Pest Megyei Hirlap, 1957. november (1. évfolyam, 157-182. szám)
1957-11-19 / 172. szám
6 ""öCfrlap 1957. NOVEMBER 19. KEDD Újabb győzelmet aratott a Szentendrei Honvéd Pécel ismét döntetlenül játszott az NB lll-ban Az NB III tizenharmadik fordulójában több érdekes eredmény született. Ezek sorába tartozik, a Szentendrei Honvéd újabb győzelme. Pécel folytatja döntetlensorozatát. Hatodszor osztozott meg a pontokon a MÁV. A javuló formát mutató Pilisi Bányász múltheti nagykőrösi győzelme után otthonában is diadalmaskodott a 4. helyen álló Váci Vasutas felett. Nyergesujfalu mindkét pontont megszerezte Tokodon, s jobb gólarányával megelőzte az éllovas Pécelt a táblázaton. PÉCELI MÁV—ESZTERGOMI VASAS 0:0 Pécel, 800 néző. V: Hegyi. Pécel: Nagy — Debreceni, Sári, Stecker — Városi, Szebek — Daró- szi, Farkas, Tóth, Holló II, Semmelweis. Inkább küzdelem folyt, mint élvezetes játék. A helyzetek alapján a hazai csapat győzelmet érdemelt volna. Az első félidőben három komoly helyzete akadt Pécelnek. Ezek során Tóth fejesét csak szerencsével nyomta léc fölé a vendégek kapusa. A második félidőben, a 35. percben újabb, komoly gólszerzésre nyílt alkalom a hazaiak előtt. Szebek 18 méterről kapura lőtt, a kapus kinyomta a labdát és az a kapufáról a mezőnybe pattant. A berohanó Daróczit ellökték az esztergomi védők. A játékvezető nem adott 11-est. A Péceli MÁV játékosai jó teljesítményt nyújtottak, Esztergom Védekezésre rendezkedett be. PILISI BÁNYÁSZ—VÁCI VASUTAS 2:1 (1:0) Pilisvörösvár, 800 néző. V: Sárdi. Pilisi Bányász: Herczegh — Markos, Bauer, Spamperger — Fazekas, Nick I — Marjai, Gémesi, Peiler, Gechter, Juricza. Váci Vasutas: Takács — Dobsonyi, Sári, Kiss — Boda, Drobnik — Jakab II, Unyatinszky, Borzák, Márton, Mészáros. Már a 15. másodpercben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Juricza—Gechter—Marj ai összj áték után, utóbbi a jobb alsó sarokba gurított: 1:0. A Váci ellentámadások során a kitörő Mészáros lövését Herczegh bravúrosan mentette. A Vasutas többet támadott az első félidőiben, de a pilisi támadások sokkal. gólveszélyesebbek voltak. A befejezésekbe azonban náluk is Snindig hiba csúszott. Marjai, Juricza és Gechter hagyott ki nagy helyzetet, a 37. percben pedig a váci Mészáros. A II. félidőben a pilisiek Pellert visszavonták fedezetnek és Fazekas játszott a csatársorban. A harmadik percben Mészáros eUutott Bauer, majd a kifutó Herczegh mellett, de lövését Markos, a gólvonalról kivágta. A 24. percben Marjai a saját térfeléről hozta fel a labdát, a váci védőik hátráltak, b 20 méteres lövése a kapufáról Juricza elé pattant, aki nem hibázott: 2:0. Rá egy percre Peller 25 méterről a kapufát találta el. Ezután eldurvult a játék. Unya- timszky elől Herczegh mentett, majd Marjai beadását Juricza kanalazta pár lépésről kapu fölé. A €4. percben kavarodás támadt a hazai kapu előtt, s Bauer a kapuban állva, kézzel mentett. A megítélt 11-est Unyatinszky a jobboldali. kapufára lőtte, s onnan a hálóba pattant a labda: 2:1. Erős küzdelemben, nehezen győztek a kultúráltabb labdarúgást látszó váciak ellen a bányászok. De helyzeteik alapján győzelmük megérdemeltnek mondható. A Vasutas csatársorában nem volt átütő erő. A győztes csapatból Marjai, Markos és Spam- bergér, a vesztesből Dübsonvi és tTnvatinszki érdemel dicséretet. A játékvezető erélytelenül vezette a mérkőzést és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogv a második pilisi gól után sportszerűtlen lelőhetek zajlottak le a pályán. PILISI KINIZSI—ANNAVÖLGY 2:1 (1:1) Pilis, 500 néző. V: Pusztai Pilisi Kinizsi: Varga — Hadas. Szél, Osztos — Halsas. Tóth — Sárán, Perjési, Tihanyi. Turcsán Czopkó. Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen győzött a Kinizsi. Az első félidőben a hazaiak voltak fölényben, fordulás után kiegyensúlyozott volt a játék. Bár ekkor Az 1957. évi férfi és női ifjúsági tornászbajnokság küzdelmeit szombaton és vasárnap bonyolították le a Sportcsarnokban. A viadalon jól meg- állták helyüket a Ceglédi Építők tornászai. Legsikeresebben Füle Judit szerepelt közülük. Nők. Ifjúsági I. osztály: 1. Ducza (Bp. Honvéd) 38.2, 2. Füle 37.5. Vidéki összetett bajnokság; 1. Füle 37.5, ... 3. Keresztény (Cegléd) 34.8, ... 6. Pánczél 33.8. Férfiak. Ifjúsági I. osztály. Vidéki összetett bajnokság: 1. Szabó (Debrecen) 51.4, ... 4*. Csiszár (Cegléd) 49.5. Csiszár Ugrásban első lett. is a pilisiek támadtak veszélyesebben. A vezetést az első félidő hatodik percében szerezte meg a Kinizsi. Szép, jobboldali támadás után Tóth előreívelését Csopkó 11 méterről kapásból rálőtte és a pattogós labdát az annavölgyi kapu« nem tudta védeni. A 35. percben védelmi hibából egyenlített Anna* völgy, egy hazaadást elcsípett annavölgyi center, s nem hibázott A győztes gólt öt perc'cel a befeje* zés előtt kapuelőtti kavarodásból Turcsán szerezte. A Kinizsiből Varga, Tóth és Túr esán játéka emelkedett ki. SZENTENDREI HONVÉD-’ GÖDÖLLŐI VASAS 1:0 (1:0) Csillaghegy, 200 néző. V: Sági. Szentendre: Molnár — Gregor Weisz, Szabó — Pólyák, Dubrovet? — Albrecht, Püspöki. Mayer, Bertalan, Hinterstein. Gödöllő: Krl- zsán — Nagy, Sárréti, Dán — Sót!, Kormos — Mátis, Tóth I, Horváth Molnár, Tóth II. A vendégek támadtak, a vendégek bánták. Igen ideges, kapkodó játék folyt a pályán. A hazaiak csak a 22. percben vezették első támadásukat, de ebből gólt is értek el. Dán a 16-oson belül kézzel nyúlt a labdához és a megítélt 11-est, Bertalan értékesítette: 1:0 Szünet után is a gödöllőiek rohamoztak, de a csatárok lövését nen* kísérte szerencse. II. osztály, összetett bajnok- I ság: 1. Kulcsár (Bp. Petőfi) 55.8, ... 5. Arany (Cegléd) 54.9. Vidéki összetett bajnokság: 1. Tóth L. (Debrecen) 55.1, 2. Arany (Cegléd) 54.9, ... 4. Szal- kay (Cegléd) 53.3. A lólengési Arany nyerte 9.2 ponttal. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest. VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100. 142-220. Szikra Lapnyomda.- Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Alacsonyszínvonalú játékot hozott a találkozó, a gödöllőiek fölé nyét a 6:0-ás szögletarány is iga* zolja. Döntetlent érdemeltek volna. A szentendrei csapatot dicséret illeti lelkes játékáért, de meg kell állapítani, hogy néhány labdarúgó sokszor a megengedettnél kemé^ nyebben küzdött. A Honvéd, s egyben a mezőny legjobbja Weisz volt. Rajta kívül Mayer és Dubro- vetz tűnt ki, a gödöllőieknél Sóti, Kormos és Nagy játszott jóL * Egyéb eredmények: Nyergesujfalu—Tokod 2:0 (0:0), Marton- vásár—Ercsi 3:0. Ez történt az NB I-ben A vidéki csapatok sikere jegyében zajlott le az NB I vasárnapi fordulója. Szeged