikov személye-1 sen adott jó tanácsokat az\ abonyi énekkar részére. Gal-s gahéviz és Túra községek la-1 hóit és kultúrházait Grebesko-1 va és Bondarcsuk filmmüvé-l szék, valamint Bászov film-1 rendező látogatta meg és szí-1 vélyes barátságot kötöttek a | községek dolgozóival. a barátsági, együttmüködé-l za. sí és kölcsönös segély-1 nyújtási egyezményből adó-1 dóan beszélni kell a kölcsö-i nösségröl. A Szovjetunióba 1 utazó delegációk tagjaiként | hasonló megbecsülésben ré- % szesült megyénkből a túrái kultúrotthon igazgatója, az Al- bérlirsai Gépállomás' igdzga- [ tója, az egyszerű*' piliscsabail tanítónő, az Örkényi iskola igazgatója és még sokan má­sok. De nagy becsben tartják a Szovjetunióban gazdasági és kulturális eredményeinket, nemzeti hagyományainkat. Ez a megbecsülés nemcsak a\ Szovjetunió területén jut ki-\ fejezésre, azáltal, hogy ma­gyar operát játszanak a Szov­jetunió operaházai, megbecsü­lik a magyar művészküldött­ségeket, felhasználják az élen­járó magyar eredményeket, ez a megbecsülés megnyilvánul \ a megyénk területén állomá­sozó szovjet harcosok részéről\ is. Ezek a harcosok tisztelettel Az utolsó jégdarabot is bedobják ócsán a földművesszö­vetkezet egyik jégvermébe, s aztán jöhet a nyár, az ócsaiak jegelt sört ihatnak késő őszig A múlt év eredményei, az idei év tervei az Állami Biztosítónál A múlt év eredményeit és az idei terveket ismertette sajtótájékoztatóján az Állami Biztosító. Az 1957-es év teljesen meg­változtatta a biztosítás eddigi rendszerét. Megszűnt a kötele­ző tűz- és jégkár elleni biz­tosítás. A kormánynak ezzel a a rendeletével az Állami Biz­tosító kétmillió ügyfelét vesz­tette el. Ezalatt az egy év alatt meg kellett szervezni az önkéntes biztosítás rendszerét, meg kellett győzni az embere­ket a biztosítás hasznosságá­ról. Megerősítették a körzetiéi, ügyelői hálózatot, a biztosítá­si munka alapja pedig a helyi megbízottak munkája lett. Jelentős eredmény, hogy az egyéni tulajdonban levő épületek és gazdaságok tu­lajdonosai közül mintegy 600 ezren kötöttek biztosí­tást a múlt év első három hónapjában. Ahol nagyobb tűzeset fordult elő, és az emberek látták, hogy a biztosító pontosan megtéríti a kárt, ott ugrásszerűen emel­kedett a biztosítani kívánók száma. Iigy volt ez Solymáron is, amikor kigyulladt i Mű­anyag. és Játékáru Tömegcikk Ktsz raktára és a biztosító az elpusztult értékek fejében 127 340 forintot fizetett ki. A jégkár elleni biztosítás fontosságát, sajnos, nem min­denki értette még meg, keve­sen kötöttek szerződést. így is az Állami Biztosító 1334 köz­ségben több mint 40 millió fo­rint kártérítést fizetett tavaly. Ennyit a biztosítás 1957. évi eredményeiről, s most lássuk, milyen új formái lesznek a biztosításnak ebben az évben, milyen lehetőségeket nyújt az Állami Biztosító eddigi és új ügyfeleinek. Egyik legfontosabb dolog a biztosításnak minél szélesebb rétegekre való kiterjesztése. A városi ember valahogy jobban megbarátkozott már a biztosí­tás gondolatával. A falvakban azonban több meggyőző szóra és jó példára van szükség. Egyik legfontosabb újítás a biztosításnak a szerződé­ses termeltetéssel való összekötése lesz. Kormányzatunk a szerződéses termelők részére előnyösebb biztosítási feltételeket ad, így alacsonyabb lesz a biztosítás díja, előnyösebbek a fizetési feltételek. A vagyonbiztosítás egyik Je. lentős formája, amelyet a jö­vőben következetesebben kell