Pest Megyei Hirlap, 1957. november (1. évfolyam, 157-182. szám)
1957-11-26 / 178. szám
1957. NOVEMBER 26. KEDD 5 ''WfJrlap Sokat javult a környéki autóbusz-közlekedés Ácskapoccsal szívenszúrta a társbérlőjét _____4J1 R *J fi ®1 /M 0 ® L-§|f § B »S' 2 S' Elkelne már egy kis féiiigyiíjiés Akkor gondoltam erre, amikor a budaörsi Prés- és Ko- vácsoltárugyárban jártam. Elmondták, hogy négy darab újtípusú hidraulikus önjáró hány abiztoisít ót gyártanak az üzemben. Ez dicsérendő. De ennek a jólszervezett, tiszta, tágas üzemnek az összképét rontja valami. Másihol talán íel sem tűnne, de ebben a szép környezetben rikító. Az újfajta bánya biztosítóik három elődének alsó része ott hever az udvaron. Egy-egy darab körülbelül hat mázsát nyom. Láttam elgörbült vasoszlopokat és egyéb vasdarabakat is. Mi lenne, ha a KlSZ-szerve- zet fémgyűjtést szervezne? Csak a három régi bányabiztosító aljat vegyük alapul. A három darab összesen körülbelül 18 mázsát nyom. Egy kiló vas árát vegyük egységesen 80 fillérnek. Ebben az esetben 1440 forintot kapnának. Ennyi pénz hever jelenleg az udvaron. Más gyárakban még több vashulladékot találhatunk az udvaron szerteszét. Központi kezdeményezéstől függetlenül összegyűjthetnék kiszistáink a fémhulladékot. Több haszon származna ebből. Pénzt kapnának érte, ezenkívül biztosan találnának még használható alkatrészeket és nem utolsósorban szebb képet mutatnának a megtisztult gyárudvarok is. A munkaidő betartása is pénz A ceglédi Déli u. 51. szám alatt van idős Józsa Ferenc háza. Itt kapott kiutalással lakást Kovács István 46 éves MÁV rakodómunkás. 1956-ban Józsa István megnősült és apja házába költözött egy oldalszobába, amit Kovács István ellenzett. A két család között ellenséges viszony fejlődött ki, állandóan veszekedtek, pereskedtek. Könnyű testi sértés, becsületsértés miatt folytak eljárások. A tanúk azt vallják, hogy Kovács István erőszakos, izgága természetű ember, de heves vérmérsékletű volt Józsa István is. Ez év július 13-án délután ismét huzamosabb veszekedés folyt Józsa István és Kovács István között, aminek az lett a következménye, hogy Kovács a kezében levő ácskapcsot olyan nagy erővel vágta bele Józsa baloldalába, hogy az behatolt a szívkamrába, majd — a vádirat szerint — kirántotta a kapcsot és a földre zuhanó ember felé m-égegyszer odavágott. s a karját érte újabb Bérülés. A verekedés színhelyére rohantak Madarász Lajos, idős Józsa Ferenc és Kovács Istvánná is, aki beleütközött az orvosért szaladó Józsa Istvánnéba és vele verekedésbe kezdett. A hajánál fogva a földre rántotta Józsánét, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Idős Józsa Ferenc fiához hajolt, de Kovács István őt is nyomban megtámadta és a nála levő vasdarabbal a lábszárán ejtett sérülést. Dulakodás támadt és Józsa Ferenc torkon ragadta Kovács Istvánt, aki a földről felvett vasdarabbal fejbe akarta ütni idős Józsa Ferencet. Madarász Lajos ragadta meg Kovács István kezét. Időközben megérkeztek a mentők. Józsa István azonban kórházba szállítás közben meghalt. A halál oka a szívszúrás, amely azonnali orvosi beavatkozás ellenére is. halálos lett volna. A nyomozás során Kovács István azzal védekezett, hogy önvédelemből követte el tettét, mert Józsa István őt ököllel bántalmazta. Elmondta, hogy Józsa és családja részéről állandó fenyegetéseknek és bántalmazásoknak volt kitéve csak azért, hogy a lakásból kiköltözzenek. Állandó félelemben és rettegésben éltek, erről a szomszédok is, a