A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Gimnázium 1938-39. Tanévi Értesítője

Hazatért a Felvidék és a Kárpátalja

Uazatíd a TdvidíU is a Hác^áiat{a.

Szent István évében, Szent Imre napján délelőtt tíz órakor megkon- dulnak Magyarország harangjai. A jelszó: észak felé... Komárom, Léva, Kassa, Ungvár, Munkács a miénk! Még aznap verik a honvédek a medvei hidat a Dunán. Űjabb dátum: március tizenötödike. A magyar szabadságharc emlékünnepén magyar harcikocsi száguld a Vereckei-hágó irányában a lengyel határra. Nyomában magyar katonavonatok futnak Királyháza felé, s magyar bakák menetelnek a havas huszti országúton a máramarosi bércek irányában. Kárpátalja is a miénk! — Egy ragyogóan kék őszi ég és egy csípősen fanyar tavasz kegyelméből élhettük meg ezeket a valóban történelmi eseményeket. Igazi magyar ősz és igazi magyar tavasz volt ez az országgyarapító két évszak. Alig néhány hónap és alig néhány hét választ még csak el ettől a két dátumtól, s úgy érezzük, hogy amit azokban a napokban átéltünk, az ma már a történelemé. Szinte közelebb van hozzánk Rákóczi kora és negyvennyolc, mint a kassai bevonulás. Mivel hamar felejtünk, idézzük hát fel őszi élményeinket, s emlékezzünk vissza néhány névre és eseményre.

Az 1918-as összeomlás óta a magyarság a megcsonkított hazában egy szükreszabott, a nagy történelmi múlthoz méltatlan életre kényszerült. Üvegbura alatt élt, mely alól lassan szivattyúzták ki a levegőt. Sokan egy tüne- dékeny álom-élethez menekültek, mások értelmét vesztett pártpolitikai tusák- ban őrölték fel erejüket, s csak kevesen voltak azok, akik tájékozódó szenvedéllyel hívták fel a figyelmet a szétforgácsolt népi erők megszervezésére és a magyar fajt mentő szociális kérdésekre. A társadalom széles rétege e helyett inkább egy kispolgárian szűk és primitív materializmusra hajlott, melyben nem volt elég lendület és ideálizmus, hogy az elevenünkbe vágó életkérdéseket megoldja. A 30-as évek elején már csüggedtek és fásultak voltunk, az ellenséges gyűrű egyre fenyegetőbben ölelt körül, s minden kijárást eltorlaszolt a levegőtlenné vált ország peremén. Mindenfelé betemetett utak meredtek ránk. Csak egy pontban volt egységes és töretlen a nemzeti lélek, csak egy pontban nem tompult el soha a nemzet életösztöne: a nyolcmilliós magyarság mint egy ember nézett keserű haraggal a határon túli országcsonkítókra, és soha egy pillanatra nem adta fel a reményt, hogy az ország határai egyszer kitágulnak. A feszült várakozásban a Bethlen Gábor lassú haragja gyülemlett fel bennünk, s néma soraink előtt régi harcos fejedelmek hallgatag árnyai lovagoltak, s példájukon egyre készülődtünk egy irtózatos ütésre.

Ilyen remények és készülődések közben ért bennünket a Szent István- év szeptember hónapja. Szeptember 13-án kihirdetik az ostromállapotot Csehszlovákiában, szeptember 15-én Chamberlain Berchtesgadenba repül, szeptember 18-án hangzik el Mussolini triesti beszéde, melyben síkraszáll jogainkért. Szeptember 22-én Chamberlain Godesbergben van, de eredménytelenül tér vissza. Szeptember 23-án Csehszlovákia mozgósít, szeptember 24-ére esik a részleges angol és francia mozgósítás. Mozgósítás! A háborús ínség réme kísért fel mindenütt, sápadt arccal járnak az emberek az utcákon. Falvak és világvárosok tornyai hajladoznak a háború szárnyverésétől. Szeptember 26-án íelcsattan Hitler berlini csatakiáltása. Válaszul szeptember 28-án egy megtört, síró hang hallatszik a prágai rádióban. Benes hangja. Búcsúzik népétől. Szeptember 29: a müncheni találkozó. És Európa megkönnyebbülten sóhajt fel.