Pest Megyei Hirlap, 1957. július (1. évfolyam, 53-77. szám)

1957-07-05 / 56. szám

A hosszú életért TÖBB SEGÍTSÉGET! Az eddigi kutatások alap­ján megállapították, hogy az ember jóval tovább élhet, mint amennyit általában a legtöbb ember él. Az emberek vagy része ma idő előtt öreg­szik meg. A második világhá­ború után megalakult az em­beri élet meghosszabbításával foglalkozó tudósok nemzetközi társulata. Három nemzetközi kongresszust tartottak, aime- lyefícen olyan kérdéseket vi­tattak meg, mint az öreg­kori anyagcsere, a karral járó változások a szív- és vér- edényrendszerben, az idős em­berek helyes táplálkozása, ész­szerű munkabeosztása, az öregséget követő betegségek gyógyítása stb. Sók tudós az öregkori je­lenségek kifejlődését a nemi mirigyek funkciójának csök­kenésével hozta összefüggésbe. Az átültetéssel folytatott kí­sérletek azonban csak rövid ideig tartó eredményeket hoz­tak, ideiglenes javulás után újra beállt az aggkori gyenge­ség. Pavlov laboratóriumában Petrova professzor az agyké­regre gyakorolt befolyással kiküszöbölte az aggkori gyen­geség bizonyos tüneteit. Brajnesz professzor a Szov­jetunió Orvostudományi Aka­démiáján altatási kísérletekbe kezdett s ennek eredménye- ként több aggkori végelgyen­gülésben szenvedő állatot si­került „megfiatalítania“. Már Pavlov megállapította, milyen nagy szerepet játszik az álom, s rájött, hogy az álom meg­védi az agysejteket a kimerü­léstől és előmozdítja a szer­vezetben a regenerálódási fo­lyamatokat. Pavlov nézeteit az utóbbi éveikben több bio­kémiai kutatás igazolta. Pal- Iqgyin akadémikus például bebizonyította. hogy alvás idején a test egész sor bioló­giailag fontos szervében foko­zódik a regenerálódást folya­mat. Az ember egészsége és élet­kora szempontjából nagy je­lentőségű az egyéni higiénia, valamint a speciális megelő­zés. A táplálkozás jelentő­ségével már tisztában va­gyunk, de az alvás jelentősé­gét még mindig nem éi tékel­jük kellőképpen. Pedig a kí­sérletek bebizonyították, hogy az állat 13 napon keresztül is elviseli az éhezést, de alvás nélkül már 10 nap után el­pusztul. Az álom'kúrán kívül az idő előtti elöregedés tüneteinek megszüntetését célzó egyik eredményes módszer a novo- kainnal való kezelés, amit Parhom román akadémikus javasolt. Az aggkori gyengeség pa- thológiájában fontos szerepet játszik a szklerózis és az el- hájasodás, és ezeket a kérdé- j seket fokozottan kell tanul- mányozni, kideríteni azok kór- j tanát és gyógyítását. Az elért eredmények ellené­re még igen távoli ezeknek a kérdéséknek az alapos és vég­leges megoldása. Az eddigi eredmények is hosszú évekig tartó kísérletezések alapján születtek s a továbbhaladás ezen a területen még több időt igényel. Egy-egy kísérleti fázis eltart nyolc-tíz eszten­deig, jt így érthető, ha az ed­digi eredmények csak egészen kezdetiek. Magyar népi művészegyüttes 'a romániai Sztálinvárosban Néhány nappal ezelőtt több mint 200 sztálinvárosi magyar dolgozó gyűlt össze a tartomá­nyi tanács dísztermében, hogy a párt javaslatára megalakít­sa a magyar népi művész- együttest. Az alakuló ülésen ott voltak az őszhajú dalárdis- ták, a fiatal énekesek, tánco­sok, a Temelia Cementgyár hírneves színjátszógárdája, amely a legutóbbi országos versenyen a Boci, boci tarka című operett előadásával az első díjat nyerte. A magyar művészegyüttesbe j eddig több mint 300-an kérték felvételüket. Az énekkarral, tánccsoporfctal, zenekarral, színjátszócsoporttal és népmű­vészeti csoporttal rendelkező művészegyüttes a tervek sze­rint Kodály Zoltán Háry Já­nosával mutatkozik be. 1933 után, de különösen 1956-ban régi