Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-19 / 16. szám

2

Ctrl a o

„ Tudom, hogy furcsán hungiik..."

j AZ MSZMP POLITIKAI I ELŐADÁSSOROZATÁNAK ! KÖVETKEZŐ ELŐADÁSA: !

A SZOBÁBAN a szó szoros értelmében átforrósodott a levegő, mire az átigazolásoknál Pataki Mihály élvtárs nevéhez értek. A kopaszfejű Goda arca és tar koponyája vörösen fénylett, úgyhogy Olga néni, akit már a múlt héten Mátraházán amúgyis megpirított a nap, kénytelen volt egy résnyire kinyitni az ajtót.

Igaz, most már úgy látszott, hogy sima ügy következik. Rábai elvtárs, a titkár, elmondta röviden, hogy amint azt tudják, Pataki két hónapig kórházban volt (autószerencsétlenség érte), ‘„üvegka- lickában“ élt eddig, ezért került sor csak most az átigazolására. Dehát különben is.;;

Alig fejezte be, Fótiné keze máris felemelkedett, de mikor intett neki, hogy szóljon, mosolyogva lekapta.

•— Azt hittem, máris szavazunk,

Ezen mindnyájan nevettek, de négyen vagy öten csak jelentkeztek szólásra. Köztük volt Pataki keze is, Rábai azonban úgy tett, mintha nem látná, gondolván: Te csak hallgass, beszélnek majd helyetted itt elegen.

Goda volt az első;

— Pataki elvtárstól — kezdte — valóban felesleges kérdezni, hogy miért csak most jelentkezett. Ismeremén is, bárcsak most lettem párttag, de egynéhányszor meghívtak a taggyűlésekre mint pártonkívülit és akkor hallottam felszólalni. Bátran és tárgyilagosan beszélt. Feltétlenül ajánlom. 1 Longné volt a második. Ezeket mondta:

— Mindig tetszettek a felszólalásai, bár kissé élesnek tartottam akkor. De október 23-án eszembe jutott, hogy mégis neki volt igaza. Melegen ajánlom.

Még egy asszony következett — Földiné. Ő mindenkinél régebben ismerte, mert már egy másik vállalatnál is együtt dolgoztak.

— Igen jó elvtáns;;: képzett ;:: becsületes ... fogadjuk el — ezeket mondta.

a TITKÁR ELVTÄRS,

A látszott, már szavaztatni akaii, de még körülnézett:

— No, ki van még?

Akkor emelte fel a kezét, az újra csak jelentkező Patakit megelőzve, Komócsin, ő azonban nem mosolygott. Felhúzta a szemöldökét és kicsit felemelkedve kinyújtotta a nyakát, hogy lásson mindenkit, amikor felteszi a kérdést.

— Nem értem, miért van ez a diadalmenet — mondta éles, számonkérö hangon, mire egyszeriben egészen csönd lett és zavar jelent meg a feléje forduló arcokon. — Én Patakinak nemcsak elvtársa, hanem barátja is vagyok. Pataki nehéz eset. Nagyon vívódott, amikor én először a párttagságról beszéltem vele és vívódik ma is. Jó lenne, ha fit is meghallgatnánk.

Patakira nézett erre mindenki, de akkorra már keze immár harmadszorra, fent volt a levegőben. Amikor Rábai intett neki, először két kézre fogva, mint valami idegen tárgyat, kiegyenesítette törött lábát, azután megrántotta elöl zakója két oldalát és köhintett. Valóban jól ismerte mindenki, tudták róla. hogy negyvenhatban vagy negyvenhétben diplomáciai megbízatással Nyugaton járt (akkoriban, hazatérte után, volt is egy kis bizalmatlanság iránta). Modora a szerénység és szókimondás érdekes keveréke volt mindig, ami sokakat elgondolkodtatott, de általában mindenkinek tetszett.

V

ALÓBAN nem sima dologról van szó — kezdte. — Igaz, hogy kórházban voltam, de nem azért nem jelentkeztem eddig. Elvégre írhattam volna, vagy üzenhettem, telefonálhattam volna. De nem a pártot illetően volt nálam a baj, bár meggyőződésem sok tekintetben más volt mint az MDP-é. A pártonkí- vüli életet, az embereket illetően — ott volt a rettenetes meghasonlás bennem. S ma sem vagyok túl ezen a nehé» ponton.

