Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)
1957-10-17 / 144. szám
195TÍ. OKTÓBER 17. CSÜTÖRTÖK ""i&Cirlap Miért növekedett a táppénzesek száma a Budakalászi Textilművekben ? Jövőre megkezdik a könnyűfaeton-elemek nagyüzemi gyártását Naponta jelentik a Budakalászi Textilművek üzemi bizottságának, hogy kik maradtak otthon betegség miatt. Az utóbbi időben ijesztően megemelkedett a napi jelentések számadata. 25—30 ember marad távol a munkahelytől. Érdemes megemlíteni, hogy a jelentéseken szereplő nevek szinte naponként változnak. Da jelentős a hosszabb ideig táppénzes állományban levők száma is. Nem véletlen, hogy a januári 3,5 százalékos hiányzás augusztusban 5,4 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, (hogy a januári 40 050 forintnyi táppénz helyett augusztusiban 75 000 forintot fizettek ki. Ez önmagában nem lenne baj. ha valóban beteg embereknek fizetnék ki ezit az ösz- szeget, hisz a táppénz éppen azért van, hogy a különböző betegségek miatt egy időre munkaképtelenné vált dolgozók is meg tudjanak élni. Az viszont már elitélendő, fria valaki' Jogtalanul igyekszik táppénzhez jutni és ebben a gyárban a jelek szerint elég sokan rendelkeznek ilyen törekvésekkel. Kiderült ez akkor, amikor a minap az üzemi bizottság behívta a táppénzeseket az üzembe és a tisztiorvos, valamint a felülvizsgáló orvos megállapította, kik szorulnak továbbra is táppénzre és kik kezdhetnek el dolgozni. Az előkészítőből 21 dolgozót hívtak be, 15-en megjelentek, öten kórházban vannak. A szövődéből 40 táppénzes közül 21-en jelentek meg, heten kórházban vannak. Közben heten bejöttek dolgozni (valószínűleg a behívás hatására). A felülvizsgálás során ügy találták, hogy a megjelentek közül nyolcán egészségesek és nem maradhatnak tovább táppénzes állományban. Például Sziklás Józsefné szövőnő július 24-e óta volt betegállományban gyomoridegesség és gyomorsavtúltengés miatt. Három hétig Párádon volt szanatóriumban. Nem egy gyenge asszony, 71 kilós súlyát állandóan tartja. Az orvos azt mondta neki. vagy menjen kórházba és operáltassa meg a gyomrát, vagy szedje rendesen a gyógyszert és így ezzel a bajjal nyugodtan dolgozhat. Az, hogy az illető megtagadja az operációt, azt bizonyítja: nem olyan súlyosak a gyomorbántalmai, hogy az orvosi utasítások betartása mellett ne tudna dolgozni. De ha nem jön közbe ez a vizsgálat, év végéig nyugodtan húzhatta‘volna a táppénzt. Mojcsics Tiborné július 30- tól azzal maradt otthon, hogy gyermeke szamárköhögésben van. A gyerek még nincs egyéves, így az anya egyéves koráig kaphat'a volna a táppénzt. Megállapították, hogy a gyereknek csupán hörghurutja van, nem lázas beteg, az anyjának meg kell kezdeni a munkát. S így lehetne sorolni tovább a többi berendelt példáját is. Ezeknél az embereknél megtudták állapítani, hogy jogosak-e a táppénzre, vagy sem. De nem tudják megállapítani az egy vagy két napot mulasztóknál. Ők elmennek orvoshoz, ilyen vagy olyan indok alapján, vagy kis hőemelkedéssel, ami egy textilüzemben nem ritka dolog, kiüratják magukat. Az üzemi bizottság csak egv nappal később kapja a jelentést, és mire ellenőrizni tudná őket. bejönnek dolgozni. Szembetűnő, hogy a legtöbb hiányzás pénteken, szombaton és hétfőn fordul elő. Az is megfigyelhető, hogy az őszi hónapokban ugrásszerűen emelkedik a táppénzesek száma. Ennek egyik oka, hogy sokan a hűvösebb időjárás ellenére nem öltözködnek melegen. De nyilvánvaló, hogy az őszi mezei munkák is jó pár embert késztetnek arra. hogy „beteg- állományba” vonuljon, hisz a dolgozóknak körülbelül 30 százaléka földdel is rendelkezik. Az