Pest Megyei Hirlap, 1957. július (1. évfolyam, 53-77. szám)
1957-07-07 / 58. szám
A no es az illat 1 Az illatos olajok előállítása az évszázadok folyamán sokat fejlődött. Ma már nemcsak virágokból, növényekből állítanak elő illóolajokat, de laboratóriumokban, szintetikus úton is. Az illatszerek használata azonban nemcsak abból áll, hogy kiválasztunk a drogériában egy tetszetős üveg kölnivizet és magunkra locsoljuk. Ahhoz, hogy az illat valóban kiegészítse szépségünket, nem árt tudni használatáról egyet és mást. Az illatszert mindig csak gondosan megmosott, jól ápolt testre használjuk, mert az illat nem arra való, hogy a tisztá- talanságból eredő kellemetlen szagot elnyomja, hanem arra, hogy a test ápolását tökéletesebbé tegye. Háromféleképpen illatosíthatjuk a testünket: 1. A fürdővízbe illatos fürdősót, vagy illatos ecetet csöpögtetünk. 2. Illatos hintőporral hintjük be a test hajlatait. 3. Kölnivizet dörzsölünk szét a bőrünkön. Kellemes, üdítő a Citrom-mosdóecet. Három citromnak apróra vágott héját jól záródó üvegbe tesszük és 150 gramm borecetet, 30 gramm kölnivizet és 170 gramm narancsvirágvizet öntünk rá. Jól bedugaszolva naponta egy-kétszeri felrázás mellett két hétig langyos helyen tartjuk. Ekkor kipréseljük a héját és a lecsurgó folyadékot szűrőpapiroson szűrjük ét. Egy mosdótál vízre egy evőkanálnyit veszünk belőle. A Johann Marina Farina illatához hasonló kölnivíz elkészítési módja a következő: citromolaj 1—1,5 rész, bergamott- olaj 0,5 rész, neroli-olaj 0,3 rész, levendula-olaj 0,2 rész, édes narancs-olaj 0,2. Mindezt 100—200 ccm finom borszeszbe öntjük és naponta többször összerázva egy-két hétig érleljük. Minden nőnek saját magának kéll megtalálnia az egyéniségéhez legmegfelelőbb illatot. Fiatal lányhoz sehogysem illik a nehéz, keleties illatszer és az érdekes, középkorú, spanyolos szépség rosszul teszi, ha valami édeskés virágillattal szagosít- ja magát. Általában szabály, hogy a legjobb illat is terhessé válik, ha túlsókat használnak belőle. Vannak viszont illatok, amelyek sohasem bántóak és kellemetlenek, ez például az eredeti „Kölni“-víz illata, amelyet Johann Marina Farina receptje szerint készítenek és a szerény, kedves levendula- virággal illatosított kölnivíz. Fiatal lányoknak csakis ezt az utóbbi kettőt ajánljuk. miiuiHfftfHHiifiMimiiiiimimiimtmm HETI ÉTREND Hétfő: Karfiolleves, töltött tök. Kedd: Májgombócleves, párizsi szelet kelkáposzta főzelékkel, gyümölcs. Szerda: Karalábéleves, rántott gomba paprika- és paradicsom- salátával, cseresznyés rétes. Csütörtök: Tüdővagdalékleves, vagdalt hús borsópürével* gyümölcs. Péntek: Paradicsomleves, túrósgombóc, gyümölcs. Szombat: Zeller krémleves, lecsó debreceni kolbásszal, gyümölcs* Vasárnap: Csiperkegombaleves, kacsapecsenye párolt káposztával- cseresznyés Jancsi* RECEPTEK VAKÁCIÓ A zenélő nő útja A zenélő nő útja az emberiség kultúrtörténetében érdekes fejezet. Ha megnézzük az antik képzőművészeti ábrázolásokat, az ősegyiptomi leletek például szemléltetően mutatják, hogy már akkoriban mennyire hódított a muzsika a nők között. Egy időszámításunk előtt 1400-ból való képsor egész női zenekart örökít meg, van benne hárfán, lanton, kettős fuvolán, lyrán és pszaltériumon játszó női zenész. Ez a zenekar liturgikus célokat szolgált. Bőven maradt ilyesféle kőbevésett vagy festett értesítés az ókor zenélő lányairól, asszonyairól a régi görög és római emlékeken is. Abban az időben a hivatásszerű muzsikálás, akárcsak a tánc, a rabszolgák dolga volt, de tudjuk az egykorú irodalomból, hogy az előkelő osztályok női is szívesen nyúltak a zeneszerszámokhoz. Ammianus Marcellinus (időszámításunk utáni IV. század) éppenséggel panaszkodik rá, hogy túl sok a zene Rómában, minden házból húrok zengése hallatszik ki, ahelyett, hogy a nemes filozófiát művelnék a lakosok... Nemzeti Múzeumunk egy kőszarkofágot őriz, amelynek felirata egészen megkapó módon tudósít egy 1700 évvel ezelőtt a Duna táján, Aquincumban élt római művészasszonyrób Aelia Sabina, az aquincumi légió II. Adiutrix zsoldos orgonistájának felesége pihent a kőkoporsóban, maga is kiváló orgonista, sőt a felirat tanúsága szerint még férjét és tanító- mesterét is felülmúlta. A középkor muzsikáló' nőjét lanttal kezében képzelhetjük el, az újabb korban pedig a zongora és ennek elődei: a cembalo, virginál, spinét előtt ülve. Ma egyre több nő foglalkozik hivatásszerűen a zenével. Főként a hegedű vonzza a mai kor asszonyait. Nem is egészen véletlen dolog, hiszen vonóshangszer-tudással jól el lehet helyezkedni zenekarban. Növekszik is — még pedig feltűnően — zenekarainkban a női muzsikusok száma. Sőt, ma már nagybőgősünk is van. Sokáig elképzelhetetlen volt női kézben a vonóscsalád óriása, a nagybőgő. De bebizonyosodott, hogy e hangszeren is egyenrangú félként veszik fel a versenyt a nők a férfiakkal. Bizonyos, hogy a hárfáző nő máig is a legklasszikusabb és 'Legköltőibb megjelenése a zenélő Évának: de a nagybőgős nő mégis felülmúlja, mert korunk valóságából nőtt ki, Tolsztoj: tuiiiniiiimtiiihtiiiHiiiHmiiiitiiimtiiii! A két fenévad TÖLTÖTT TÖK: Szép fiatal tököt meghámozva, hosszában két darabba vágva, sós vízben puhára főzünk, óvatosan, nehogy széjjelmenjen. Borjúpör- költet készítünk, negyed kilót kevés főtt rizzsel összekeverünk, egy tojást ütünk bele, sóval, borssal ízesítjük, s ezzel a kettévágott tököt megtöltjük. Bőven tejfelezzük (körülbelül 2-3 deci), 5 deka vaj- darabkákat szórunk reá, behintjük morzsával és sütőben pirosra sütjük. TÚRÓS GÖMBÖC! Két egész tojást egy púpozott evőkanál libazsírral jól kikévé rünk. Ezután két evőkanál darát, három evőkanál zsemlyemorzsát, egy kávéskanál lisztet és 35 deka puha, szitán áttört túrót teszünk bele. Ezt az anyagot egy óráig állni hagyjuk, azután gombócokat formálunk belőle és sós vizben nyolc percig főzzük. Tetejére pirított morzsát teszünk. RÁNTOTT GOMBÁS Nagyobb champignon gombákat megtisztítunk, ujjnyi vastagságú szeletekre vágunk, sós vízben megfőzünk és szitán lecsepegtetünk. Azután lisztben, tojásban, zsemlyemorzsában megforgatjuk és forró zsírban kisütjük. Tálaláskor reszelt parmezán sajttal meghintjük. CSERESZNYÉS JANCSI! Négy zsemlyét tejben áztatunk és kinyomunk, majd három tóján sárgáját 10 deka porcukorral habosra keverünk. Amikor habos, egy evőkanál libazsírt vagy vajat, kevés törött fahéjat adunk hozzá és ezzel együtt tovább keverjük. Végül hozzákeverjük a kinyomott zsemlyéket és a három tojás kemény habját. Az egészet jól kikent tűzálló edénybe tesszük és V» kilogramm kimagozott cseresznyét (esetleg meggyel keverjük» adunk hozzá. Körülbelül s/i óráig sütjük. A szobi iskolából is boldogan rajzottak ki pár napja a gyerekek. De azért az iskola nyáron is törődik az emberpalántákkal. Fráter hajas és felesége a tervezett visegrádi és esztergomi kirándulásról beszél. Meg arról, hogy az iskolai labdarúgó-csapat a noszlrai és zebegényi gyerekekkel mérkőzik majd, s kéthetenként a fővárosi tanács szobi Vörösmarty Mihály fiúotthonában nyaraló csoportok válogatottjával. — De a gyerekek nagy része dolgozik is a szünidőben. A ..vagyvasútnál“ meg a „nagypincénél“, ahogy itt mondják. A „nagyvasútnál'1 a töltésről irtják a gazt a gyerekeik. Idő híján nem tudtuk felkeresni őket, de a „nagypincéhez“ eljutottunk. A „nagypince“, vagyis a ZÖLD EX igazgatójával, Szabó Ferenccel váltogatjuk a szót: — Hány gyerek dolgozik a telepen? — Tíz-tizenöt. De úgy néz ki, hogy délután összekiabáljuk a falu apraja-nagyját. Hiába no: sok a munka. — Szeretnek itt dolgozni a gyerekek? — Miért ne? Könnyű a munka: málna-, meggy- meg baracktisztítás. ■— Mennyit keresnek? — Ki hogy! Ha sok egyfajta gyümölcsünk van. akkor normában dolgoznak. Van, aki 120—130 kilogramm barackot is kimagoz. Hét-nyolcszáz forintot is megkereshetnék havonta. A kis „idénymunkások“ közül a 15 6ves mosolygós Sipos Máriával beszélgetünk: — Szeretsz ide járni? Igen. i— Mennyit keresel? — Most még nem kaptam fizetést, de tavaly két hét alatt 450-et kerestem. — És aztán mire költöd a pénzt? / — Egy részét haza adom anyámnak. Apám eltűnt a háborúban ... Elhallgat. Szemekék je rebben, aztán folytatja: — A többiből meg rüházko- dom. Az iskola elvégzése után varrónő szeretnék lenni — s ■már újból mosolyog. Karkos Pálnét, a népkönyvtár vezetőjét is felkerestük. — Hetenként kétszer mesedélutánt tartunk a könyvtárban. A legszorgalmasabbak és legjobbak olvasnak fel a többieknek. Panek Béla. Mat- kovszky Anna. Bar ácsi Mária mellett a többiek is nagyon igyekeznék, hogy mesélhessenek. — A gyerekek legjobban keresett olvasmánya az „Aranykönyv“. az „Aranyláncon függő kastély“, a két ! „Mici-mackó“ íkötet és Ver- j ne ... Sajnos, ifjúsági könyvekben nagy a hiány. Különösen a fiatal lányok betű- szomját nem tudjuk i'kellően kielégíteni, de erről az elmúlt évek könyvkiadása tehet. Meglestük a Dunán horgászokat is. Pecáznaik a gyerekek. Sikerült magunkhoz csalogatni Urbán Ilikét. Beszélgettünk vele. Decemberben múlt öt éves. Édesapja tanár. Szabó Ági a barátnője és Zsolti a barátja: de ő most nincs itthon, Pesten nyaral. De jó is nektek, gyerekek. Munkátok játék, játékotok munka. A strand. az erdő, a mező. a kismadár, a bárányfelhő, a napsugár kacagja felétek: ■— vakáció! Az egérke az udvaron járkált, nézgelődött. Itt is talált valamit, ott is talált valamit, megtömte pocakocskáját és vígan sétálgatott. Egyszerre csak kimeredt szemmel nézett az udvar egyik sarkába és rémülten sietett vissza anyjához: — Anyám, két fenevadat láttam. Az egyiktől rettentően megijedtem, mert félelmetes, de a másik — úgy látom — nagyon jó és kedves. — Miféle fenevadakat láttál? — kérdezte az édesanyja. — Az egyik a baromfiudvarban járkál, most ott áll a szemétdombon. A lábai piszkos feketék, szörnyű villogó szeme van, kampós orra, azzal túrkál a földben, mindig kacag és ilyenkor egész belevörösödik. Mikor elmentem mellette, kinyitotta torkát, lábát felkapta és hangosan kiabált, úgy, hogy a félelemtől azt sem tudtam, hova bújjak. — Az a kakas — te kis buta. Ő senkinek sem árt, nem kell félned tőle. Na és a másik fenevad? — A másik ott fekszik a konyha küszöbén. A feje és a nyaka fehér, csak a lábai szürkék. Szép, selymes szőre van és rózsás nyelvecskéjével nyalogatja fehér mellét, hasát, Farkincáját néha mozgatja és igen barátságosan nézeget jobbra, balra. — Ó, te bolond — csóválta fejét egéranyó — hisz ez a kandúr, a mi legnagyobb ellenségünk. (al-vi) Pecáznak a gyerekek AZ ANYASÁG HIMNUSZA „Tíz gyermeket hozott világra, Küzdésre, búra, de vitézül, Szalmás tetejű kunyhójában Az öreg Kvmié halni készül. Ady Endre írta e megrázó sorokat az úri Magyarország kitaszítottja, a nincstelen zsel- 'lérusszony életéről. Juhász Józsefnéről nem írtak verset. Ha költő lennék, róla írnám meg az anyaság himnuszát. „Huszonegy gyermeket hozott világra“ itt ez lenne a vers első sora. Huszonegy gyermeket — huszonkét esztendő alatt.. Küzdésre, búra, de vitézül. A huszonegyből öt maradt életben. A többi halva született,- vagy csak rövid ideig élt. Volt olyan hét — az 1925—• 1926-os év Szilveszterének hete —, amikor kettőt temetett egymás után. Az öt, közül négy egészséges; kirepültek már a szülői fészekből. Egy — a huszonegyedik — nyomorék. Ezt a nyomorékot, némát, ezt szereti a legjobban. Mosdatja, eteti, tisztába rakja, naponta isten tudja hányszor. Tolókocsiban viszi magával vásárolni, hivatalos dolgait intézni. misét hallgatni, mozit nézni. Mosolyogva, mert a gyerek rendkívül érzékeny, s ha szomorúságot lát maga körül, csil- lapithatatlan sírásra fakad; panasz nélkül, mert a fiú, ha megbántják, szenvedélyesen csapkod, üt erőtlen, sovány karjaival, „Kímélet, türelem, jó táplálkozás kell a gyereknek“ — mondták az orvosok a nyomorék fiú megszületésekor. Türelem, kímélet? Ezernyi tragédia után. , Hetedik gyermekét várta, megcsúszott a jégen, elesett. Két hónap múlva megszülte halott gyermekét. Ettől kezelve többé nem volt egészséges, gyermekei nem lettek életképesek... Néhány évvel ezelőtt elvesztette jobb szemevilágát... Nemrégiben forró zsírral forrázta le mellét, karját, mert a kis nyomorék váratlan kiáltása megijesztette ... Zúgolódás nélkül viselte sorsát. És mégis: türelmes, kíméletes ma is.-., A legjobb falat, a legszebb gyümölcs, a legpuhább derékalj a 16 éves kis nyomoréké. Magasan jár a nap az égen, amikor fölébred. Este annál későbben akar elaludni. Sürgető mozdulatokkal, torz hangtöredékekkel követeli, hogy sétálni vigyék. És az anya viszi. Tíz-tizenegy óráig tologatja fia kocsiját a kihalt, poros ácsai utcákon. Dagadt, visszeres lábait a szeretet és a megszokás viszi előre. Éjfélre jár, mire ágyba kerül, s a kimerült ember zavaros álmaival küszködik hajnali négyig. NeSki négy órakor kezdődik a nap: akkor szedi a gyógynövényeket. A házi munkán, főzésen, mosáson, takarításon kívül ezzel is foglalkozik, ökörfarkkóró-virágot, kamillát, szikfüvet gyűjt, hogy Pityukénak — így hívják a kis nyomorékot — legyen édességre, mozira való. A 740 forintos nyugdíjból, amit férje kap, ezekre nem telik, hiszen négyen élnek abból: Juhász néni, a férje. Pityuba, meg a kis unoka. ZoltánkárMk hívják, iiyolc hónapos, szőke, pufók legény, a nagymama szemef énye. Zoltánka kurta kis életébe egy regényre való tragédia sűrűsödik. 1956 november elsején született, azokban a napokban, amikor az ellenforradalom szennyes áradata öntötte el az országot, s a lömieggyilkosak győzelmi tort ültek a meggyalázott mártírok holtteste felett. Azokban a napokban, amikor a szülőszobák csendjét géppuskasorozat verte fel, elnyomva az új élet fakadását kísérő egészséges gyermeksírást. Talán az izgalmak, talán más okok miatt Zoltánka koraszülött lett. A Baross-kliniká- ról át is vitték a Knézvts utcai koraszülött kórházba. Itt néhány nap múlva tüdő- és májgyulladást kapott. Az orvosok közölték az aggódó szülőkkel: nincs remény arra, hogy a gyermek életben marad. -. ■. . Zoltánka megmenekült. Szülei azonban ezt már nem tudták; kiszöktek az országból. Elhagyva otthonukat, súlyos beteg gyermeküket, Ausztriába mentek, a többi sok tízezer megtévesztett emberrel együtt. Juhász néni január végén tudta meg, hogy fia és menye decemberben disszidált. Ekkor is egy idegentől. Újabb hónap telt el, amíg kiderült, hogy gyermeküket itt hagyták. Zoltánka akkor már a harmadik kórházba került. Innen vitte el nagyanyja. Most itt játszik az ölében, s csillogó kék szemével lesi a nagymama kezében levő szirtes borítékokat. Puha, párnás kezecskéivel a levelek után kapkod, mintha érezné, hogy róluk írnak azokban. Róla, akit a szülei megbocsáthatatlan felelőtlenséggel itt hagytak, s most keserves vágyakozással látni szeretnének. Idézzünk az egyik levélből. így ír Zoltánba apukája: „Kedves anyám, apám és testvéreiml Nagyon vártam ezt a levelet, amit most kaptam kézhez. Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni, hogy nincs semmi bajom, csak fásult vagyok. Reménytelenül várni, várni, hogy majd jön a fiam; mindennap várom, ■majd csak megérkezik. Már elmehettünk volna Kanadába, Ausztráliába, vagy az USA- ba, de csak akkor megyünk, ha a fiam itt lesz...“ „De csak akkor megyünk, ha a fiam itt lesz.“ És ha nem lesz? Már pedig nem lesz! A nyolchónapos Zoltánka bajosan mehet ki Lichlensteinbe egyedül! Nagyanyja kapna ugyan kivándorló vízumot, hogy kivigye, de többé nem jöhetne vissza. így pedig nem megy. Volna itt egy kézenfekvő megoldás, de Zoltánka szülei erre nem gondoltak: a hazatérés. Ellenkezőleg, ók Kanadába, vagy az USA-ba kívánkoznak.., Juhász néni keze a levelekkel babrál. Halk, könnybe fúló hangon beszél. Menyéről, Marikáról, akinek édesapja, ismert építészmérnök, 1948-ban gépírónőjével kiszökött az országból. Feleségét és öt gyermekét itt hagyta. Az öt gyermek közül kettőt örökbe, hármat men- helybe adott anyjuk, mert részeges szeretője nem tűrte az „idegen kölyköket“, Marika azóta vágyódik az apja után. Most levélben megtalálták egymást. Hozzá akar menni az Egyesült Államokba. Csakhogy választania kell; vagy az apja, aki őt hagyta itt lelkiismeretlenül, vagy a kisfia, akit ő hagyott itt egyhónapos korában, betegen. Vagy hajóra száll a New York-i partok felé, vagy vonatra ül és hazajön.., A szúette, öreg komódból fehér nylonzsák kerül elő. Benne finom gyapjúruhák:■ tipegők, játszók, világoskék kocsikabát, divatos kis- sapka. Marika küldte a kisfiának. Zoltánka ezekben csúszkál a gerendás mennyezetű, szegényesen bútorozott szoba padlóján. Marika azt hiszi, hogy a finom ruhácskák pótolják az anyai szeretetet?! Azt hiszi, hogy a díszes nylonabrosszal megfizette anyósa jóságát, sze- retetét, azt a gondolkodást, amivel az ő kisfiáit körülveszi?! Soha sem láttam ezt a Marikát. Csupán fényképről ismerem szőke haját, nevető kék szemét. Éppen olyan, mint Zoltánkáé. De én nem szeretem ezt a Marikát. Sem mint em. bért, sem mint anyát nem tudom megérteni. Éppen ezért a könnyektől elmázolódott levelek őszinteségében is kételkedem. Egyedül rajta múlik, hogy megláthassa végre hűtlenül elhagyott kisfiát. Zoltánkát, aki a nagymama ölében bámuló szemekkel nézi az ismeretlen anyuka fényképét, s rózsaszín szájacs- kájóval puszit ad a furcsa, fényes papírnak. És a nagymama? Védi a menyét, mentegeti a fiát. Egyik kezében a kis unokával, másikkal a kis nyomorék tolókocsiját fogva, egyszerre beszél könnyes-mosolygós szemmel féltett kincseihez.. Ha költő lennék, róla írnám meg ttz anyaság himnuszát. Nyíri Éva
