Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-18 / 15. szám
^^JCírfaO wst mAnm w, szombat PÁRIZSI EGYETEMISTÁK szerdai tüntetésének 40 diák- sebesültje volt, a rendőrök közül 12-en megsebesültek. A Francia Diákok Országos Szövetsége tiltakozott a rendőrség brutalitása ellen; HÉTSZAZ SZOVJET turista indult az odesszai kikötőből európai körútra. A Grúzia gőzhajó Bulgáriába, Törökországba, Görögországba, Olaszországba, Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába és Finnországba szállítja a turistákat, akik között munkások, mérnökök, orvosok, pedagógusok, művészek egyaránt vannak. MEDÁNBA, Észak-Szumát- ra legnagyobb városába érkezett Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke. Vorosilov Sukarno indonéz elnök társaságában látogatta meg Szumátrát, HAZAUTAZOTT Moszkvából a lengyel újságíró-küldöttség. Janiurek, a Trybuna Ro- botnicza szerkesztője, az elutazás előtt elmondta a TASZSZ tudósítójának: fő kívánságunk, hogy fejlesszük együttműködésünket a szovjet újságírókkal. ÖSSZEHÍVTÁK az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsának ülésszakát. Az ülésszak ideje: május 28-a, helye Moszkva.; A JÖVÖ HÉTEN Indiába és Délkelet-Ázsiába utazik No- buszuké Kisi japán miniszter- elnök. Ezt követően Amerikába utazik, hogy megbeszélje az Egyesült Államok és Japán kapcsolatainak rendezését. SZAUD KIRÁLY Jordániába látogat, elfogadva Husszein király meghívását. A látogatás időpontját Husszein állapítja meg; „EGYSZÍNŰ", azaz csak kereszténydemokratákból álló kormány megalakítására törekszik Adone Zoli, a kijelölt olasz miniszterelnök. Kijelentette, hogy csak saját pártjának vezetőivel tárgyal a kormány megalakításáról. NAGY SIKERREL szerepelt Belgrádban a Magyar Rádió tánczenekara, Zsoldos Imre vezetésével. Ez volt a zenekar első jugoszláviai hangversenye. A JUGOSZLÁV munkástanácsok első országos kongresz- szusát június 25—27 között tartják Belgrádban. A kongresszuson 1764 delegátus vesz részt, A HIDROGÉNBOMBA robbantás hatókörébe igyekszik John Steele angol pacifista, aki így akar tiltakozni a brit kísérletek ellen. Steele útja során pénteken Hongkongba érkezett; NEGYVENÉVES fennállását ünnepli a Svéd Kommunista Párt. A stockholmi ünnepi gyűlésen Knut Teli, a párt titkára mondott beszédet. i-24 Ó«U VILAGPOUTIKAEAH A NAP ESEMÉNYE L egújabb hírek szerint a francia parlamenti körökben bizonytalannak tartják a Guy Mailét kormány helyzetét. Beavatott körök szerint lehetségesnek tartják, hogy a „lemondási komédiából“ végül valódi bukás lehetséges. Különösen Mendes-France kíván általános támadást indítani a kormány ellen. A Radikális Párt parla- ‘ menti frakciója csütörtökön délután három órán át foglalkozott a belpolitikai helyzettel. A képviselők többsége ellenezte az új adójavaslatokat. A nemzetgyűlés folyosóin az a vélemény alakult ki, hogy az adóvita közben, még a szavazás előtt utasítja a kormányban helyet foglaló tagjait, hogy mondjanak le. A Guy Mollet ál-lemondási „komédia“ Washingtonban meglepetést keltett, Párizsban azonban nem tett semmi hatást. Senkit sem hagyott kétségben a manőver és semmi sem mutat arra, hogy Guy Mollet „jól játszott“. A független képviselők is elhatározták, hogy szembe- szátlnak a kormány pénzügyi terveivel. Még nem lehet pontosan megítélni a francia parlamenti eseményeket, de könnyen lehetséges, hogy Guy Molletnek nem sikerül keresztül hajszolnia az új adópolitikát, s lehetséges, hogy Guy Mollet bicskája beletörik a próbálkozásba. Egy bizonyos, a francia kormány helyzete épp olyan bizonytalan, mint két nappal ezelőtt volt.' Finnországban készülnek Buíganyin