Pest Megyei Hirlap, 1957. július (1. évfolyam, 53-77. szám)

1957-07-10 / 60. szám

2?

”%4£frf<*p

1957. JÚLIUS 10. SZERDA

Az Egészségügyi Minisztérium közleménye a Salk-szérummal kapcsolatos hírekről

Áz Esti Hírlap július 10-i keltezésű számában cikk jelent meg arról, hogy külkereskedelmi szerveinknek sikerült 250 000 köbcenti gyermekpara- lízis elleni oltóanyagot beszereznie;

E cikkel kapcsolatban az Egészségügyi Minisztérium a következőket közli: az Esti Hírlap cikkírója nem egyeztette a Külkereskedelmi Minisztériumban kapott felvilágosítást az Egészségügyi Minisztériummal és így a cikk esetleg túlságosan derűlátó következtetésekre adhat alkalmat. Az Egészségügyi Minisztérium igen nagy jelentőséget

tulajdonít annak, hogy külkereskedelmi szerveinknek sikerült egész rövid idő alatt 250 000 köbcenti vaccinát biztosítania. Ez a mennyiség azonban csak a legveszélyeztettebb korosztályok, tehát az 1—2 éves korú gyermekek számára lesz elegendő. Remélhető, hogy külkereskedelmi szerveinknek sikerül rövidesen további vac- cina-mennyiségeket beszereznie. Ha erre sor kerül, a védőoltást további korosztályokra ki lehet terjeszteni. Az oltóanyagok felhasználásáról az Egészségügyi Minisztérium külön részletes tájékoztatást fog adni.

Összehívják a szakszervezeti bizalmiak országos tanácskozását

Ä Szaktanács titkársága keddi ülésén megtárgyalta a szocialista munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok jutalmazásának tervezetét amelyről előzőleg kikérték a szakszervezetek és a minisztériumok véleményét. E véleményeket figyelembe véve a Szaktanács titkársága a legrövidebb időn belül javaslatot terjeszt a Minisztertanács elé a „kiváló dolgozó“ kitüntetésről, a jutalmazásról, az élüzem kitüntetés, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaja odaítélésének módjáról.

A titkárság megvitatta a kulturális létesítmények bővítésével, karbantartásával, berendezéseinek kiegészítésével kapcsolatos javaslatokat. A SZOT kulturális osztálya felhatalmazást kapott arra, hogy ezekben a kérdésekben további tárgyalásokat folytasson, amelynek eredményeit jóváhagyás végett később az elnökség elé terjesztik.

A titkárság javaslatot terjeszt a Minisztertanács elé

olyan \ rendelet kiadására, amely biztosítaná a kulturális intézmények egységes tervezését, építését, karbantartását.

Megvizsgálták az üzemi balesetek alakulását, s megállapították, hogy a múlt év hasonló időszakához képest 1957 első öt hónapjában mintegy húsz százalékkal csökkent a balesetek száma. Baleseti statisztikát dolgoznak ki, amely módot ad a balesetek okainak alapos elemzésére, s így a szakszervezetek még hatékonyabban óvhatják a dolgozók egészségét.

A Szaktanács titkársága határozatot hozott, hogy a szak- szervezeti munka színvonalának további emelésére augusztus 18—20-ra országos bizalmi találkozót kell szervezni. Ezt megelőzően minden munkahelyen össz-bizalmi értekezleteket, majd Budapesten kerületenként, vidéken megyénként bizalmi tanácskozásokat kell tartani. A kerületi és a megyei tanácskozásokon választják meg az országos találkozó részvevőit.

Nehru nyilatkozata a békéről

Nehru indiai miniszterelnök hétfőn este kijelentette, hogy most van itt a „lélektanilag helyes pillanat“ a világ békevágyának ,,kikristály ásítására“. Hozzátette, nincs kétsége az iránt, hogy ez a kikristályosodás a világ sorsát intéző államférfiak döntéseiben

és megállapodásaiban fog bekövetkezni.

Nehru a holland kormány által tiszteletére rendezett banketten mondotta ezt és hangsúlyozta, hogy aki békére törekszik, „annak módszereiben is békésnek kell lennie.“

Tiltakozó tüntetés Tokióban

Az Egyesült Államok tokiói nagykövetségének épülete előtt kedden több száz munkás, alkalmazott és diák tiltakozott a pacikavai amerikai támaszpont tervibevett kibővítése ellen. A nagykövetség

védelmére rendőrségi alakulatokat vezényeltek ki. A rendőrök és a tüntetők több helyütt összetűztek. A tüntetők tiltakozó határozatot juttattak el a japán kormányhoz is.

A PEST MEGYEI HÍRLAP VITAFÓRUMA:

Az ifjúság nevelésének problémái az Agrártudományi Egyetemen

Az oktató- nevelő munka egységének megvalósítása, az egyetemi hallgatóság nevelésének kérdése évek óta egyetemünk legvitatottabb kérdései közé tartozik. Ha elvetjük azt a semmivel sem indokolható álláspontot, hogy az egyetemi ifjúságot csak oktatni lehet, nevelni nem, kérdések tömege vetődik fel. Ezek közül a legfontosabb három: ki. mire, hogyan neveljen?

Az elmúlt' években a politikai és emberré nevelés kérdésével a népi kollégiumok, majd a párt- és DlSZ-szerve- zetek, később a csoportfelelős tanárok, utóbb a párt és DISZ mellett az egész oktatói kar foglalkozott. Emellett jelentő® feladat hárult ebben a munkában a politikai tárgyak oktatóira.

Ez a munka — a rengeteg jóakaratú erőfeszítés, útkeresés ellenére — sem érte el célját. Ebben — a nevelés módszereinek hibái mellett — alapvető szerepet játszott az is, hogy az ismertetett elvek és a, politikai és gazdasági kérdések megoldásában megfigyelhető tapasztalati tények sokszor ellentétben állottak egymással. Főleg a mezőgazdasági termelés szervezésében, a mezőgazdaság szocialista építésében megfigyelt hibákra hívták fel gyakran oktatóink és hallgatóink a figyelmet, anélkül, hogy a párt mezőgazdasági osztálya vagy a minisztérium hitelt adott volna ezeknek az észrevételeknek, vagy lényegesen javított volna ennek alapján munkáján. A párt általános és mezőgazdasági politikájában elkövetett hibák — a revizionista. pártellenes propaganda hatásaként — a régi és új szakemberek elvtelen egységét teremtették meg, amely a mezőgazdaság szocialista átszervezésében végzett összes eddigi munkát hibák sorozatának tekintette, bár nyíltan nem tagadta a szocialista átszervezés jelentőségét. Az úgynevezett értelmes és értelmetlen emberek szembeállítása — ahogyan ezt 1956-ban megfogalmazták — nem 1956- ban kezdődött;

1954 februárjában a végző

hallgatók egy részének munkába állításánál súlyos problémaként jelentkezett annak a követelésnek a megtagadása, hogy azonnal jelentősebb beosztásba kerüljenek, illetve az állami gazdaságok, gépállomások élén álló — szakmailag végzett hallgatóinknál a legtöbb esetben képzetlenebb — munkásvezetők irányítása alatti dolgozás elleni tiltakozás leszerelése. Ezek a problémák később sem szűntek meg, csak más és más módon jelentkeztek. Hogy ezekben a kérdésekben a szocializmus eszméihez hű oktatók és hallgatók tömegének építő bírálatát, sok irányú tapasztalatát nem sikerült kellően érvényesíteni, abban szerepet játszott az, hogy földművelési minisztereink az országos kérdések eldöntéséhez ha egyenként, vagy bizottságokban meg is hallgatták a nevesebb szakemberek véleményét, arra hogy ezekről a kérdésekről a mezőgazdaságpolitika jövendő végrehajtóival, túlnyomó többségükben paraszt és munkás szülők gyermekeivel, az előttük álló fealdatokról, problémákról, évenkint az ország több száz termelőszövetkezetében és állami gazdaságában gyűjtött tapasztalataikról elbeszélgessenek, nevelésükkel maguk is foglalkozzanak, sohasem került sor. A kérdésnek ilyen irányú kezelése nem elszigetelt, nemcsak a mező- gazdaság területén figyelhető meg. Világosan látni kell, hogy ezekben a kérdésekben az egyetemi párt és állami szervek nem képesek — _ a párt és állami vezetők segítsége nélkül — a feladatok megoldására. Jó lenne például, ha a párt és az állam vezetői időnként előadásokat tartanának az egyetemeken. Még a nyugati vezető politikusok is gyakran felhasználják az egyetemek és főiskolák katedráit — mint gyakorlati politikai szószéket.

Mi a jelenlegi helyzet és mik

a jelenlegi feladatok?

Politikai szempontból az ellenforradalom — mint mindenütt — polarizálta az egyetem oktatóit és hallgatóit. Egyes osztályidegen oktatóink, akik kevésnek tartották azt a megbecsülést és bizalmat, hogy a népi demokrácia egyetemén taníthatnak, az egyetemről kizárt, majd visszavett osztályidegen hallgatók, a szektás hibák ellen harcoló párttagok egy része az ellenforradalom, a szocializmus ellenségeinek oldalára álltak. Egy részük disszidált, egy részük ezen — az elmúlt években hangoztatott magatartásukkal ellentétben — őszinte magatartásán, ahogyan az azóta eltelt hónapok eseményei mutatják máig sem sokat változtatott,

legfeljebb kevesebbet és egyre szűkebb körben beszél róla.

Hallgatóink zöme (kb. 80 százaléka) október 25—27-én hazamenve falujába, az ott szerzett tapasztalatok alapján nem kételkedik abban, hogy nálunk ellenforradalom volt, hiszen nem égynek a szüleit, testvéreit hurcolták meg az ellenforradalmárok.

Ezek — és ez a többség — fő problémáit az ország előtt álló politikai és gazdasági feladatok és az egyetemi hallgatóságot érintő speciális kérdések foglalkoztatják.

Ezek közül az egyetem oktatóit és hallgatóit egyformán érintő legfontosabb kérdés: a párt értelmiségi politikája, e politika gyakorlati alkalmazása. Egyetértünk a párt politikájának azon célkitűzéseivel, hogy a vezető posztok betöltésénél a politikai és szakmai szempontokat egyaránt figyelembe veszi, mert lehetővé teszi mind a jóakaratú — de sokszor nagy károkat okozó — dilettantizmus mind a tudatos osztályellenség kártevő tevékenységének kiküszöbölését. Egyetértünk azzal, hogy a párt határozottan fellép az ellenforradalomban kompromittált értelmiségiekkel szemben — beosztásukra való tekintet nélkül.

Nem tartjuk azonban helyesnek azt a sok helyen tapasztalható hangulatot, amely minden mezőgazdasági szakemberben, és — amint erről különösen a nemrég végzett hallgatóink számolnak be — minden egyetemi hallgatóban ellenforradalmárt lát és ha ehhez tényalap nem áll rendelkezésre, igyekszik ilyent kitalálni.

Meggyőződésünk az, hogy rövid időn belül a helyes elvi célkitűzéseknek megfelelően alakul a gyakorlati munka is.

A forradalmi munkás-paraszt kormány eddigi mező- gazdasági jellegű intézkedéseivel egyetértünk. Azt a hibát, amit az agronómus-háló- zat megszüntetése jelentett — a felügyelői rendszer létesítésével jórészt sikerült kijavítani.

Úgy látjuk, a párt és a kormány a szavak és tettek egységének megteremtésével az egyetemi nevelő munka sikerének legfontosabb alapjait teremtette meg.

Ez nem zárja ki a vitákat, a nézetek harcát a részletproblémák megoldásában, de az ellenforradalom megtanított arra, hogy az alapkérdésekben való egység jelentőségét ne hanyagoljuk el.

Az országo«’ pártértekezlet irányelvei, határozatainak megvalósítása további előrehaladást tesz lehetővé a párt egységének megvalósítása útján. A egység leglényegesebb vonásának azt tartom, hogy a párt minden vezetője, magasabb vagy kisebb beosztásban dolgozva, egységesen értelmezi és alkalmazza gyakorlati munkájában a párt határozatait. Hallgatóinkban ennek hiánya rengeteg problémát okozott. Meggyőződésem, hogy ennek előmozdításaként szervezeti intézkedéseket is tesznek a különböző pártszervek megerősítésére.