pontot vett el a Ferencvárostól, az MTK pedig kikapott Salgótarjánban. Diósgyőr—Bp. Honvéd 1:0 (0:0), Népstadion. Ferencváros—Szeged • 1:1 (0:0), Népstadion. Tatabánya— Csepel 4:0 (0:0), Tatabánya. Salgótarján—MTK 2:1 (1:0), Salgótarján. Szombathely—Komló 1:0 (0:0, Komló. Nyolcvankilenc telitalálat a totón A sok meglepetés ellenére bőven akadt telitalálatos szelvény. Nyolcvankilenc darabot találtak a kiértékelésnél. A nyereményük 5711 forint. A 11 találatosok száma 1623, a tíztalálatosoké pedig 10 174 darab. Előbbiekért 313, utóbbiakért pedig 66 forintot fizetnek szelvényenként. A tizenkéttalálatos tippszelvény: törölve, 1, 2, 1, x, 2, 1, 1, 2, x, 1, Megfelelően előkészített pályán a közönség nagy érdeklődése mellett zajlott le vasárnap Gyomron a labdarúgó-mérkőzés előtt és a szünetben a salakpálya-motorverseny. A közönség nagyrésze ilyen versenyt még nem látott, így a viadal jó hírverésnek bizonyult. Az előfutamok során a 125-ös, 250-es és 500-as kategóriájú motorosok mérték össze tudásukat. A győztesek ,, előny futam o-s” döntőben találkoztak. A 125-ös Ferd'i- nándinak félpálya, a 250-es Zekének negyedpálya előnye volt az 500-as Nándorival szemben. A négykörös döntőt Nándori László nyerte. A győztesnek egy ezüstserleget adtak jutalmul. RÖVID — de érdekes A ceglédi - járási sportaktíva- értekezletet csütörtökön a járási tanács tanácstermében tartják meg Cegléden. A második világháború óta először vendégszerepeit vasárnap szovjet labdarúgó klubcsapat az NSZK-ban. A Leningrádi Zenit és a Frankfurt—Kickers Offenbach vegyes csapat mérkőzésen — mint ismeretes — a nyugatnémetek nyertek 3:l-re. A találkozó után az együttesek banketten vettek részt, amelyen megjelent A. Szmir- nov, a Szovjetunió bonni nagykövete is. Vasárnap Lipcsében kerül sor a Szovjetunió—Lengyelország VB selejtező harmadik mérkőzésre, amely eldönti a továbbjutást. A lengyelek tartalékosán kénytelenek kiállni, mert kapusuk Szym- kowiak megsérült. A Nemzetközi ökölvívó Szövetség végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy az 1959. évi Európa- bajnokságot Svájcban, Luzernben rendezik meg. A végrehajtó bizottság legközelebbi ülését 1958 októberében, Lipcsében tartja. Vasárnap késő este fejeződött be a bukaresti nemzetközi kardverseny. Ebben a számban is szép magyar siker született: az első két helyen magyar vívók végeztek. Vasárnap este került sor Poznanban a Poznan—Budapest városok közötti ökölvívó mérkőzésre. A találkozó 10:10 arányú döntetlen eredménnyel végződött. Vasárnap éjjel befejeződött az innsbrucki nemzetközi asztalitenisz-verseny. A magyar sportolók négy számban győztek. Wagen in genben a sakk világbajnok-jelöltek versenyén Szabó László a 13. fordulóban újabíb félpontot szerzett s ezzel továbbra is biztosan tartja vezető helyét. ha megvan a LOTTÓ. s z e I v e n y e • KŐBÁNYAI LOMBIK—VÁCI SE 2:2 (1:11 BP. ELŐRE—CSEPEL AUTŐ 3:1 (2:11 Sport utca, 2500 nézS. V: Géczi. Bp. Előre: Szőke — Szalai, Milcsovszky, Majláth — Do- moszlay, Reiter — Sági, Kiss II, Kovács II, Németh, Virág!i. Csepel Autó: Glück — Eisen- hofier, Kulcsár, Goda — Szigetvári, Riibári — Kalász, Glöckl, Pásztor, Kerekes, Vigh. N Az autógyáriak már a máFordulás után inkább a ceglédiek támadtak. A 20. percben Csernai kihagyott egy 11-est. A pálya