Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932

22

megbélyegez, de amelyhez hasonló esetekkel c korban nemcsak magyarok között, de szerte Európában lépten-nyomon találkozunk. Az ilyen hatalmaskodási esetek sűrű előfordulása azt mutatja, hogy azoknak nemcsak az volt az oka, hogy a pártharcok és háborús viszonyok következtében a fegyelem, a törvény ereje meggyengült s a központi hatalom megtorló közbelépésétől nem kellett úgy tartani, mint napjainkban, ahol a rendőri, csendőri karhatalom a bűntető paragrafus áthágóinak megfenyítésére azonnal rendelkezésre áll. A hatalmaskodási eseteknek egy előttünk már kevésbbé érthető, a korviszonyokban, berendezésben gyökerező közös alapoka van és ez, — úgy hisszük — nem más, mint a földesúri joghatóságból fakadó szuverén öntudat, nagyúri, olygarchikus érzés. A földesúri joghatóságnak szinte felségjogi terjedelme, a földesúr pénzügyi, bírói, katonai hatalma jobbágyai felett természetesen váltotta ki a kemény gőgöt, büszkeséget, ellentmondást nem tűrő uralomvágyat és kegyetlenséget e korszak emberében.

Az a hatalom, mely lefelé az alattvalók felé olyan, szinte szuverén módon érvényesült, érvényesülést kívánt sokszor abban a irányban is, melyben pedig érvényesülni nem tudhatott jogok megsértése nélkül. Innen származnak a gyakori konfliktusok, a súlyos összeütközések, melyek a korszakra olyan megbélyegzőeknek tűnnek fel szemeink előtt. Úgy véljük, hogy e jelenségeket semmiképen sem lehet a mi szigorú felfogásunk szerint megítélni és elítélni. A XVI. század emberének lelkületében van valami barbár, nyers vonás, mely a hasonló társadalmi osztályhoz tartozók és az alacsonyabbak felé sokszor durva alakban, a felsőbbséggel szemben a törvény be nem tartásában és hűtlenségben nyilatkozik meg, ám más vonatkozásban, igy különösen az ellenség felé, mint bátorság, vakmerőség, hősiesség érvényesül szinte a halálmegvetésig.

Ha elfogadjuk e megállapításokat, meg fogjuk érteni, hogy János bátyja hirtelen halála Miklóst mélyen lesújtotta s első gondolata, mely szinte mint magától értetődő kötelesség merült fel lelkében, az volt, hogy bátyja halálát bosszulatlan nem hagyhatja. Bátyja eddigi cselekedeteivel, — bár azokban részt nem vett — mint testvér szolidárisnak érezte magát- Nem is késlekedett sokat. Összeszedte katonáit, rátört velük Zágrábra, a püspöki székhelyre, kiraboltatta a kanonoki házakat, elpusztította a püspök birtokainak egy részét, foglyokat ejtett s igy lehűtvén bosszúját, tért vissza, ahonnan kiindult. Miklós e bosszúhadjáratot sikeresen hajtotta végre, a püspök és káptalan nem tudta annak lefolyását megakadályozni, panaszát a királyhoz terjesztette fel.

Az egyenetlenség elsimítását a király vette a kezébe, felszólította a bánt és más urakat, járjanak közbe a feleknél a kibékülés ügyében. Ez meg is történt s a kibékülés a következő évben végbement. A felek kölcsönösen kiadták foglyaikat, az elfoglalt birtokokat és békét fogadtak.

Miklós e vállalkozásában a határozott, céljaival tisztában levő s annak végrehajtására az eszközöket és módokat körültekintően megválasztó, az elintézésben erélyes és gyors vezér képét mutatja. Amit bátyja kétszer rosszul csinált, azt ő nehezebb körülmények között sikeresen megismételte. Amilyennek e tettében mutatkozott, olyan maradt ő egész életében: határozott, gyors, bátor és kemény. Nemsokára alkalma nyílt e kiváló tulajdonait fontos és kevésbbé elitélhető helyen és körülmények között megcsillogtatni.

A Pest alatti hőstett 1542.

Talán éppen akkor, mikor a zágrábi püspök és a Zrínyi testvérek között leghevesebben lángolt a viszálykodás, érte Magyarországot és az egész keresztény világot az a szörnyű hír, hogy a török csellel elfoglalta Buda várát, igy befészkelődött Európa szívébe, honnan állandóan nyugtalanságban tarthatja Európát. A kortársak, akik a török