Pest Megyei Hirlap, 1957. szeptember (1. évfolyam, 105-129. szám)
1957-09-18 / 119. szám
4 "ijJCirlap Í957. SZEPTEMBER 18. SZERDA TOTÓ-TANÁCSADÓ Iff smttettek a ffáa&mtk... — Megjegyzések a vasárnapi fordulóról — A szokott hangulat uralkodott hétfőn este a Pest megyei Labdarúgó Alszövetség helyiségeiben. A csapatvezetők lelkesen tárgyalgatták a vasárnapi eseményeket, s mi feljegyeztünk néhány érdekes adatot a győzelmek születéséről Győzelem öngóllal Kistarcséról mintegy 500 szurkoló kísérte át csapatát Tökölre a tököllek elleni mérkőzésre. Több mint ezer néző előtt került sorra a játék, amely a vendégek fölénye jegyében zajlott le. Csaknem 80 percet támadtak a tarcsaiak, de nem tudták áttörni a jól záró hazai védelmet. Az egyetlen gól öngólból esett. Az első félidő 30. percében a tököli balhátvéd beletette a lábát az egyik tárcsái csatár lövésébe. A labda irányt változtatva, az ellenkező sarokba jutott. A kapus hiába vetődött. Végeredményben a techni- kásabb és taktikailag is képzettebb vendégcsapat rászolgált a győzelemre. A vendégeknél Szemes, Kovács és Sztarahorszki nyújtott átlagon felülit, míg a hazai csapatban a közvetlen védelem játszott jól. Bende igen jól vezette a mérkőzést. Gólzáporos győzelem A bugyi labdarúgó-csapat vasárnap Érdre látogatott el, de nem sok babér termett számukra. A képzettebb Érdi Traktor 11:0 arányban nyert a vendégek ellen. Karsai és Nagy Antal 3—3 góllal vette ki részét az eredményből. Somlai és Barna 2—2 gólt rúgott. A tizenegyedik gól akárcsak Tökölön, öngólból született. Ez azonban nem volt kihatással az eredmény alakulágodtságra hívta fel a játékosok figyelmét, akik megfogadták a tanácsot, s ennek meg is lett az eredménye, 3:1 arányban legyőzték a karta- liak Visegrád csapatát. Győzelem tartalékoson Az Üllői Vasutas tartaléko- san utazott vasárnap Felső- gödre. ^ Nem sokan gondoltak az üllőiek győzelmére, a csapat azonban rácáfolt erre a hiedelemre. A Vasutas játékosai az elmúlt heti üllői botrány után megfogadták, hogy lelkesen, sportszerűen fognak küzdeni. Megígérték az üllői szurkolóknak, hogy igyekszenek kiharcolni a győzelmet. Fogadalmukat valóra is váltották, Hank és Ripp góljával 2:0-ra legyőzték a felsőgödi csapatot. Kiegyenlített küzdelem jellemezte a játékot. A vendégek második góljukat gyors ellen- támadásból szerezték. Győzelem idegenben Legutoljára 1955-ben játszott az albertirsai csapat Maglódon. Akkor vereséget szenvedett a Vasutas, most vasárnap a visszavágás reményében utazott Maglódra az együttes. Az első percekben a hazaiak támadtak s l:0-ás vezetést szereztek. Az első negyedóra után a Vasutas vette át a játék irányítását, s a csatársor négy góllal terhelte meg az j ellenfél hálóját. Fordulás után a hatalmas lelkesedéssel játszó hazaiak nagy mezőfölényt harcoltak ki, sok helyzetük is akadt, de ezek közül csak egyet tudtak értékesíteni. Győzelem a veretlenek ellen Nagy izgalommal várták vasárnap Vecsésen az eddig veretlen Dunakeszi Kinizsit. Kíváncsiak voltak a játékvezetőre is, akit Veszprém megyéből küldtek és Szabónak hívnak. A mérkőzést kemény, durvaságokkal tarkított játékban — amelyben a dunakesziek voltak a 'kezdeményezők — megérdemelten nyerte 3:1 arányban Vecsés. A hazai csapatban először játszott az Al- bertirsáról átigazolt középcsatár, Varényi, mégpedig igen jól, két gólt is rúgott. A harmadik gól szerzője Hanek I. volt, a dunakesziek gólját Réti szerezte. A közönségnek alkalma volt a 90 perc alatt eleget izgulnia, hogy a végén elégedetten távozzék. A krónikához tartozik az, hogy vasárnap Vecsésen búcsú volt. Mondották is a honi szurkolók: — A vecsési búcsún búcsúzott veretlenségétől a Dunakeszi Kinizsi. A veszprémi játékvezetővel egyik fél sem volt megelégedve. Mondogatták is: — Kár volt ilyen hosszú utat megtennie! X. Magyarország—Szovjetunió. Biztató játékkal nyert a magyat válogatott Szófiában, de jó formában van a szovjet csapat is. Nyílt mérkőzést lgér, a két közel egyenlő képességű együttes találkozója Tipp: x. 1. 2. 2. Szovjetunió B—Magyarország B. Nem sok eséllyel veszi fel Moszkvában a küzdelmet a múlt vasárnap gyenge formát mutatott magyar csapat. Tipp: X. 3. Baja—KISTEXT. Az éllovas KISTEXT-nek nem lesz könnyű dolga. Tipp: x 2. 4. Ceglédi Vasutas—UTTE. Az UTTE jobb csapat, de gyengén szerepel idegenben. Nem lehetetlen a hazaiak győzelme. Tipp: 2, X. 5. Szekszárd—Székesfehérvár. A veretlen fehérvári együttes a mérkőzés esélyese. Tipp: 2. 6. Kaposvári MTE—Pécsi VSK. A pécsiek kétszer egymás után győztek idegenben. Tipp: 2. 7. Eger—Miskolci MTE. Jó kezdés után mindkét csapat visszaesett. Tipp: x, 3. 8. Bükkalja—Ózd. Az ózdiak nagyobb tudását kiegyenlíti Bükkalja pályaelőnye, így mindhárom eredmény lehetséges. Tipp: X. I, 2, 9. Alessandria—Milan. Az elmúlt évben, a B-osztályban szereplő Alessandria egyszer sem kapott ki otthonában. Tipp: 1, x. 10. internazionale—Lazio. Az első két fordulóban a Lazio szerepelt jobban. Az Inter csatársora gyengén működött. Tipp: x, 2. I. 11. Bologna—Fiorentina. A bolognai csapat megerősített csatársora valószínűleg most sem marad adós a gólokkal. Tipp: 1. 12. Napoli—Torino. A nápolyi csapat jó rajtot vett. Torino mindkét mérkőzésén döntetlenül végzett. Tipp: 1, x. PÖTMÉRKÖZÉSEK: 13. Békéscsaba—Jászberény. Tipp: l, x. 14. Veszprém—Sopron. Tipp: 1, 2. 15. Mosonmagyaróvár—Szombathelyi Pamut. Tipp: 1. 16. DVSC—Szállítók. Tipp: 1. Avery Brundage, az olimpiai játékok időszerű kérdéseiről Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke európai útja során Kedet-Berlinben a sajtó képviselői előtt hangsúlyozta, hogy bár az NSZK-nak és az NDK-nak külön-külön olimpiai bizottsága van, az olimpiai játékokon változatlanul csak közös német csapat vehet részt. Arra a kérdésre, hogy a NOB biztosítani tudja-e azt, hogy az 1960. - évi római nyári olimpiai játékokra az NDK sportolók nehézségek nélkül utazhassanak Olaszországba, az elnök határozottan kijelentette: — A NOB kezeskedik erről, de ha mégis előfordulnak ilyenfajta nehézségek, akkor az olimpiai játékokat nem rendezik meg Olaszországban. A NOB elnöke a továbbiakban azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyek a szófiai kongresz- szus napirendjén szerepelnek. \i albertirsai versenyzők szerepeltek a legjobban Pest megye kötöttfogású birkózúbajnokságán Jó idő' volt vasárnap Albertiján, s így Pest megye 1957. évi kötöttfogású egyéni felnőtt birkózóbajnokságának küzdelmeit nem a íkultúrott- honban, hanem a sportotthon udvarán rendezték meg. Igen sokan voltak kíváncsiak a viadalra, mintegy 500 néző övezte a szőnyeget. mán (Albertirsa), 2. Kovács (Dunakeszi). A sportkörök közötti pontversenyt az Albertirsai Vasutas nyerte 28 ponttal, 2. Dunakeszi Magyarság 26, 3. Mo- nori Petőfi 9, 4. Csepel Autó 7. A verseny egyik szépséghibája volt, hogy Cegléd, Nagykőrös és Abony birkózói nem jelentek meg, hírek szerint más viadalon indultak. Eredmények: Lepkesúly: 1. Németh István (Albertirsai Vasutas), 2. Török (Dunakeszi Magyarság). Légsúly: 1. Szűcs Mihály (Albertirsa). 2. Lendvai (Dunakeszi), 3. Katona (Dunakeszi). . Pehelysúly: 1. Barbecz Károly (Albertirsa), 2. Babinszki (Monor), 3. Dankó (Albertirsa). Ma Cegléden játszik előkészületi mérkőzést a magyar labdarúgó válogatott A Szovjetunió ellen készülődő magyar válogatott labdarúgó-csapat ma délután a Ceglédi Vasutassal játszik edző- mérkőzést. A válogatottak kedd este lapunk zárta után érkeztek Budapestre. A háromtagú válogató bizottság ekkor döntött, a Cegléden szereplő csapat összeállításáról. A mérkőzés a hírek szerint negyedötkor kezdődik. Milyen formában vannak a szovjet labdarúgó válogatottak? sára. A vendégeket minden dicséret megilleti lelkesedésükért. A tizedik gól után is úgy küzdöttek, mintha 0:0 lett volna az eredmény. Sok nagy csapat példát vehetne Bugyi község sportolóiról. Győzelem tiz emberrel Meglepő eredmény született vasárnap Dunakeszin. A Magyarság 1:0 arányban alul maradt a szigetszentmikló- siakkal szemben. A meglepetés igen érdekes körülmények között született meg. Az első félidő 10. perce táján a vendégek egyik csatára sajnálatos balesetet szenvedett. A dunakeszi kapus felugrott egy magas labdára, s eközben a vendégcsapat egyik játékosát úgy megrúgta, hogy annak — mint a későbbi vizsgálat megállapította — három bordája eltörött. Ezután 10 emberrel játszott a szigetszentmiklósi egy ütés, s csonka csapattal is sikerült megszerezniük a vezetést. A továbbiakban főleg a hazaiak támadtak, de nem tudták fölényüket gólra váltani. Ebben nagy része volt a vendégcsapat középhátvédjének, aki igen jól rombolta a hazaiak rohamait. Az utolsó percekben fellángolt a vendégcsapat, s csaknem újabb jóit szerzett. A lelkesedés döntötte el a mérkőzés sorsát. A harmadik győzelem Harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a megyei II. osztály egyik újonca, a Kartali Kinizsi. A találkozó igen színvonalas játékot hozott. Az első félidőben a vendégcsapat. a visegrádiak szerezték meg a vezetést. A szünetben Száraz József, a Kinizsi szakosztály vezetője nyuKönnyűsúly: 1. Balogh Ferenc (Dunakeszi), 2. Jaszkin (Csepel Autó), 3. Radics (Csepel Autó). Váltósúly: 1. Bokros Lajos (Monor), 2. Gajánszki (Csepel Autó), 3. Horváth (Dunakeszi). Középsúly: 1. Száraz Károly (Dunakeszi), 2. Szedresi (Albertirsa), 3. Kovács (Dunakeszi). Félnehézsúly: 1. Horváth István (Dunakeszi), 2. Szlopka (Albertirsa), 3, Simó (Albertirsa). Nehézsúly: 1. Sóvári KálEgy héttel a magyar—szovjet válogatott labdarúgó mérkőzés előtt került sor a szovjet labdarúgó-kupa egyik elődöntő mérkőzésére, a Moszkvai Szpartak—Torpedó találkozóra. A küszöbön álló magyar-szovjet találkozó szempontjából Igen érdekes volt a mérkőzés, mert azon a szovjet válogatott keret sok tagja játszott, A találkozó igazi kupaküzdelmet hozóit. Az első perctől kezdve rendkívül éles, helyenikint igen kemény, de csak ritkán szép játékot. A mérkőzés egyetlen gólja a második félidő 14. percében nagy kapushibából esett: Gye- nyiszenko, a Torpedó kapusa egy könnyű labdát kiejtett a kezéből az ötösön, s a mellette álló Szi- monyan, a Szpartak csatára akadálytalanul gurította a hálóba. A mérkőzés, amely a védelmek küzdelmét hozta, taktikai szempontból igen érdekes volt és a látottak alapján a Szpartak győzelme igazságosnak mondható. A Szpartak ugyanis négy csatárral játszott. Szalnylkov mélyen hátra- húződva főleg a védelemnek segített s csak ritkán tört kapura. így a Szpartak többi válogatott csatárai: Tatusin, Iszajev, Szimonyan és Iljin csak nehezen tudták áttörni a Torpedó jó védelmét. Az autógyári csapat két válogatott csatárát, Ivanovot és Sztrdcovot kitűnően tartották a Szpartak védői: Ogonykov és a jól romboló Maszljonkin. Különösen Sztrelcovra vigyáztak és bármilyen keményen küzdött is a Torpedó játékosa, csaknem mindig sikerült őt megakadályozniok a kapuratörésben. A válogatott csatárok közül a legjobban Tatusin játéka tetszett a közönségnek. A gyors szélső rendkívül sokat mozgott s gyakran tűnt fel a középen és a túlsó szélen is. Iszajev változó formát mutatott, azonban ő vállalkozott a legtöbbször lövésre, Sztrelcov keményen küzdött, de Maszljon- kinnal nem boldogult. A látottak alapján a magyar válogatottnak nehéz dolga lesz a kitűnő erőben levő szovjet játékosokkal. A szovjet válogatottak sok új taktikai elgondolást próbáltak ki ezen a nehéz kupamérkőzésen. A szélsők igen jó formában vannak. gyorsak, s védelmünk csak akkor veheti fel eredményesen a szovlet válogatott csatársorával a küzdelmet, ha a gyors szélsőkön kívül a rendkívül kemény és jól fejelő Sztrelcovot is megfelelően tartani tudja. Nagvon jó formában vannak a válogatott hátvédek is. A szovjet válogatott egvébként aatfdn esv Moszkva környéki üdülőhelyre vonult, s e héten csak könnyű edzéseket tart. UJ tanfolyamok Indulnak a Gépíró és Gyorsíró Iskolában. IX., Mester utca 23. Telefon: 142—829, 130— 815. Kétszemélyes reka- miék, fotelok, székek készítése és javítása. Készen is kaphatók kárpitosnál. Bp., II. Mártírok útja 24. Vállalatok, szövetkezetek anyagbeszerzését, ügyintézését szakértelemmel vállalom, telefonnal „20 éves gyakorlattal” jeligére a kiadóba. Hirdessen a PEST MEGYEI HIRI.ÄPban Kapukat, kerítésrácsokat, drótfonatot vasoszloppal Bogdánynál rendelje. Bp., VII., Péterffy S. u. 32. É. M. 45. sz. Állami Építőipari Vállalat felvesz kőműves szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Mukásszállás, napi egyszeri meleg étkezés. vidéki család- fenntartóknak napi 6 forint különélési díj. kedvezményes vasúti Igazolvány biztosítva. Jelentkezés a vállalat központjában. Budapest. VI.. Szív u. 60. naponta fél nyolctól négy óráig. Idnjiírúsjclt-nlés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, északon több helyen eső. Elénk északnyugatiészaki szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 15—18 fok kö- zött. — GAZDAG TARTALOMMAL megjelent a Magyar Tudomány ez évi 1—4. ösz- szevont száma. Az értesítő közli Fogarasi Béla Az élő leninizmus című előadását. Megjelent az értesítőben Gergely Pálnak Arany János akadémiai ti- toknoki és főtitkári működéséről, Straub F. Brúnónak A rádióaktív izotópok magyar- országi alkalmazásáról szóló írása. Ezenkívül Budenz József, Kitaibel Pál, Fayer László munkásságáról, a magyar biológiai tudományok helyzetéről, a nemzetközi geofizikai évről közölt cikket az értesítő. — KEDDEN DÉLELŐTT megnyílt a Tanácsakadémia új tanéve. Apró Antal, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese mondott megnyitót. Tájékoztatta az akadémia hallgatóit az időszerű politikai és gazdasági kérdésekről, majd