talaja erősen zavarta őt a büntetőrúgásnál, öt perccel később baloldali támadás után Csernai legyenlí- tett. Befejezés előtt két nerccel Botos és Nyikus összecsapott, a bajai játékos megsérült és kiállt. A szokott taktikával, hat védőjátékossal és négy csatárral küzdő ceglédiek valamivel ■közelebb álltak a győzelemhez. A bajaiak keményen küzdöttek. Náluk Rápity I, Czeg- lédi és Mikus, míg a vendég- csapatban Kaltenecker, Fodor és Bella tűnt ki. Lőrincz Emil, a Ceglédi Vasutas edzője elmondotta, hogy Ignácz kitűnően vezette a mérkőzést. Ér. dekesség, hogy eredetileg Bu- dánt jelölték ki vezetőbírónak. kas — Varga, Pintér, Bábi. Cservenák, Boros. Vác többet, a hazai csapat pedig veszélyesebben támadott. G: Öváry II (2), illetve Bábi, Varga. Jó: Vigh, Zimonyi, Huber illetve Neugan, Konrád, sodik percben megszerezték a vezetést. Vigh meredeken szöktette Kalászt, a jobbszélső a tizenhatosról a balsarokba küldte a labdát, öt perccel később egyenlített a haza> csapat, a felső lécről visszapattanó labdát Németh juttatta a hálóba. A 43. percben öngóllal jutott vezetéshez az Előre, Kulcsár lábáról perdült a labda a kapuba. A II. félidő 33. percében növelték előnyüket a hazaiak. Egy hosszan előrevágott labdára Glück későn futott ki, s Virágh a hálóba juttatta a labdát. A találkozó úgy indult, hogv újabb meglepetést szerez a Pest megyei csapat. Később azonban feljött a techniká- sabb, három régi NB I_es játékost szerepeltető Előre. A Csepel Autó többet támadott, de nem ízlett a csapat tagjainak, a csúszós, vizes talaj. Jó: Miksovszky, Reiter, Kovács II, Sági, ül. Szigetvári (a mezőny legjobbja), Kulcsár, Kerekes, Glöckl. A Csepel Autó, hírek szerint szerdán újabb mérkőzést játszik, ekkor játsszák le Dunaharasztin a Debreceni VSC ellen elmaradt találkozójukat. Ez azonban még nem végleges. A ceglédi Füle Judit sikere az ifjúsági tornászbajnokságon 2, 2. A megyei I. osztályban: Á Kinizsi nyerte a dunakeszi rangadót Albertirsa kárpótolta magát múltheti vereségéért A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, a legnagyobb érdeklődés a dunakeszi helyi rangadót előzte meg. A Magyarság-pályán sorrakerült találkozó a vendégek győzelmével végződött. Albertirsa 5:1 arányban nyert az Üllői Vasutas, Szígetszentmik- lős pedig 2:l-re győzött az elmúlt héten kitűnően szereplő Gyömrő ellen Felsögöd sportszerűtlenül nem állt ki a második félidőre. Eredmények: Albertirsa—ülló 5:1 (2:0), Váci Hajó—Szigetujfalu 4:3 (2:1), Ceglédi Építők—Monor 2:2 (2:1), Fóti SE—Vecsés 2:1 (1:1), Maglód—Tököl 1:0 (0:0), Dunakeszi Magyarság—Dunakeszi Kinizsi 0:3 (0:1), Szigetszentmiklós—Gyömrő 2:1 (2:0), Kistarcsa—Felsögöd 6:0 (a második félidőre a vendégek nem álltak ki). Két döntetlen — egy vereség NB II -es csapataink vasárnapi mérlege Mindhárom NB Il-es csapatunk idegenben játszott vasárnap. Sajnos, összesen csak két pontot tudtak szerezni. Cegléd és Vác döntetlenül végzett, míg a Csepel Autó vereséget szenvedett az éllovas Előrétől. BAJAI ÉPÍTŐK—CEGLÉDI VASUTAS 1:1 (1:0) Baja, 4000 néző, V: Ignácz. Baja: Disztl -— Franczi a, Gyurkity, Rápity I — Onódy, Heringer — Kreisz, Czeglédi, Mikus, Tiszavölgyi, Tehet, Cegléd: Kaltenecker — Pintér, Fodor, Gyikó — Csontos, Lengyel — Kökény, Csernai, Bella, Halász, Botos. A ceglédiek külön autóbuszán közei 