Előrehajolt, keze felrebbent, hangja kétségbeesetté vált.

t— Nem értettem és még ma sem értem az embereket. Elég volt egy pár sihéder, egy pár gazember, hogy teljesen kiszolgáltassák a csőcseléknek mindazt, amit mí tíz éven ál csináltunk! Akkor elhatároztam, hogy nem fogok belépni a pártba többé. Hisz nincs értelme bármit is tenni az emberekért. Csúnya dolog a politika! Bűnösnek tartottam a régi vezetőket, javíthatatlanoknak az embereket és nem láttam tisztán a szovjet hadsereg beavatkozását sem .;;

— .;. Azután jött a baleset s az „üvegkalitkában“ volt időm gondolkodni. Figyeltem, hogyan alakulnak a politikai események. S akkor mondta ki valaki a beszédében, már

nem tudom ki, hogy vagy szocializmus vagy fasizmus. Világos, hogy én nem akarok a fasizmus oldalára állni, minden okom megvan rá, hogy ezt a rendszert szeressem. De vívódásom során arra döbbentem, hogy bár az eszmét nem tagadom meg, így egyedül célt tévesztek. S döntöttem. De még mindig nem nyugodtam meg. Tudom, nagyon furcsán hangzanak ezek a szavak. És ha most nem szavaznak rám, akkor is megmondom mindezt. Majd a helyes politika fog változtatni ezen és túljutok a nehéz ponton..:

T DÁIG MONDTA. Aztán

1 elhallgatott. Rábai körülnézett a csendben, hogy kér-e szót valaki. De nem jelentkezett senki sem. Arcán egy pillanatig bizonytalanság ült, hogy szóljon-e valamit. Végül csak ennyit mondott:

— Ki szavaz Pataki elvtárs mellett?

Tizennyolcán emelték fel a kezüket.

Ennyi volt a taglétszám.

X. Kiss Klementin

A magyar mezőgazdaság fejlődésének útja

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága politikai előadássorozatának következő előadására május i 20-án, hétfőn délután 5 órakor j kerül sor a Néphadsereg Központi Tiszti Házában (V., Váci utca 38.). Ez alkalommal Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága intéző bizottságának tagja tart előadást. „A magyar mezőgazdaság fejlődésének útja” címmel.

Sxaksxervexeti

gyermeküdültetés

A kereskedelmi és pénzügyi dolgozók gyermekei közül az idén sokszorosan több vehet részt szakszervezeti üdültetésben, mint a múltban. Eddig kétszáz általános iskolást fittek háromhetes gyógyüdüi- tetésre s az iskolai szünetben 1200-at nyaraltatnak, ősszel folytatják az egészségi szempontból rászoruló gyermekek gyógyüdül tevését,

1 Pest megye

| északi részén,

| messze a vasúttól, 1 a vadregényes | börzsönyi hegyek | lábánál, a kanyar- 1 gó Ipoly mellett | fekszik Vámosmi- ! kóla, e 2500 lelket | számláló kisköz- | ség. Sokan talán | még nem is hal- ! lottaik létezéséről, l de mi mégis raji gyünk, élünk, | amit e pár soros I Írás is bizonyít.

1 Kevesen tudják 1 például, hogy Vá- 1 mosmikola milyen | sok almát és édes- 1 szilvát szállít .a | városi dolgozók- I nak. Sőt, almán- 1 kért a külföld is | szívesen fizet, | mert szép és izle- | tes. Több száz va- I gon alma kerül | tőlünk évente | Csehszlovákia és | Lengyelország 1 piacaira. Bátran | elmondhatjuk,

| hogy községünk | apraját-nagyját | áthatja a munka- i kedv, az élniakarás, mert falunk emlékezik, milyen élete volt a múltban, amikor itt a nagybirtok határa nagybirtokot ért. Szorgalmasan dolgoznak egyéni gazdáink és termelőszövetkezeti tagjaink. Nagyon büszkék vagyunk a helybeli Vörös Csillag Termelőszövetkezetre, amelynek az Ipoly partján jól jövedelmező kertészete van.

