Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
18 A fenomenálisak, amint a transcendens világról egyáltalában, a reális létről is azt hirdetik: ignoramus et ignorabimus. A kritikai reálisták ellenben igenis megkísérlik, hogy a reális lét törvényszerűségébe bepillantást szerezzenek maguknak. Mi biztosítja tehát szerintünk a reális lét törvényszerűségét? A legtöbl) reálistától azt a feleletet kapjuk, hogy a reális lét előfeltétele az idő s legtöbb esetben a tér. Bármilyen természetesnek találjuk is naiv állásponton ezt a feleletet, közelebbről vizsgálva azonban a dolgot, nagyon is problématikusnak bizonyul. Ez a problé- matikusság volt az oka annak, hogy Kant teljesen szubjektív természetűnek mondta a szemlélet e két formáját, míg az űjkantiánusok egyenesen matematikai ideálitásokká változtatják át őket. Nem csoda tehát, ha a reálistáknak egyik része előfeltételként hirdeti ugyan a reális lét szempontjából a tért és az időt, de hozzáfűzi, hogy a reális tér és idő nem azonos a megismert térrel és idővel, hanem csak megfelelője a reális létben. Ezekkel szemben a reálistáknak egy másik csoportja a reális tért és időt teljesen azonosoknak hirdeti a megismert térrel és idővel. Míg a tér és idő előfeltételei a reális létnek, addig a szubsztanciális hatásegység, amely az általános lét egyediségének magasabb foka a reális létben, legjellegzetesebb megnyilatkozása a reális lét törvényszerűségének. Itt kapcsolódik bele azután a transcendentális lét két típusa: az anyagi lét s a szellemi lét. Az anyagi lét előfeltétele vagy velejárója a tér és az idő, a szellemié az idő. Szubsztánciáról ideális értelemben is szoktak beszélni. Míg azonban az utóbbi értelemben a szubsztáncia kategóriák funkcionális (viszonyos) egysége, a reális szub- sztáncia sztatikus hatáscentrum, amely a reális lét folyománya. A szubsztánciák további problémáinak felvetése már túllépné e dolgozat szűk keretét s különben is már inkább a szűkebb értelemben vett ontológiának képezik tárgyát. Hátra van még, hogy a fennállásnak második típusáról, az ideális létről, vagy ahogy Lotze óta nevezik, az érvényről szóljunk. Könnyű belátni, hogy a fennállásnak ez a formája azokra a tárgyakra vonatkozik, amelyeket közös néven ideális tárgyaknak nevezünk. Hogy az ideális tárgyak fennállási formájába bepillantást nyerhessünk, először is azzal kell tisztába jönnünk, milyen különböző kategóriák tartoznak az ideális tárgyak csoportjába. A tágabb értelemben vett ideális tárgyak csoportjába először is a képzettartalmak tartoznak. Természetesen nem minden ideális természetű, ami a képzetek lényét alkotja. A képzetek egyik szempontból a szellemi reálitások körébe tartoznak s mint ilyenekkel a pszichológia foglalkozik. De ez a szellemi struktúra nem meríti ki a képzet fogalmát. A képzet pszichikai oldalának van egy függvénye, ami többé már nem szellemi, hanem ideális természetű valami. A képzet ugyanis azon lelkijelenségek közé tartozik, amelyeket aktusoknak nevezünk. Bár az aktusok fenomenológiájára vonatkozólag eltérők a felfogások, abban minden pszichológus és filozófus megegyezik, hogy legalább két momentumot minden aktuson meg kell különböztetnünk ; az aktus intendáló, célzó momentumát, amit a filozófusoknak legnagyobb része pszichikai természetűnek hirdet s magát az intenciót, vagyis azt a tárgyat, amire a célzó aktus vonatkozik. Ez pedig a képzeteknél minden kétséget kizárólag csakis ideális tárgy lehet. Egy ház, amit elképzelek, egy alma, ami nincs előttem s képzeletemben megjelenik, egy szép város, ami messze van tőlem, nem lehetnek valóságok, mert hisz nincsenek előttem, nem hatnak rám. De pszichikai tárgyak sem lehetnek, mert hiszen valóságszínezetük van, képzeletemben kiterjedéssel s a valóságos tárgyak egyéb tulajdonságaival bírnak. Nem sorolhatjuk tehát őket máshova, mint a tárgyak harmadik csoportjába, az ideális tárgyak közé.