majd fejleszteni, az állatbizto­sítás. A biztosítás díja itt is meglehetősen alacsony lesz. Például egy termelőszövetke­zet tulajdonában levő ló biz­tosítása a biztosítási összeg minden száz forintja után 4 forint ötven fillér, egyéni tu­lajdonban levő állat után 6 forint 50 fillér. Tovább fejlesztik a személy­biztosítást is. A múlt évben mindössze 54 ezren kötöttek életbiztosítást. Ezt a számot is lehet növelni. A pénzügymi. niszter engedélyezte a helyi te­metkezési csoportok létesítő sét. Az Állami Biztosító szerte az országban most szerve­zi ezeket a segélycsoporto­kat, amelyeknek minden . 16—65 év közötti személy tagja lehet. Az Állami Biztosító munká­ját dicséri, hogy a múlt évben lényegesen kevesebb panasz hangzott el a biztosító munká­jára, mint eddig bármikor. De csak akkor, ha az emberek nem játszanak a biztosítás cí­mén valószínűségszámító játé­kot. Erre is volt ugyanis pél­da. INéhányan úgy gondolkoz­tak, hogy „ha tizenöt hold a vetés, nem biztosítok csak ti­zet, mert kevesebbe kerül és ha valami kár ér, vagy sze­rencsém lesz és nem azon a területen, vagy majd csak „megegyezünk” valahogy a bizottsággal.” Lelkiismeretes, becsületes munkát ígér a biz­tosító és a biztosítottaktól ugyanilyen becsületes segítsé- get kén ) felett Gondolt valaki arra — amikor hétrét görnyedt a ha­talmasság előtt —, hogy vi­tába szálljon vele? Az embe­rek többsége nem! Az urak nem közölték a néppel, miért készülnek há­borúra, miért szítják a han­gulatot a szomszéd népek el­len. Legalább is az igazi cé­lokról sohasem beszéltek. És ha ez bizonyos, márpe­dig így van. hogy az egyszerű emberek zöme csak sejtette az igazságot, csak az urak kiját­szott kártyáit látta, akkor va­lóban úri huncutságnak tart­hatta a politikái De nemcsak ezért idegenke­dett a politizálástól., Hiszen azért-szívében néíSuáláakodoU meg a szegény ember, nem tartotta"'félisteneknek nzarläz- I tokratát és a bankigazgatót. | Néha lázadni próbált. Szóval 1 vagy tettel, követelte a maga I jussát. Ilyenkor érezte, hogy l. politizál, de ilyenkor felvillog- I tak körülötte a kakastól!ak. I Csattogtak a puskák závarjai I s ha idejében nem vonult visz- f sza, a szurony, vagy a golyó | kíméletlenül a húsába hatolt. | Az urak nemcsak nagyobb | műveltségükkel, de szúró- ! nyokkal is biztosították a ma- | guk számára a politizálás sza- ! badságát, privilégiumát. I A kettős fegyver ellen fcilá- | tástalannak látszott a harc, * csak a legöntudatosabb. a szervezett proletárság tudhat­ta, hogy egyszer győzelemre jut. Ezért „bízták” sokan a po­litikát az urakra, ezért mon­dogatták legyintve, úri hun­cutság, nem jó belekevered­ni. Hogy mégis voltak tö­megek, amelyek újra és újra lázadtak? A kétségbeesés fé­lelmes erő, ha csak kis tudat­tal is párosul. A kétségbe­esést a .szép idők’’ teremtet­ték, a tudatot a kommunisták adták hozzá Mi a helyzet ma? Nem aka­rok hosszasan ími a paraszti tanácstagokról, tanácselnö­kökről, képviselőkről. Nem sorolom fel a munkásminisz­terek nevét. Nem hivatko­zom arra. hogy megszűnt a grófok és gyárosok művelt­ségi monopóliuma, hogy ma már nem az ő érdekeiket védik hazánkban a fegyverek. Csak egy egyszerű tényt említek meg. Erdélyi Istven útmunkás egy levelet és egy régi újság­cikket küldött szerkesztősé­günknek, mert szeretné az emberek fejében itt-ott még meglevő illúziókat eloszlatni a „régi szép időkről”. A levél és a cikk megjelenik az