A párt helyes, a dolgozó tömegek által támogatott politikája a legfontosabb alapja az egyetemi nevelőmunka sikerének.

Az elmúlt években _ a párt

politikájában elkövetett hibák ellenére is — sikerült sok, a népi demokrácia, a szocializmus ügyéhez hű szakembereket nevelnünk, akik mint pártfunkcionáriusok. tsz-el- nökök. állami gazdasági igaz- eatók, agronómusok, egyetemi oktatók, tudományos kutatók az ellenforradalmi események során is hűek maradtak a szocializmus ügyéhez. Az egyetemi hallgatók felnőttek. Kiképzésük szorosan kapcsolódik az egész mezőgazdaság, szocialista nagyüzemeink fejlődéséhez, tevékenységéhez. Oktatóik mellett fejlődésükre legnagyobb hatással a szocialista üzemekben, szüleik. rokonaik egyéni gazdaságában. szerzett társadalmi- politikai tapasztalatok vannak.

Ez nem jelenti azt., hogy különböző helyes és helytelen eszmék nem gyakorolnak rá- !uk hatást, de reájuk is —- mint minden emberre — az ez alapvető marxista tétel érvényes, hogy „a lét határozza meg a tudatot“.

Reálisan mérlegelve az em- berek gondolkodásának kialakításában szerepet játszó tényezőket. leküzdve az ellen- forradalom ideológiai hatását. úgy látom, hogy pártunk helyes politikájára támaszkodva, a szeptemberben induló új tanévben sikeresen oldjuk meg az előttünk álló nevelési feladatokat is.

Bálint Andor,

a gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára

liminiimiiniiiiifniHiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuitiniiiiniiimiiMiiitimmniiiiimiuiiiiiiiiimniiniiiiiiuiiiiim

ifiiutnimiiiimiiiiftmtfiiiiiititiifiiimh timmmiinmitniiiiitiiimtiimmiiiiitiiiimiinini

KITTENBERGER K.

A Kilima-Ndzsárótól Nagymarosig

(43)

Kambi ya Szimba egyébként amolyan karavánszeráj volt. Sokféle népség tanyázott arrafelé, élelmes embe- 1 ek éppúgy, mint olyanok, akiknek nyomós okuk volt eltűnni valami rejtettebb vidéken. Sokan rizst termeltek, és jó áron el is adták mindjárt a teherhordozó karavánoknak, a szafáriknák. Ne felejtsük el, hogy akkoriban — több mint ötven évvel ezelőtt — még a teherhordók válla és fője végzett el mindenféle szállítást .. i

Érdekes emberek éltek tehát Kambi ya Szimbában, s elmondhatom, ritkán láttam egy kis településen any- nyi emlékezetes, viharvert arcot, mint ott. A település egyik lakosának arca különösen az emlékezetembe vésődött, már csak azért is, mert nagyon hasonlított a régi Vasárnapi XJjság egyik képéhez, amelyet én gyér. mekkoráimban láttam, s amely Tipu-Tipot, az akkori idők hírhedt rabszolgakereskedőjét ábrázolta. Ezzel a szakállas „Tipu-Tippal“ — maradjunk most már ennél a névnél — később nagyon összebarátkoztam, éppen úgy, mint állandó társával, akit ndugujamgu-jaként, testvéreként mutatott be nekem. Persze, annyira kezdő már nem voltam, hagy ne tudtam volna: Afrikában nagyon könnyen osztogatják a testvér elnevezést, s aligha akad olyan ember Kelet-Afrikában, akinek több száz ilyen rvduguja ne volna.

Tipu-Tip és a nduguja, miután látták, hogy én tücsköt-bogarat összegyűjtők, egy reggel kígyókkal állítottak be hozzám — venném meg a zsákmányukat a gyűjteményem számára. És az volt a furcsa, hogy a kígyókat akikor is, később is. mindig elevenen és sértetlenül hozták, még a veszedelmesen mérges fajtákat is, holott másók, ha kígyót hoztak, azt már előzőleg úgy agyoncsépeltélk, hogy haszontalanná vált a múzeumi gyűjtés számára.

Mondanom se kell, hogy a Tipu-Tipék kígyóit nagy örömmel fogadtam, s hogy maga Tipu-Tip hamarosan a kígyómesterem, a fundi ya nyakára lett, ahogyan ott neveztük.

Mindig borzadás fogott el, ahányszor láttam, hogy Tipu-Tipék milyen őszinte nemtörődömséggel rakják bele a mérgeskigyókat a szélesszájú spirituszos üvegbe, s milyen nyugodtan zárják le tenyerükkel az üveg száját, nehogy a vergődő állat kivesse magát. Egyszer azt is észrevettem, hogy az én kígyómesterem csuklóján két frissen vöröslő pontocska látszik, kétségkívül az épp akkor szerzett veszedelmes mérgeskígyó fogainak a nyoma. Nagyon megijedtem, de a kígyófundi csak nevetett és megnyugtatott, hogy neki biztos hatású davá-ja, varázsszere van a kígyómarás ellen, és cseppet se féljek, nem lesz semmi baja.

Csakugyan, csuklóján alig dagadt meg a harapás helye, másnapra pedig az a kis daganat is lelohadt. Tipu- Tip akkor arra is vállalkozott volna — látva növekvő álmélkodásomat —, hogy két rúpiáért (tehát igen csekély összegért), akármilyen mérgeskigyóval megmaratja magát. Őszintén szólva, majd megölt a kíváncsiság. de nem vehettem a telkemre, hogy emberélettel kísérletezzem.

Amíg Kambi ya Szimbában laktam, gyakran hallottam a kis település asszonynépének trillázó vészkiáltásait, ami legtöbbször azt jelentette, hogy kígyó lopódzott a kunyhójukba. A vészjelre rögtön megjelent az én szakállas fundim, s vele rendszerint a nduguja, kiparancsoltak mindenkit a kérdéses kunyhóból, s egy-kettőre élve kihozták a keretien kígyó-vendéget. A kunyhó tulajdonosának természetesen fizetnie kellett, amiért a fundi megszabadította házát a veszedelemtől.

Ami kígyót Tipu-Tip fogott, akár a vadonban, akár a kunyhókban, azt mindig bemutatta nekem. Ha én nem, vettem át a kígyót, akkor a fundi élve visszavitte a vadonba, s ott szabadon eresztette. Amint mondotta, ő nem, ölhet meg kígyót, mert azok testvérei, és ha •megölné őket, akkor az orvosságai elvesztenék a hatékonyságukat. Azt is el akarom még mondani, hogy az én fundimnak az arca, a nyaka, a melle tele volt tetoválástól eredő díszhegekkel, aminek én akkoriban, Kambi ya Szimbában nem szenteltem különösebb figyelmet. Minden néger törzsnek megvannak ugyanis a maga törzsi tetoválásai —. később azonban eszembe jutottak ezek a hegeik, majd rátérek mindjárt, hogy miért.

Afrikai útjaim során később is találkoztam ilyen kígyófundikkal. Volt egyszer egy teherhordozóm — nem valami dolgos ember —, aki a társai mulattató- sára skorpióval szúratta meg magát minden látható következmény nélkül. Akkor azt hittem, hogy ezek a fundik átöröklés, vagy régebbi marások immunizáló hatosa révén menekednek meg a kígyóméreg veszedelmeitől, s hogy a kígyómarás elleni állítólagos dava nem, egyéb a mesénél.

Egy eset azonban gondolkodóba ejtett. Spirituszba tett kígyóval bajlódtam éppen, mert a gyűjteményem darabjait időnként át kellett fecskendezni spiritusszal nehogy tönkremenjenek (azóta sakkal jobb módszerek is vannak a kígyók konzerválására), s kinyitottam egy nemrégiben spirituszba tett mérgeskígyó száját. Figyelmetlenül forgattam a preparátumot, s a kígyó méregfoga gyengén beleakadt a hüvelykujjamba. Nem kellett tőle tartanom, hogy nagyobb baj származik a dologból, hiszen a méregfognak éppen csak a hegye karcolta meg a bőrömet, de azért megijedtem egy cseppet, s megtettem az óvintézkedéseket.

(Folytatjuk.)