bíróság is tudott. Munkahelyén állandóan panaszkodott, hogy Józsóék többször meg is verték őt. Sokszor nem mert egyedül hazamenni. Megtörtént, hogy feleségét úgy összeverték, hogy orrán, száján jött a vér. A Pest megyei Bíróság dr. Majomé tanácsa december elejére tűzte ki ebben az ügyben a főtárgyalást. Az a tény, hogy Budapest határa mentén fekvő községek sok dolgozója Budapestre jár dolgozni és szórakozni, szoros 'együttműködést követel a fővárosi és a Pest megyei Tanács közlekedési osztályai között. A fővárosi tanács végrehajtó bizottságának közlekedési igazgatósága ebben az évben három községet kapcsolt be a fővárosi autóbuszközlekedésbe, ahol eddig csak távolsági közlekedés volt. így most 11-re emelkedett a helyi közlekedés által kiszolgált Pest megyei községek száma. A nagytétény—diósdi 13. jelzésű autóbuszjáratot hétköznapokon is kiterjesztették a Csapágygyárig és a járatot a lakosság kérésére vasárnapokon is közlekedtetik. A 18-as autóbuszjáratot is meghosszabbították a borosje- női téglagyárig és a 22-est a budakeszi Táncsics utcáig, hogy a községet teljes hosszában ki tudják szolgálni. Mindkét helyen fordítóhelyeket épített a község az autóbuszoknak és váróhelyiségek is épültek. Ugyancsak ebben az évben kapcsolták be Gyál és Pécel községeket a fővárosi autó- buszközlekedésbe. így Budapest dolgozó vagy szórakozó lakosságának a vasúti közlekedésnél sokkal sűrűbb forgalmat nyújtanak. A péceli 69-es autóbusz Rákoscsabán biztosít átszállást a város belseje felé, a gyáli 54-es autóbusz pedig közvetlenül a Nagykörútig, Boráras térig jár. Ennek az autóbuszjáratnak megindításakor a fővárosi és községi tanács együttműkö désének eredményeképpen segítették Gyál községet az út rendbehozatalában. Ebben az évben az 54-es autóbusz bel- kerületi átszállói egy ét 50 fillérrel olcsóbbították, úgyhogy most 3,50 forintba kerül. Együttműködnek a MÁ- VAUT-tal is, amely sűrítette érdi járatát, azonban a Vásárhelyi Pál utcai végállomásának célszerűbb elhelyezése még elintézetlen. Érdekes megnézni a vidéki autóbuszjáratok fejlődését az utóbb négy év alatt. A napi kccsikilométer, tehát a sűrűség á következőképpen növekedett: 18-as, borosjenői téglagyár 52 százalékkal, a 22-es, Budakeszi 18, a 38-as Csepel Autógyár 32, a 40-es Budaörs 34 és a 64-es solymári autó- buszjárat 13 százalékkal növekedett. Az év végére árusítják már a diktafont A Budapesti Rádiótechnikai Vállalat már gyártja az első hazai beszédrögzítő berende. zést, a diktafont. A jegyzőkönyvvezetők, a gépírók munkáját könnyítő készülékből az idén százat gyártanak. Az év végén már megvásárolhatják az érdeklődők 2900 forintos áron. Szombat kivételével délután négy óráig tart a Diósdi Csapágygyár adminisztratív dolgozóinak munkaideje. Hangsúlyozzuk, négy óráig és nem háromnegyed négyig. Pedig tapasztalatiunk szerint csak háromnegyed négyig dolgoznak itt az adminisztratív beosztásúak. Hogy (honnan tudjuk? A napokban négy óra előtt pár perccel megálltunk a gyár kapujánál. Nők, férfiak egymást törve-taposva tódultak ki a kapun. A portás kétségbeesetten igyekezett visszatartani őket. Valamilyen igazgatói rendelkezésre hivatkozott, de mindhiába. Alulmaradt a túlerővel szemben. Az emberek kiözönlöttek a kapun és felszálltaik az ott álló nagy Ifea- ■rus-buiszra. Lehettek vagy hatvanam Ahhoz ugyebár, hogy valaki négy óra előtt három perccel kívül legyen a gyárkapun, legalább háromnegyedkor abba kell hagynia a munkát Egy ember így negyed órát