Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1931
8 Másik szép pásztorkölteménye a „Ninfale fiesolano“, melyben Fiesole kedves legendáját énekli. A pásztorlíra vadvirággirlandját megsüríthetném, a hézagokat kipótolhatnám a XIV. század egész csomó bukolikájával. Van feljegyezve szerző és költemény elég, de ezekben nem találunk, mondhatni, egyetlen eredeti gondolatot, egyetlen eredeti képet sem. Nincs bennük semmi új, semmi változatosság. Mindmegannyi szegényes, silány színtelen alkotás, melyekben bizonytalan vonásokkal rajzolt léleknélküli pásztorok, hatástalan szavakkal síránkozzák el megszokott szerelmi keserveiket. Giovanni de Bonis di Arezzo tíz eklogájában, — hiába nevezi magát Petrarca „concittadino“- és „consimiles“-ének, — épúgy nem találunk semmi említésre méltót, mint akár a velencei Névtelen0 10 „pecorelle‘‘-jében7 vagy hasonló számú eklogáikban. Mellettük egy egész sereg költő kísérletezik. Már a korai renaissance idejében szinte hihetetlen arányban voltak elterjedve ezek a kis pásztorversikék, melyek külső formája és elnevezése a vidékek, országok szerint bár különbözött (bukolika, ekloga, madrigale, mandra, frottola, romanzo, pastorale, villanella stb.), de lényegükben ugyanazok voltak. Ismerték és szerették őket Toskanában, Lombardiában épúgy, mint Provenceban, Picardiában, vagy Spanyolországban, Portugáliában és Angliában. A XV. század egyik említésre méltó ekloga költője Matteo Maria Bojardo volt, ki pásztoraival a saját szerelméről vagy Itália belső eseményeiről beszéltet be ráfi no Aquilano a római udvar romlottságát, fösvénységét és más egyéb hibáit mardossa. Mellettük Tabaldeo, Niccolö da Correggio és még számosán hódoltak kisebb-nagyobb sikerrel a pásztorköltészetnek. Egy G. B. Spagnuoli (1418—1516.) nevű mantovai költőnek például, a még páduai diák korában írt „Adolescentia" című bizar költeményét két ízben fordították le franciára, egyszer angolra.8 Magyarázatokat fűzött hozzá Itáliában Beroaldi, Franciaországban az a Badius, aki olv nagyra értékelte Petrarca eklogáit. Még Shakespeare is érdemesnek ítélte megemlékezni róla. Utánozta az angol Spenser. Hatással volt E. Eobano von Hesse és E. Crodo9 német humanista poéták latin nyelvű eklogáira. Több olasz költő hosszabb-rövidebb időt töltött külföldön és így közvetlen érintkezéssel hatott. Publio Fausto Andrelini (1461—1518) már 27 éves korában a párisi egyetemen tanította a költészetet. Mindezekből láthatjuk, hogy a XV. század végén és a XVI. század elején már majdnem minden ismert költő művelte az ekként teljesen megszokottá vált buko- likus költészetet, akár latin, akár a hazája nyelvén. Lassanként a hagyomány is rányomta az egyformaság bélyegét, melytől járatlanság, vagy művészi tehetség hiányában senki sem tudott szabadulni. Midőn azonban az idők múlásával együtt megváltoztak az élet körülményei, a politikai és erkölcsi felfogás, régi ideálok helyét újak foglalták el, teljesen új társadalom is keletkezett, mely felfrissítette ugyan, de egyben a klasszikusoktól messze elvezette a pásztorlírát is.10 8 Mindkettő munkássága kb. 1585—95 közé esik. 7 Pecorella: bárányka. Bárány káról szóló költemény. 3 Franciára: Michele D'Amboise és Lorenzo de la Graviere; angolra: Aless. Barclay. 9 Mindkettő 1508 körül Mantovában járt. 10 Egyes olasz Írod. tört. írók „poesia rusticana“ címen külön emlékeznek meg mindazokról a népies költeményekről, melyekben fellelhetők ugyan az egyes pász- tormotivumok, — de nem kifejezetten pásztorokat szerepeltetnek, hanem falusi, egyszerű pásztorembereket. Én sem említem meg ezeket, habár a pastorálé édes testvérei, s vele szorosan összefüggenek. Ügy érezzük, hogy e költők minden áron újítani akartak, valami újat akartak teremteni, amit úgy képzeltek elérni, hogy a
