Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
31 Baranyából nemes emberek és ipaiűzők sokan telepedtek ide, a város tehát nagyon benépesült. Kapitányainak tanácsára Ferdinánd ezt is megerősíttette, a váréhoz hasonló falakat és a sarkokon bástyákat kapott a város is. Az Almás vize ezt is körülfolyta s mocsarával védelmezte. Keletre Pécs felé és nyugatra Pata község felé kapuja volt. A Pata felé vivő út széles töltésen vitt. Ez a töltés fogta fel az Almás vizét s ez volt az oka, hogy az itt felfogott folyóvíz eláradt a vár és a város körül, azt mocsarassá és nehezen megközelíthetővé tette, de ezenkívül mély árokművek gondoskodtak arról, hogy az ostromlók közel ne férkőzhessenek a bástyákhoz és a falakhoz. Természetes, hogy az erős Szigetvár szálka volt a török szemében. A szigeti kapitányok jövedelmének egy része a tolnai, baranyai jobbágyok adója volt. A szigeti őrség nemcsak ezt szedte be, elfogták a dunai török szállítóhajókat, átmentek a Dunán és a Dráván s még Bácskában és Verőce, Pozsega megyékben is adóztatták a jobbágyokat. A pécsi Dervis bég s a többi szomszédos bégek sokat panaszkodtak ellenük. Szigetvár megszerzése tehát nagyon kívánatos volt a töröknek, elvesztése annál nagyobb hátrány lett volna a mi számunkra. Szigetvár volt a kulcsa a Balatontól a Dráváig terjedő nagy területnek, Szigetvárral Kanizsáig egész Somogy megye, annak népes falvai a török kezébe kerültek volna. A somogyi várak : Babocsa, Csurgó, Berzencze, Vizvár, feljebb Kaposvár, Somogyvár, Segesd, a kisebb palánkok, mint Szenyér, Koroknya jelentőség dolgában eltörpültek Szigetvár mellett. Tojgun basa vállalata. 1555. A török tehát a szigeti és a többi somogyi őrségek pusztításait hozva fel okul a mieinkre támadt. Az volt a célja, hogy előbb a kisebb várakat foglalja el, elpusztítja a Szigetvár mögötti területet, s aztán Szigetvárra támad. Tojgun budai basa volt a vállalat vezére s 1555-ben, augusztus hó utolsó napjaiban Fehérváron és Koppányon át Kaposvár alá szállt és ostrom alá vette. Serege 10.000 emberre rúgott, ezek egy része Koroknya felé került. Mindkét helyen nagyobbrészt tizetetlen hajdúból állt a védősereg, a hajdúnál pedig jobban semmit sem gyűlölt a török. „A törököknek a hajdúk miatt sehol nyugtuk nem volt; mert e gyorslábú vitézek, mintha a földből jöttek volna elő, mindenütt megjelentek. Még a Konstantinápolyba vezető utakon sem járhattak miattuk nyugodtan.“ Mehemet budai pasa Írja Bécsbe: „Akasztófától és karótól menekedett latrok (vagyis hajdúk) várakban helyt találván és hozzájok való képös latrokat melléjük gyűjtvén, erdőről-erdőre, nádból-nádra lopó módra az konstantinápolyi utakra jővén, az járó törököket, reájuk ütvén, néha viszik, néha fekete orcával szaladnak.“ (Takáts : A magyar gyalogság története.) A hajdút a török válogatott kínzások között végezte ki. így nem csodálhatjuk, hogy a kaposvári és koroknyai őrség az egyenlőtlen küzdelmet be sem várva megszökött s mindkét hely egészen rövid ellenállás után megadta magát a töröknek. Ekkor Babocsa került sorra. Valamennyi között ez volt a legerősebb s az előadásunkban már szereplő Báthori Andrásnak volt a tulajdona. Az őrségben itt is voltak hajdúk, de csekély számban. Hat napi ellenállás után szabad elvonulás feltétele mellett a védők átadták a várat, élelmüket, felszerelésüket is elvihették magukkal. A törökök három hajdú kiadását követelték, de a hadnagyok azon kijelentése után, hogy ezek megszöktek, megnyugodtak. Pedig nem így volt. A három hajdút az elvonulok szekéren, hol felül szalonna és disznóhús volt hányva, magukkal vitték, a sertéshústól irtózó török elmulasztotta ezeket a szekereket átvizsgálni. Babocsa bevétele után Tojgun Szigetvár alá szállt, seregének pihentetésére tábort is ütött, de aztán visszavonult Budára. Hét bég volt vele, akik hadi népükkel együtt vettek részt a vállalatban. A mieink Tojgun kései hadjáratára nem számítva, semmit sem tehettek az elesett várak felmentésére.
