Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1935
10 Ma alig van család, ahol ne lehetne találni legalább egy csodagyereket. Természetesen a csodagyermek annál jobban kitűnik, ha a rokonságban lévők egy másik olyannal hasonlítják össze, aki talán nem olyan tehetséges. Az ilyennek mindig az a vége, hogy a szellemi aránytalanság kiegyenlítődik és a csodagyermek néhai nagyságából nem igen marad más, mint a beteges beképzeltség és a tolakodó hajlam. A tekintélytiszteletre való nevelést illetőleg nem szabad elfelejteni, hogy az elvárosiasodás és a kultúra fejlődése nyomán a mai gyermeknek igen széles a látóköre. Mint megváltozhatatlant kell tudomásul venni, hogy a gyermek bírál. Abban az esetben, ha talál tekintélyt, minden bizonnyal tiszteli is azt. Egy idegenbe került 10 éves gyerek írta alig két hete a következőket: „Szeretek itt lenni, jó dolgom van, de soha egy pillanatra sem tudom felejteni azt az időt, mikor édesanyám áldott keze tett-vett körülöttem.“ Ez a gyermek minden bizonnyal megtalálta környezetében azt, ami tiszteletreméltó. A katonásan nevelt gyermek igazságszerető. Ahol a büntetés nem pillanatnyi szeszély, vagy idegesség következményeként szakad a kis ember nyakába, ahol a jutalmazó készség éber szemmel ügyel és mindent észrevesz, ott a lélek mindig szomjúhozni fogja az igazságot. Nagyon sok szülő nem tud beilleszkedni gyermeke gondolkozásmódjába. Elfelejti, hogy nem is olyan régen ő is rövid nadrágban futkosott és vágyva vágyakozott a szabad, a korlát nélküli élet ezernyi megnyilvánulása után. Az ilyen minden apró hibáért váltig korholja gyermekét és amikor az valami jót tesz, így fest a jutalom: — Ezt el is vártam tőled, fiam. Legyünk következetesek a hibák és vétségek megtorlásában, de a jutalmazásban is. Amit megígértünk, azt tartsuk is be. A gyermek emlékező tehetsége ilyen tekintetben rendkívül éles. Felnőtt korában úgy sem igen tudja kikerülni az élet számtalan igazságtalanságát, maradjon ebben a tekintetben legalább a zsenge kor emléke szent és tiszta. Közismert a katonai nevelés egyik legszebb célja, a bajtársi szeretet magasztos eszméjének beoltása az ifjúi lélekbe. Ez a törekvés avatja a katonai pedagógiát korunk legszociálisabb irányú nevelési rendszerévé. A fiúgyermek hajlik az önzésre. Családi élet bomlásának a férfi részéről majdnem mindig ez a rút bűn az oka. A társadalomnak elsőrendű érdeke tehát az, hogy minél több önzetlen és önfeláldozó embert neveljen. A bajtársiasság eszméje a szeretet állandó jelenlétét tételezi fel. Már pedig az a család, vagy testület, melynek életét a szeretet melege hatja át, Isten áldását érezheti törekvéseiben. A bajtársiasság megköveteli az örömök és terhek arányos és igazságos elosztását. Jelszava: közösen tűrni, szenvedni és örülni egymással és egymásért. Aki ezt az eszmét igyekszik megvalósítani utódai lelkének formálásában, annak gyermekei nem fogják viselni azt a rút bélyeget, amely korunk olyan sok emberének lelkén éktelenedik. Nem lesznek irigyek, kárörvendők, fal mellett bujkálók és könyökkel érvényesülök. Nem lenne teljes fejtegetésünk, ha nem beszélnénk a kitartásról. Olyan erény ez az emberben, amely minden mást pótol. Hiába tehetséges gyermekünk, hiába erős testileg mint egy birkózó, hiába szép és elbűvölő a megjelenése, ha nincs benne kitartás. Egy leigázott és meggyötört nemzet nem tűzhet ki magának fontosabb és követésre méltóbb életeszményt, mint ezt. Mennyivel jobban és könnyebben élhetnének az emberek nehéz napjainkban, ha mernének kezdeni és volna kitartásuk ahhoz, amit elkezdtek. Különösen a közép- osztály gyermekeiből hiányzik az emelt fővel való nekivágás bátorsága. Máról holnapra miniszteri tanácsosok akarnak lenni, mint a papa és kisebb állásokat — Bagóért nem dolgozom — jelszóval félredobva, inkább lopják a napot.
