Pest Megyei Hirlap, 1957. szeptember (1. évfolyam, 105-129. szám)
1957-09-19 / 120. szám
Sfci k/CirJap 1957. SZEPTEMBER 19. CSÜTÖRTÖK Rádióamatőrök segítsége az iparnak A Magyar Honvédelmi Sportszövetségben mind szélesebben bontakozik ki a rádióamatőr-mozgalom. Tagjai nemcsak a távoli országok amatőrjeivel keresnek összeköttetéseket, munkájuk jelentősen segíti a tudományt és az ipart is, A gyárak már eddig is több újítást jogadták el a rádióamatőröktől, amelyeket különböző technikai gyártmányok készítésénél igen hasznosan tudtak alkalmazni. A közelmúltban nagy segítséget nyújtottak a bányákban feltörő gázok mérésében; olyan új műszert szerkesztettek, amely a bányagáz betörését már mintegy másfél órával hamarább mutatja, mint az eddig használt műszerek. A rádió'klub technikai részlege ezenkívül olyan üvegvas- tagságmérőt készített, amely- lyel az üvegvastagságot már nyújtás közben megállapíthatják. Ez időmegtakarítást és selejtcsökkentést jelent. Részt vesznek a Balaton geológiai felmérésében is. Több rádióállomást telepítettek a Balatonra s különböző mérésekkel nyújtanak segítséget a geológusoknak. Bögre-kocsmáf lepleztek le Tinnyén Aratás alatt Tinnyén nem lehetett elég bort kapni. Látta ezt Polczer Erzsébet tinnyei Jakos is Felutazott hát Budapestre, hogy itt vásároljon és Tinnyén kimérje. Először az Üllői út 7. szám alatti italboltban vett 10 litert 12,50-ért és ezt a bort Tinnyén 22 forintért mérte ki: Pár nap múlva újból felutazott Budapestre, ahol most már nagyobb mennyiséget: 25 litert vásárolt, majd két további alkalomkor 70 litert. A hatóságok felfigyeltek Polczer Erzsébet lakására, ahová a szomjas torkú tiny- nyeiek mind gyakrabban járkáltak. Házkutatást tartottak Polczer Erzsébetnél, amikor több liter olyan bort találtak, amelyet még nem volt ideje kimérni. Polczer Erzsébet a borüzérkedést beismerte. A Budai Járási Ügyészség árdrágító üzérkedés miatt vádiratot adott ki ellene; i i r Hűtlen kezelés, lopás, sikkasztást MOST FEJEZTÉK BE Félmillió forintos hiány a Váci Húsipari Vállalatnál A Pest megyei Rendőrkapitányság térsadalomtulajdon- védelmi osztálya olyan ügyben fejezte be most a nyomozást, amelynek eddig megállapítható kárösszege félmillió forint; A Pest megyei Rendőrkapitányság már évek óta figyelemmel kíséri a Váci Húsipari Vállalat működését s eközben több kisebb szabálytalanságról rántotta le a leplet. Három hónapja a károk magasra szökkentek s ezért általános, átfogó vizsgálatot és nyomozást indítottak, amely kiderítette, mi az ötszázezer forintos hiány oka. Zsírolvasztás — 400000 forint kárral A vizsgálat megállapítása szerint a félmilliós kár legjelentősebb része a fehéráruk feldolgozásánál keletkezett. Fehéráru: a sertés zsírszalonnája. A levágott sertések szalonnáját nagyobbrészt zsírnak sütötték fel, amelyet négyféle módon bocsátottak áruba: tepertőként — ennek egy részét 20 forintos, más részét 34 forintos áron adták el — színzsírként és zsíraljának; Nagy hiány keletkezett abból, hogy a zsírt nem a normáknak megfelelően olvasztották ki. A tepertő zsírmennyisége a megengedettnél 3,3 százalékkal több volt. Ezt a túlzsíros tepertőt nem 34 forintért árusították, hanem jó részét 20 forintos áron adták el, 34 forint