Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1936
19 épülettömb igazán tündéries látványt nyújtott.“ A társaság Láner altábornaggyal az élén megtekintette az épület főbb helyiségeit, s aztán az intézeti étkezőteremben gyülekezett, ahol Neuschloss Ödön és Marcel építő-cég 50 terítékes magyaros vacsorát adott. A vacsorán elsőnek Alpár Ignác emelt szót. Hangsúlyozta, hogy ő és a kivitelben munkatársai csak a külső keretet adták meg a nagy eszméhez, amelyet az intézet tanári kara úgy fog megvalósítani, hogy nemcsak jó katonákat, de igaz magyar hazafiakat is fog nevelni. A tanári kar nevében Kozári Gyula lelkész válaszolt. Ünnepélyes ígéretet tett, hogy a gondjaikra bízott ifjúságot az „Isten, haza és király“ hármas jelszava alatt fogják hivatásukra nevelni. Még több köszöntő is elhangzott, amikor 11 óra után cigányzenekar került elő s rázendített a Rákóczi indulóra, majd a Himnuszra, melyet a jelenlevők a zenekarral együtt énekeltek. Ekkor hangzott fel először a magyar himnusz az új falak között s azok, akik azt énekelték, jogosan érezték lelkűkben, hogy egy nagy jövőre hivatott intézmény rendeltetési céljaira való átadásának voltak ezen az estén tanúi. A TISZTI SARJADÉK LELKI FEJLŐDÉSE. írta: Dr. Saád Ferenc főtanár. Az emberek általában szívesen szemlélődnek saját egyéniségükön keresztül. A más leikébe való beleélés művészete isteni adomány. Különösen nehéz abba a környezettükörbe belelátni, amelyik a gyermeki lélekben fénylik és a világ képét, felnőtt emberek előtt sokszor olyan érthetetlenül veri vissza. Innen a szülők és nevelők sokszor ismételt felkiáltása: „Hja, az én időmben minden másként volt.“ — A nevelés súlyos kérdésének ez a felkiáltás a legkényelmesebb, de egyben legtarthatatlanabb elintézése. Ne önmagából induljon ki a nevelő, hanem beleélő képességeivel hatoljon be annak a lelkivilágába, akit alakít és az ott talált tulajdonságokhoz alkalmazkodjék. Rendkívül fontos kérdése ez a pedagógiának, mert a családi és iskolai nevelés netáni sikertelenségének az alapoka, hogy meg nem értés miatt szakadás áll be nevelő és nevelt között. Megszámlálhatatlan azoknak a családi tragédiáknak a száma, melyek azért keletkeztek, mert a szülő saját magán keresztül szemlélte gyermeke lelkivilágát. A fa neveli, táplálja és érleli a gyümölcsöt, nem a gyümölcs a fát. A gyümölcs pedig a természet örök törvénye szerint lehull és nincs hatalom, mely újra a fához tudná rögzíteni, mert új életet kell kezdenie. Üj életet viszont csak úgy kezdhet, ha annak feltételeit megkapta a fától. Különben elpusztul. Sok szülő és nevelő szempontjából lehangolónak látszik az a megállapodás, hogy a gyermeki lélekbe való belehelyezkedés tudománya nem mindenkinek adatott meg. Mit csináljon hát az, aki e nélkül az isteni adomány nélkül született? Két dolgot: Igyekezzék minden áron megismerni a gyermeket és szeressen ésszel, tárgyilagos, igazi önzetlen szeretettel. A megismerés szeretet nélkül már csak azért sem képzelhető el, mert két egyforma gyermeket még véletlenül sem találunk. Ahány gyermeki lélek, annyi világ. Azért mondja már a latin közmondás is: „Qui bene distinguit, bene docet.“ (Aki jól különböztet, jól tanít.) Mi is, amikor a tiszti sarjadék lelki fejlődését megrajzoljuk, nem akarunk kaptafakészítők lenni, csak sok-sok gondolatot szeretnénk ébreszteni és hívőket, munkásokat toborozni a magyar katonai pedagógiának, mert érezzük, hogy: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.“ A katonai nevelés elvileg gyermekekkel, serdülőkkel és ifjakkal foglalkozik. Amikor tehát a jövendő tisztjeinek lelkületűbe pillantunk, ezt a három fejlődési foko-
