Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1929

4

Ha ezt be fogják látni, nevelésünk eredményes : ekkor ők is így fogják nevelni gyermekeiket.

Mint fent említettem, a pedagógia — hogy úg3' mondjam — több meghatározást szenvedett végig, s ha végignéznők, és ha végigflgyelnők a különböző korokra kiható rendszerek eredményeit, látnok, mily halálos tévedéseken és tévelygéseken ment és megy keresztül az önmagában tehetetlen és nyomorult emberiség.

Nézzük csak a legismertebbet, aki csábos és hangzatos nyelvezetével még a mi ősturán lelkünket is megmételyezte. Csak át kell lépni az Alpeseken, és azonnal felismerjük az Emileket... hol vannak ezeknek az embereknek fogalmai erkölcsiség dolgában a mi — bár már meglazult — turáni érzésünktől. Ezt a Rousseau-hatást valahogy módosította az angol konzervativizmus, de végeredményben Európa tovább bukdácsolt a nevelési szisztémák között, mert hát, ki tudja előre kimérni egy, a köztudatba dobott frázis hatását 50—80 esztendőre előre! Azután jöttek az ész, a mindenható ráció rajongói. Hatalmas emberi ész! És leborult mindenki saját koponyája előtt! Az Istent egyenletbe foglalni! Az egyenlet eredménye nulla lett, de ha nincs Isten, ha nincs felelősség emberi kufárkodásunkról, akkor mi a fontos, ha nem az, ami hasznos. Mindegy, hogy mi, csak nekem hasznos legyen! Az életet ki kell használni, mert utána úgy is a semmi következik. — Azután jöttek a rajongók. Világnézetük központjába visszaállították a keresztet, az ész helyett a szív került az oltárra, a tudomány egyenruházott tömegéből nag\r egyéniségek váltak ki. Sajnos, a nemes versenyt az emberi gyarlóság megint csak az egoizmus mocskába fullasztotta! Tehát ez sem volt jő! Jött valami más, a liberálizmus — a nagystílű kozmopolitizmus.

Ekkor szakadt az emberiségre a világháború. Ez nemcsak kőből való templomokat döntött halomra, hanem lelkileg is megrázta a világot, megcsúfolt annyi mindent ! Rájöttünk, hogy hazugság a humanizmus, hazugság a tudomány mindenhatósága, hazugság a kultúrába vetett hit, mert különben ez a borzalom nem szakadt volna ránk. De erre nemcsak mi jöttünk rá ! Minden nép rájött, hogy a nagy világon azon a darab földön kívül, amelyen az ő faja él, nincs számára hely! Még az orosz szovjet is!

„Ha a háború óta megjelent filozófiai irodalmon végigtekintünk, a rendszerek és elméletek mind összefutnak valami új kultúra megalapozásának vágyában. A tudomány öncélúságának temploma összedőlt, minden ága a tudománynak az élet szempontjából fontos.“ (Prohászka Lajos: Pedagógia, mint kultúrfilozófia. Magy. Paed. 1929. 1—2. szám 23. oldal) és az összetört, megrettent lélek megcsömörölve a föld salakjának ürességétől, a misztika, a romantika felé hajlik, míg ezen az úton elindulva azon veszi magát észre, hogy térdre rogyott saját vallásának szimbóluma előtt Valóban nincs és nem lehet más menekvés — nyomorultak vagyunk! Az ember saját kezében tartotta a saját eszével meggyujtott fáklyát, és az élet sötétségében e megbízhatatlan zsarátnok fénye mellett kóborolt, míg belebukott az iszonnyal telt lövészárokba, és gyászos volt még a dicsőség is! Ez nem jó ! Azt a fényt, mely az utat mutatja, messze elébünk, fölénk — a célhoz kell helyezni: ez a cél az erkölcs és fajunk.

Ez a gondolat hatja át a mai pedagógia irányát, nemcsak nálunk, hanem minden más népnél. „Három átfogó gondolat jellemzi általában az újkori pedagógia fejlődését: a metódus, a nevelés egyetemes organizációja és a gyermeki egyéniség fokozott értékelése“, — mondja Prohászka a 25. lapon.

Először tehát a metódus, — a hogyan. Megalkuvás nélkül, fanatikusan, mert más nem segít. A kis szerb gyermek az elemi iskolában tanulja, hogy ő a „Ziva vatra“, ami annyit tesz „az élő tűz“. A bánáti sváb gyerekek verset tanulnak szavalni, alig tudják még ma kiejteni a szavakat, de majd megszokják a vers tartalmát is, melynek refrainje ez: „Istenem, Istenem, miért nem lehetek én is szerb kislány?“