Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
4. A tanári kar irodalmi és művészi tevékenysége. Bár az internátusi élettel járó sok munka a tanári kar vállaira nagy terhet ró és számára nagy lekötöttséget és rendkívüli elfoglaltságot jelent, azért a tantestület tagjai megtalálták a módját annak, hogy az iskolai munka mellett szaktárgyaik és érdeklődésük körének megfelelő társadalmi, közművelődési, tudományos, irodalmi és művészi mozgalmakban is tevékeny részt vegyenek, illetőleg, hogy szaktárgyaik és a pedagógia tudományának a területén végzett kutató munkájuk eredményéről önálló előadásokban beszámoljanak. Péchujfalusi Péchy Kálmán, intézeti igazgató, a tanári értekezleten a tanítás mikéntjére és a nevelésre vonatkozólag adott irányítást. Megnyitó beszédet tartott a tanév ünnepélyes megnyitása alkalmával, ünnepi beszédeket mondott a Hősök emlékünnepén és az előcsarnokban elhelyezett emléktábla leleplezési ünnepélyén, végül az évzáró ünnepélyen. Arany János Pascal r. tanár két előadást tartott „Motoros vontatás a vitorlázó repülésnél“ és „A mennyiségtani dolgozatok javítása“ címmel. Csura Miklós r. tanár az alábbi előadásokat tartotta : „A kötelező olvasmányok feldolgozása“, „A közvetlen szemléltetés kihasználása“, „Az ismétlés módszertana“, „A művészeti oktatás fontossága“, „A tantárgyak nevelő értéke“. Novellái és költeményei jelentek meg a fővárosi és helybeli lapokban, bírálatai pedig különböző szakfolyóiratokban. A Szabad Líceum előadássorozatában Ibsen Henrikről tartott előadást. vitéz Csuthy Gyula r. tanár ismertette Medgyesi Natália „Kulturkunde és beszéd- gyakorlat a nyelvoktatásban“ című értekezését, továbbá cikket írt a pécsi francia-emlékről az „Illustration“ francia folyóiratba. Fazakas Lajos név. tanár Dr. Gálossy Barna nyomán „A serdülő kor lélektana“ címen tartott előadást. Garay Lajos-nak „Zrínyi Miklós gróf“ címmel értekezése jelenik meg az idei Értesítőben ; az I. tanulmánycsoport egyik értekezletén pedig előadást tartott „A nemzeti történet tanítása“ címmel. Gombos Lajos a Regnum Christianum egyesületben Baksay Sándor centennáriuma alkalmából „Baksay Sándor írói működése“ címen, a pécsi protestáns egyházközség és protestáns ifjúsági gyülekezet nagyheti előkészítő konferenciáin „Az eszményi ember“ címen tartott előadásokat. vitéz Kárpáthy Olivér a tanári kar előtt „A magyar nyelvi fogalmazástanítás“ címen tartott módszertani előadást, a II. tanulmánycsoport értekezletein az alábbi előadásokat: „Az idegen nyelvi írásbeli dolgozatok“, „A modern nyelvek tanításának segédeszközei“, végül „Iskola és irredentizmus“ címen. Kresadlo Ferenc a III. tanulmánycsoport egyik értekezletén „Fotokémiai újdonságok“ címen tartott ismeretterjesztő előadást, az intézeti Krónika részére pedig fénykép- felvételeket eszközölt a tanév nevezetesebb eseményeiről.