Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1935

8

lemi és testi nevelés tökéletes harmóniája az egyetlen célravezető út az emberiség szebbé és jobbá tételében. Nem tagadhatjuk, hogy ez az egészséges áramlat a kaszárnyából indult ki. Már Moltke kijelentette, hogy a kaszárnya a népnevelés szempontjából különb eredményeket tud felmutatni, mint az iskola. Vogt Károly a híres német természettudós megjósolta, hogy a jövő nagy pedagógiai küzdelmében a katonai nevelés eszméi diadalmaskodnak majd. A világháború után jóslata valóra vált. Az ember utódait alakító törekvéseiben hosszú és csalódásokkal tarkított út után visszatér a kiinduló ponthoz. Rájött, hogy az élet a technika nyújtotta minden kényelem ellenére mégis csak küzdelem, a gyermeket tehát harcra kell nevelni. Meg kell neki mutatni a bátor kiállás és a félelem nélküli kötelességteljesítés útját. Azt az utat, melyen csak életerős, szívós akaratú ember haladhat, akinek van bátorsága az életre s aki nem veszti el a fejét az akadályok láttán, sőt keresi a küzdelmet, mert tudja, hogy azzal acélozhatja lelkét.

A világháború óta szeretik a katona-szellemet azonosítani a háborús szellemmel. Tagadni óhajtanák azokat az örökérvényű emberi értékeket, melyek béke idején is feltalálhatok és hasznosíthatók a katonaság szellemi kincseiből. Részben ez az oka annak, hogy divatos és jól hangzó pacifista jelszavakkal telített korunk nem akarja észrevenni és alkalmazni a katonai pedagógia elveit és eredményeit.

A katonás nevelés létjogosultságának kiindulópontja az, hogy a tehetetlenség látása a bizonytalanság érzetét kelti fel a gyermekben, idegességet okoz, sőt nem egy esetben a kétségbeesés felé sodorja a kis embert. Különféle tápláló és erősítő orvosságokkal növeljük magzataink testének ellenállóképességét, de nem gondolunk arra, hogy nekik erős lélekre is szükségük van. Honnan meríthetnének a kicsinyek erőt lelkűk számára? Kizárólag csak egy, a környezetükben levő olyan ember szelleméből, aki egyéniség s aki lelki javait képes valósággal átsugároztatni neveltje leikébe. Az igazi erős egyéniségű férfi puszta egyénisége is mérhetetlen önbizalmat ad a gyermeknek. Ki ne hallott volna már iskolás fiúkat arról vitatkozni, hogy kinek a papája erősebb? Az erővel párosul az erély. Tévedés volna azt hinni, hogy az erély megsebzi, vagy eldurvítja a gyermeki lelket. Az erélyes bánásmódnál csak az fontos, hogy mindig igazságos legyen az alapja.

Megfigyeltem egyszer egy gyönge mamát, aki séta előtt öltöztetni akarván fiacskáját, így rimánkodott:

— Józsikám, kisfiam, nem megyünk öltözni ?

A kérdésben benne volt a tagadás, Józsi tehát tagadott. Csak úgy odavetette :

— Nem!

A jó mama rövidebb, hosszabb várakozási idők után néhányszor még megismételte kérdését. A gyermek mindig nemet mondott. A derék asszony a végén kétségbe esett és idegeskedni kezdett.

— Most mondja, mit csináljak vele, ha egyszer nem akar jönni — kérdezte.

— Talán átveszem a parancsnokságot — feleltem és emeltebb hangon így szóltam :

— Józsi, most azonnal mégy öltözni 1 Egy-kettő! In-dulj !

Mondanom sem kell, hogy Józsi vonult a gyermekszobába. Apró lábacskái mintha férfiasabb ütemet vertek volna a fényes parketten.

Parancsom nyomán a katonai nevelés első és legfőbb követelményével, az engedelmességgel ismerkedett meg. Hihetőleg nem ártott neki. Még akkor sem, ha életében soha nem lépi át majd a kaszárnya küszöbét és ha tisztán békeszeretetből népszövetségi titkár, vagy fegyvergyári igazgató lesz is belőle.