Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1933
8 30- án Marsik vezértanácsnok, a központból kiküldött vezető, érkezik meg. Megszemléli a növendékeket, majd kioktatja őket arra, hogy minő misszióra hivatottak Olaszországban. 31- e és 1-e a felszerelés és ruházat egyöntetűségének megteremtésével telik el. Végre elérkezik a nagy nap, szeptember 2-ika. Az ebéd sem igen ízlik a nagy izgalom miatt, jóformán már hátizsákkal, teljes felszereléssel ebédel a csoport: most már nem válna el senki sem a holmijától. Déli harangszó mellett sorakozó a főépület előtt, a „Hunyadi" csoport zászlajának ünnepélyes átvétele következik. A Hymnus ünnepélyes akkordjai elhangzása után a növendéki csoport komoly, méltóságteljes, mintaszerű fegyelemmel indul az állomásra. Meg is nézi mindenki a fiúkat, sőt fél Kőszeg kikíséri őket az állomásra. A beszállás egy perc alatt készen van s nagy huj-huj-hajrázás után lassan pöfög ki a nemzeti zászlócskákkal feldíszített 10 pullmannkocsiból álló ragyogó szerelvény. Szombathelyen eláll a szemünk-szánk. Több ezer főnyi közönség a pályaudvaron, katonai és polgári előkelőségek, leventék fogadják a halk suha- nással befutó vonatot. A csoport vonalban a vonat előtt sorakozva vési leikébe nemes Suhay Imre altábornagy, vegyesdandár-parancsnok úr ő nagyméltóságának szavait, hogy gyermeklélekkel is mutassuk meg Olaszország minden fiának azt, hogy a magyar nemzet megcsonkítottságában is életképes, kemény, harcrakész nemzet maradt. A magyar szívhez szóló szép beszéd után a szombathelyi hölgyek- lányok virágokkal kedveskedtek, majd rövid búcsúzkodás után vonatunk a Hymnus hangjai mellett nagy éljenzés és huj-huj-hajrázással, kendőlobogtatá- soktól kísérve kigördül az állomásról. Már elnyeli a távolság a pályaudvart, végigtekintek fiaimon és mindannyiunk szemében ott csillog a meghatottság. Szép, nagyon szép volt ez a búcsúztatás! Szentgothárdon, a trianoni határállomáson, fél órát vesztegelt vonatunk. Itt is nagyszabású közönség gyűlt össze. Zenekarunk a Hymnusszal búcsúzik az édes Hazától. Majd a Rába völgyében száguldunk a szép Stájerországon át. Alkonyodott már, amikor Grázba futottunk be. Ausztrián keresztül általános feltűnést keltettünk, mindenütt olaszoknak néztek bennünket cserkészruháinkban. A szállítási formaságok elintézése és az első külföldi lapok megírása után továbbfolytatjuk utunkat, most már midenütt a Mura szép, vadregényes völgyében. A Mura melletti Bruckba már sötétben érkeztünk. Az elfáradt fiúk lassan előkészülnek az „éjtszakai nyugaloméra. Fülkénként átlag 5—6 növendéket osztottam be. Sorshúzás útján döntötték el a hálóhelyeket, hogy ki alszik a csomagtartóban, ki a „jól rugózott" III. osztályú fapadokon, ki a földön és ha véletlenül egy hatodik is volt — ki virraszt éjfélig. A gyönyörűen kivilágított Klagenfurt városát már csak a virrasztó növendékek látták, a többi jóízűen horkolt s a fapadok kemény fekhelyén nyugvó növendékek hamvas arcára is mosolyt lopott az álom tündére. Talán előre érezték azt ß testvéri szeretetet, azt a lelkesedést, amellyel a nagy, nemes olasz nemzet várta, fogadta a magyar nemzet reprezentánsait az első olasz állomáson; Tarvizióban. Ide másfélórás késéssel érünk s a váltókon átgördülő vonatunk zaja belevész a Giovinezza lelket, testet pezsdítő akkordjaiba. Ilyen gyorsan még nem hajtotta végre az ébresztőt növendék! Habár reggel 2 óra táj-
