Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1926
20 rábízzuk a vándor fellegekre . . . Szállj, szállj kicsiny madár, Őszi tarlók felett, elkeresztelt hegyeken túl, idegen országba! Idegen országban magyar sírok felett dalolj szebben, dalolj bánatosan : a magyar föld szeretete, hálája, fájdalma, soha- nemfelejtése, örök virrasztása zengjen a nótádban . . . Szállj, szállj vándor felhő, rablóit mezők felett idegen országba. Idegen országban sötétre tömörülj s ejts egykét könnycseppet azokra a sírokra, melyek ott domborulnak a doberdói magaslatokon, a flandriai lágy mezőkön, az orosz puszták szomorú messzeségében, szerb mélységekben, a Kárpátok idegen visszhangot tanuló bércein s mindenütt . . . mindenütt, amerre csak magyar fiúk jártak . .. Amerre jártak s ahol utolérte őket a magyar sors, a magyar végzet, a magyar örökség: a hősi halál. Ez a mi örökségünk ezer év óta, de ez a reménységünk is! Mert ez a nemzet száz- és százezer halállal váltotta meg halhatatlanságát. Azért a mi szemünkben ez a szobor nem egyszerű emlék, nem sírkő, hanem oltár, melyet szentségként őrzünk, melyhez erőt meríteni járunk; ereklye, melytől új csodát várunk s alatta a névsor nem sírfelirat, hanem parancs. Parancs a holtak ajkáról, üzenet a túlvilágról. De ezt a parancsot csak szívvel lehet felfogni, csak úgy lehet hallgatni, mint Mózes az Űr szavát: földre hullva. Azért csak borítson árnyékba s szakadjon ránk a körülöttünk izzó gyűlölet és kapzsiság, csak suhogjon a korbács véresre ostorozott meztelenségünkön, elrabolt világtájaink minden súlyos fájdalma csak nehezedjék vállainkra, hogy összeroskadva zuhanjunk a meggyalázott magyar földre. Zrínyi Növendékek, Vértanuk unokái, Hősök fiai, akkor a megrugdosott, széttépett magyar föld a holtak ajkán keresztül belétek csókolja a bosszú erejét s szivetekbe súgja a holtak parancsszavát: „Készen legyetek, ha mozdul a Kárpát!“ A kiomlott vér bosszúért kiált a földről az égre, de ha oltárra tesszük, minden áldást leesd az égről a földre. Ez az emlék történelmi monumentuma annak, hogy mi tengernyi vért áldoztunk a hazaszeretet oltárán s ez a tengernyi vér szabadulásért, megváltásért dörömböl az ég boltozatján. Testvéreim ! Én a hívők alázatával hiszem s a magyar pap hitével hirdetem, hogy az, aki vérét ontotta a világ szabadságáért, meghallgatja ennek a rabhazának könnyből, vérből szövődött imádságát is. S hiszem és hirdetem, hogy eljön az idő, mikor feloldódnak a láncravert magyar remények, felszabadul a gúzsbakötött magyar akarat s rávéssük Európa arculatára annak a Magyarországnak szent határait, mely szivünkben most is, teljes épségben megvan. Áldás azok emlékére, kik ezért meghaltak, áldás reánk, ha ezért meg fogunk halni! Az elhangzott ünnepi beszéd után a Nem, nem soha . . . hangjai fokozták a lelkesülést, mely után Purth Lajos az intézet volt növendékeinek nevében mélységes gondolatokkal áldozott az elhalt hősök emlékének. Az emlékművet elsőnek a Kormányzó Ő főméltősága nevében, lelkesítő szavak kíséretében Vogl Waldemár koszorúzta meg. Nendlvich Andor polgármester Pécs szab. kir. város, Fischer Béla alispán Baranyavármegye, vitéz Pallay Rezső a pécsi vitézek, Dr. Szűcs Jenő a volt 19-es honvédek, Purth Lajos a volt tanítványok, Kovács László VIII. évf. n. a jelenlegi növendékek nevében helyezték el bensőséges szavak kíséretében koszorúikat Meghatóan kedves jelenete volt ünnepségünknek, mikor Cseresznyés Margit uri- leány tett virágot az emléktáblára, melyen hősi halált halt édesatyja neve is ott van. Az intézet tanári karának koszorúját Beksics Olivér igazgató helyezte el s zárószavaiban a szigetvári vértanú s a világháború hőseinek követésére buzdította az ifjúságot. Az intézeti növendékek és a cserkészek vonultak el azután a szobor előtt s ezzel az intézetünk történetében örökké emlékezetes ünnepély, mely egyúttal Kovács József főig. búcsúja is volt, véget ért. Felhasználjuk az alkalmat, hogy itt is köszönetét mondjunk Kőszeghy Gyula úrnak, aki a szobrot gyönyörű elgondolással megalkotta, továbbá dr. Boldis Dezső