Írunk néhány sort gyermekeinkről is. Ha gyermekekről beszélünk, a futballozásra is gondolunk. Fut- ballozás! Melyik gyermek szeme nem ragyog fel e bűvös szóra? Hiszen önmagát mind a legjobb kapusnak, hátvédnek. avagy éppen csatárnak képzeli. S bizony, ha mi kiöregszünk a sportolásból. ők állnak

majd a helyünkre. | Iskoláink sport- | életében a tava- § lyihoz képest nagy | a fejlődés. Ta- | valy az éwégi já- \ rási bajnoki mér- \ kőzésen alaposan \ leszerepeltünk. A | vereség jó „bünte- § tés“ volt. Az idén | annál jobbak az \ eredményeink. Mi | érmék az oka? A jj rendszeres edzés, | a jól összeszokott f csapat és a jó kol- \ lektív szellem. § ösztönzőleg ha- | tott a gyerekekre | az a jó sportfel- | szerelés, amelyet § a csapat az elmúlt \ évben kapott búr- § gonyabogár gyű)- | téséért.

Az idén is bene- | veztünk a járási 1 bajnoki verse- | nyekre. Eddig még | biztatók az ered- | menye ink: hé- |

rom mérkőzésből l három győzelmet | szereztünk.

Varga István |

postamester. |

Vámosmikola =

1957. MÁJUS 19, VASÁRNAP

Legeltessünk

Minden jó gazda tudja, hogy a legelő biztosítja az állatok legtermészetszerűbb és legolcsóbb tartását. Ennek ellenére gazdáink és gazdaságaink általában nem fordítanak kellő gondot a legelők okszerű használatára. Ismert dolog az is, hogy a legelők gazdaságos kihasználásának alapja a szakaszos legeltetés. A szakaszos legeltetéssel minden befektetés nélkül a legelők hozamát 25—30 százalékkal lehet növelni.

Kérdés, hogyan jelöljük ki a gyakorlatban a szakaszhatárokat. Legjobb a természetes határokhoz és a terepviszonyokhoz alkalmazkodva úgy kijelölni, hogy az állatok legelő- (zöldtakarmány-) szükségletét egy-egy szakasz 1—2 héten át kielégítse.

A szakaszhatárokat jól látható tárgyakkal jelöljük meg. Legjobb hármas, vagy ötös kötésben fasorokat ültetni, de ha erről eddig nem gondoskodtunk volna, jól látható, erős cölöpök leverésével Is elkülöníthetjük a szakasz- határokat.

A szakaszok számát a legelő minőségének és a legelőre járó állatok számának fisza koszosán!

gyelembevételével úgy állapítsuk meg, hogy a legelő jószág mindig friss és bőséges táplálékhoz jusson. Általában nem szabad túl nagy szakaszokat kijelölni, mert akkor a fű hamar elvénül és vészit táplálóértékéből. Ha elegendő legelő áll rendelkezésre, akkor az egyes állatfajok részére jelöljünk ki külön legelőt és azokat is osszuk szakaszokra.

A legeltetést mindig a szakasz szélén és olyan széles pasztákban kezdjük el, amennyit egy jól összetartott csorda 1 nap alatt lelegel. így haladjunk napról napra a szakasz másik vége felé.

A szakszerű szakaszos legeltetés gyakorlati végrehajtása érdekében a legeltetési bizottságok, vagy a gazdaságok vezetői előre oktassák ki a pásztorokat feladataikra és a helyszínen ellenőrizzék munkájukat. E nélkül a várt eredmény elmarad és munkánk is kárbavész. A legeltetési munkák megszervezésében példaként említhetjük a tahitótfalui legeltetési bizottság vezetőit, akik mindent megtettek a szakszerű és gaz- j daságos legeltetés érdekében;

Milyen helyiségben lehet selyem hernyót tenyészteni?

Selyemhernyót csak tiszta és fertőtlenített helyiségben lehet eredményesen tenyészteni. A helyiség kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy az száraz, világos, fűthető és jól szellőztethető legyen. Kísérleti tenyésztések azt bizonyították. hogy a világos t«*- nyésztő-helyiségekben a hernyók jobban ettek, szebben fejlődtek, mint a sötét, levegőtlen helyiségben. Óvjuk

azonban a fejlődő állatokat a közvetlen napsugártól és tartós huzattól is.