vesz el a napi munkaidejéből. Hatvan embernél ez napi 15 óra. Havonta 25 munkanapot számolva 375 munkaórára rúg összesen. Csak 5 forint átlagos órabért számoljunk az adminisztratív dolgozóknál. Ezekkel a le nem dolgozott negyedórákkal így minden hónapban 1875 forintot vesznek fel a „korán hazajáró” csapágy gyári irodisták. Egy ember havi fizetését. Érvelhetnének azzal, amit már nem egy helyen hallottunk, hogy nerft mindegy, az irodában ül valaki télikabátban, várva a munkaidő végét, vagy kimegy a gyárból? Ez teljesen mindegy. De a munkaidő vége azt jelenti, (hogy akkor kell abbahagyni a munkát és nem azt, hogy akkor, sőt annál előbb kell kilépni a gyárkapun. — kas — mmiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiitmiiiiiiiimiimmiiiniiiiiiiiiiuiiiiuiitiiimiiiiitiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiitiHiimimiii nőjetek Szépek ezek a süldők. Sokszor el is gyönyörködik bennük a gazdájuk: Lebanov Mihály 15 holdas albertirsai gazdálkodó. Jó vastag szalonnájuk lesz ezeknek jövő ilyenkorra — mondogatja, — Az ólban meg ott röfög két hatalmas göndörszőrű két mázsán felüli hízója. Igaz, nem sokáig, mert Lebanov bácsi köszörüli már a disznóölőkést Az el SÓ emelet egyes szám a bérház legszebb, de legrosz- szabb lakása. Tudta ezt minden lakó, de különösképpen Gelencsérek, akik lakták. Legszebb volt, mert hisz be- ieölt apait-anyait az egykori háziúr, aki benne élt, beszereltette a gázt, derékmagasságig kiese,mpézYette a konyhát, kSkcsempés fürdőmedencét építtetett a pléhfürdőkád helyébe és a szobák mennyezete alá,keskeny párkányt falazta- tott, emögé bújtatva a világítást. Legrosszabb volt, mert csak egy vékonyka padió választotta el Holubkáák egyszoba- konyhás házmesterlakásától. Holutíkáék — mint ahogyan a házban mondogatják — úgy élnek fészkükben, mint a galambok —•, hol egyik repül ki belőle, hoi a másik, csakhogy nem saját jószántából. Holubkáék állandóan és végeszakadatlanul civakodnak. Nem kezdők módjára, szemérmesen, hanem nagy- har.gon, nyilvánosan, mint akik tudják, hogy az ilyesmit úgysem lehet soká takargatni mások előtt — és nem is érdemes leplezgetni. Talán nem is bennük volt a hiba, hanem a szeszben — borban, pálinkában —, amit mindhárman, Hőlütika, Ho- lubkáné és ifjabb Holubka egyaránt szerettek ... Vagy talá.n a nyomor volt a marakodások oka, ‘ a nyomor, amit az italra költött forintok csak még reménytelenebbé tettek. Ez a péntek is a nagy csaták napja volt Holubkáéknál. A szokásosnál előbb kezdődött a csetepaté, mert Holubka a kétriapos ünnep előtt két órakor fejrantolt, miután letette az aranyzsinóras portássapkát, felvette fizetését, ellátogatott egy hörpintésre a Zöld Hordóba, ahol a sovány boríték még megfogyatkozott vagy huszonöt forinttal. Ez' hiányt, meg a rumszago* erezte meg az asszony, és már az ajtóban rákezdta— Te gyalázatos! Te részeg disznó! Te szemétember! Már megint elittad az eszedet meg a pénzedet! Hát mit zabálsz majd egész hónapban?! Mit rakjak eléd, te vén trotty, te feneketlen bendő?! Es közben, hogy a keze se maradjon tétlen, verte férjét a seprűnyéllel, merthogy éppen söpörte a lépcsőházat, amikor embere beosont a kapun. Holubka — csendes, megadó lélek — alig szólalt, csak mikor nagyon célbatalált a kerek fa, dünnyögte csendesen• — Ej, Manci, Mancikám no... Es szét mázolta arcán az orra - vérét. Amikor az asszony elfáradt, zsebregyűrie a borítékot, hóna alá kapta a zöld flaskát, és szaladt — ugyancsak a Zöld Hordóba, mßg