Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928
13 Hátra volt még a tisztikar megszervezése. Bercsényi itt is honfitársait részesíti előnyben, s magyar tiszteknek juttatja a legfontosabb helyeket ezredében. A francia Bonnaire alezredes mellett Kisfaludy őrnagy, Dávid, Sulyok és Csepreghy kapitányok lesznek az ezred megszervezésében és kiképzésében legfőbb támaszai. De a lovakkal való ellátás kérdése is megoldásra várt még. Mert ehhez megint sok pénz kellett, s ennek a pénznek az előteremtésében Bercsényi már csak a király jóindulatára számíthatott. Kérvényt kérvény után terjeszt elő különböző fórumokhoz ez ügyben, — de az elintézés soká húzódik s Bercsényi „huszárai“ ezen átmeneti idő alatt (kb. két esztendeig) bizony gyalog teljesítenek szolgálatot. 1722-ben azonban Bercsényi már tarthatatlannak látja a helyzetet, s keserű panasszal fordul Le Blanc hadügyminiszterhez, kérve őt, eszközöljön ki az ő számára 5000, emberei számára pedig egyenkint 300 livre-nyi ellátást, mert katonái a gyalog szolgálathoz nincsenek hozzászokva, ő maga pedig lovakkal el nem láthatja őket, mert fizetésén kívül egyebe nincsen.1 A hadügyminiszter a kérésnek végre helyt ad, Bercsényi a kért összegeket megkapja s ilyen módon a Bercsényi-ezred 1723—24 táján — immár teljes felszereléssel — mint kiképzett, használható lovascsapattest megkezdi szolgálatát XV. Lajos francia király hadseregében. Az a kiváló szervező tehetség, mely nevének az egész francia huszárság történetében oly különös jelentőséget ad, Bercsényi részéről már itt, a kezdő ponton, ezrede felállításánál is megnyilatkozott abban, hogy századait szorosabb szolgálati kötelékekkel fűzve egymáshoz, azokból igazán egységes csapattestet, valóságos ezredet tudott teremteni. Elődeinél ugyanis, — még Ráttky ezredében is — a századokat csak nagyon laza, alig észrevehető kötelékek fűzték egymáshoz, s így azok összessége ezrednek — legalább a szó mai értelmében véve — még alig volt nevezhető. Ezért állítható jogosan, hogy a francia huszárcsapatok első igazi megszervezője gróf Bercsényi László volt, — amint ebben — úgy látszik — a francia és a magyar írók nagyrészt azonos felfogást is mutatnak. Bercsényi után, sorrendben ötödiknek, a Rodostóban elhalt gróf Eszterházy Antal, kuruc táborszernagy fia, gróf Eszterházy Bálint kapott a francia királytól engedélyt huszárezred felállítására. (1733) Eszterházy, akit Bercsényi 1720-ban, ezrede legénységének összetoborzása alkalmával hozott magával Konstantinápolyból Francia- országba, Srassburgban szervezte meg ezredét s azt 1735. januárjában állította lábra. Ezrede élén a fiatal Eszterházy is nagyban hozzájárult a magyar katona hírnevének gyarapításához. Különösen 1741—43-ban, a csehországi harcokban tűntette ki magát, de ugyanitt 1743-ban, kevéssel a Dillingennél történt megsebesülése után meg is halt napszúrásban. Egyébként az ezred, mely utána egy ideig a magyar Dávid, majd gróf Turpin, 1761-től fogva pedig Chamborant marquis parancsnoksága alatt állott, s nevet is ez utóbbitól kapott, azon három huszárezred egyikével azonos, amelyek túlélték a nagy francia forradalom, s a XIX. századi sok régime-változás nehéz válságait, s ilyen módon a világháború befejezésekor a Bercsényi-ezred után legrégibb huszárezrede volt Franciaországnak. Sorrendben most két rövid életű, jelentéktelen ezred szereplése következik a francia huszárság történetében: a hatodiké, melyet 1743-ban báró Beausobre, s a hetediké, melyet ugyanakkor gróf Raugrave alapított. Viselt dolgaikról nem sokat tudunk s amit mondhatnánk róluk, a mi szempontunkból az sem bírna sok jelentőséggel mert ezekben az idegen parancsnokok által alapított és vezetett ezredekben a magyar elem nagyon gyéren volt képviselve. De bizonyára nem tekinthető jó jelnek s az érdemek bizonyítékának az a körülmény, hogy mind a két ezredet már 1756-ban, tehát 13 évi fennállás után végérvényesen feloszlatták. Annál nagyobb volt azonban a híre, vagy helyesebben „hírhedtsége“ a sorrendben utánuk jövő, tehát nyolcadik huszárezrednek, melyet a magyarországi szüForster i. m. 50. o.
