Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1924
VERESS LÁSZLÓ 1891-1925. Ha a gépezet egyik kereke kiesik tengelyéből, megáll a gép működése, ...ha az emberi test egyik tagja megszűnik működni, megbénul a test,.. ha az agy parányi sejtje felmondja a szolgálatot, a szervezet más részei is megsinylik hiányát Ez a test vesztessége. Ha a család valamely tagja ott hagyja szeretteit, hogy örök nyugovóra térjen, a szeretet egy darabja szakad ki a család szivéből, . . ha az apa hajlik meg a Mindenható akarata előtt, fej nélkül marad a család, özvegyen a hitves, árván a gyermek. Ez a lélek vesztessége. A család testének egy darabja alá száll a földbe, lelkének egy darabja felemelkedik a mennyek urához. Kettős az a veszteség is, amely intézetünket Veress László bajtársunk, tanártársunk elhunytéval érte. Ti, akik talán nem ismeritek intézetünk belső életét, ezt a lélekben, törekvésben, akaratban és a közös nagy célban, — jólétben éppen úgy, mint szenvedésben és nélkülözésben, — eggyé forrt családot, nem értitek meg azt a néma fájdalmat, ami eltölti lelkét, ha egy tagja időnek előtte kidől küzdő soraiból Ha gyermek vagy, gondolj szüléidre, testvéreidre, ha szülő vagy, gondolj gyermekedre ... és megérted. Veress László ny. százados, intézetünk nevelő tanára 1925. március 2-án megszűnt élni. Szerető szive utolsót dobbant, fáradhatatlan lelke örök nyugovóra tért. Kegyetlen sors, mely élete delén ragad el egy férfit, egy katonát. Mert O katona is volt! Lelkiismeretes, törhetetlen katonája az országnak, az intézetnek és családjának. Őrhelyen állott mindig, bátran szembeszállt az élet viharával, szilárdan kitartott ott, ahová a kötelesség állította. Békében ifjakat nevelt, háborúban megmutatta neveltjeinek, hogy milyennek kell lenne a magyar katonának! — Fogságban a hit, a szeretet, a jobb jövő reménye a legsúlyosabb megpróbáltatások között is erőt adott a kínok elviselésére, Krisztusi szenvedések közepette várta a szabadulás óráját. . . És végre eljött. . . Hazakerült... Talált ithon egy nyomorult,-csonka országot, talált egy megtépázott, szárnyaszegett nemzetet . . . És Ő mégis hitt és dolgozott! Hitét növelte családi boldogsága, kis gyermekének csacsogó mosolygása . . . A sors nemes hivatása betöltésére közénk vetette. Itt is katona volt! Őrhelyen állott, és szilárdan állott! Tanított, nevelt, belehelte ideális lelke egész melegét, meleg szive egész szeretetót tanításába. Neveli a hazának művelt, önérzetes férfiakat, nevelt törhetetlen hitü rajongókat, egy szebb jövő hivő seregét . . . Akkor jött a sorvasztó halál, amikor senki sem várta, akkor csapott le a fekete szárnyú madár, amikor senki sem hitte, akkor lobbant ki élete fáklyája, amikor az egész nyár volt előtte . . . Nyugodjál pihenve, csendesen . . . Nézd, barátaid könnye kisér . . . Te elmentél, de emléked itt maiad közöttünk, hogy vezessen azon az ösvényen, amelyen Te mindig előljártál, a hit, a reménység, a szeretet utjain. Nyugodjál llát, . . hiszen mi hiszünk a Te hiteddel, bízunk a le nagy lelked bizalmával és szeretünk a Te nagy lelked szeretetével. . . Még csak egy kéréssel zavarjuk örök nyugvásodat, . . ne haragudj él te . . . Borulj oda az Ur zsámolyához, könyörögj, légy szószólónk abban a hitben, a Te hitetben, mely a mienk is és minden magyar embernek hite, . . hogy hitünk valóra válljék, reményünk teljesedjék. — Isten veled!