a keservesen nyikorgó ajtót is nyitvahagyva a nagy sietségben. He már úgyis híja van a pénznek — gondolta — egyre- megy, hogy harminc forint hi- bádzik-e vagy hatvan... Élni így is úgy is kevés, éhenhalás- hoz meg sok... Különben is. csak az ember csorgassa le a torkán a vigasztaló italt, őmeg hoppon maradjon?! Mikorra hazajött. Holubka nagyokat bólintva szunnyadt a sarokban a vedlett szalmaszéken, így hát egyedül nyelte be az egész litert, aztán bezárta az ajtót és elnyújtózott a díványon. Gelencsérék, az első emelet legjobb és legrosszabb lakásának birtokosai, megkönnyebbülten sóhajtottak: a mai cirkuszt egészen olcsón megúszták. Az egész alig tartott vagy negyedórát. Korai volt az öröm. Az ifjabb Holubka ugyanis szintén ma kapta meg a fizetést, és miután nem tudott nőt fogni se égen, se földön, már alkonyaikor hazatért. . Kereste, soká kereste a kulcslyukat és mivelhogy nem lelte, üvöltözni kezdett: — Anyám! Édesanyám! Kizártak! Édesanyám! Segíts, édesanyám! Ne hagyj itt elpusztulni! Beteg vagyok, édesanyám! Nagyon beteg vagyok! Garami László: íj!;! jjti Beteg a te egyetlen gyereked! Csendesen sír dogált, harsogva zokogott, amíg csak ■meg nem könyörültek rajta odabenn, és be nem bocsátották. Dt, ez volt még csak a nyitány. Az igazi koncert akkor kezdődött, amikor végre bejutott a lakásba. Letérdelt az anyja elé, átkarolta a lábát, csapzott fejét az asszony térdéhez szorította, és kéjjel fogadta a pofonolcat, rúgásokat, amelyeket a szabadulni igyekvő anyjától kapott. — Te gyalázatos! Hát a kocsmába vitted a pénzedet már megint!? Hát vén fejemmel én tartsalak el? Te utolsó... — Üss csak édesanyám! Üss csak! Megérdemlem én, tudom! Gyalázatos vagyok, igaz, nincs nekem másom, csőik te, aztán mégis bántlak. De más ember leszek, hidd el, édesanyám, egészen más ember leszek én, olyan ember __ — Állat vagy te, nem ember, ha ember lennél, akkor ... Gelencsérék fejükre húzták a paplant, mást úgyse tehettek — Intézzék el egymás között az ügyet — gondolta a férfi — csak minél gyorsabban.. -. Minden héten megrendezik ezt a kravált, felverik a házat, de most már igazán bemegyek, a tanácshoz és panaszt teszek, ezt már nem lehet kibírni... Holubka is csendesen hevert a vackán. Meg se nyik- kant, örült, hogy ez egyszer nem rá jár a rúd. Végre csend lett. Ifjabb Holubka egy jól irányzót* pofontól a kályhának lódult, beverte a fejét, és csendesen leereszkedett a padlóra. Holubkáné nnögve visz- szaka.paszkociott a díványra, és az álmot várta. De az álom nem jött, érkezett helyette egy motorkerék> pár. A 'kapu előtt állt meg, Ho- lubkáné a hcldfényben látta is, amint lekászálódik róla egy férfi. Aztán megszólalt a csengő. — Indulj ikapuzni! — kiáltott az urára. — Hallod, menj már, és a kapupénzt ide add! Az ember kicsoszogott. Meggyújtotta a 'kapualji villanyt. kiszólt: — Ki az, hé? — Csak engedjen be, Vilmos bácsi! Én vagyok, a Gyu- szi! A hangjáról megismerte. Feleségének unokaöccse volt, a sógornőjének a fia. De mi az ördögöt akar ez ilyenkor, késő éjszaka? Ha pénzt, akkor ugyan hiába jött... Tetűt kaphat, de pénzt nem ... Álltak egy darabig a kapuban, Holubka várta, . hogy a gyerek megszólal, de az csak állt, váltogatta lábát, míg csak odabentről, a házmesterlakásból ki nem rikoltott az asszony: — Hát jössz már, Holubka? Mi az ördög... Gyuszi erre hirtelen, nagy elhatározással rákezdte: — Hát Vilmos bácsi, kinyiffant a groszfater! — Mi? — Hát... a groszfater — kész lett... Leesett a lépcsőről, betörte a fejét — és kész... — Hogyan? — Megpnt felöntött az öreg... Beszipkázoít alaposan ... Aztán a lépcső tetején danászni kezdett, mintha karácsonyt tartana: Mennyből az angyal ..