ilyen „betegeskedők” az ellenőrzés lazaságát használják' ki,: ami már az előzőekből is látható. Kevés az orvos, egy-egy emberrel nem tudnak alaposan foglalkozni. Sokszor csak bemondás alapján írják ki táppénzre a betegeket, mert ha sokan vannak, az orvosnak nincs ideje az alapos vizsgálatra. A lazaság másik oka, hogy a gyár osztályvezetői elfogadnak olyan Igazolást is, amelyben az orvos közli, hogy az illető a rendelésén megjelent. Az is baj, hogy egyes osztály- j vezetők csak a súlyosabb be- , tegek ügyével foglalkoznak, a „kisebb eseteket“ rábízzák az adminisztrátorra, elfogadja az igazolásokat, vagy sem. Mit lehetne tenni ? ennek az állapotnak a megszüntetésére? Az a mód, ahogy a gyár megkezdte a táppénzesek ellenőrzését helyes, de ezzel az egy-kétnapos indokolatlan távolmaradásokat nem tudják megakadályozni. Helyes lenne tehát, ha az ilyen egy-kétnapos esetekben az üzemi orvos írhatná ki táppénzre a betegeket. így elejét lehetne venni az indokolatlan mulasztásoknak, mert az üzemi orvosi rendeléseken részt vesz az üzemi bizottság egyik tagja, aki ellenőrzi a rendelést. Ezzel nem sértenék a becsületes dolgozók önérzetét, de a csalásoknak elejét tudnák venni. — kas — A hároméves terv és a következő tervidőszakok nagyszabású lakásépítési programja nem valósítható meg az épületelemgyártás jelentős növelése nélkül. A tégla pótlására meg kell oldani könnyűbetonelemek tömeges nagyüzemi előállítását. Az erre vonatkozó kísérletek egv része befejeződöd. A Tatabányai Betonelemgyárban tufa fel- használásával állítottak elő kellő szilárdságú könnyűbetont. A kísérletek során legjobbnak bizonyult a bodrog- keresztúri tufa, ezért 1958- ban Bodrogkeresztúron keny- nyűbetonelem-üzemet rendeznek be. Már az első félévben megkezdik egv nagy vibroprés szerelését, amely műszakonként tízezer darab könnyű- betonfalazó blokkot állít elő. Az elemgyártáshoz a tufabánya fűrésztelepének hulladéKorlátozták a kórházi betegek látogatásának időtartamát Az influenzás osztályokon tilos a beteglátogatás A fővárosi tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi osztályvezetője szerdán reggel intézkedést adott ki, amely korlátozza a kórházi betegek látogatásának időtartamát. Az intézkedés szerint a fővárosi kórházakban csak vasárnap délután 3-tól 5-ig lehet betegeket látogatni éspedig csak nem fertőző betegségben szenvedőket. Tekintettel a közegészségügyi és járványügyi szempontokra, az influenzás osztályokon — további intézkedésig — tilos a beteglátogatás. Ilyen beteget csak rendkívüli esetekben, a kórház igazgatójától kapott írásos engedély alapján lehet meglátogatni. KÜLÖNÖS ALAKÚ HEGY A Magas-Tálra legszebb hegyei közé tartozik a Kriván. Érdekessége, hogy oldalról nézve szabályos indiánfejet alkot. Ez a természeti jelenség egyedüli a világon. kát használják fel, amit eddig meddőhányóra hordtak. A hulladékot megőrlik és cementtel keverve préselik belőle a nagyszilárdságú elemet. A hányó hatalmas mennyiségű anyagát is fel tudják használni a gyár'ás- hoz, így jóformán ingyen jutnak az adalékanyaghoz. A gvár körülbelül augusztusban kezdi meg munkáját. Bodrogkeresztúron 1959-ben még két gépet helyeznek üzembe, ugyanakkor Nógrádverőcén is berendeznek tufaelemgyárat, mert a kísérletek során a verőcei tufa is bevált. Maga és családja jövőjét szépíti, aki takarékoskodik. Sikerrel értek véget a ke- ramzittal folytatott könnyűbeton kísérletek is. A keram- zitot duzzadó anyagból magas hőfokon állítják elő. Cementtel keverve különböző épület- szerkezetek építéséhez használják. Jövőre 10 000 köbméter kapacitású kísérleli üzemet építenek