Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1936
22 készülnek ez élet egyik igen fontos eseményére, az első államvizsgára: az érettségire, ök maguk is azt gondolják, amit általában a közhiedelem is tart, hogy lelkifejlődésük és nevelésük be van fejezve. Pedig csak egy új korszakba lépnek. Életüknek egy nem minden veszély nélküli időszakába, amit igen sokszor az addig gyűjtött testi és lelkierőknek könnyelmű szétszórása és elpazarlása jellemez. Az érettségizett fiatalembertől egyet meg kell kívánnunk: Jusson el a határozatlanságból a határozottság állapotába, közönségesebben szólva, ne legyenek jellembeli hibái. A katonai pedagógia felfogása szerint azonban nevelése még itt nincs befejezve, mert jellemét meg kell szilárdítani. A nevelés igazi része tehát csak a középiskola után kezdődik. A középiskola padjaiból kikerült fiatalemberek egyik jellemző tulajdonsága, hogy felszabadulva az iskola megkötöttségéből, hirtelen nagyon is magasra akarnak repülni, hogy zavartalanul élvezhessék saját felsőbbrendűségük érzetének tagadhatatlanul kellemes mámorát. Ebből a képzelt magasságból csak az igazi és kiemelkedő műveltség hangjaival tudjuk lecsalogatni az „ifjú óriásokat.“ Különben ez az a kor, ahol az idősebb barát egyénisége nyom kitörölhetetlen bélyeget az ifjú lelkületére. Hivatást teljesít az olyan ember, aki ilyenkor keresztül tud nyúlni a katedrán és igaz meleg barátsággal meg tudja szorítani az életbelépő fiatalember kezét. Élményt adjunk a húszéves embernek barátságunkkal. Különben is ő mindenben az élményeket keresi. A csapatnál, az akadémiában, első társadalmi lépéseiben és törekvéseiben. Ebben az időben keresi meg katonai eszményképét, akit az életben követni akar. Ha jelleme megszilárdulásának idejében eszményképét bármilyen okból nem találta meg, üres lélekkel és lelkesedés nélkül lép majd pályájára, arra a pályára, amelyik nemes érzésekkel és eszményekkel csordultig telt lelket és prófétai lelkesedést kíván. A katonai nevelésnek számtalan eszköze van az élmények megadására: Szépen tervezett hadijátékok, gyakorlatok, tanulmányútak, csapatszolgálat, terepfelvétel, idegen fegyvernemek tanulmányozása, a legénység lelkiéletébe való bevezetés, idősebb bajtársak harctéri példái, bepillantás a hadvezetés műhelytitkaiba, a haditechnika csodáinak bemutatása, a hadviselés élő és holt eszközeinek ezer oldalról való tanulmányozása. Mindezek maradandó nyomot hagynak a tisztjelölt lelkében, ha megtaláljuk azt a formát és módszert, ahogyan ezt nekik nyújtani kell. Végső következtetésemben visszatérhetek kiindulópontomhoz. Ha nagy akarattal, örök tanulnivágyással meg tudjuk ismerni a tisztisarjadékot és ha úgy szeretjük majd, hogy életünket is oda tudjuk adni értük, akkor nevelésünk lesz az a megváltó csoda, amire epedve vár egy megcsonkított ország. Célunk az, hogy minden egyes tisztjelölt egy reménysugár legyen, aki már kora gyermekségében biztató Ígéretként belevilágít a vak magyar éjtszakába.
