A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1934-35. Tanévi Értesítője
A kétezeréves Quintus Horatius Flaccushoz
8 hisz túl vagy már a negyvenen; nem kell már Epikuros derűs filozófiája, de nem kell a komor stoicismus sem, ez a két tan, mely az ősi vallás kiszorultával honosodott meg római tala jon, hogy rationalis szemlélődés lépjen az igazi vallásosság helyére; saját élettapasztalataidra építed fel erkölcsi nézeteidet és tanításaidat és az arany középszer kedves hirdetője leszel. Célod kutatni, mi az, ami: „egyként használ gazdagnak, szegénynek, mit nem mulaszthat el sem agg, sem ifjú anélkül, hogy kárát ne vallaná.“ (Ep. I. i. 25. sk.) Minthogy azonban Sabinumodban morális kérdésekről nincs kivel elbeszélgetned, munkáidnak a „sermones“, csevegések nevet adod ugyan, mint szatíráidnak adtad és így egész költészeted olyan simplex et unum, kerek és egységes, amilyent minden irodalmi műtől megkívántál (ars poetica 23.), de ezek most a költői levél alakjában jelennek meg, akár tényleg elküldött levelek voltak, akár nem. A műfaj csak úgy, mint életbölcseséged aranyszabályai és a klasszikus szép nyelv a Te teremtő géniuszod szülötte. Negyvenöt éves korodban kiadott első és 51 éves korodban megjelent második gyűjteményed valamennyi darabja egy-egy remekmű épúgy mint nagyszerű ars poetica-d, melyben sok század számtalan tudós és nagyképű kutatója és magyarázója mindent keresett és talált, csak azt nem, amit Te akartál vele: nem Aristoteles poétikájához hasonló költészettant óhajtottál Te itt adni, hanem elveidet, véleményedet, nézeteidet a jó költőről összefoglalni, amilyennek Te képzelted el a valódi poétát. Most már, mióta 17-ben Augustus megbízásából a Százados Ünnepekre Te írtad meg azt a csodálatos ódát, a carmen saeculare-t, ezt a nemzeti hymnust, melyet fiúk és lányok kara adott elő, ellenfeleid is meghajolnak Előtted; dalaid IY. könyvét is általános örömmel fogadják; Te vagy most a Világbirodalom első költője, a legnagyobb. Eddig senki sem hallott ilyen magasztos imádságot: „Erkölcsöt az ifjú szivekbe, istenek, az elaggottakba nyugalmat hintsetek! Romulus fajának adjatok virágzást, s mindennemű áldást! Az elfeledt Virtus már vissza mer térni, vissza Hűség, Béke, Szemérem, a régi, és telt szarujából az áldásos Bőség már ontja gyümölcsét.“ Csak Platon álmodta ideáit változhatatlanoknak, holott minden, tehát minden irodalmi műfaj és ízlés is változásoknak van alávetve. Ezért járnak az igazságtól nagyon-nagyon messze azok, akik Téged mai ízlésünk szempontjából ítélnek meg. Mi nem a ma esztétikusának és kritikusának, hanem saját korodnak szemszögéből tekintve Rád mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy az antik világnak soha el nem múló csodája azért lettél, mert népednek nem csak költője, hanem útmutatója, irányítója, tanítója és prófétája, szóval igazi Vezére voltál, aki a legszörnyűbb polgárháborúk idejében, a Birodalom leg-