a Kőbányai Parafakőgyárban, ke- ramzitos könnyűbeton-elemek előállításéra. Ennek az üzemnek a tapasztalatai alapján később Debrecenben évi 100 000 köbméter kapacitású üzemet rendeznek be. A Parafakőgyárban perlit üzemrész is épül szigetelőlapok készítésére. A perlit lényegesen könnyebb valamennyi eddigi szigetelőanyagnál. Tervezik még az alacsony kéntartalmú kohósalakok fel- használását is könnyűbeton gyártáshoz. Jövőre kohósalakcs bc-tonüzemet létesítenek, egyelőre két géppel. Novemberben indulnak a téli mezügazdasági iskolák Novemberben a téli mezőgazdasági iskolákban is megkezdődik az oktatás. Ezek az iskolák — az ezüstkalászos tanfolyamoktól eltérően — nem tanfolyam-jellegüek. A hallgatók két éven át a téli hónapokban — novembertől március végéig — rendszeres oktatásban részesülnek. Elsősorban az általános iskolát végzett 15—2ö éves paraszt- fiatalokat veszik fel az iskolákba, ahol szakképzett gazdasági tanárok tanítják a korszerű, jövedelmező gazdálkodás módszereit. Minden iskola jól felszerelt tangazdasággal rendelkezik, ahol a hallgatók gyakorlatokon vasznek részt. Azok a hallgatók, akik két év után sikeres vizsgát tesznek, „aranykalász;,«; gazda“ jelvényt és bizonyítványt kapnak. Az idén már a legtöbb megyében indul téli mezőgazda- sági iskola, ahol pedig még nincs ilyen, ott a más megyében levő legközelebbi iskolába lehet jelentkezni. Az oktatás ingyenes, csak a távollakóknak, akik bentlakásra jelentkeznek, kell mérsékelt kollégiumi díjat fizetniük.- (MTI) ___________ É PÜLET PIKKELYEKBŐL Honolulu közelében furcsa előadóterem épül, amely a maaa nemében egyedülállóan tér el a hagyományos építkezési stílustól. Az előadótermet 38 munkás 20 óra alatt építi fel, s az a jellegzetessége, hogy nincs belső oszlopa és váza. Férőhelye 1800 fő. Építésekor rombusz alakú alumíniumlemezeket kapcsolnak egymásba piklcely szerűen. A SZÍV ÚJRA DOBOG Színes szovjet fiint A nézőnek elszorul a szíve, úgy aggódik a film beleg katonájáért, akinek életéért kemény harc folyik egy szovjet kórházban. Szívtrombózist kapott, már lemondanak róla. Még egy utolsó lehetőség van: megoperálni a szivét. A kórház híres sebészorvosa vállalja a súlyos műtétét.. Operáció közben megáll a szív, nem lélegzik tovább Ba- lasov, a kis katona, beállt a klinikai halál. De az orvos nem mond le, nem adja át a halálnak a fiatal fiút. Négy percig folyik a ’ üzdelem az orvos és a halál között... A néző elfelejti, hogy csak filmet lát. Visszafojtja lélegzetét, úgy aggódik, úgy akarja, hogy sikerüljön a műtét. Végre, újra megdobban a szív, győzött az orvos. A kis katona meg fog gyógyulni, élni, dalolni, táncolni fog. Az orvosi tudomány diadala, az emberi akarat és emberi szeretet csodája ez. Mert a film sebészorvosa nem pénzért, hanem emberségből vállalja, hogy véghez vigye a lehetetlent is, hiszen abban a társadalomban él, ahol nincs semmi olyan fontos, mint az emberélet. — Sz — HÉTFŐ, OKTOBER 21. Kossuth-rádió: 8.1«: Zenekari hangverseny. — 9.00: A Gyermek- rádió műsora. — 9.20: Filmzene. — 9.40: Hangszerszólók. —10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen halgattuk... — 12.10: Népi muzsika. — 13.00: Lányok, asszonyok ... — 14.20: Hétfőtől hétfőig. — 14.30: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.40: Suppé: Két nyitány. — 16.10: Lukács Pál brácsázik. — 16.40: Lírai balladák. — 16.50: Tréfás, madrigálzene. — 17.13: Ifjúsági őrjárat. — 17.30: Népi muzsika. — 15.10: Gershwin melódiák. — i8.45: Riportműsor. — 19.00: Beszámoló zenés szovjet filmekről. — 20.20: Arany János verseiből. — 20.25: Szemtől-szemben. Trenyov színműve. — 21.40: Zenés műsor. — 22.20: Bach kantáta-est. — 23.30: Tánczene. — 0.10: Szórakoztató szerenád-muzsika. Petöfi-rádló: 14 20: Népi együttesek műsorából. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: A kés. Túri Zoltán elbeszélése. — 16.00: Polkák. keringek. — 16.30: Kultúrpolitikai kalauz. — 16.40: Tánczene. — 17.20: Haydn: D-dur trió. — 17.40: Li Szan-Fa koreai költő verseiből. — 18.00: Wagner Richard Pesten. Előadás. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Müvészlemezek. — 20.00: Operaáriák. — 20.30: Cfazmán zongorázik. Kurt Elchler együttese játrotk. — 21.03: Verbunkosok, népdalok. — 21.40: Láttuk, hallottuk ... — 22.00: Tánczene. KEDD, OKTÓBER 22. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene.— 5.40: Indulók és dalok. — 9.00: Egy óra gyermekeknek. — 10.10: A zuglói Tanáesházán. Riport. — 10.20: Zenekari hangverseny. — 11.00: Csendes Don. Részletek Solohov regényéből. — 11.20: Ajándékműsor háziasszonyoknak és nagymamáknak. — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: A szemeteskibli. Novella. — 13.10: Operarészletek. — 14.00: Ke- rmgők. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Fiatalok sakkiskolája. — 15.10: Szomszéd népek zenéjéből. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 17.15: Tárlatnyitás előtt... — 17.30: Szív küldi... — 15.10: Véleményt kérünk. — 15.30: Tánczene. — 18.40: Gyári sziréna. — 19.00: Filmzene. — 19.1#: Emlékmusor Arany János halálának 75. évfordulóján. — 20.23: Nyilvános könnyűzenei hangverseny. — A szünetben kb. 20.53: Gyermeknevelés. Előadás. — 21.10: A hangverseny folytatása. — 22.15: Glinka Spanyolországban. Előadás. — 22.30: Operettegyüttesek. — 23.10: Zenekari hangverseny. — 0.10: Magyar nóták. Petöfi-rádló: 14.20: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 13.00: Schneider Hédi zongorázik. — 15.33: Jegyzetek. — 15.50: Nemzetközi kérdések. — 16.00: Operahangverseny. — 16.30: Takács Tibor versei. — 17.00: Zen- tai Anna és Rátonyi Róbert énekel. — 17.30: Rádió szabadegyetem. — 15.00: Fúvószenekaraink műsorából. — 18.30: Dvorzsák: Zongoraötös., — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népi zene. — 19.43: Ankét a munkásvédelemről. — 20.00: Kamarazene. , — 21.03: A szovjet—magyar diplomáciai kapcsolatok történetéből. — 21.20: Dittrich: Concertino zongorára és nagy fúvószenekarra. — 21.40: Nairn sejk. Elbeszélés. — 22.00: Operarészletek. — 22.30: Népdalok. SZERDA, OKTÓBER 23. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 9.30: Kórusok énekelnek. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Dalok. — 11.00: Félóra háromnegyed ütemben. — 11.30: Rádiókórusok műsorából. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok... — 13.10: Szélrózsa. Részletek Mokrouszov operettjéből. — 13.40: Cocteau regényrészlet. — 14.00: Verbunkosok, magyar nóták. — 14.43: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 15.03: Ifjúsági műsor. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.43: Alfons Bauer és zenekara játszik. — 16.10: Szív küldi... — 17.00: Beszélgetés Róz»sa Elemér egyetemi tanárral. — 17.15: Muszorgszkij. Előadás. — 18.10: Tinó Rossi énekel. — 18.45: Közgazdasági rovat. — 19.00: Szüreti bál. — 19.47: Negyven éve történt. — 20.20: Munkáshétköznapok. — 21.13: Tánezene. — 21.30: Közvetítés a würzbergi Mozart Fesztiválról. — 23.30: Magyar nóták. — 0.10: Éji zene. rr sr Sí £6 hírlap RÁDIÓMŰSORA I 1957. október 21 tói 27-ig | ALLANDO MÜSORSZAMOK: Kossuth-rádió: 4.30-8.00-tg: Zenés műsor. Közben: 4.35: Hír- s I összefoglaló. - 5.00: Falurádió. - 6.30: Pillanatfelvétel. - 7.03: s = Hírek. — Időjórásjelentés. - 7.43: Naptár. — 8.00: MOsorlsmerte- 1 | tés. — 8.08: Technikai szünet. - lo.oo: Hírek. Lapszemle. Idöjá- § 1 rásjelentés. - 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásié- | | lentés. - 16.00: Hírek. Idöjárásjelentés. — 20.00: Esti krónika. = | Idöjárásjelentés. — 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Hírek. = | Idöjárásjelentés. — 0.40: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. 