operettek, slágerek J és kétes értékű irodalmi munkák árasztották el az országot. Az álkultúra értelmetlen Nep-korszakának nevezhetnénk az j elmúlt éveket. Az ellenforradalom után ez a választék új, de í jelentéktelen „művekkel“ bővült. Megyénkben nyolc hónappal az ellenforradalom leverése í után alig-alig indult meg a szocialista kultúra feléledése. A ) napokban ellátogattunk a megye jó néhány községébe és két j városába, hogy megismerjük földművesszövetkezeteink kul­turális munkáját. A kép siralmas, de megállapíthatjuk: a fe­lelősség elsősorban nem a földművesszövetkezetekre és a he­lyi szervekre hárul. A lelkes színjátszók, táncosok és éne­kesek a kielégítő felső irányítást nélkülözve a „legkönnyeb­ben legyőzhető ellenállás felé“ tendálnak. így kerül sor unos- untalan a Csárdáskirálynő, a Szív küldi szívnek... és egyéb kétes értékű előadásokra. A földművesszövetkezet az ország legnagyobb gazdasági tömegszervezete. Miért nincs egységes kulturális irányítása? Miért nem ír ki pályázatot zenére, vers­re, elbeszélésre és színdarabra Egy vérbeli szövetkezeti drá­ma hatóereje sokkal nagyobb, mint a kulturális tevékeny­ségre buzdító propagandaszólamoké. Mennyi tehetség és érték megy veszendőbe, mert a kul­túrát összekeverik a látványossággal és a látványosságot az ürességgel, tartalmatlansággal. Sokat segítene a helyzeten, ha földművesszövetkezeteink és az egyéb gazdasági tömegszervezetek közös erőfeszítéssel egy irodalmi és kulturális folyóiratot adnának ki. Az úgyneve­zett „öntevékeny“ művészeti csoportok, az üzemi és mezőgaz­dasági színjátszók és muzsikusok sokat nyernének, ha saját lapjuk megismertetné velük a magasrendű szocialista kultúra < egyes kérdéseit. Ha például a ceglédiek szívósságát, segítűkészségét, Bene István földművesszövetkezeti ügyvezető és munkatársai kul- túraszeretetét „fölülről“ is támogatnák, akkor színjátszóik és szimfonikus zenekaruk a távoli tanyavilág, a Csemő, Hantháza és Cifrakert körüli puszták népe még az úgynevezett könnyű műfajokban is magasrangú, a szocialista embert kialakítani szándékozó művekkel ismerkedhetne meg... Nagykőrös, Abony, Farmos, Tápiószentmárton lelkes földművesszövetke­zeti műkedvelői hasonlóan csaknem kizárólag a maguk ere­jére támaszkodnak. Változtatni kell ezen az áldatlan állapo­ton! Gazdátlan műkedvelőink tevékenysége csak egységes irá­nyítással és sokkal több segítséggel válhat a szocialista kul­túra hatélcony erejévé. Távol áll tőlünk az egységes irányítás adminisztratív értelmezése^ A lélektelen szempontok és a sű­rűn váltakozó bürokratikus utasítások liturgiáját sem kíván­juk föltámasztani. Mindössze a társadalom cselekvő művészi tevékenységét az „össztevékenységet“ szeretnénk helyes me­derbe terelni. Nagyliőrösön Laza Béla, a földművesszövetkezet kitűnő népművelési felelőse három kabaré-darab és az Ipafai lakoda­lom bemutatására készül. Ö és munkatársai szabadidejük jó részét föláldozzák. Ha ennyi energiát szentelnének Csehov, Anatole France, Shaw egy-egy kis színműve bemutatására, ők is, a közönség is jobban járna. Az ellenforradalom leverése óta jelentős politikai és gazdasági eredményeket értünk el. Kulturális életünkben azonban stagnálás és polgári visszaha­tás mutatkozik. Éppen ezért cselekednünk kell, Gimes Imre 1 Tersénszky és ä „ Visionílátásrn drága“ Ha Tersánszky nevét hal­lom, önkéntelenül is elismét- lem magamban, persze „a Je­nő bácsi“. Igen ... Fél évszá­zad íróinak barátja, patrónu- sa. A 16 éves József Attila meglátogatta és a hitelben ho­zott túró és kenyér majszolása közben szeretetteljes, meleg szavakat kapott útravalóul... — Igyekezz fiam .. -. Tehet­séges vagy ... Érdemes ... A fiatal novellistákkal így beszélt: A jó prózaírónak ta­pasztalatokra van szüksége. Aztán arra is gondoljanak, hogy érdemes-e erre a kocká­ra feltenni életüket. Csak a dilettáns hisz fenntartás nél­kül tehetségében. Az igazi író tépéládik... Mert ügye, a leg­nagyobb mű is befejezetlen? Igaz? Néhány mondatában benne van egész élete. Szereti az éle­tet, szereti az embereket, a munkát. Sokoldalú, minden iránt ér­deklődő művész. Citeraegyüt- tese kuli úrmissziót teljesít. A zengő húrokon egyformán sír, nevet a hindu földműves, az indonéziai halász, a szerel­mes hawai lány, a francia matróz öröme, bánata. Művé­szetében egy óceán ringatja, ölén India, Óceánia. Malájföld, Európa fiait, lányait. Ez az dmberszeretet jel­lemzi újra megjelent köny­vét, a „Viszontlátásra, drá- gá“-t. Egyedülálló, nagy­szerű mű. Tersánszky Jó­zsi Jenő háborús regénye, ta­lán az első igazi háborús re­gény, ahol a történelmi esemé­nyek előterébe helyezik az embert. Titkos mottója mint­ha ez volna: Igaz, háború van, de embersors is van. ember nélkül nem pattoghat a gép­fegyver. Tersánszky élményei a kí­nosságig pontos sorrendben követik egymást, úgy, hogy nem dgyszer képesek volnánk regényét riportok gyűjtemé­nyének hinni. Pedig nem azok. író van mögöttük, iró van bennük, a minden szavában író Tersánszky Józsi Jenő. A „Viszontlátásradrága" témája szintén az íróra vall. Egy elszegényedett lengyel úrilány ott reked Galíciában, s a háború elején megesik veid az, aminek mindenképpen, így vagy úgy, be kellett volna kö­vetkeznie. Tersánszkyt csak hősnője érdekli. Az ő alakja ponto­sabb, jobban megvilágított, mint a többi szereplőé. Igaz, hogy „csak“ egy nőnek sze­repét, rendeltetését kell kimu­tatnia. Számára csak a nő éle­tében bekövetkezett esemé­nyek döntőek. Egy élet a fon­tos. Egy scrrs, egy logikus, vagy logikátlan vég. S hogy a há­ború, sőt Háború mégis elfér a rdgényben? Ez a virtus! Első megjelenése idején egy kicsit útmutatás volt ez a könyvecske a háborúban szen­vedőknek. Nem a teljes, mo­numentális műalkotás, amely­nek hatalmas lélegzetű freskó­ján fellelhető minden szín, hangulat, de a tudatos író al­kotása, aki örök emberségével hirdeti: A háború pokol. Szörnyűség. De az ember, az Ember, ha hisz, ha bízik mindenen átve- rekszi magát. Viczián Erzsébet Film készül Dundics szerb szabadsághősről Szovjet és jugoszláv film­szakemberek között nemrég megállapodás jött létre arról, hogy közös szovjet—jugoszláv filmmel méltó emléket állíta­nak Oleko Dundicsnak, az ok­tóberi forradalmat követő pol­gárháború legendáshírű szerb vörösparancsnokának, akit K. J. Vorosilov 1922-ben egyik írásában ,-kedves, gyermek- szívű oroszlánnak nevezett”. A film megrajzolja a szerb forradalmár alakját és meg­eleveníti a nagy, történelmi jelentőségű eseményeket, az első lovashadsereg hőstetteit, Mamontov és Kurov fehér­gárdista csapatainak szétzúzá­sát. A filmet a moszkvai Gor­kij és a jugoszláv Avalafilm Stúdió készíti. AZ IGAZSÁG OLDALÁN Az apró, várakozó szobát három lépéssel végig lehet mérni. A le-felsétáló férfi ta­lán már századszor teszi meg ezt a három lépést. Az asz­talon a hamutartó dugig van, hacsak odapillant is, enyhe hányingert érez. A rengeteg elszívott cigaretta nemcsak a gyomrát émelyítette, fel, de a fejét is megfájdította. A párnázott ajtó mögött már együtt ül a fegyelmi bi­zottság, s nemsokára behív­ják őt is. Mi lesz a sorsa? Hisznek neki? Vagy csak statisztálhat saját ügyénél? Néma szereplő lesz? Ilyen ügyekben sok rossz tapasz­talatot szerzett. Igazságát keresvén nem egyszer falba