az előttük álló feladatokról, a tanácsi dolgozók munkájának jelentőségéről szólt. — HIVATALOS STATISZTIKAI ADATOK szerint Franciaországban tavaly 17 500 ember halt meg iszá- kosság következtében. Ezzel szemben a tüdőbaj áldozatainak száma mindössze 12 700 volt. — A KISKUNFÉLEGYHÁZI Móra Ferenc Művelődési Házban kiállítás nyílt a Kiskunság népművészeti és néprajzi emlékeiből. Gazdag gyűjtemény mutatja be a Kiskunság népének díszítőművészetét, ma is fejlett háziiparát. Különösen szép munkákkal szerepelnek a két régi iparművészeti ág képviselői; a hímzők és a kosárfonók. — A LUCERNA- ÉS VÖ- RÖSHEREMAG CSÉPLESÉ- NEK mintegy 35 százalékát végezték el eddig a gépállomások. Szükséges a csép- lés ütemének meggyorsítása, nehogy az őszi esők kárt tegyenek. Ehhez szükséges a községi tanácsok, főként a gazdasági felügyelő jó szervező munkája, a gépállomások és a termelők érdekeinek összehangolása. — SZÁZHARMINCKI- LENC VAGON BÜZÁT és 80 vagon rozsot küldött ki a megyei tanács mezőgazda- sági osztálya a megyébe. A vetőmag zöme Fleischmann 481-es, egy része pedig Bán- kuti 1201-es. A dolgozó parasztok a terményforgalmi, illetve földművesszövetkezeti raktárakban jelentkezhetnek vetőmagcserére. Jó minőségű búzavetőmagot kaphatnak napraforgóért, kukoricáért és rozsért is. A feltételek a cseretelepen megtudhatók. Megjelent a piacon a Napóleon vajkörte A Nagyvásártelepre kedden reggel 97 vagon és 43 tehergépkocsi áru érkezett, egyebek között 30 vagon burgonya, 28 vagon gyümölcs és dinnye és 10 vagon káposztaféle. A Kisteleki Földművesszövetkezet elsőosztályú fejeskáposztát szállított, ezenkívül nagymennyiségű kelkáposzta érkezett a főváros környékéről is. A KÖZÉRT- boltok a fejeskáposztát kilónkint 90 fillérért és 1 forint 10 fillérért, a szövetkezeti boltok a kelkáposztát 1 forintért és 1 forint 20 fillérért árusították. Tekintettel a hűvös időre, az olcsó káposzta nagy tételben fogyott. A tisztított karfiolt az állami boltok egyöntetűen 1 forint 50 fillérért adták kilónkint. A Buda-hegyvi- déki gyümölcsösökből több mint 600 kosár őszibarack érkezett. Az osztályozott barackot 6 forintért és 12.80 forintért árusították. Megjelent a piacon a Napoleon vaj körte, ára 5.20—6 forint volt kilónkint. A saszla szőlő árát ki- lónkint 40 fillérrel szállították le. Már volt a piacon 6 forint 20 filléres csemegeszőlő is. A magánkiskereskedők a káposztafélét kilónkint 30—40 fillérrel drágábban árusították, mint az állami boltok. Mohamedán mecsetek Németországban Hamburgban avatták fel a Német Szövetségi Köztársaság első mohamedán mecsetét, amelyet az Ahmadya- szekta épített. A mohamedán missziós mozgalom szervezői kijelentették, ogy legközelebb Nürnbergben és Hannowerben, később pedig a Rajna vidékén épülnek mohamedán mecsetek. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárl Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja: Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, Vin.. Blaha Lujza tér 3. Telefoni 343-100. 142-220: Szikra Lapnyomda: Felelős vezető: Kulcsár Mihály. KÖSSÖN ELŐZŐ ÉVINÉL NAGYOBB TERÜLETRE cukorrépatermelési szerző jóst! A SZERZŐDÉST A HELYI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK ÉS CUKORRÉPAFELELÖSÖK VÉGZIK. A CUKORRÉPA ÁRA: mázsánként 10 Ft készpénz és 3 kg kristálycukor ezenfelül ingyen melléktermék járandéség CIMORRÉPATERMELÉS - NAGYOBB JÖVEDELEM SELYP1 CUKORGYÁR