helyett; _ A zsíraljénál sem volt minden rendben. Ezt ugyanis szappanfőző vállalatoknak adták el, amelyek kilónkint részben 1.40 forintos, másrészt öt forintos árért vették azt meg. A nyomozás során próba olvasztást végeztek 200 kilogramm zsíraljúból és ennek eredményeként 24 kiló színtiszta zsírt tudtak kivonni a már szappanfőzésre átadott anyagból. A zsíralját részben állami vállalatok vették meg, de nagyobb mennyiség jutott magánkereskedőknek is. Az egyik magánkereskedő a rendőrségi kihallgatás során úgy vallott, hogy 196 kiló zsíraljából 54 kilót kellett a vállalatnak szappanban visszaadni, mivel azonban a zsírtartalom igen magas volt, az 54 kilón felül még neki is megmaradt 24 kiló szappana. Ugyanezeket a jelenségeket állapította meg a rendőrség a nyomozás során a faggyú olvasztásánál is. A könyvvizsgálat eredményeként és a szakértők megállapítása szerint a zsíralja- és a faggyú- olvasztási hanyagságok miatt a vállalatot 408 030 forint kár érte. Amikor hiányzik a mérleg és a tárolóhelyiség Tetemes károk keletkeztek azért is, mert a Váci Húsipari Vállalat kapujánál mind a mai napig nem szereltek fel hídmérleget! A portásnak meg kellett elégednie a szállítójegyzéken feltüntetett húsmennyiséggel, annak súlyát nem ellenőrizte, noha súlyos és alapos gyanú merült fel arra, hogy egyes fuvaroknál a feltüntetett mennyiségnél jóval nagyobb súlyú húst vittek ki. A hiány további oka az volt, hogy a vállalatnál hónapok óta nem volt minőségi ellenőr. Ennek hiányában — erre konkrét adatok merültek fel a vizsgálatnál — elsőosztályú húst másodosztályúként adtak el, természetesen az osztályok közötti különbség az eladási árban is megnyilvánult. A vállalatnak már évek óta problémája, hogyan akadályozzák meg a nyers- és készáruk.romlását. A hűtő — önhibájukon kívül — rosszul működik, nincs megfelelő nagyságú raktározó helyiségük, bár erre igen nagy szükségük lenne, mert havonta 660 mázsa átüt kell tárolniok. A tárolóhelyiség hiánya, a rossz hűtőberendezés, valamint az áru hanyag kezelése másfél év alatt 85 ezer forint értékű romlást idézett elő különböző húsféleségekben, amelyek egyrészt teljesen használhatatlanná váltak, másrészt romlás miatt leértékelt áron kerültek forgalomba. A drága hulladék és a portások „szívessége" A vállalat deficites gazdálkodásának másik oka az volt, A Börzsöny hegység állatvilága Y an-e kellemesebb dolog, mint forró nyáron az erdő hűvösében járni? A tisztásokon süt a nap, vidám üzeneteket kiáltanak egymásnak a kakukkok. Csupa békés zsongás az erdő. Az ember úgy érzi, jó lenne ott maradni, megmarkolni az időt, megállítani a felhőket és az éveket. De a turistát hajtja valami örök motor: menni, tájakat látni, növényeket, állatokat, mindazt, amit egy szóval úgy hívnak, hogy természet. A Börzsöny nagy kiterjedésű erdeiben a természetjáró sokféle vaddal találkozik: Rendelésre nem jönnek elő, de aki türelmes és óvatosan, csendben jár az erdőben, szarvast és őzet majdnem minden túrán láthat. A Mátrán kívül a Börzsönyben is (főleg a Drinó völgyében) meghonosodott egy állatfajta: a muflon. Ősét mintegy 80 évvel ezelőtt a forró égövről hozták hazánkba. A muflon a birkához hasonlít, de annál jóval nagyobb. Korzika és Szardínia szigetén, eredeti hazájában szarvasbika nagyságúra is megnő. A hímet könnyű felismerni csiga alakban visz- szakanyarodó szarváról. Számuk nagyon kevés, annak ellenére, hogy szigorú védelem alatt állnak. A mi éghajlatunkat nehezen bírják. Egy- egy keményebb tél sokat elpusztít közülük. Pedig szőrruhájuk. az időjáráshoz alkalmazkodva. sokkal sűrűbb lett, mint a forró égövön élő rokonaiké. Általában csapatosan járnak, igen nehéz megközelíteni őket. A Börzsöny dúslombú erdeiben vaddisznó is tanyázik, de mivel ez is igen óvatos állat, a természet- járó szintén ritkán találkozik vele. K isebb vadak közül gyakori a vad macska, különösen az északi Börzsönyben. A róka, ritkábban a borz és a hermelin, a települések köze- ’ében pedig a görény és a menyét is az itt élő kisebb ragadozók közé tartoznak. A réteket, legelőket a rágcsálók népesítik be. Sok az csérféle, kevesebb a nyúl, mókus és egészen ritka a mogyorós pele. Az erdőszélek árkaiban, bokrok aljáiban a rovarokra vadászó sün húzódik meg. A régi időkben sokkal többre becsülték a sünt' az emberek, mint manapság. Húsát sokfelé fogyasztották. Főleg a spanyoloknak volt gyakori eledelük. Az ókorban a gyógyászatban nagy szerepet játszott. Véréből és belső részeinek főzetéből kenőcsöket készítettek. A rómaiak a sün tüskés bőrét gyapjú kártolására használták. Jövedelmező kereskedelmet folytattak a bőrrel. Ez, a sokszor törvénytelen eszközökkel űzött kereskedelem óriási haszonhoz juttatott egyeseket. A szenátus szigorú szabályokat hozott a sünbőrrel folytatott kereskedelem megfékezésére. A sünt főleg a szaglás vezeti a táplálék megszerzésében. Állandóan nedves orra érzékeny, nagyon finom szaglószerv. Legtöbbször napnyugta után és éjjel vadász- gat. Látása nem éles. A szagláshoz viszonyítva alárendelt szerepet játszik. Rovarokon kívül más eledelt sem vet meg. A sün táplálékszükséglete aránylag igen nagy. Egyszerűen szólva: falánk állat, A tél kezdetére meghízik, hájkészletre tesz szert, a téli pihenő alatt ugyanis teljes koplalás a sorsa; A Börzsöny ragadozó madarakban is gazdag. Vannak közöttük olyanok, amelyek állandó lakóhelyül is választják a hegység erdeit, például a vércse. Különösen sok tanyázik a Hollókő szikláin. Más területekről is idetéved azonban vadászzsákmány reményében a karvaly, sólyom, gatyás ölyv, királysas, törpesas, réti sas stb. A vízimadarak hiányoznak, még a fehér gólya is csak a Duna menti községekben fordul elő. Kisebb madarak közül: a harkályfélék, kakukk, cinke, sármány, rigó- és szarkafélók, és a fülemüle él nagy számmal a Börzsöny erdeiben. A fűben, sziklák hasadékai- ban zöld gyikok napoznak. Ha veszélyt éreznek, fürgén tova- siklanak, hogy néhány lépéssel arrébb ismét mozdulatlanná merevedjenek. Színük egészen egybeolvad a növényzet színével. Ritkábban látunk siklót, mérges kígyót pedig az utóbbi száz év alatt nem találtak a Börzsönyben. Kiss Jánosné, a TTIT tagja hogy a hulladéktermékeket — 1 saját disznóhizlalda hiányá- 1 ban — 55 fillérért adták el a 1 dolgozóknak, akik közül egye- 1 sek a hulladékból 8—10 disz- 1 nót is felhizlaltak és ilyenfor- I mán évi 20—30 ezer forint | „mellékjövedelemre“ tettek I szert. Ezeket a melléktermé- 1 keket vödrökben vitték ki a I vágóhídról s már eddig is 1 több adat merült fel arra, | hogy a mosléknak szánt anyag f alatt teljesértékű zsírt, zsír- | szalonnát és egyéb húsárut 1 vittek ki. | A kapunál különben sem I volt minden rendben. A nyo-1 mozás megállapította, hogy a 1 vállalat dolgozói, egyes porta- § sokkal összejátszva, aktatás- | kában és egyéb módon lopták 1 a húst, a zsírt és szalonnát. | Voltak persze éber és meg-1 vesztegethetetlen portások is, | akik 140 olyan dolgozót fog- | tak el, akik félkilós mennyi-1 ségtől 3 kilóig akartak lopott 1 húsárut a kapun keresztül ki- | HMM vinni. Az elfogottaknál talált | HH áruk értéke 4000 forintra te- I Bfcí® hető, azt azonban ma már | nem lehet kideríteni, mekkora | értéke van annak a húsáru- | nak, amelyet a többi portás | „szíves közreműködésével“ 1 vittek ki. - 1 A nyomozás eddigi adatai \ szerint az évek óta tartó ha-1 .nyag kezelés, lopás és a meg- 1 felelő gépek, valamint a tá-1 rolóhelyiség hiánya miatt elő-1 álló veszteség az alábbi: A tettes ismeretlen című magyar film forgatását. A filmet Ranódy László rendezte. Képeink a film két jelenetét mutatják be Romlási kár Zsír- és faggyúolvasztási hanyag, ság Felderített kapu- lopások 85 620 Ft 408 030 Ft 4 000 Ft iiiiiiiilíiiHiiHiiiuiMiHUHmiiiiHtiiiiiiimitiiiuiiiiiiiimHiumiiiniiHiiiiiHiiiiiimiiniuiuiuiitiHtiHKPmuiiimmimiimiiiitmiu) HA MEGÉRTENÉNK EGYMÁST... Összesen 497 650 Ft Ha még hozzávesszük az éveikre visszamenőleg elkövetett, ma már * felderíthetetlen lopásokat, a népgazdaságot ért kár összege jóval felül van az ötszázezer forinton.; Tizenöt gyanúsított A nyomozás során letartóztatásba helyezték Sziedl Gyulát. az ellenforradalom idején alakult munkástanács elnökét, aki gátolta és megakadályozta a nyomozás megindítását, illetve lefolytatását s ezzel elősegítette további károk keletkezését. Kívüle még 14 személy ellen indult eljárás hűtlen kezelés és lopás miatt, A hónapokig tartó nyomozás sikerét jelentősen elősegítették a \:állalat újonnan kinevezett vezetői, akik a nyomozókkal karöltve fáradthatatlanul dolgoztak azon, hogy a hűtlen kezeléssel összefüggő lopások, sikkasztások felderíthetők le- gyenek. A nyomozás még nem fejeződött be teljesen, több mellékkörülményre vonatkozóan folynak a tanúkihallgatások, ezek azonban a közeli napokban befejeződnek. Kalmár Pál Községünkben — Kemencén — utcahosszat lehetett hallani a panaszt, hogy a kukoricában nagyon sok kárt tesznek az őrizetlenül kiengedett állatok. Az asszonyok sokat veszekedtek emiatt egymással. A községi tanács végrehajtó bizottsága megvitatta a sok panaszt és a termény védelmében szigorú határozatot hozott. Ezt foganatosította is. A mezőőr ötven libát hajtott be a kukoricásból. Most aztán azért kezdődtek a veszekedések, miért éppen az ö libáját hajtják be. Pedig a tanácsülésen mindenki helyeselte a kár megakadályozását. Itt van a hiba magja; addig mindenki megérti, hogy jó megakadályozni a károkat, mert hát mindegyikünk kukoricásában kárt okozhat a liba- sereg, de azt nem nagyon akarják megérteni, hogy a határozat mindenkire egyformán kötelező. Ha megértenénk egymást, akkor nem lenne veszekedés, sem por, mert mindenki tudná, hogy a végrehajtó bizottság az egész község lakossága érdekében hozta és hajtja végre a határozatot, Bödör Béla, a kemence! tanács VB-titkára Magyar oktatásügyi kiállítás nyílik Moszkvában E hót végén kiállítás nyílik meg Moszkváiban a Gorki j- parkban a magyar oktatásügy fejlődéséről. A kiállítás anyagát a Művelődésügyi Minisztérium állította össze. A bemutatásra kerülő képek, dokumentumok, grafikonok, tankönyvek, szertári és laboratóriumi felszerelések képei adnak a magyar közoktatásnak az elmúlt 12 év alatt elért nagyarányú fejlődéséről; A Gorkij-park egy másik CIKKEINK NYOMÁN: Intézkedett a MÁV A vácbottyániak 200 forintjának esete a MÁV-val címmel megjelent cikkünkre levelet kaptunk a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium I. vasúti főosztályától. A levél így hangzik: „Augusztus 11-én lapjukban A vácbottyániak 200 forintjának esete a MÁV-val címmel közlemény jelent meg. A túlfizetésről a budapesti MÁV Igazgatóság kereskedelmi osztálya menetkedvezményi csoportjának tudomása volt, azonban annak visszatérítésére csak a közszolgálati igazolványokkal kapcsolatos számadások elkészülte után kerülhetett sor. Tekintettel arra, hogy a budapesti MÁV Igazgatóság mintegy 175 000 darab közszolgálati arcképes igazolványt állított ki, természetes, hogy az ezzel kapcsolatos nagy mennyiségű iratanyagnak feldolgozása, a befizetéseik ellenőrzése időt vett igénybe. A helytelenül befizetett összeget a budapesti MÁV Igazgatóság f. évi augusztus 29-én 34119/ 1957. VI. sz. alatt a Vácboty- tyáni Községi Tanács VB címére folyósította. Szabó MÁV főtanácsos, osztályvezető.“ , ★ Űj sport a vagonugrálás címmel július 17-én megjelent cikkünkre a Magyar Államvasutak Budapesti Igazgatóságától a következő értesítést kaptuk: „Folyó évi július 17-én megjelent Üj sport a vagonugrálás című cikkel kapcsolatban értesítjük, hogy a mulasztást elkövető forgalmi szolgálattevővel szemben bünte- tőleg jártunk el. • Az építő kritikát köszönjük és kérjük, hogy a jövőben is támogassák a vasút munkájának megjavítására irányuló törekvésünket. Géringer Ferenc főintéző.“ helyiségében több mint egy hete áll miár nyitva „A magyar nép a szocializmus útján’* című dokumentumkiállítás, amely összefoglaló képet nyújt gazdasági és kulturális sikereinkről, a múlt évi ellenforradalmi felkelésről s a magyar dolgozó nép életének normalizálódásáról. A dokumentumokat sok ezren tekintették meg az elmúlt napokban, köztük a diplomáciai testület több tagja is. Kedden délelőtt látogatást tett a kiállításon több népi demokratikus, valamint ázsiai és afrikai ország katonai attaséja. A látogatók könyvébe bejegyzett vélemények szerint a szovjet emberek nagy érdeklődéssel fogadják a bemutatott fényképeket és egyéb dokumentumokat. Sokan örömüknek adnak kifejezést, hogy a magyar nép úrrá lett az ellenforradalom fölött s továbbra is eltökélten halad a szocialista úton. Iskolások örömére... Az aprókockás füzetborítólapot évekig nem gyártották üzemeink. Az Ozalid Papírfeldolgozó Gyár most foglalkozik gyártásának megkezdésével. A réginél sokkal tartósabb kivitelben, műanyaggal bevonva bocsátja majd ki. Ez a fedőláp lemosható is lesz. Egyelőre blokkokat vonnak be vele. A jövő tanév kezdetére a Papír- nemügyárral együttműködve, lemosható, pepitakülsejű füzetek is készülnek.