A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1933-34. Tanévi Értesítője

Iskolánk az 1933-34. tanévben

30

helyén első ízben egybesereglettiink, szívünk kegyelettel és hálával csordultig megtelik?

Hat szeretett tanárunk közül három, nevezetesen Trampich Károly (1833—1866), Hagmann Linót (1820—1873) és Földváry Ákos (1823—1883) oly felette régen költöztek az örökkévalóságba, hogy soraink között alig akad egy-egy társunk, akik tanítványaik lettek volna.

Közülök Trampich Károly volt Alma Materünk első Halottja. Még az abszolút korszakban került hozzánk. Természet- és vegytant tanított. Alig 7 esztendős működés után 1866 január 16-án hunyt el.

Hagmann Lipót ugyancsak az abszolút korban lett iskolánk tanára. Az intézet fennállásának 3. évében, 1859-ben, midőn a III. osztály megnyitásával a tanszemélyzet létszámát is emelni kellett, ne vezte őt ki az akkor fennállott soproni cs. kir. helytartótanácsi osztály. Nemcsak arra kapott megbízást, hogy tanszékét ellássa, hanem arra is, hogy legyen apostola a német nyelvnek és német műveltségnek. De rajta is beteljesedett az, ami Jókai Ankerschmidt lovagjával. 14 éves pécsi tartózkodásának ideje alatt a magyar föld, a magyar környezet átalakította őt. Beilleszkedett a magyar világba, megtanulta nyelvünket. Arról mór nem tehetett, hogy nyelvünket ijesztő idegen- szerűséggel ejtette ki. De ez nem volt a tanítás rovására, mert — mint aranyérmes akadémiai festő — a rajzot tanította.

Földváry Ákos a francia nyelv és irodalmat, valamint a történelmet adta elő. Ez utóbbinak nemcsak tanóra, hanem szenvedő hőse is volt. Ugyanis vitézül résztvett az 1848—49-i szabadságharcban és a világosi fegyverletétel után negyedszázéven át volt kénytelen a számkivetés keserű kenyerét enni. A keleten eltöltött kényszerű távoliét után intézetünk tanára lett, de csak kilenc évet tölthetett e pályán, mert már 1883 augusztus hó 2-án 60 éves korában elhalt.

A kedves halottaink második csoportjába tartozó Szemük Antal dr. (1854—1895), Maksay Zsigmond (1850—1896) Péter János (1846— 1904) elhalálozása óta egy emberöltőnyi idő telt el. Velem együtt még sokan vagyunk, akik bennük tanárainkat tisztelhetjük, akik végtisztességükön személyesen résztvettünk, akiknek emlékezetében képük még élénken él.

Mennyien áldjuk még ma is Szemük Antal dr. tanárunk nevét, aki kínzó betegsége dacára életcéljául kitűzte és nagy sikerrel megvalósította, hogy tanítványai leikébe a földrajz és történelem szere- tetét beoltsa. Az a baleset érte, hogy nem jelentkezett önkéntes egy évi katonai szolgálatra, ami miatt három évig kellett katonáskodnia. Ügy látszik, hogy itt szerezte azt az öldöklő betegséget, amely életének idő előtt, 1895 július hó 1-én, 42 éves korában vetett véget.

A szigorú Maksay Zsigmond tanárnak a mennyiségtan terén jól csengő neve volt: a magyar tudományos világnak nagy ígérete. Maksay tanítványának lenni, jó ajánló levél volt. Úgy halt meg, mint a hős a harc mezején. Halála előtt csak öt nappal hagyta abba a tanítást, amelyet gyakran szakítottak meg fuldoklási rohamok. Nem akarta hinni, hogy a tanárok réme, a tüdővész annyira elhatalmaskodott felette. Ekkor is csak rövid pihenésre számított, mert a hangos beszédet sehogy sem bírta. De valójában otthonában sem pihent. íróasztala fölé görnyedve, tanítványainak írásbeli dolgozatait javította. És mikor végkép elbágyadt teste ágyba dőlt, akkor is mathematikai munkát ol-