ütközött. De mégsem hagyta abba! Amikor meghallotta, hogy ellenforradalmi tevékenység miatt fegyelmi indul ellene, azt hitte nem jól hall, vagy elvesztette a józan eszét. Ö és az ellenforradalmi tevé­kenység? De hiszen ez tébo- lyító? ö ellene emelnek, tá- kolnak vádat, ő ellene, aki még akkor is verekedett, nem engedett egy tapodtat sem, amikor mások, a felet­tesei is behódoltak az „új uraknak“? S most mégis ő? Nem. Nem. Ez lehetetlen. De nem lehetetlen — ágas­kodik benne a realitás ör­döge — hiszen itt vagy, most mész a fegyelmi bizottság elé, ahol... Jucilta, a hivatal vezető­jének, Kincsnek szőke, kar­csú titkárnője suhan el előt­te. Félig nyitva marad az ajtó, s izgatott szóváltás hal­latszik ki a szobából. Egy pillanat múlva megjelenik az ajtóban Jucika, s mögöt­te Kelemen, a fegyelmi bi­zottság elnöke, meg a bizott­ság tagjai. — Valami gyűlés lesz Sö­rös elvtárs — mondja Kele­men —, jöjjön maga is, majd csak utána tárgyaljuk a fe­gyelmi ügyét. Sörös Kelemenék nyomába szegődik, s a, lépcsőkön bak­tatva azon morfondizál, va­jon miféle gyűlés lesz? Hej, ennek is most kellett jönni. Legalább már túllettem vol­na ezen a boszorkányperen... A kultúrtermet már dugig megtöltötték a többiek, úgy látszik, Jucika hozzájuk ju­tott el utoljára. A színpadra sebtiben felrakott asztal mel­lett Kincs, Mánkus, a párttit­kár, meg Simon elvtárs, a vá­rosi pártbizottság titkára ül­dögél. Nem szólnak egymás­hoz, figyelik a teremben szo- rongákat. Amikor Kelemenék előrefuraikszanak s Kincs ezt észreveszi, odahajol Simon­hoz, s valamit a fülébe súg. Simon bólint, s feláll. A teremben elhalkul a zaj, s kérdő, várakozó tekintetek sugarai szegeződnelie a szín­padra. — Elvtársak — kezdi mély­zengésű hangján Simon —, gyűlést hívtunk össze. Bizo­nyára nem tudják miért. Megmondom. Azért, mert in­tézetünk pártszervezete kért bennünket erre. A pártszer­vezet vezetőségének vélemé­nye szerint valamiféle bo­szorkány-üldözés kezdődik itt. Az ellenforradalmi na­pokban helytálló kommunis­tákat rágalmazzák, s valósá­gos hajszát indítanak elle­nük. A pártszervezet — ne­kem így mondták el —, hiá­ba verekszik, nem tudják Kincs elvtársait meggyőzni igazukról, s úgy tudom, hogy éppen ma tárgyalták volna Sörös elvtárs ügyét. Hát ezért vagyunk itt... s én azt ké­rem, hagy nagyon őszintén mondják el, lényegében mi is a helyzet ...Mi nem vagyunk senki oldalán. Sem Sörös elvtársén, sem Kincs elvtár­sén, senkién. Mi az igazság oldalán vagyunk — egy pil­lanatig még vár, s utána visz- szaül az asztal mellé. A teremben csend van. Olyan csend, hogy szinte hal­lani lehet a szívek dobbaná­sait. Gondolatok, szavak, töre­dékmondatok cikáznak az agyban, az idegeikben. Csa­ták dúlnak, jellemek emel­kednék és buknak el ezek­ben a pillanatokban. Sörös a sarokba behúzódva figyel. Idegei, mint megfeszített hu­zalok, ránganak. s toüka ki­szikkad, forróság lepi el a testét. Nekem kellene megkezde­ni, de azt mondhatnak, hogy személyeskedek, nem, kezdje más. De hiszen igazam van, miért várjak? Csatáznak ben- sejében a gondolatok, vár. A teremben még mindig feszült a csend. S ekkor hir­telen felugrik Hüllemé, a titkárság gépírónője. — Hát én elkezdem. Mindegy, hogy mi lesz a vé­gé. Egyszer már ki kell te­ríteni ezt a szennyest — mondja, nyel egyet, s az izgalomtól elcsukló hangon folytatja tovább. — Én a titkárságon voltam azokban az időkben, s én azt tudom mondani, hogy ugyanazok kiabálnak most Sörös kollégára. Már­kus elvtársra, meg a többiek­re, akik akkor a „forrada­lom“ mellett kiabáltak a legjobban. Hogy jön ez ösz- sze, kérdezem én? Kincs elv­társ szobájában tanyáztak akkor is, meg most is ott pusmognak. Hát csak eny- nyit akartam — s ezzel leül. A teremben kitör a vihar. Kiabálnak, többen felugrói­nak a székekről, s a bábeli hangzavarban elvesz Már­kus csitító szava. Két-három percbe is beletelik, míg újra csend lesz. Sörös szinte maga sem tud­ja hogyan, a színpadra ke­rül. egy pillanatig farkassze­met néz a lent ülőkkel, majd nagyon halkan elkezdi: — Most lett volna a fe­gyelmim, nem tudom miért. Illetve tudom, s éppen ezért nem értem. Állítólag én el­lenforradalmár voltam. Is­mernek valamennyien, tud­ják, hogyan zavartak el Ved­resék. Tudják azt is, hogy en­nek. ellenére bejártam az in­tézetbe. Osztályvezető va­gyok, s az összes sztrájkhatá­rozat ellenére, melyeket Ved­resék Kincs Ferenc bele­egyezésével hoztak, az én osztályomon mégis dolgoztak as emberek. Én kimondom, mert ez az igazság: Kincs Ferenc, mert én nem neve­zem elvtársnak, októberben összefogott Vedresék forra­dalmi bizottságával, össze­fogott, hogy az új uraknál is magmaradjon a kocsija, a két titkárnője, s mindene, ami csak a főnökséggel jár. Most meg összefog velük azért, hogy elüldözze azokat az em­bereket, akik szóvá merik tenni az októberben elköve­tett dolgait. Ez az igazság. Nem magamért beszélek, mert találok helyet másutt is. Az igazságért beszélek még akkor is, ha ezt nem is hinnék el nekem. Mondani akar még vala­mit, de hirtelen mozdulattal lelép a színpadról. A terein rendje teljesen felborul. — Úgy van . -.. úgy van ..; igaza van neki... Márkus szava elvesz a kiabálásban, lehetetlen ren­det tartani. Kincs halott- sápadtan ül az asztalnál és idegességében apróra tépkedi jegyzettömbje lapjait. Hir­telen mozdulattal feláll. Jó leét perce áll már, míg vég­re a kiabálás elcsitul. — Ez rágalom, nem, tu­dom honnét veszi a merész­séget Sörös elvtárs, az ilyes­mik állítására. Én csak azért voltam hajlandó Vedresékkel szóbaállni októberben, mert őrizni alcartam az őrizhetőt az intézetben, és meg akar­tam akadályozni a túlkapá­sokat ..: — Igen? — süvít fel a te­remből. — Akkor miért írta alá tízesével a kommunis­táknak szóló felmondóleve­leket? — Miért kardoskodott ma­ga is a sztrájk mellett? — kiabálják a terem másik ré­széből. Verejtékgyöngyök ütnek ki Kincs homlokán. Inge a ned­vességtől testére tapad, s szinte szemmel láthatólag görnyed össze, Simon áll fel. Felemeli a kezét. Csend lesz. — Elvtársak, — mondja nyugodt hangon — az össze­vissza kiabálásnak nem sok értelme van. így nem jutunk semmire. Mindenki elmond­hatja a véleményét, de sort jóban. Az emberek kissé lecsilla­pulnak. Tíz-tizenöt kéz ágas­kodik a levegőbe és ömlenek, ömlenek gátat, gátlásokat zúzva a szavak, a vádak, s szinte láthatóvá válnak a vádló szavak sivító ostorcsa- pásai a levegőben. Kincs je­gyezni akar, de remegő ujjai közül harmadszorra is kihull a ceruza. Simon papírja fölé hajol, s ceruzája egyenletet sen siklik végig a lapokon. Forró a levegő és forróak az indulatok. Vulkán tör fel. A félsz, a főnöktisztelet az alá­zatos hallgatás gátjai sza­kadnak át s mint magasra- húzott zsilipeken zuhog át a folyó vize, úgy áradnak a leplet lerántó, igazságot osz­tó szavak. Maroknyi sápadt arcú rso- port, Vedressel a közepén szorong a terem sarkában. Torz grimaszok ránganak arcaikon, s bensejükben hiába acsarkodik a patkány­düh, az igazság orkánjával szembeszegülniük nem lehet. Kincs feláll és kimegy. Nem bírta tovább. Benn a teremben szavak csatáznak, becsület és álnok­ság vívják harcukat. S a gyűlés végén a mérleg ser­penyője elbillen, s mutatója az igazság oldalán áll..-. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents