A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1932-33. Tanévi Értesítője

Iskolánk az 1932-33. tanévben

35 egyesület, mozgalmasságról, társadalmi megmozdulásokról alig lehet beszélnünk. Nagyon kevés az érdeklődés az egyesületi élet iránt. Súlyosbítja a Diákszövetség helyzetét az a körülmény is, hogy egyik életrehívója és eddigi lelkes, fáradhatatlan, munkás elnöke. Kiss József, ny. c. középiskolai igazgató, lemondott elnöki tisztéről és visszavonidt az egyesület további vezetésétől. Nagyon nagy űrt hagy távozásával maga után, hiszen nagy feladatok megvalósítása várt volna őreá: a rég elhunyt és a budaivárosi temetőben nyugvó egykori reál­iskolai tanárok holttestének átszállítási aktusának befejezése. Nehéz szívvel válik meg tőle a Diákszövetség, de reméli, hogy eddig megis­mert végtelen szeretetét és páratlan agilitását a jövőben sem fogja diáktestvéreitől megvonni. Az év folyamán lemondott alelnöki tiszté­ről Bőbei Ferenc pénzintézeti igazgató is, súlyos családi viszonyaira és betegségre hivatkozva. Tőle is őszinte megbecsüléssel és szeretet­tel búcsúzik a szövetség. A volt tanárok holttestének átszállítási ügye a befejezés stá­diumába jutott. Pécs szab. kir. város megértő polgármestere minden lehetséges kedvezményt megadott a Diákszövetségnek, hogy magasz­tos tervét megvalósíthassa. Mos már csak az átszállítás napját kell ki­tűznie, hogy az iskola kegyeletes ténykedése megtörténhessék. A nyil­vános kegyeleti ünnepséget az ősszel tartjuk meg, amikor már állni fog a sírokon a hajdani tanárok emlékét megörökítő hatalmas obeliszk. A Szövetség az év folyamán 2 választmányi ülést tartott, amelye­ken a folyó ügyeket intézte el. Az idei közgyűlést július hó 2-ára tűzte ki a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. A meg­üresedett tisztségek betöltése. 3. t itkári beszámoló. 4. Pénztárosi jelen­tés. 5. A számvizsgáló bizottság jelentése. 6. Költségelőirányzat a kö­vetkező évre. 7. Esetleges indítványok. Ez évben a következő kiváló előmenetelő tanulókat jutalmazta meg a Diákszövetség: Rónaky László VIII o., Steinberger Ernő VIII. o., Pete Kálmán VII. o. tanulókat egyenkint 40—40 pengővel és Ritscher György III. B. o. tanulót 30 pengővel. Adományok. Az egyetem rectora az intézet énekkarának 100 pen­gőt adományozott az egyetem ünnepi miséin és közgyűlésén való rész­vételéért. A Budai Külv. Kath. Kör 15 pengőt küldött ugyancsak az intézeti énekkarnak nagybőjti felolvasó estjén való szerepléséért. A Reáliskolai Diákszövetség összesen 150 pengővel jutalmazta az intézet 4 jeles előmenetelő tanulóját. A Tulipán Asztaltársaság egykori el­nöke, néhai Simon Béla ny. reáliskolai tanár emlékére létesített ala­pítvány 50 P kamatát az idén is azzal juttatta el az intézet igazgató­ságához, hogy volt elnöke halálának évfordulóján jutalmazza meg azt a Vili. vagy VII. oszt. tanulót, aki az iskolai év folyamán a történelem­ből a legszebb eredményt mutatta fel. A Pécsi Takarékpénztár Elnök­sége az átmenetileg szüneteltetett Gründler-féle reáliskolai jutalomdíj- alapítvány kamatainak pótlására 50 pengőt szavazott meg. A Dunán­túli Bank Igazgatósága az Ifjúsági Segélyző Egyesület javára 20 pen­gőt küldött hozzánk. Intézetünk egykori növendéke, Élek Károly, a Budapest—Lágymányosi gyorsíró- és nyelviskola vezető-tanára 10—10 pengőt juttatott iskolánknak, hogy megjutalmazzunk egy a gyorsírás­ban és egy a franciában kiváló előmenetelt tanúsító tanulót. Az 1923-ban érettségizett osztálytársak 10 éves találkozójukon 25 pengőt adományoztak az intézetnek, egy jeles előmenetelő és jó viseletű 3*

Next

/
Thumbnails
Contents