Én meg vissza: „fel torreádor, leszállt hozzátok...” Erre ő lépett egy nagyot, és már lenn is volt... Erre én még nevettem, kérdeztem tőle: „Egybe vagy szeletbe ...” De erre már nem szólt egy mukkot se, csak kinyújtózott... Kész lett... Hát így. i; — Hát így... — mormogta Holubka, ' aztán megfordult, nyitva hagyta a kaput, el se köszönt a fiútól. Az vállalvonf, berúgta a motort és elporzott. Az asszonyt, aki a noszogatás után elszunnyadt, csak nehezen rázta föl... — Na... Ng ... Mi van?, Már mész? Vigyél kenyeret, szalonnával — motyogta félálomban Holubkáné, majd hirtelen éber lett, és dühösen nyújtotta a tenyerét: — Hol a fészkesbe maradtál ennyit? Hol a pénz? Az ember, mintha nem is hallotta volna, csak állt. — Na, mi van? Hitelbe kapuztál? Te vén trotty, el aíkarod zsebeim a forintot?! Az asszony felült, árnyékát feketén rajzolta a falra a hold. — Te, Manci... — Na, nyögd már! — Te Manci... Meghalt az apád! A Gyuszi hozta a hírt... Holubkáné kiugrott az ágyból, keshedt hajfonatai mint az ördögszarvaik meredtek kétoldalt a feje mellett. — Itt van még? — Ki? — A Gyuszi, te érthetetlen! — Elment már. — Motoron? < — Azon! — Hát miért nem mondtad, hogy várjon, te vén trotty? Egészen elittad azt a kis eszed is, ami volt! Fölvihetett volna a hegyre, hogy ott legyek az osztozásnál. így a többiek kilopják a szememet! Elhordanak mindent, nekem a négy fal marad. Sebtében öltözni kezdett a sötétben, a kendőt már a kapun kívül bogozta meg az álla alatt. Cipője visszhangozva kopogott végig a kihalt utcán. Holubka meg lefeküdt, ezúttal a díványra. Másnap reggel Gelencsér elővette a házmesternét: — Hallja. Holubkáné ez már nem megy így tovább. Megyek a tanácshoz és panaszt teszek maguk ellen. Az egész házat felverik minden áldott éjszaka, a gyerekek idegbajt kapnák a félelemtől, és miket mondanak egymásnak. itt, ebben a házban, ahol... Az asszony levegő után kapkodott. Edclia úgy kordában tartotta a házat, hogy vele még a Kelemen se mert így beszélni, pedig az párttitkár, ez meg csak boltvezető... Még hogy panaszt tesz?! Azért?! Hogy beszélgettek, veszekedtek? Hát ő kinék tegyen panaszt, hogy az éjjel kifosztották, megrövidítették, kinek panaszolja az örökös lépcsőmászást, amitől a soványka örökség se menti meg, a sarat, amit behordanak a lakók, a rendetlenséget, amit a gyérékek okoznak?... Es az apja ... Szegény... Sírva fakadt. — Nekem az apám boldogult meg tegnap ... Már az apámat, a saját édes szülőapámat se sirathatom el hangosan?! Már azért is szólnak, ha nem ’kötöm be a szájamat, ha ilyen nagy gyász ért? És hogy halt meg szegény? Hogy ösz- szetörte magát! Még el se búcsúzhattunk tőle ... Szipogva, hadarva beszélt, vádolta Gelencsért, mintha ő lökte volna az öreget a lépcső tetejéről a halálba. Az meg csak állt, hallgatta. — Nincs elég baja ennek az asszonynalk, még én is tetézem ... — gondolta és banális vigasztaló szavak után keresgélt. — Ej, Holubkáné, hát mindannyian bevégezzük egy* szer... Fogadja részvétemet.* Kezét nyújtotta, aztán menekült a ’könnyek elől. Holubkáné meg foktattá a takarítást. Táncolt kezében a sönrű, haragosan lódította odább a sze.metet. — Fogadja részletemet!. ■.. Sokra megyek n részvétével! Attól ugyan nem lesz az enyém a konyhabútor, meg ez edény! Es keservesen sirt tovább.