1 Petöfi-rádió: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Torna. I | - JS.55: Színházak és mozik műsora. — 7.40: Falurádió. - 8.00: I I Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Idöjárásjelentés és vízállásjelentés. I | — 19.00: Hírek. - 21.04: Hírek. - 23.00: Műsorzárás. Petöfi-rádió: 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 13.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.00: Részletek Boito „Mefistofele” című operájából. — 16.50: Heltal Jenő „Toll- forgatók” című könyvének ismertetése. — 17.10: Ajándékhangverseny vidéki ipari üzemek részére. — 18.26: A nyaklánc. Maupassant novellájának rádióváltozata. — 18.30: A vakok ének- és zenekari műsora. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.13: Fúvós- hangverseny. — 20.00: Kamarazene. — 21.03: Színes népi muzsika. — 21.50: Mi így látjuk . . . Színházi esték. — 22.00: Tánczene. CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 24. Kossuth-rádió: 8.10: Pergő ritmusok. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.03:' A Gyer- mekrádiő műsora. — 9.23: Hangverseny gyermekeknek. — 10.10: Gondolatok a Reneszánsz tanulmányok olvasása közben. — 10.30: A Lipcsei Rádió zenekara játszik. — 10.40: Magoss Gusztáv ének»l.— 11.00: Csendes Don. Részletek Solohov regényéből. — 11.20: Népi zene. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Alföldi színek. — 13.20: A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik. — 14.00: Toldi. Arany János elbeszélő költeménye. I. rész. — 14.37: Olasz kórusmuzslka. — 13.10: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Tárogató muzsika. — 16.35: Három nemzedék. — 17.05: Magyarországon járt szovjet művészek hangversenye. — 18.10: Köny- nyű zene. — 18.45: Tudományos híradó. — 19.00: Hangverseny Kálmán Imre 73-ik születésnapja alkalmából. — 19.50: Negyven éve történt ... — 20.25: Könnyű dalok. — 20.35: A Rádiószínház bemutatója: Pesti emberek. — 22.45: Boldizsár Iván tolirajzai. — 22.53: Kamarazene. — 0.10: Népi zene. Petöfi-rádió: 14.20: Fúvósindulók. — 14.49: Operarészletek. — 13.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Tánczene. — 15.53: Zenekari hangverseny. — 16.20: Fiatalok Zenei Újságja. — 17.10: A Társadalmi Szemle legújabb számának ismertetése. — 17.23: Operettrészletek. — 18.00: Elisabeth Schwarzkopf Schubert-dalokat énekel. — 10.20: Válaszolunk hallgatóinknak, — 18.30: Kórusok. — 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: A Belgrádi Rádió Népi Együttesének műsorából. — 21.03: Tánczene. — 21.50: Ha megáll a szív. Előadás. — 22.00: Részletek Csajkovszkij „Anyegin” c. operájából. — 22.43: Versek. PÉNTEK, OKTOBER 25. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. — 8.30: Népi hangszerszólók. — 9.10: Balettzene. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.90: Fúvőszene. — 10.33: Jimmy Higgins. — Rádiójáték. — 11.30: Románcok. — 12.10: Tánczene. — 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Verbunkosok és népdalok. — 14.00: Úttörő- híradó. — 14.20: Részletek régi magyar operákból. — 13.00: Ifjúsági műsor. — 13.30: Könnyű dalok. — 13.40: Lechnitzky Erzsébet zongorázik. — 16.10: Szív küldi... — 16.30: Levelek nyomában. — 17.00: A daléneklés művészete. Előadás. — 18.10: A Berlini Rádió esztrád- zenekara játszik. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: A Szvjesnyikov- kórus énekel. — 20.20: Tánczene. — 21.S3: őszi tájakon... — 21.30: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 22.30: Könnyű zene. — 23.23: A mikrofon előtt: Rigó Magda. — 0.10: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.20: Zenés utazás. — 13.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: Verses összeállítás. — 16.00: Paraszt táncok fúvószenekarra. — 16.1.3: Magyar szerzők kórusai. — 18.40: Ifjúsági műsor. — 17.00: Magyar nóták. — 17.22: Jóka ördöge. Arany János elbeszélő költe- ménj'e. — 18.00: Emlékezés a Liszt- versenyre. — 19.05: Filmzene. — 19.45: Zenei anekdoták. — 20.00: i Az opera mindenkié. SZOMBAT. OKTÓBER 26. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Üttörő-lür- adó. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Dalok és hangszerszólók. — 10.10: Daljátékok zenéiéből. — 11.00: Csendes Don. Részletek Solohov regényéből. — 11.20: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Nótacsokor. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — 13.10: Mflvész’.eme- zek. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. — 13.00: Irodalmi műsor Bulgáriából. — 13.23: Kórusaink életéből. — 15.45: Világgazdasági negyedóra. — 16.13: Zongo-emuzsika. — 16.37: Negj'ven éve történt. — 16.42: Zenés hétvége. — Közben 17.13: Tollagl János viszontagságai. Novella. — 18.10: Szív küldi... — 18.45: Ri- portmösor. — 19.00: Szíves emlékül. — 20.23: Vidám szombat este. — 22.15: Táncoljunk. Hanglemezek. Petöfi-rádió: 14.20: Népek zenéje. — 13.00: Kamarazene. — 13.23: Bélyeggyűjtők ötperce. — 13.30: Tánczene. — 16.10: Az 1002. éjszaka. Mesejáték. — 17.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.00: Vidám hangszerszólók. — 18.10: Közvetítés az 1957. évi Bayreuthi Ünnepi Játékokról. — 20.35: Lányok, asszonj’ok ... — 21.00: Az opera- közvetítés folytatása. — 22.13: Külföldi technika — magyar szemmel. VASARXAP. OKTOBER 27. Kossuth-rádió: 8.20: Népdalcsokor. — 8.53: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Hanglemezek. — 11.00: Ifjúsági világhíradó. — 11.20: A Magyar Rádió gyermek- kórusa énekel. — 11.30: Operett- részletek. — 12.13: Népi zene. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi ... — 13.40: Énekkari hangverseny. — 13.13: Hét nap a külpolitikában. _ 13.30: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 16.20: Könnvű zene. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.00: Tánezene. — 13.30: Ifjúsági műsor. — 19.10: Tessék választani! — 20.10: Köznapi dolgokról. — 20.20: Könnyű hangszerszőló. — 20.30: Golgota. Rádiójáték. — 22.30: Magyar népdalok. — 23.00: Könnyű muzsika. — 23.33: Bach: C-dur hegedű szólószonáta. — 0.10: Tánczene vonószenekarra. Petöfi-rádió: 8.00: Orgonamuzsi- ka. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Kispajtások hanglemeztára. — 10.10: Szív küldi... — 11.00: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 12.30: A Sánta ördög. Előadás. — 13.00: Művészlemezek. — 14.13: Tánczene. — 13.15: Mozart-operahangverseny. — 16.00: A háromszögletű kalap. Rádiójáték. — 16.45: Zenés műsor. — 17.45: Zenekari hangverseny. — 19.00: Tánczene. — 20.00: Esti hangverseny. — 20.50: Verses-zené? összeállítás. — 21.10: Tarka muzsika. — 22.00: Katonanóták. — 22.38: Vincze Ottó: Tíz preludium Schiller Don Carlos-ához. (A műsorváltozás jogát a Rádió igazgatósága fenntartja.)