Szükségképpen a hernyókat száraz padláson is elhelyezhetjük. A harmadik vedlés előtt azonban lehetőleg ne rakjuk fel hernyóinkat a padlásra, mert fiatal korukban igen érzékenyek a hőmérséklet ingadozásaira, márpedig padláson egyenletes hőmérsékletet biztosítani alig lehet;

Egyszerűsítették a mezőőri járulék kivetését

A pénzügyminiszter és a földművelésügyi miniszter legújabb együttes utasítása egyszerűsíti a mezőőri járulék kivetését és kezelését. A járulék pénzbeni részét ezentúl nem a járási pénzügyi osztály, hanem a községi tanács adóügyi csoportja (előadója) veti ki annál a községnél, ahol a fizetésre kötelezett termelők általános jövedelemadójukat is fizetik.

A mezőőri díj közlését a jövedelemadóval együtt, azonos adóíven eszközük május 30-ig.

(1)

KI FARU

Este hat óra felé jár az idő. Az augusztusi nap leszállni készül a Ki- lima-Ndzsáró előhegyei mögé. 4iá- hanyatló izzó korongja vörös sugár- kévéket lövell szét a felhőtlen égen. A sugarak kigyújtják a Kibó* glecs- cserének szűz havát: vörös tűzben lángol ferm a csillogó jégvilág.

Múlnak a mennyei színjáték percei, már csmk egy pirosló fényű félkorong látszik a lebukó napistenből. Csendesen, lassan az is alámerül, s a helyén halványuló bíborfény festi meg az eget. Aztán kialszik a gleccsertűz, eloszlik az égaljának bíborló foltja, s a „póri“-ra. Kelet-Af- rika vadonságára, azonnal alkonyat nélkül ráborul az egyenlítői éjszaka.

Egy időszaikos folyómeder tüskebozóttal, elefántfű foltokkal tarka parti erdejében, annak is a legsűrűbb részében, a kígyózó, kanyargó liánóriásak lombjainak alagútjában mozdulatlanul fekszik egy öreg ri- nocerosztehén. Kétéves kamaszborja ott nyugtalankodik mellette, s nem érti, miért nem indulnak már esti legelésző útjukra? Hiszen nagy csir* A Kilima-Ndzsárónak. s egyben Afrikának a legmagasabb hegycsúcsa, 6010 m magas,

regessel már szárnyas barátaik, a buphagák — a kullancs-madarak — is elrepültek róluk, amelyek napközben folyton kísérik őket, s szorgosan szedegetik a hátukról a kellemetlen rovarokat. A denevérek is itt keringenek már körülöttük, csodás biztonsággal röpködve, csapong- va a sűrűség ága-bogai közt; a lappantyú is régen dalba fogott, egy éhes foltoshiéna meg éppen most kezdi üvöltözni valahol, nem is nagyon messze, utálatos u-uui-ját...

Tűnődik a rinóborjú erősen, mért késlekednek hát annyit? Máskor még le se megy a nap. s ők már a vizesgödömél vannak, onnan indulnak békés legelészésre ... Figyelmeztetni akarja a rinómamát az idő előrehaladott állására, de az öreg rinótehén olyan mérges fújással döf egyet felé. hogy még az ő nehéz koponyája is felfogja: úgy látszik, jobb lesz a mamát most békében hagyni. Akikor unalmában és éhségében a közeli cserjéket kezdi csipkedni, de bizony ez nem sokat ér. Napközben ugyanis legelésztek a közelben itt-ott, akkor még a rinó- mama is leharapott egy-egy gallyat, így aztán a fekvőhelyük körül alig maradt kívánatos ennivaló.

— Nincsen itt semmi változatosság — gondolja a kis rinó elszomorodva, miközben lecsípi egy vékonyka cserje ágahegyét.

Ahogy az ágak után kapadozvk, az éhség arrább-arrább hajtja. Igaz, hogy nyugtalansága, anyjához való ragaszkodása kezdetben lépten-nyo- mon megállítja, visszafordítja. Figyel, neszei arrafelé, ahol az anyja fekszik, de aztán megint csak ballag tovább, s legelészik magányosan. Lépeget, legelészik, mígnem elérkezik a parti erdő sűrűjének a szélére, onnan a mimózabozótokkal, kardszerű szanszeveriákkal tarkított er- nyőakácia-erdő felé veszi az útját. Itt aztán dúskálhat kedvére a le- gelnitvalóban! Legelébb is a szan- szeveriáknak lát neki, leharap egy csomó fiatal szárat, azt csámcsogva mind összerágja, a szívós rostokat pedig nagy csomókban kiköpi. Később a szomjúság kezdi bántani. A vizesgödör messze van. a folyó még messzebb, s oda különben sem menne. Még az anyja se jár oda szívesen, pedig — az elefántokat nem számítva — a mama semmitől se fél. De a folyót csak hagyjuk! Nagyon goromba nép lakik ott, az orrszarvúak népének régi ellensége: a vízilovak. Persze, a póri kemény talaján könnyen elbámtának dk azzal az otromba, nagy fogú, veszettül ordítozó népséggel. Hanem a papirusz mocsár — ahol az anyjának volt már párbaja egy vízilóval, és ahol az ilyen, párviadalok általában megesnek — nagyon kedvezőtlen terep az orrszarvúak számára.

Lám, az öreg rinómama derekát még most is óriási forradások ékte- lenítik a goromba vízilóval történt csatározás emlékeként. Rinómama, és vele kötelességszerűen a kamasz- fia, azóta is dühbegurulnak, valahányszor meghallják a vízilovak ordítozó bőgősét, vagy ha a szagukat hozza feléjük a szél. Az orrszarvú tehén ilyenkor fújva, prüszkölve száguldozik körbe, aztán magasan feltartott farokkal megtorpan, és tájékozódni próbál ellenfele hollétéről. Persze, hiába! A víziló a biztonságos habokból ordítozik kifelé, c nem sokat törődik azzal, hogy harsogását milyen fájdalmas gúnyolódásnak érzi a szerfölött izgulékony orrszarvú.

Az ifjú rinó tehát szomjas, és nem a folyó, hanem a vizesgödör felé veszi szépen az útját. Ahogy ballag, lépten-nyomen megüti orrát a legelésző, vízhez húzó vadnak a szaga. Nem törődik velük, ezek neki nem árthatnak. Az önérzetének, persze, annál jobban esik. hogy közeledtére például az antilopok rögtön széj- jelugranak. ö már valaki! Ha nem is olyan hatalmas és vakmerő, mint az anyja, és nem olyan óriás, mint az apja volt. de azért paláki. Az apjára különben már alig emlékszik. Csak homályosan, nagyon homályosan, és akkor is inkább csak arra az eseményre, amely után a vén rinó- bika örökre elmaradt mellőlük ..,

Valahol a vadtaposta ösvényen egy elrongyolt szandál hever, déltájban hagyta el a lábáról egij méz után járó vandorobó vadász. A könnyű esti szél most ennek a szandálnak a szagát lebbenti a rinóborjú orrához,

Mintha villám csapná meg az ifjú orrszarvút! összerezzen, farkát magasra csapva szimatol, fejét forgatva neszei, fülel, s kémlelni próbál a vaksi szemével. Az igyekezet, persze. hiábavaló. Nem fedezheti fel, mert nincs jelen az elefántnál is rosszabb ellenség, akit meg kell ugyan vetni, de akitől félni kell: a kellemetlen szagú, kétlábú nép — az ember.

A szimat ébresztette düh lassan- lassan átváltozik félelemmé. Az ifjú rinó hirtelen megperdül, és elvágtat a veszedelmes szag körzetéből. Irama csak jó idő múltával csillapodik. végül mégis lépésbe lassul, s most már más irányból indul a vizesgödör felé.

A kellemetlen szagról eszébe jut a rinóborjúnak. élete során hogy találkozott először ezzel a rossz-szagú, kétlábú néppel? Akkoriban történt, amikor néki még ujjnyira is alig nőtt meg a szarva. Egy borús, esős délután legelésző útra indult a rinó- család. Akkor még ott ballagott velük a kis rinógyerek mogorva apja is, a vén rinóbika. Amint legelésztek csendesen, gondtalanul, a keringő szellő egyszerre hatalmas szagot csapott feléjük — emberszagot közelből!

Egy rögtönzött tábor rejtőzött ugyanis nem messze. Marharablásra induló mászaiak heverésztek ott, vállalkozásukra készülődve. Erre a táborra bukkant rá véletlenül a ri- nócsalád. A rinókat gyorsan és pontosan tájékoztatta az orrúik, hol rejtőzik a gyűlöletes ellenség. Felvágódtak a farkak, le a hatalmas tülökkel fegyverzett fejek — a parányi rinó mindenben követte a nagyok példáját — s a két öreg fújtatva. prüszkölve rontott rá a kétlá- búakra.

(Folytatjuk.)

Híradás Vámosinikoláról