A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1932-33. Tanévi Értesítője
Az ifjúsági egyesületek működése
47 Virág Ferenc megyéspüspök úr Őnagyméltósága örömmel tette magáévá az ünnepély gondolatát, a régi tagok és szülők jelenlétében a püspök úr mutatta be a hálaadó szentmisét és az ünnepélyen mondott buzdító szavaival jelölte ki a Kongregáció további működésének útját. Szíves támogatásáért ezúttal is legmélyebb hálánkat fejezzük ki püspök urunknak. Ünnepi évünk kettős törekvésünknek programmja volt: az önnevelésnek és a keresztény karitásznak erőteljesebb ki mélyítése. A kongregációt szervezte meg és irányította az intézet minden katholikus tanxdójára kiterjedő karitativ akciót, és a tanulók havi megajánlásával sikerült is 45 tanulót tandíj-, tej-segély címén 178.48 P értékben segélyezni. Az összejöveteleket két csoportban (a: V—VIII; b: III—IV. o.) hetenként tartottuk. Ezeken a prézes alkalmi beszédein kívül imák, énekek, értekezések és viták szerepeltek. Összesen 26 gyűlésünk volt. A tagok létszáma 90 (38 + 52) volt. Havonta járultak a szentségekhez és a Kongregáció könyvtárából kivett könyvek útmutatása mellett dolgoztak jellemük kialakításán. A folyóiratok közül járattuk az Életet, a Mária Kongregációt, Magyar Kultúrát, Zászlónkat; a Katholikus Szemlét harasztosi Török Elemér tanár úr révén kaptuk. Az évnek fénypontja a márc. 25. és 26-án rendezett jubileumi ünnepség volt az alábbi ünnepi renddel: Március 25-én d. e. 8 órakor hálaadó szentmise a régi és jelenlegi tagok közös áldozásával. A szentmisét Virág Ferenc püspök űr mutatta be Vértesi Frigyes dr. és Gálos László dr. volt prézesek segédletével. D. u. 5 órakor új tagok felvétele. Eszközölte Vértesi Frigyes dr. úr. Március 26-án d. e. 11 órakor ünnepi gyűlés. 1. Beethoven: Isten dicsősége. Énekelte a reáliskola egyházi énekkara, Szilárd Leó dr. tanár úr vezetésével. 2. Megnyitó beszéd. Mondotta: Petrovich Ede, prézes, hittanár. 3. Finta Sándor: Üj Mária ének. Szavalta: Tolnai Lajos, Vll. o. t. 4. Ünnepi beszéd. Mondotta: Krisztián Béla mérnök úr, a Kongr. alapító tagja. 5. aj Petrovits J.: Magyarok védasszonya, b) Marnó: Nappal-éj jel. Énekelte az iskola egyházi énekkara, Szilárd Leó dr. tanár úr vezetésével. 6. A Kongregációnk élete, írta s felolvasta: Rónaky László VIII. o. t., prefektus. 7. Sinigaglia: Az oltár. Előadta az ifjúsági Eötvös Önképzőkör szalonzenekara. 8. Záró beszéd. Mondotta: Virág Ferenc, megyéspüspök úr Őnagyméltósága. 9. Kongregációs induló. Énekelte a reáliskola egyházi énekkara, Szilárd Leó dr. tanár úr vezetésével. Hálás szívvel köszönjük az összes közreműködők szíves jóságát; példájuk és önzetlenségük jutalma legyen a jó Isten gazdag áldása! Hálával emlékezünk meg e helyen is Tóth Tihamér dr. egyet. ny. tanár úrról, ki a Tiszta Férfiúság c. munkájával 10 tanulót ajándékozott meg. A tisztikar — Rónaky László VIII. o. t. prefektussal az élén — igazán önzetlen és derekas munkát végzett. Petrovich Ede, prézes.