és Hruscsov fogadására Finnországban igen nagy az érdeklődés Buíganyin és Hruscsov küszöbön álló látogatása iránt. Az ország különböző vidékeiről munkások, parasztok, társadalmi szervezetek leveleket küldtek a helCsütörtökön ért véget a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának háromnapos ülésszaka. sinki szovjet követséghez, amelyekben meghívják a szovjet államférfiakat, hogy Finnországban való tartózkodásuk alatt látogassanak el az üzemekbe, építkezésekre és a falvakba. A központi bizottság megvitatta és jóváhagyta Marcel Selwinnek a párt tömegmunkájáról és a kommunistáknak a tömegszervezetekben végzendő munkájáról szóló referátumát. A határozat szerint a kommunistáknak szükséges, hogy a tömegszervezetekben megsokszorozzák erőfeszítéseiket és így létrejöjjön a nép túlnyomó többsége által kívánt politikai változás. Az angol—egyiptomi diplomáciai kapcsolatok újbóli felvételéről ? Egyes londoni körök szerint Nasszer elnök azt szeretné, ha a pénzügyi és kereskedelmi kérdésekről Rómá- | ban tartandó közeli angol— j egyiptomi tárgyalások egy- ! úttal a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét eredmé- I nyeznék. Ezzel a kérdéssel í foglalkoznak a Közép-Kelet ügyeiben jártas egyes körökben azzal a gesztussal kapcsolatban, amelyet Bustani, libanoni üzletember, az egyiptomi elnök személyes jóbarátja tett Londonban. Mint hírlik, Bustani szerdán Orms- by-Gore államminiszterrel tanácskozott a külügyminisztériumban. Angol részről csak annak megjegyzésére szorítkoznak, hogy Bustani „személyes véleményét fejtette ki a közép-keleti ügyek különböző szempontjairól“. De nem hajlandók megerősíteni, hogy tett-e kezdeményezéseket az angol—egyiptomi kapcsolatok vonalán. Az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért Világszerte egyre nagyobb mértékben bontakozik ki az atom- és hidrogénfegyverek eltiltására irányuló tömegmozgalom, A Lengyel Tudományos Akadémia nukleáris kutatóintézetének legkiválóbb átorriiiziklí- sai a PAP munkatársának nyilatkoztak, amelyben kifejezésre juttatták aggodalmukat az atom- és hidrogénbombák kísérleti robbantása miatt. A továbbiakban rámutattak arra, hogy a kísérletek továbbfolytatása bizonyára káros hatással lesz a jelenlegi nemzedékre és még károsabb befolyással lehet a jövő nemzedékre is. Feltétlenül parancsolónak tekintjük a kísérleti atom- és hidrogénbomba-robbantá- sok beszüntetését — hangoztatják a lengyel atomfizikusok nyilatkozatukban, • Angliában is terjed az a mozgalom, melynek célja a hidrogénbomba kísérletek betiltásának elérése. Az Angol Országos Nőszövetség közleménye hangsúlyozza, hogy a hidrogénbomba-robbantás híre „feltétlenül borzalommal és méltatlankodással töltötte el a nők többségét, minden országban. Nem lehetünk büszkék arra, hogy Anglia megmutatta a világnak, ő is nukleáris hatalom. • A tokiói angol 'nagykövetség előtt pénteken különböző japán csoportok tagjai tüntettek az angol hidrogénbomba-kísér- letek ellett'AÁ‘tüntetésben a diákszervezetek jártak elől, 11 egyetemi hallgató sátrat vert a követséggel szemben a parkban és 48 órás éhségsztrájkkal tiltakozik a kísérletek ellen, • Legújabb értesülés szerint a japán kormány pénteken ismételten tiltakozott a Csendesóceán térségében szerdán végrehajtott hidrogénbomba-robbantás ellen. A tiltakozó jegyzéket Japán londoni nagykövete pénteken nyújtotta át az angol külügyminisztériumban. Leg frissebb szuezi hírek Az AFP jelentése szerint annak ellenére, hogy Selwin Lloyd, az alsóházban bejelentette, hogy a brit kormány támogatja Franciaországot a Biztonsági Tanácshoz való fel- folyamodásban, a londoni illetékes körökben csütörtökön kétkedőén nyilatkoztak az ilyen eljárás eredményességéről. Mindamellett a brit kormánynak az az állásfoglalása, hogy támogatja Franciaországot eljárásában. • Az NRP képviselőcsoportja csütörtökön tartott ülésén úgy határozott, hogy felhívja a kormányt: a legrövidebb időn belül terjesszen a nemzetgyűles elé nyilatkozatot a szuezi ügy legújabb fejleményeiről. Országszerte tiltakoznak a dolgozók az atom- és hidrogénfegyverek gyártása ellen A dolgozók tíz- és százezrei követelik a kísérleti atomrobbantások megszüntetését, a nukleáris fegyverek gyártásának betiltását. Hatvanban, a Mátravidéki Erőműnél is gyűlést tartottak a munkások, hogy kifejezzék tiltakozásukat. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei intéző bizottsága Nyíregyházán megyei kommunista pedagőgus-aktívaértekezletet tartott. Erről a tanácskozásról táviratot küldtek az Országos Béketanácshoz, amelyben az .emberiség nevében szólaltak fel a hidrogénfegyverek betiltásáért. Raktárról szállítunk hordóemeló gépeket Megrendeléseket felvesz a PEST MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT Budapest, XIII. Forgács u. 9a, LAPZÁRTAKOR JELENTIK Hruscsov beszélgetése jugoszláv újságírókkal Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára fogadta a Szovjetunióban tartózkodó jugoszláv új- ságíróküldöttságet, valamint a jugoszláv sajtó és rádió moszkvai tudósítóinak küldöttségét. A több mint háromórás barátságos és őszinte beszélgetés során a jugoszláv újságírók választ kaptak az őket érdeklő kérdésekre és elmondták, milyen tapasztalatokat szereztek a Szovjetunióban tett kőrútjukon. A jugoszláv újságírók köszönetét mondtak Hruscsov- nak a meghívásért és a beható eszmecseréért. (MTI) Pestmegyei Villany- és Épületszerelő Vállalat, BUDAPEST, XI., BOCSKAI UTCA 14. TELEFON: 268—980. Elvállalunk közUIetektől rövid határidőre is villany- és vizvezeiékszerelési munkákat. HŐSÖK TE *11: I LSE Csütörtök délután eltemették az ellenforradalom csepeli áldozatait: Ka'amár Józsefet, Bordás Andrást és Kuppert Bélát a Kerepesi-temetőben IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható Időjárás szombaton estig: változó felhőzet, többfelé, főleg nyugaton záporeső, zivatar, mérsékelt keleti-délkeleti légáramlás. A hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: a Dunántúlon 20—23, keleten 23—26 fok között. Közlemény a vándorméhészek tájékoztatására A gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet méhtenyésztési osztálya 1957. május 16-án kiadott tájékoztatása szerint az akác virágzásnak indult: Baja, Jánoshalma, Borota, Tompa, Kelebia, Szeged, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Orgovány, Izsák, Császártöltés, Kecel. Érsekhalom, Kerekegyháza, Kunbaracs, Jászkaraj enő és Mezőtúr vidékén. A Budapesttől délre fekvő más Duna—Tisza közi akácosokban a virágzás néhány nap múlva várható. Somogy megye nagyobb kiterjedésű akácosaiban helyenként érzékeny károkat okozott a fagv. ezért feltétlenül szükséges a vándorlás előtti'helyszínt szemle. Egyébként ezen a vidéken általában csak öt-hét nap múlva kezdődik az akácvirágzás. A IVagyvasáíríeleprőI jelentik A Nagyvásártelepre pénteken reggel 45 vagon áru érkezett, többek között zöldborsó öt, tolás öt, új karalábé öt: saláta és retek hat és vegyes darabáru 18 vagon. Tehergépkocsival 48 fuvar primőr és vágott baromfi, halóval 76 kosár paraj, sóska és zöldhagyma érkezett Megjött Mohács vidékéről az első zöld egres szállítmány. Az újdonságot 8-10 forintért árusították kilónként. A Pécs vidéki cukorborsót az állami boltokban 13—14 forintért, a kelebiat cseresznyét 20— 22 forintért adták kilónként. A salátát 60 fillérért, az új karalábéból az első osztályú hat, a másod- osztályút négy forintért árusították csomónként. A paraj árát a Kö- ZÉRT-boltokban egy forint 80 fillérre szállították le kilónként. — Üj üzletek nyílnak Aszódon. Még ebben a hónapban egy élelmiszer-, rövidáru- és húsbolt áll a vásárlók rendelkezésére. A korszerűsített textilüzletben péntek reggel kezdték meg az árusítást. — Gazdag programmal készül az aszódi szülői munka- közösség, a nőtanács, a földművesszövetkezet és a Népbolt Vállalat május 26, a nemzetközi gyermeknap megünneplésére. Délelőtt díjtalan filmelőadással, délután bőséges uzsonnával lepik meg a község összes gyermekeit 3— 14 éves korig — Pénteken a Földművelésügyi Minisztérium épületében tanácskozásra jöttek össze a megyei tanácsok mezőgazda- sági osztályának vezetői és a gépállomások megyei igazgatói, hogy megtárgyalják a termelőszövetkezetek és gépállomások kapcsolatának megerősítését célzó intézkedéseket. A tanácskozást Keresztes Mihály földművelésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg, majd Szőke Mátyás földművelésügyi miniszterhelyettes tartott beszámolót. — Három héten belül befejeződik az aszódi Ady Endre utca kikövezése. A munka 80 ezer forintba kerül. FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA május 22-ig Ceglédi Szabadság: 19-én Jelentéktelen emberek. 20-22-ig Párizs és tavasz. Dunakeszi Vörös Csillag: 22-ig Don Juan. Gödöllő 19-ig: Ha a világon mindenki ilyen volna, 20-22-ig. Tavasz a jégen. Nagykőrös 20-ig: San Salvatore, 21—22-ig Papa, mama, ő meg én. Szentendre 20-ig: Bakaruhában, 21—22-ig Gábor diák. Váci Kultúr 19-ig: Othello, 20-22- ig Gábor diák. Rendelet a borforgalmi adó egyes tételeinek módosításáról A Magyar Közlöny a pénzügyminiszter rendeletét közli a borforgalmi adó egyes tételeinek módosításáról. A rendelet értelmében a földművesszövetkezetek, a halászati termelőszövetkezetek és az állami vendéglátóipari vállalatok a termelőktől közvetlenül ki mérési célokra felvásárolt borok után az élelmezésügyi miniszter idevonatkozó rendeletében meghatározott áresoportokba tartozó borfajták szerint az I/A és I/B árcsoportba tartozó oltványborok után literenként 7 forint, valamennyi egyéb árcsoportba tartozó, legfeljebb 11.5 malligand fokos bor után literenként 4.50 forint, a 11.5 malligand foknál magasabb alkohol- tartalmú borok után literenként 5.50 forint borforgalmi adót kötelesek fizetni. A földművesszövetkezetek a korábbi három forintos adótétel alkalmazásával felvásárolt borkészletek után a korábbi és az új adótételek közötti különbözetet kötelesek megfizetni. A kismértékben árusítással foglalkozó állami vendéglátóipari vállalatok a termelőktől közvetlenül megvásárolt bor után árkiegyenlítési forgalmi adót nem fizetnek. Egy-két érdekes fejezetcím a regényből Az emberevök között, hiedelmek, jóslások, s egyéb | | furcsaságok ... Milyen az afrikai konyha? Varázslók és kígyódoktorok, kígyók és kígyókalan- | | dók... Barátság és anyai szeretet az állatoknál..« Az őserdő hangja és Sári rákap a vidrára.., S derűs | I vadásztörténetek, vadásznapok... | Ha minderről tudni akar, megismerni egy magyar f | vadász afrikai kalandjait, akkor olvassa el a Pest megyei I | Hírlap vasárnap induló regénysorozatát. A nagy sikerű 1 | regény szerzője Kittenberger Kálmán, aki megyénk egyik \ | községében, Nagymaroson írja élményekkel teli vissza- ? 1 emlékezéseit az olvasók számára. Holnap kezdjük el i | közölni folytatásokban. Befejezte tanácskozását a francia Kommunista Párt Központi Bizottsága