50 szurkoló is utazott a csapattal. A Vasutas, akárcsak legutóbb, tartalékosán, Várkonyi, Baranvi és Magyar nélkül állt ki. A hazai csapat Czeglédi révén már az első pereiben meg- szereete a vezetést. Ezután fokozatosan feljöttek a vendégek. Csernai két nagy helyzetben hibázott. Egy esetben veszélyes helyzett adódott a ceglédi kapu előtt. Gyikó „luftot“ rúgott, Kaltenecker csak bravúros lábravetődéssel tudta elcsípni a labdát, Apaffy utca 800 néző, V- Benkő. K. Lombik: Bucsuháei — Ivászuk, Vigh, Kun — Zimonyi, Seres — Huber, Aranyosi, Óváry II, Baranyi, Sódar. Vác: Kohlman — Jeszenszky, Neugan, Szokol — Konrád, Far. Lapzártakor érkezett: Antonin Zápotocky köztársasági elnök temetése A vasárnapról hétfőre virradó éjjel és hétfőn délelőtt megállás nélkül vonultak el a Prágából és az ország különböző részeiből a fővárosba érkezett dolgozók Antonin Zá- potocky ravatala előtt. Hétfőn délelőtt 11 órakor a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjai álltak díszőrséget a ravatalnál, majd befejeződött a dolgozók felvonulása. Fél 1 órakor gyászünnepség kezdődött a várban. Az elnök ravatala körül helyet foglaltak a gyászoló család tagjai, felsorakoztak a Politikai Bizottság s a kormány tagjai, a külföldi küldöttségek, a tömegszervezetek, az üzemek és az intézmények képviselői. A himnusz elhangzása után Viliam Siroky miniszterelnök lépett a ravatalhoz és búcsúzott el az elnöktől. A miniszterelnök beszéde után lezárták a koporsót. A Vencel téren vörös és fekete drapériával bevont emelvényen, lobogó kandeláberek között, a csehszlovák és vörös zászló alatt helyezték el a koporsót. A teret több százezer főnyi gyászoló tömeg töltötte meg. A himnusz elhangzása után Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet Antonin Novotny után K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke mondott beszédet. — Zápotocky elvtárs halálát — mondotta a többi között — a csehszlovák néppel együtt mélyen gyászolják a szocialista tábor országainak népei. Világszerte gyászolják a becsületes emberek. Anitonin Zá- potooky egész életében a csehszlovák és a nemzetközi forradalmi mozgalom első soraiban haladt, minden erejét a dolgozók felszabadításáért, a marxizmus—lendnizmus nagy eszméinek megvalósításáért vívott hősies harcnak szentelte. Vorosilov után A. Zawadziki, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke, majd Li Hszien-nien, a Kínai Nép- köztársaság államtanácsának elnökhelyettese méltatta Antonin Zápotocky érdemeit. A gyászünnepség az Infer- nacionálé hangjaival ért véget. Utána az elnök koporsóját a prágai halotthamvasztóba szállították. Hajózhatóvá teszik a Kongó folyó további kétezer kilométeres szakaszát A belga hatóságok közzétették, hogy Belga-Kongó óriási folyamának, a Kongónak további 2000 kilométeres szakaszát hajózhatóvá teszik. Ez ideig csak a Leopoldville és Stanleyville közötti 1500 kilométeres szakaszon volt hajóforgalom. A hajószabályozás útját több nagy vízesés gátolja melyet azonban zsiliprendszerekkel kiküszöbölnek majd. Az új víziút Afrika legsötétebb dzsungeléit kapcsolia be a világközlekedés hálózatába. Az érdi apagyilkos a bíróság előtt — Nincs mondanivalóm — jelentette ki konokul az utolsó szó jogán a gyilkos fiú Most tárgyalta a Pest megyei Bíróságon dr. Cserey Emil tanácsa Pénzes Zoltán apagyilkossáigi bűnügyét. Ez év június 21-én éjszaka Érden ölte meg Pénzes Zoltán az édesapját, akit az egész család rettegett és gyűlölt. A bűnügy hátterében nagyon sötét foltok éktelenkednek. Nem a szegénység volt a fő rugó, hiszen szép vagyona van a családnak. A gyilkos 1951 tavaszán apja goromba magatartása miatt Németországba menekült, ott megnősült. Bányában dolgozott, ahol szerencsétlenség érte és derékon alul sérüléseket szenvedett. Ez év márciusában jött haza látogatóba. Hat év óta nem látta húgát, aki most 17 éves. A lány panaszkodott neki apja goromba magatartása miatt és főleg azért, mert szerelmével állandóan üldözte. A nyomozás adatai szerint a testvérek között szerelem fejlődött ki, de állítólag ugyanilyen kapcsolatok már a másik három fiútestvérével is voltak. Zoltán és testvére sokat jártak együtt és a fiúban kialakult, az az elhatározás, hogy meg kell szabadítania apjuktól a családot. Az egyik férjhezment leány, Láng Ottóné vallotta, hogy gyerekkoruktól kezdve úgy éltek, mint a vadállatok és 1956. ban az ő agyában is megfordult a gondolat, hogy apját agyonveri. A leány ugyan a vizsgálat alkalmával azt állította, hogy apjával nem volt szerelmi kapcsolata és nem nagyon ellenkezett az apja közeledése miatt. Az orvosszakértő véleménye szerint a vádlottból ez váltotta to az undor mellett a gyűlöletet, mert amellett, hogy apia volt. még öreg ember is volt. A tárgyaláson Pénzes Zoltán elmondta, hogy többször meglátogatta a családját Várpalotáról. ahol dolgozott. — Tudja a fene — mondta —, hogy jutottam arra az elhatározásra, hogy apámat megöljem. Nem felel meg a valóságnak, hogy a húgom biztatott apám megölésére — mondja a tárgyaláson, de a rendőrségen bevallotta, hogy a húga biztatta fel a gyilkosságra. Cinikusan mondja el, hogy magához vette a baltát, elrejtette a nadrágszárában, házuktól nem messzire, az utca végén megvárta a kocsival hazajövő apját, felült mögéje és a balta élével fejbevágta. — Jaj, végem van! — kiáltott fel az apja és ekkor a balta fokával mégegyszer tarkón- vágta. Többet aztán nem szólt, oldalt fordult az ülésen. Az anyja meghallotta a kocsizörgést, kijött, látta, hogy ott áll a kocsi a háztól távolabb, odaszaladt, s látta, hogy a férje eldőlve fekszik az ülésen. A legközelebbi szomszédhoz befutott, orvost hivatott, de már nem lehetett segíteni. A gyilkos a kukoricásba ment, oda dobta a baltát, aztán nagy kerülővel hazament. A szomszédot - küldte az anyja a fiúért, aki odament a kocsihoz, mikor meglátta halott apját, nagyot káromkodott és az anyjára támadt, hogy miért nem jött együtt haza az apjával, akkor nem történt volna ez. A tárgyaláson az ügyész halálbüntetést kért. a leánnyal szemben a legsúlyosabb börtönbüntetést. Az utolsó szó jogán a tanácselnök Pénzest szólította: — Hallotta a vádbeszédet, a cselekmény súlyos, most mondja el az igazat, mi van az ügy mögött, miért ölte meg az apját? Pénzes Zoltán áll szótlanul, hosszan gondolkodik, de nem szól. Testvére mellette ül. Zokogásban tör ki, megfogja bátyja hátratett kezét, és azt mondja neki: — Beszélj hát! Zoltán konokul elcsapja a leány kezét és így felel: — Nincs mondanivalóm.. -. A bíróság ezután a tárgya' lást elnapolta. Hátra van mét a leány utolsó szó jogán való védelme és az ítélet-kihirdetés.