Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1925

Természettani szertár. Helyiségei: Előadóterem, dolgozó szoba, rádió-terem, szertárterem. Előadóterem : Teljesen modern, emelkedéses padsorokkal, sötétítő készülék­kel, vetítő- és mozi-házikóval s úgy egyenárammal, mint váltóárammal felszerelve. A heliostat mellé beállítottuk a napmikroskopot, melynek segítségével mikros- kopikus vizsgálatokat egyszerre egész osztállyal végezhetünk. A rádióteremből az előadóterembe vezetéket szereltünk be hangszóró részére, hogy egész évfolyam egyszerre hallgathassa a rádió előadásokat. Folyamatban van egy „Krupp—Ernamann Magister“ mozgó vetítőgép beépí­tése az intézet tornatermében, egyrészt azért, hogy a kötelező iskolai filmeket házilag tudjuk lepergetni, másrészt, hogy a tanítást modernizáljuk tanulságos álló­kép kollekcióknak, valamint mozgó-képeknek bevonásával. Dolgozó szoba: Kellően felszerelt vasesztergapaddal és az összes szükséges szerszámokkal, melyek lehetővé teszik, hogy az elromlott készülékek kijavítása mellett újakat is állíthassunk elő. Rádió-terem : Berendezése a legkényesebb Ízlést is kielégíti. Célunk volt, hogy a hallgató közönség e csodálatos találmányt kellő millieuben élvezhesse. Az intézet tanári karán és növendékein kívül a város igen sok és előkelő közönsége látogatta és hallgatta végig Európa koncertjeit. Felszerelésén nagy haladás észlelhető. A meglévő 3 lámpás készülékhez házi­lag készült egy-kél lámpás és egy 4 lámpás Pusch-Pull erősítő, ugyancsak házi­lag készítettünk egy 8 lámpás Superheterodyn és ultradyn kombinációs vevő- készüléket, mellyel a lehető legnagyobb tökéletességgel vesszük Európa Broad- kasting állomásait. A hallgatóknak — eltekintve a „Magnavox“ angol hangszórótól — a szoba közepén álló művészi faragású asztalon nyolc fejhallgató áll rendelkezésre. A háromemeletes palota tetején elhelyezett T antennán kívül, keretantenna »szolgáltatja« a muzsikát azok részére, akik nem a hang erősségre, hanem a leadás tisztaságára és a művészi élvezetre fektetik a fősulyt. Bevezettük a rádiót a növendéki üdülőtermekbe is, ahol szintén egy „Magna­vox“ hangszórót szereltünk fel. Legközelebbi tervünk egy leadóállomás építése, melyre nézve az előkészüle­tek már folyamatban vannak. Stúdió gyanánt a szertár melletti kisebb szoba szol­gálna, megfigyelő állomást a rádióteremben állítanánk fel, a gépek pedig a dol­gozó szobában helyeztetnének el. A szertár állományába a tanév folyamán beszereztettek: 1 darab térkép és szögmérő. 1 darab finom lombfürész berendezés. 2 darab Magnavox hangszóró. 1 darab 4 V. akkumulátor. 3 darab 6 V. akkumulátor. 3 darab 36 V. akkumulátor. Ezen kívül kézi használatra szolgáló anyagok: fémlemezek, rudak, benzin, kénsav, gelatin, sósav, szalmiáksó, glycerin, ezüsthulladék, csavarok, szegek, tisztító­eszközök stb. Összesen eca 20,000 000 korona értékben.

Next

/
Thumbnails
Contents