új­ságban, sok ezren veszik ke­zükbe és elolvassák. Erdélyi István az új rend, a mun­káshatalom érdekében em­berek ezreinek gondolatvilá­gát alakítja. Ez nem politika? De igen. Pedig Erdélyi István nem útmunkás ét úr, hanem politizál. A régmúlt évek, kü­lönösen a fiatalság évei, megszépülnek az emberek előtt. A harc a létért, az igazságért ma már sokak előtt csak fiatalos virtus dolga, leg­többen csak a győzelmekre emlékeznek. Az ifjúság nagy része pedig csak a mát ismeri és a jövőre gondoL Pedig a jövő érdekében a múltat is vizsgálni kell. A „régi szép időkben” él­tek olyanok, akiknek nagyon jó soruk volt, de éltek olyanok is, mint a Vészharang című cikk hőse. S az utóbbiak vol­tak többségben. Beszéljen maga Kertész Miklós, úgy, ahogy 1934 jú­lius 1-én megjelent cikkében beszélt Hórnan Bálint kul­tuszminiszter úrhoz: „Félénk hang volt, alázó* tosan remegő: — Bocsánat... méltóztassa- nak venni... három képeslap, csak tizenkettő, kéremti" zenkét fillér... Hátrafordultam és abban a percben letettem a villát. Abbahagytam a: lakmározást a nyári vendéglő vidámságtól zsongó udvarán. Görnyedt vállú, nyurga ember nyújtotta felém bizonytalan mozdulattal a képeslapot... Hármat ti* zenkettőért.., Élet-halál: tizenkét fillér.. . három levelezőlap, tizenkét fillérért... — Kérem.;; engedőimet. -. 4 Megcsuklott a hangja, sze­mét nedves fátyol harmatoztis be: — Engem ...a sors kény­szerít ... Csicseregtek körülöttünk a nők, vidoran pengett a kés meg a villa, jó sültek szaga csiklandozta az orrot, zöldell­tek a friss saláták, piros volt a bor a poharakban és mialatt a dagadt képű tamburás „juh- rlkoltoft ..gzmr—jáked­os ont az udbarcm és a vérté-, len. szájszél némán azt kér* dezte: vajon, észrevette-e már a gazda? Mert akkor ki­kergetik, ki az utcámÉs akkor nem adhat el három kié* peslapot tizenkettőért.., — Egyetemi hallgató vol­tam — reszketett a bocsánat­kérő hang — bölcsész... De most már két éve annak is vé­geNem tudtam beiratkoz­ni... És öreg, beteg szülőki kérem... Legalább negyven évesnek látszott. Megmutatta foszlott indexét: huszonnégy éves volt!” „Miniszter Űr, szabad-e el­tűrnünk, hogy magyar diák abbahagyja tanulmányait és elproletárosodik, mert nem tudja megfizetni a méreg­drága vizsga-, beíratási éi nemtudommégmicsoda díja­kat, nem tudja megvenni a tanszert és az ugyancsak becstelenül drága könyvet, a szállásról, ruháról, betevő fa­lat kenyérről nem is szólva? Oh, mennyi tehetség vész el így, Kegyelmes Ür!. -..” Kertész Miklós csak a középosztályt „siratja’’, amely „elproletárosodik.” Milyen borzalmas ez! — kiált fel a szerkesztő úr. „Azt kérjük: el­határozó, tragikusan elszánt sorsdöntő gesztussal mentse meg a magyar ifjúságban a középosztályt...” Azokról nem szól semmit, akik proletárnak születtek. A millió és millió sápadt tanyasi, külvárosi gye­rek mezítláb az utca szemét­jében kotorászva természetes látvány? Ők megszokták? ők sosem éltek jobb sort, nekik hát mindegy? Igaz, borzalmas volt a kis­polgárság sorsa is. A nagy urak, az erősebb karvalyok el­tiporták őket. De milyen szá­nalmas siránkozásnak, kö­nyörgésnek hat ma ez a cikk, amelynek mindenki tudja, semmi eredménye nem volt A szerkesztő úrnak egy jö­vőt idéző mondata azonban valóra vált. Azt írta: „a törté­nelem ítélni fog fölöttünk”. És a történelem ítélt. Igaz­ságosan. megérdemelten. Filyó Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents