Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-15 / 12. szám

„Függő-napon" a sakkozóknál Hétfő általában pihenőnap a sportolóknál. Eleikor pihenik ki „fáradalmaikat“ a ver­senyzők, ekkor beszélik meg vasárnapi élményeiket a szurkolók. Nem ez a helyzet a megyei eigyélni sakkbajnok- sápban. A sakkozók hétfőn sem pihennek. Ekkor bonyo­lítják le a füiggő játszmáikat a megyei tanács épületiében. Hétfői látogatásunk alkal­mával négy pár ült az asztal­nál. Egyik asztalnál a Hö- römpö (Mámor)—Bannerth (Budakalász) és a Szíván (Pi­lisi Bányász)—Langmár (Ma­nor) találkozó folyt. A másik asztalnál a monori Szente ba­rátságos mérkőzést vívott a budákalászi Hauptmannatl. Szente hivatalos „függő“ pár­ja, a gödöllői Szénási nem ér­kezett meg időben, s addig Szente beszállt egy barátsá­gos partiba. A Rendek (Di- ósd)—Halmos (Szentendre) játszma nem szerepelt a hi­vatalos műsoron; ők az ötö­dik fordulóból előrehozott mérkőzést játszották le. A hétfői ’mezőny legfiata­labb tagjának a monori Langmár bizonyult; mindösz- sze 18 éves. De a többi monori sakkozó sem sokkal idősebb nála. Ez arra mutat, hogy Mamaron a fiatalok komolyan érdéklődnek a sakkozás iránt. A sakkversenyeken szoká­sos „zaj“ uralkodott a helyi­ségben: a sakkórák ketyegése és néhány suttogva elhang­zott szó. Ez az a sportág, ahol nemcsak a játékosoknak, de még a nézőknek sem szabad zajongani. Dohányozni szabad A sakkozás abban is külön­bözik a többi sporttól, hogy itt megengedett a dohányzás, de csak a versenyzők számá­ra. A nézőknek tilos a ciga- rettázás, nehogy a nagy füst zavarja a játékosdkat. Hétfőn a sakkozók legtöbbje élt is ö szabályadta lehetőséggel, hi­szen így könnyebben megy a gondolkodás. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig törte a fejét égy-egy lépésen, s amikor odébbtette a kicsi bábát, a szabályoknak megfelelően le­nyomta a saikkóra billentyű­jét, s beírta a lépést papírjá­ra. Mindkettő kötelező. A sakkóra ilyenkor már az el­lenfél idejét méri, mindig an­nak számlálja a perceket, aki gondolkodik, aki lépésre kö­vetkezik. Leghamarabb a barátságos mérkőzés fejeződött be, Szen­te győzelmével. Azután még egy darabig várt a monori fiú, hogy talán megérkezik hiva­talos ellenfele, a gödöllői Szé­nási. Fél hétig, a várakozási idő leteltéig azonban nem fu­tott be, s így a mérkőzést já- ' tők nélkül nyerte Szente. Kettős időzavar Nem sóikkal ezután ért vé­get a Langmár—Szíván játsz­ma is. Szíván igen nehéz, bo­nyolult helyzettel rajtolt. En­nek ellenére ő nyert. Ellen- tele ugyanis időzavarba ke­rült, s emiatt szenvedte el a vereséget. Elfelejtkezett ar­ról, hogy a függő játszmában 40 lépés után óránként van időellenőrzés, ekkor egy óra alatt 20 lépés megtétele köte­lező. Ö azonban csak nyolcat tépett, s ez k,evésnek bizo­nyult. Ha nem feledkezett volna el a szabályról, akkor könnyen más lehetett volna az eredmény, mert erősen döntetlen jellegű volt az ál­lás. Hasonló körülmények kö­zött ért véget a Bannerth— Hörömpő találkozó is. Ban­nerth nehezen értékesíthető gyalogeiőnnyel kezdett. Ké­sőbb ő is időzavarba került, nem tudta megtenni egy óra [ alatt az előírt 20 lépést, te- | hát vereséget szenvedett. A jó példa ragadós. A Ren- i deifó—Halmos játszma sem tartott sokáig. Halmos sakk- sekket kapott, s a győzelmet a legutóbbi bajnok, a diósdi versenyző szerezte meg. • Érdekesség: kevés a döntetlen •— Szerencsés napunk volt •— mondotta Hősek László, a megyei sakk-alszövetség ve­zetője. — Négy óra a mérkő­zések hivatailos ideje, ma azonban még (kőt óra hosszait sem tartották a küzdelmek. SZERDA KOSSUTH-RÄDIO: 4.30—7.59: Zenés műsor. — Köz­ben: 4.35: Hírek. — 5.00: Falurá­dió. — 6.00: Orvosi tanácsok. — 6.45: „Hirdetőoszlop'’. — 7.00: Hí­rek. — 7.45: Naptár. — 8.10: Nép­szerű operarészletek. — 9.00: Rá­dióegyetem. Technika és élet. XIV. A repülés. — 9.30: Népdal­csokor. — 10.00: Hírek. Lapszemle. — 10.10: Kis kacsa a rengetegben. A Gyermekrádió műsora. — 10.30: l Hangszerszólók. — 11.00: Könnyű­zene Tallinból. — 11.30; Magyar szerzők kórusművei. — 12.00: Hí­rek. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok __— 13.10: L ehár Ferenc, Kálmán Imre és Huszka Jenő operettjeiből. — 14.00: Oláh Kálmán és zenekara játszik. — 14.45: Orosz nyelvlecke általá­nos iskolásoknak. — 15.05: A nyári divatról. — 15.30: Válasz a hallga­tóknak. — 15.45: Fischer: Az Al­poktól délre — szvit. — 16.00: Hí­rek. — 16.10: Szív küldi... -t 17.00: Az „eltüntetett’^ osztályel­lenség. — 17.15: Mosonyi Mihály emlékezete. — 18.00: Hírek: — 18.10: 50 este — 50 népdal. — 18.20: Könnyűzene. — 18.45: Köz- gazdasági rovat. — 19.00: Mozart: A-dur klarinétötös. K. 581. — 19.30: Tánczenei — 19.52: Jóéjszakát, még szó. Ez a verseny a tava­lyi ellenforradalmi esemé­nyek miatt- maradt el, s most pótolják a múlt évi bajnoksá­got. A viadalon nagyrészt a főváros közelében lakó sak­kozók vesznek részt, mert csak ők tudnák rendszeresen megjelenni. Érdekesség, hogy az eddigi mérkőzéseiken igen kevés döntetlen akadt. * Legutóbbi eredmények. III. for­duló: Szíván (Pilisi Bányász)— Naschltz (Pilisi Bányász) 0:1, Langmár (Monor)—Peiler (P. Bá­nyász) o:l, Szente (Monor)—Hal­mos (Szentendre) 1:0, Rendek (Diósd)—Szénási (Gödöllő) 1:0, Ja- nisch (D. Vasas)—Hauptmann (Bu­dakalász) 1:0. IV. forduló: Szénási—Janisch */i:Vjí Hörömpő—Rendek 1:0, Hal­mos—Bannerth 0:1, Peller—Szente 0:1. Az I. fordulóból: Langmár—Hö­römpő VjíVs. A Középeurópai Kupa Bizottság kedden délelőtt ülést tartott a Népstadion különtermében, ame­lyen a csehszlovák, osztrák, ju­goszláv és magyar küldöttek vet­tek részt. Az olaszok lemondták az értekezleten való részvételt és levélben közölték, hogy sem az idén, sem jövőre nem kívánnak részt venni a küzdelmekben. A jugoszláv küldött felszólalásá­ban azt javasolta, hogy a küzde­lemben az országos bajnokok és a tavalyi kupagyőztes csapat vegyen részt, Vogel, a csehszlovák kül­dött viszont amellett foglalt ál­lást, hogy az országos bajnoksá­gok első és második helyezettjei játsszanak a KK-ban. Llegl osztrák küldött bejelentése keltette a leg­kellemesebb meglepetést: az oszt­rák hatóságok hozzájárultak ah­hoz, hogy az osztrák csapatok is részt vegyenek a küzdelmekben. Vogel javaslatának elfogadása gyerekek! — 20.00: Esti krónika. — 20.25: „Osztálylétszám 27.” Zenés apróhirdetés. — 22.00: Hírek. Utá­na: Néhány perc külpolitika. — 22.20: Hanglemez. — 22.25: A Ma­gyar Rádió Szimfonikus Zenekara játszik, vezényel Polgár Tibor. — 23.40: Könnyű melódiák. — 24.00: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 0.30: Hírek, PETÖFI-RADIÖ! 6.00—8.00: Reggeli zene. — Köz­ben: 6.35: Torna. — 7.40: Falu­rádió. — 14.00: Hírek. — 14.20: Be­cenevek a sportvilágban. Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 14.40: Zene­kari hangverseny. — 15.45: Vidéki stúdió jelentkezik. — 16.00; A Mantonani-zenekar játszik. — 16.20: Operahangverseny. — 16.50: A tüdőszűrő-vizsgálatok legújabb eredményei: — 17.00: Ajándék­hangverseny. — 18.10: Sztaroka- domszkij gyermekdalaiból. — 18.20: Rádióegyetem. Zenetörténeti soro­zat. Mozart versenyművei. — 19.00: Hírek. — 19.05: 1000 sző franciául. — 19.15: Fúvószene. — 19.45: Sport- híradó. — 20.00: „Halhatatlan sze­relmesek”. Csongor és Tünde. — 21.00: Hírek. — 21.05: Lakatos Sándor zenekara játszik. — 21.50: Iszakovszkij, Jeszényin és Scsipa- csov versel. — 22.00: Tánczene. tgnuiHMiiiiiiMiiiiiniiiiiiiiifiiiimmHmimiiiiiiiiiHiiiiiimtt | NŐK 1 I A LABDARÚGÓ-PÁLYÁN \ I Furcsa hírt röpítettek vi- § 1 lúggá a külföldi hírügynök- | | ségek: A Nyugatnémet Női 1 | Labdarúgó Szövetség ősz-§ | szeállította a válogatottat 1 1 is. A nyugatnémet labda- | | rúgónők június 8-án esti 1 | mérkőzés keretében talál-1 | kozndk Észak-Hollandia női | | válogatottjával, július 14-én | 1 pedig az osztrák női váló- | | gatott ellen állnak ki. | A sportvilág „megfeszi-1 1 tett várakozással“ tekint a | 1 női labdarúgók szereplése \ 1 elé. Az erről szóló hírek | | azonban egyről nem beszél- | | nek: kik fogják vezetni a | | nők mérkőzéseit. Férfi vagy | | női játékvezetők? Ezeket § | valószínűleg ki kell majd f | jelölni. Mert önkéntes je- | I lentkező aligha akad..; | után megejtették a KK sorsolását, amely a következő: Az első fordulót június 30-án bo­nyolítják le a következő párosítás szerint: jugoszláv I.—csehszlovák I. (osztrák játékvezető), magyar I. —osztrák II. (jugoszláv játékveze­tő), osztrák I.—magyar II. (cseh­szlovák játékvezető), csehszlovák II. —jugoszláv II. (magyar játékve­zető). A visszavágó mérkőzésekre július 7-én kerül sor, amennyiben harmadik mérkőzést is kell ját­szani, ezt július 10-én bonyolítják le. A második forduló első mér­kőzései július 14-én lesznek, a visszavágókat július 21-én rende­zik meg. A döntő mérkőzést jú­lius. 28-án játsszák le, ennek visz- szavágója augusztus 4-én lesz. Amennyiben harmadik mérkőzés­re is sor kerül, ezt szeptember 30- ig kell megrendezni. * A KK megrendezése igen örven­detes tény. Ha azonban azt néz­zük, hogy a mérkőzések időpont­jaiban a Ferencváros Ausztráliá­ban játszik, a magyar válogatott pedig dél-amerikai portyára uta­zik, úgy ezt a mérkőzéshalmozást csak helyteleníteni tudjuk. Az idő­pontok torlódása ugyanis azt ered­ményezi, hogy vagy gyengo csa­pattal utazik a magyar válogatott Dél-Amerikába. vagy pedig a vá­logatottak nélkül kiálló magyar csapatok képviselnek gyenge já­tékerőt. Mindkét esetben csak a magyar labdarúgás eddig elért jó hírneve szenvedne csorbát. Ebben az ügyben az MLSZ sürgős intéz­kedését váriuk! Kiváló új magyar női vitorlázó repülő csúcseredmény született az elmúlt napokban: Bodri Matild, a III. kerületi repülő klub tagja, tel­jesítmény repülés során a Hár- mashatárhegy—Madocsa útvonalon 50.18 km/órás átlagsebességet ért eh PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja; Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIH.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100. 142-220, Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály Aztán a bajnokságról esett RÁDIÓMŰSOR Az idén is megrendezik a KK-kiizdelmeket Június 30-án lesz az első forduló FIGYELEM! ía Á pontos adatokkal és Jól olvasható írással kiállí­tott megrendelőlapot bér­mentesítés nélkül lehet postára adnia 2. A megrendelőlap alap­ján az előfizetési díjat a megjelölt lakáscímen a pos­takézbesítő szedi be. 3a A díjak előzetes meg­fizetése nélkül a posta az előfizetést nem indítja meg. Május 31-ig történő díjfi­zetés esetén a kézbesítés június 1-vel kezdődik. 4; A megrendelőlapot vi­déken a helyi postahivatal­nak kell eljuttatni. Buda­pesten a címzés: Budapesti Főposta.; o Bérmentesítés nélkül postára adható 180 056/1957. Postavezérigaz­Pestmegyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat BUDAPEST, XIII. KÉR., FORGÁCS UTCA 9a. Hírlapmegrendelé­POSTAHIVATA» Hírlapfelelős elvállal mindenféle erőgép, trakior, rész és teljes főjavításokat, valamint egyéb mezőgazdasági gépek javítását is Atléták visszavágója a Népstadionban A hétvégi atlétikai műsorban ez­úttal már komoly sportesemények szerepelnek: sor kerül a magyar— jugoszláv közép- és hosszútávfutó visszavágó találkozóra, továbbá a Béke Kupa párosversenyek első fordulójára. A nemzetközi viadal két számát, az 1500 m-es és az 5000 m-es sík­futást a Népstadionban bonyolít­ják le vasárnap délután. Előbb — a két NB I. osztályú labdarúgó mérkőzés között — az 5000 métert rendezik meg, majd a Ferencvá­ros—MTK mérkőzés félidejének szünetében bonyolítják le az 1500 métert. A mezőny — hasonlóan a múlt l szombati belgrádi versenyhez — ezúttal is bővül, mert a két nem­zet leg jobbjain kívül magyar rész­ről mindkét számban még 6—6 magyar sportoló is rajthoz áll; Utóbbira az egyesületek és klubok már javaslatot is tettek, de a szö­vetség csak szerdán dönt véglege­sen a tekintetben, hogy kik indul­hatnak. A magyar- és jugoszláv színeket egyébként most is ugyan­azok képviselik, mint Belgrádban: 1500 m-en: Kovács L., Somkuti cs Beke, illetve Murat. Vipotnik és Sárics. 5000 m-en: Kovács J.. Szabó M., Varga, illetve Mugosa. Stritof, va­lamint Pavlovics. A „kettőnek'* jobhtMtt ment... Asztalitenisz-mérkőzések Vácott Vasárnap ismét sok érdeklő­dőt vonzottak az asztalitenisz- mérkőzések a járási kultúr- ház földszinti klubtermébe. A férfi NB II. közép csoportjá­ban a Bp. Pedagógus 10:6 arányban győzött a Váci Re­ménység ellen. A vendégcsapat kiegyensúlyozottabbnak bizo­nyult, idegileg jobban bírta a küzdelmet. Meglepetés a vá­ciak alulmaradása, s Pálfi ve­resége. Győztesek: Kiss (4), Meleg, Nagy, Dáné (2—2), il­letve Hernádi (3), Pálfi (2) és Bea. A megyei bajnokság küz­delmei során ez az eredmény született. Váci Reménység II —Fóti Vasutas 13:3. Győzel­mek: Markó (4), Bogányi. Kiss, Szlovik (3—3), illetve Csaján (2), Szeles. Biztos 16:0 arányú győzelmet aratott a Remény­ség második csapata a Fóti KSK ellen is. A fótiak 9:0 után feladták a kilátástalan küzdelmet. Mind a négy váci asztaliteniszező: Markó, Kiss, Bogányi, Volentics négy győ­zelmet szerzett. P. R, Ökölvívásban: Egyesített Tiszti Iskola—Székes- fehérvári Hőre 11:5 Az Egyesített Tiszti Iskola (volt Szentendrei Honvéd) ökölvívó-csapata a területi CSB küzdelmei során Székes­fehérvárott szerepelt, s 600 néző előtt 11:5 arányú győzel­met aratott a hazaiak felett; Két meglepetés született a mérkőzésen: Kovács (ÉTI) le­győzte Magdát, a székesfehér­vári Molnár pedig Arrost: Győztesek: Matkó, Hart, Csák, Kovács. Gulyás, ill. Balogh, Molnár. A Nádaski—Fórián összecsapás döntetlenül végző­dött. TOTO-tanácsadó 1. MTK—Ferencváros. Az örök- rangadónak most az MTK az esé­lyese, a zöld—fehérek március 30-a óta nem nyertek. Mindkettő kika­pott a Népstadionban a Dózsától, de az MTK a közelmúltban ki­egészült a „délamerikás”. játéko­sokkal. Tipp: 1. X. 2. 2. Bp. Honvéd—Tatabánya, A Honvéd most játszik idén először a Népstadionban, esélyesebb a bu­dapesti csapat. Tipp: 1. 3. Szeged—Vasas. A szegedi csa­pat tavasszal még nem győzött, a Vasas pedig még veretlen. A pa­pírforma a vendégek győzelmét ígéri. Tipp: 2. x. 4. Dorog—Csepel. Érdekesség, hogy a csepeliek otthon még nem nyertek, idegenben viszont há­rom győzelmet arattak. Tipp: x, 2. 1. 5. Szombathely—Pécs-Baranya. Esélyesebb a feljavult szombathe­lyi csapat. Tipp: 1. 6. Váci SE—Győri F.TO. Az ed­dig még veretlen győri csapatnak nagy szüksége van a két pontra, ez talán az NB I-be jutást je­lentheti. A váciak tavasszal mind­három otthoni mérkőzésüket meg­nyerték. Tipp: 2. x. 7. Nagykanizsa—Sztálinváros. A sztálinvárosi csapatnak egy pont kell a második hely biztosításá­hoz. Tipp: X. 1. 8. Bp. Spartacus—BVSC. A ven­dégcsapat győzelme várható, de döntetlen is lehetséges. Tipp: 2, X­9. Internazionale—Lazio. Mind­két csapat a harmadik helyért harcol. Az „Inter” vasárnap szen­vedte el első vereségét, a Lazio igen jól szerepel idegenben. Tipp» 1, X, 2. 10. Lanerossi—Bologna. A Lane­rossi győzelme várható, győzel­mük esetén megmenekülnek a ki­eséstől. Tipp: 1. 11. Spal—Genoa. A papírforma a Spal győzelmét ígéri, de megle­petés könnyen lehetséges. Tipps L x. 12. Torino—Milan. Nagy küzdel­met ígér az utóbbi időben igen jól szereplő Torino és az éllovas mi­lánói csapat találkozója. A Milán­nak már csak egy pont kell a baj­noki címhez. Tipp: x. POTMÉRKÖZÉSEKs 13. Szolnok—Diósgyőr. Tipp: 2. x. 14. Pereces—Salgótarjáni SE. Tipp: 1. 15. Kaposvár—UTTE. Tipp: 2, X. 16. Szállítók—BÉMTE. Tipp: 1. X. ÁLLAS BM Gépkocsijavító Vállalat felvesz kerékpár­műszerész szakmunkásokat Jelentkezni lehet: Bp., XIV., Miskolci utca. T.: 157—159. Munkaügyi osztály Az Országos Takarék- pénztár Pest megyei fiókja keres pénzinté­zeti gyakorlattal ren­delkező fiókvezetőket dabasi és nagykátai járási fiókjaihoz. Je­lentkezés személyesen vagy írásban: Buda­pest. V.. Nádor u. 15. V emelet. Felveszünk és betanítunk konfekció munkára varrni akaró fiatal lányokat, dolgozókat, Május 1 Ruhagyár Budapest, VTII., Elnök utca 1. sz. Műszövőnö jő fizetés­sel felvétetik. Szegő. Bp., Petőfi Sándor u. I 7. Pilvax köz. • Pest közeli egyszemé­lyes plébánia, házve­zetéshez, esetleg kán- torizáláshoz is értő egyedülálló nőt, vagy házaspárt keres. „Nyugdíjasok előny­ben”- jeligére a kiadó- ba. Vidéki vállalat, szö­vetkezet budapesti anyagbeszerzését, ügyintézését vállalom. „Nagy gyakorlat” je­ligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Felveszünk gépvarró­nőket, varrógépmű­szerészt, kifutót, ta­karítónőt, Budapesti Népruházati Ksz, Bp. VII., Akácfa utca 54. AHÁS-VIÍTEI. Jókarban levő sima komplett hálószoba bútor. 1 darab irodai írógép (Olympia gyártm.) 1 darab tan- góharmónika. 48 basz- szusos. eladó. Megte­kinthető: vasárnap egész nap. hétköznap 4—8 óráig. Cím: Buda­pest, XIV. kér. Eg- ressy út 125/a. Tátra 57 B. strapabíró, motorikusán igen jó személygépkocsi, sür­gősen eladó, csak ál­latorvosnak. Ugyanott ! 330-es IZS eladó. Meg­tekinthető kedden, szerdán. Budapest. Krisztina körút 2. II. 23. Reggel 8—10. dél­után 3—5-ig. Príma táskaírógép sürgősen eladó. Bpest, XIII., Balzac u. 39, fél­emelet 2. Contax D., Zorkij 3,5 Sonnar 13,5 cm tele­objektív, Leitz univer- zálkereső eladók. Bp.* VII,, Dembinszky u. 10. II. 46. Telefon: 224—730. Egy komplett hálószo­ba, egyszemélyes re- kamié, heverő, sub- lód, asztal, székek, 2 szekrény, darabonként is eladó. Schmidt Miklós, Bpest. Ker­tész u. 43. II. 7. HÁZASSÁG Vidéki, jómegjelenésűi lakással rendelkező, érettségizett műszaki értelmiségi, házasság céljából megismerked­ne hozzáillő. 18—24 éves, csinos, intelli­gens. lehetőleg sport- kedvelő leánnyal. Fényképes levelet ..Minden levélre vála­szolok” jeligére a ki­adóba. Jólkereső, 34 éves, jó­zan gondolkodású ag- ronómus, megisme: - kedne 25—30-ig hozzá hasonló, komoly, vi­déki. csinos lánnyal házasság céljából* Fényképes választ ké­rek „Házias barna leány”'jeligére a Fel- szabadulás téri hirde­tőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents