Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1922

11

tett a szörnyű összeomlás, a forradalom és a proletárdiktatúra: a fegyelemnek, a munkának, a kötelességteljesítésnek útjaira. És e tekintetben az a hálom hónap megtette a magáét. Rendet és fegyelmet teremtett a növendéki táborban jószóval s ha kellett szigorral, de mindig emberismerettel, megértéssel és hozzáértéssel. És ebben előljárt s útmutatást adott a parancsnok maga.

Istennel a hazáért! Ez volt az ö és a vezetése alatt álló iskola jelszava. Nem szűnt meg hangoztatni konferenciáin a főcélt: „Nekünk kötelességünk mártír- kínokat szenvedő hazánknak szilárdjellemü, erkölcsös érzésű, józan és minden körülmények között hű, magyar állampolgárokat nevelni“. És az erre vezető út, „ha tudunk és akarunk parancsolni magunknak, ha önmegtagadást, józanságot, áldozatkészséget, munkaszeretetet és fegyelmet viszünk be iskolánkba.“

Ennek a célnak elérésére a parancsnok nem elégszik meg csupán csak a tanárok munkájával. Segítségül hivja a szülői házat is. Két „Körlevelet“ is bocsát ki a szülőkhöz. „Mert, — Írja, — ha valamikor nagy szükség volt arra, hogy a közelmúlt jelszavaival tévútra vezetett ifjúság erkölcsi nevelésének és hazafias jellemének fejlesztése érdekében az iskola és a szülők (gyámok) között egységes működés, mondhatni belső viszony teremtessék és tartassák fönn, úgy napjainkban ez minden érdekeltnek szent kötelessége.“ És mivel első körlevele csak alig talált visszhangra, második körlevelében megírja őszintén a szülőknek, hogy „az iskola nem bizonyítvány-gyár, hanem szivet, lelket, jellemet formáló művésztelep“, A szülők búzdítását, érdeklődését nem nélkülözheti. Ne csak a bizonyítvány iránt érdeklődjék tehát a szülői ház, hanem terjedjen ki annak kutatására is, hogy fia szivében, lelkében, erkölcsi felfogásában mennyit és hogyan fejlődött ; hogy becsületről, Istenről, hazáról, munkáról stb minő fogalmak gyökeresedtek meg lelkében; hogy a közelmúlt eseményei nem bontották-e meg károsan fia lelkének egyensúlyát; hogy milyen irányban fejlődött fiának jelleme, gondolkozás-módja, erkölcsi felfogása.“

Ilyen körültekintő, gondos vezetés mellett csak természetes, hogy oázis lett csakhamar a hajmáskéri tábor a magyar sivatagban. Fegyelem és munka tanyája, mikor az országban még szerte fegyelmetlenség és munkakerülés burjánzott a világbolondító vörösmaszlag nyomán. Szeretet, megértés és megbecsülés forrasztotta egybe a parancsnokot és a tanári kart. Egy szív, egy lélek, egy akarás hatotta át minden egyes tagját. És tudott dolgozni mindenik lelkesen és odaadással a sanyarú külső körülmények között is. Hiszen a magyar jövendő palántáit látta mindenki a vezetésére bízott ifjúságban.

Ez a tanári kar és ez a növendéksereg megértette egymást. Megértette köny- nyen. Mindakettő kijárta már a megpróbáltatások és a szenvedések iskoláját. Minda- kettő látta erejében, vivódásában szépnek és nagynak a magyart. De látta lehanyatlani is a dicsőség napját. Látta elárulva, megcsufolva, meggyalázva és letiporva nemzetét és megcsonkítva hazáját. A szenvedések és a gyötrelmek poklán keresztülgázolva kellett megtapasztalnia és megtanulnia tanárnak és tanítványnak egyformán, hogy csak az Istenhez ragaszkodó, hazája földjébe kapaszkodó szeretet és a belőle táplálkozó erős akarat lehet az államok és népek szilárd erkölcsi alapja. Kifejezése pedig a fegyelem, a munka-szeretet, a kötelességtudás. Ez a népek igaz ereje és érvényesülése,

A jóakarat, az igyekezet, a lelkesedés és a munkakedv meg volt tehát mind- akét részről. Dús termést Ígért az elvetett mag. A tanári kar lelkes parancsnokával együtt igaz örömmel konstatálhatta, hogy fáradozása munkája nem hiábavaló. Hiszen az ifjúság folyton fokozódó szorgalma nyilatkozott meg az órákon. Vallásos és hazafias éi’zése őszintén és közvetlenül jelentkezett lépten-nyonaon az