Pest Megyei Hirlap, 1957. december (1. évfolyam, 183-203. szám)

1957-12-17 / 196. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Könnyű felejteni ? (5. oldalon) A AZ MSZMP PEST MEGYEI BÍZOTT SÁG A É S A M EG Y E I TANÁCS LA PJA sr L ÉVFOLYAM, 196. SZÁM ARA 50 FILLER 1957. DECEMBER 17. KEDD Kendőzés nélkül Az egyenes, a becsületes ember sohasem haragszik meg az igaz szóért, s sokkal inkább nem állhatja a köntör­falazást, a mellébeszélést. A magyar dolgozó parasztság is nyílt, egyenes beszédet várt már évekkel ezelőtt, s ezt vár­ja most is a párt és az állam vezetőitől. Aki ismeri a falvak életét, tudja, hogy sok kérdés­re várnak választ. Nem akár­milyen, a hibát, a nehézséget elkendőző, hanem őszintét, így beszélt szombaton Kádár János elvtárs, a barcsi terme­lőszövetkezeti és egyéni pa­rasztokkal. Ha a dolgozó parasztokat ér­deklő kérdések között sorren­det határozunk meg, feltétle­nül első helyen kell említeni: „merre haladjon a paraszt­ság"? A parasztok ismételten megkapták erre a nyílt és egyenes választ — a nagyüze­mi gazdálkodás útján. A meg­győző érvek és adatok soka­ságát sorakoztatta fel a kor- mányelnök, amellyel bebizo­nyította, hogy a mezőgazdaság szocializálása az egész nemzet ügye. Ma úgy kell feltenni a kér­dést, hogy „szövetkezés, vagy pedig visszamenni a régi ka­pitalista nyomorba”. A dolgo­zó parasztság az ellenforrada­lom idején szavazott és a szo­cializmust választotta. A szo­cializmus pedig falun a nagy­üzemi mezőgazdaságot jelenti. Ez az egyik út és ez a parasz­tok felemelkedéséhez vezet. A másik ugyancsak a nagyüze­mi gazdálkodáshoz vezet, de a parasztok elszegényedése árán, vagyis a kapitalista úton alakulnak ki a nagybirtokok. A magyar parasztságnak bőven van tapasztalata arról, hogy mit jelent ez számára. Nagyüzemivé fejleszteni a mezőgazdaságot, de hogyan? Nagyon sok paraszt tette fel ezt a kérdést is az utóbbi hó­napokban. A válasz erre is őszinte és világős. Semmikép­pen sem erőszakoskodással! „A párt Központi Bizottsága és a kormány azt akarja a jövő­ben is, meg azután is, hogy mind a termelőszövetkezeti, mind az egyénileg dolgozó pa­raszt boldoguljon.” össze le­het-e egyeztetni a kettőt? Szo­cializálni a mezőgazdaságot úgy, hogy az egyéni paraszt is boldoguljon kis gazdaságában. A két dolog nem ellentéte egymásnak. Ellenkezőleg, ez a szocialista fejlődés helyes út­ja. Éljen jól az egyéni gazda, ^e még gondtalanabbul éljen ä szövetkezeti. Az idei eszten­dő is azt bizonyítja, hogy jár­ható ez az út. Számtalan megyei példát so­rakoztathatunk fel arra, hogy Jól működő termelőszövetkeze­tekbe szívesen lépnek be a dol­gozó parasztok. A ceglédi Dó­zsa Népe, a mendei Lenin és még jónéhány termelőszövet­kezet tagsága növekedett. Az ösztönző erőt, a termelőszövet­kezeti tagok megjavult mun­kája, nagy jövedelme adja, „Nem szabad erőszakot al­kalmazni. Fontos a felvilágo­sító szó.” Kádár elvtárs beszé­dének e két mondata nemcsak a parasztságnak szól, hanem figyelmezteti azokat a párt és állami vezetőket is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak változtatni az úgynevezett j.régi” módszereken és a meg­győzés helyett adminisztratív eszközöket alkalmaznak. A párt és a kormány szót akar és a tapasztalat azt mu­tatja, szót is ért a dolgozó pa­rasztsággal. Ezt éppen azért éri el, mert az igazat mondja, őszintén és világosan beszél a 'falvak dolgozóival. (»itITEZEl y\ Szorosabb összefogást A Hazafias Népfront megyei tanácskozása A Hazafias Népfront megyei bizottsága vasárnap délelőtt tanácskozásra hívta össze a községi és járási népfront-ve­zetőket. A tanácskozáson Or. tutay Gyula, a Hazafias Nép­front országos tanácsának tit­kára tartott beszámolót. Bevezetőben elmondotta, hogy a párt igen fontosnak tartja az ország politikai éle­tében a Hazafias Népfront munkáját, éppen ezért szólí­totta fel a pártszervezeteket a népfront-mozgalom támoga­tására. Az országos tanácsko­zás eredményeiről szólva hangsúlyozta, hogy fontos szerepe volt a nép­front jellegének abban a meghatározásában, mely szerint a Hazafias Nép­front a párttagok és a pár- tonkívüliek közös politi­kai mozgalma. Ebből következik, hogy elis­meri a párt vezető szerepét. Ez elsősorban úgy biztosítha­tó, ha a népfront-bizottságok­ban, s magában a mozgalom­ban mindenütt jelen vannak a párt képviselői Helyes, ha a mozgalmon belül mindenütt megalakulnak a pártcsoportok. Helytelen lenne azonban meg­különböztetéseket tenni a párttag és pártonkívüli között. Mert Pest megyében ilyenre is van példa — mondotta Ortu- tay Gyula —, sőt az is előfor­dult — például Vasadon —, hogy a párttitkár úgy vélte: nincs szükség a Hazafias Népfrontra, mert a pártbi­zottság egymaga is mindent el tud végezni. Voltak olyan községek, ahol ellenségeskedés alakult ki a pártvezet őség és a népfront-bizottság tagjai kö­zött. Mindent el kell követni, hogy az ilyen esetek ne is­métlődjenek meg. A hibák közé tartozik az is, hogy a munkásosztály nincs megfelelő számban képvi­selve a különböző szintű népfront-bizottságokban, s a mozgalomtól is távolabb áll, mint a parasztság. Pedig egy­formán helye van a népfront­mozgalomban a munkásosz­tálynak, a termelőszövetkezeti és egyéni dolgozó parasztság­nak, s a néphez hű értelmi­ségnek. Ortutay Gyula a továbbiak­ban részletesen ismertette a Hazafias Népfront céljait, s legközelebbi feladatait. A beszámoló után megkez­dődtek a hozzászólások. Ben­(Folytatás a 2. oldalon.) Fontos tudnivalók az ünnepek előtti és az ünnepi vasúti forgalomról A szükségnek megfelelően állítanak be mentesítő vonatokat Az előjelek szerint a kará­csonyi ünnepek előtt, s az ün­nepek alatt ismét csúcsforgal­mat bonyolít le a MÁV. A nagy utasforgalomra a vasút kellő időben felkészül, s ezzel kapcsolatban fontos tudniva­lókra hívja fel a figyelmet. E szerint december 25-én és 26- án, valamint január 1-én a munkaszüneti napikra érvé­nyes menetrend szerint közle­kednek a személyszállító vo­natok. December 24-én, és 31­és január 2-án a rendes mun- kanapokra érvényes menet­rend szerint indítják a szerel­vényeket. Ezeken a napokon tehát nem az egyébként szo­kásos szombati, illetőleg hét­fői menetrend érvényes. Ha az ünnepi forgalom meg­kívánja, a MÁV 170 mentesítő vonatot állít forgalomba. A mentesítő vonatok az utazókö­zönség számától függően közle­kednek, mégpedig nemcsak fő­vonalakon, hanem mellékvo­nalakon is. A vasúti műhelyek dolgozói — hogy a karácsonyi forgalomra minél több sze­mélykocsi álljon rendelkezés­re — a javításra küldött sze­én, illetőleg december 27-ér^ mélykocsikat soron kívül javítják és december 20-ig át­adják a forgalomnak. A menetjegyvásárlás gyor­sítására a budapesti és vidéki nagy pályaudvarokon is elővé­telben árusítanak menetjegyet. Ismét felállítják a múltban jól bevált felvilágosító szolgálatot. Mivel kevés fűtőkazánkocsi áll rendelkezésre, a hosszú vo­natokat az indulás előtt jól fű­tik. Gondoskodik a MÁV arról is, hogy a szerelvényeken a takarítást és az esetleges mű­szaki munkákat a megerősített szolgálat gyorsan elvégezze. Baráti találkozó Szombaton este baráti találkozóra gyűltek össze a ceglédi művelődési ház nagytermében a járás munkásőrei. A találko­zón részt vettek a városi és járási pártbizottság munkatársai, a magyar és szovjet hadsereg tagjai, valamint a meghívott vendégek. Szűcs János elvtárs a járási munkásőrség parancs­noka nyitotta meg a találkozót, majd Arató Jenő ezredes elv­társ, a megyei munkásőrparancsnok emelkedett szólásra. Be­szédében foglalkozott a munkásőrség eddigi eredményeivel majd jó szórakozást kívánt a megjelenteknek. Ezután került sor a kiváló munkásőrök megjutalmazására. Egymásután vették át a parancsnokság jutalmát Öregek, fia­talok, olyan elvtársak, akik a munkapadnál és a fegyverfor­gatásban is becsülettel megállták a helyüket. Vacsora után táncra kerekedtek a találaozó résztvevői s reggelig mulattak a jó cigányzene s a jó bor mellett. Megtartotta első tanácskozását a Földművesszövetkezetek Országos Nőbizottsága A Magyar Nők Országos Ta­nácsa és a Földművesszövet­kezetek Országos Nőbizottsága hétfőn országos tanácskozást rendezett az Építők Rózsa Fe­renc Művelődési Házában. A tanácskozáson a falusi, a járá­si és a megyei nőbizottságok mintegy 180 küldötte vett részt. Ott volt továbbá Za- gulina Valantyina, a Szovjet Centroszojuz oktatási osztály- vezetője, Aili Kataja, a finn kisparaszti szövetkezetek kül­dötte, valamint Mrs. Rita Smith és Edna Tate, az An­gol Szövetkezetek Központi Bizottságának tagjai. Az Or­szágos Nőtanácsot Ortutay Zsuzsa és Fehér Lajosné, a Szaktanács nőbizottságát Bu- gár Jánosné képviselte, a Hazafias Népfront képvisele­tében Vass Istvánné, a SZÖVOSZ képviseletében pe­dig ■' Molnár Károly, a SZÖVOSZ igazgatóságának el nökhelyettese jelent meg. A tanácskozást a Magyar Nők Országos Tanácsa nevében Or­tutay Zsuzsa nyitotta meg majd Szabó K álmáimé, a SZÖVOSZ igazgatóságának tagja, a Földművesszövetke­zetek Országos Nőbizottságá­nak főtitkára tartott beszá­molót. lltlIIHIillllllllHllllllllimilllllllHliltlIlllllllllillllllillMIHHIIW A kirakat előtt Szélesítsük az üzemi demokráciát A MEDOSZ küldöttértekezlete A SZÖVOSZ sajtófogadása a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházéban Szövetségébe, de ez napjainkig nem járt eredménnyel. A beszámoló után az újság­írók sok kérdést tettek fel az elnöknek, s a jelenlevő kül­földi szövetkezeti küldöttek­nek. December 16-án egésznapos értekezletet tartott a MEDOSZ Pest—Nógrád megyei területi bizottsága. A területi bizottság elnöke beszámolója előtt meg­választották a mandátumvizs­gáló, a jelölő és szavazatszedő bizottságot, majd Dobi Ferenc elvtárs emelkedett szólásra. • Mai tanácskozásunkon be­számolunk az elmúlt évben megtartott közgyűlésünk óta végzett munkánkról válasz­tóinknak és a további felada­tok elvégzésére megválasztjuk Hétfőn a Magyar Újságírók Országos Szövetségének szék­házában a Szövetkezetek Or­szágos Szövetsége sajtófoga­dást rendezett. A fogadáson megjelentek a SZÖVOSZ IV. kongresszusára hazánkba ér­kezett szovjet, román, cseh, angol, finn albán bolgár 's>,,,,*M,1,,,l<v*>i(,i,inT<<*,t>l*t,*n>nM,ll,>intt**>,’*fl>ll,>,"l,,>r>v,|<m,,,fk,,i*>|it|*,'|,f|*i,>,|||*,|||||,,|ii,|,,t|fifM(t>,|M>i,|,>>,*(|,,if||>i>*,|f,t*r,,,>,|>itM*f,*,>>,><,,,||t,|,t*,|t,>,i<|i|(*,>n>|>,,i||*>t,r||>>||(ii,>|{ifn«»»»»'= szoti Főigazgatóság az új területi bizottságot — mondotta bevezetőben, majd így folytatta: Az elmúlt év­ben megtartott küldöttközgyű­lésünk helyben határozta meg feladatainkat, s egyre in­kább javuló munkánkat az el­lenforradalom szakította meg. A vezetés és az irányítás munkájáról szólva ezeket mon­dotta: A vezetés alapvető fel­adatának a szakszervezeti demokrá­cia betartását tartottuk és tartjuk ma is. Visszahív­tunk olyan vezetőket, akik nem szolgáltak rá a továb­bi bizalomra. így például visszahívtuk a Tá- piószelei Kísérleti Gazdaság szakszervezeti bizottsági elnö­két. A szakszervezeti demokrá­cia másik nagyon fontos alap- elve a rendszeres beszámolta­tási kötelezettség — folytatta. — Voltak üzemeiíik, amelyek kötelességüknek tartották a. beszámoltatást, de például a Gödöllői Gépállomás, az Erdé- és mások NDK-beli szövetkezeti küldőt-11 tek, valamint az angol nőszö- | vétség küldöttei. A mintegy | 10 magyar és külföldi újság- f író előtt Nyers Rezső, a | SZÖVOSZ igazgatóságának § elnöke ismertette a SZÖVOSZ | III. országos küldöttgyűlései óta végzett földművesszövet-1 kezeti munkát, s a szövetkeze-1 ti mozgalom három év alatt | elért eredményeit. Többek között kiemelte, | hogy míg az 1954. év végén § 1152 önálló szövetkezet műkő-1 dött az országban, most 15281 földművesszövetkezet és egyéb | szakszövetkezet segíti a dol-| gozó parasztságot. A III. | kongresszus idején még csak | földművesszövetkezetek és fo-1 gyasztási szövetkezetek voltak, | ma már 82 takarékszövetkezet, § 24 tejszövetkezet, hét értékesí-1 tő szövetkezet, két pinceszövet- | kezet, 10 méhész-szövetkezet | és 13 egyéb szövetkezet műkő- | dik a Szövetkezetek Országos f Szövetségének felügyelete | alatt | Végezetül megemlítette, hogy | a SZÖVOSZ igazgatósága már| több alkalommal kérte a föld-f művesszövetkezetek felvételét § a Szövetkezetek Nemzetközi | CSÚSZIK A SZÁNKÓ Vigyázná kell, mert könnyen lepottyanhat az ember _ az uxolsó negyedévet kivéve | egyszer sem tartottak taggyű- I lést. Sok üzemben vonatkozik 1 ez a szakszervezeti bizottsági | ülések, megtartására is. I Meg vagyunk róla győződve 1 — folytatta —. hogy amilyen | örömmel fogadják a dolgozók I az üzemekben az üzemi taná- I csők létrehozását, ugyanolyan 1 mértékben megfelel majd a I várakozásnak ez a szerv a me- i zőgazdasági üzemekben is. Az I idő bebizonyította, hogy I az üzemi tanácsok létre- I hozása nélkül sem az üze- 1 ' mi bizottságok, sem maga | a szakszervezet nem tölt- I heti be azt a szerepet a | szocialista építésben, aini- | re fejlődésünk meggyor- I sításához ma múlhatatla­nul szükségünk van. | A beszámoló után felolvas- ! ták a váci tangazdaság dolgo- | zóinak táviratát, amelyben | üdvözletüket tolmácsolták a | küldöttértekezletnek, s jó | munkát kívántak. Ezután a | felszólalásokra került sor. I Végezetül a küldöttek meg- | beszélték és egészében e!fo- | gadták a határozati javasla- s tot.

Next

/
Thumbnails
Contents