A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1931-32. Tanévi Értesítője
Lenni vagy nem lenni
Lenni vagy nem lenni. A március 15 -i iskolai ünnepélyen elmondta Wernitz István tanár. A történelemkutatás olyan eseményekhez is eljut, melyeknek törvényszerűségét nem tudja felfejteni. A megmagyarázhatatlan nagy véletlen, mely át meg átszövi a történelem folyamatát, csak összefüggések, periodikus hasonlóságok néhány mérföldkövét mutatja s ezek segítségével szorítja a rendező kéz korlátok közé az emberi történés végtelenségét. A magyar történelemben ezek a mérföldkövek a periodikusan ismétlődő, nagy nemzeti katasztrófák útjelzői. A katasztrófák nemzete vagyunk. Ha a történetbölcselő, mint a gyógyszert kereső orvos, a'-politikai katasztrófák különböző nemeit akarná tanulmányozni, csak végig kell járnia a lechmezei, a mohi, a mohácsi, a nagymajtényi, a világosi csatateret, majd a trianoni kastély termeit s feltárulnak előtte a végzetes katasztrófák okai. Ez okok felfejtése azt mutatja, hogy a társta- lan magyar puszta létét, józan eszének törekvéseit hányszor rombolták le a minden okot és okságot letipró szenvedélyek. Magyarország helyzeténél fogva a katasztrofális történelmi események országútján fekszik. A Dunamedencében a magyar előtt egyetlen faj sem tudott gyökeret verni. Római, gót, gepida, avar és szláv törzsek felőrlődtek a Dunavölgyének harcaiban, egymást felváltva tűntek el e gyilkos légkörben. Megejtő, hogy ez átjáró területen, e folyton öldöklő völgyben egyedül a magyar tudta végérvényesen megvetni a lábát, egyedül a magyar tudott itt államalkotó erőt képviselni! Micsoda életlendület, micsoda megvíhatatlan titkos energiák működhettek itt! — Hogy ez a nemzet a nagy összeomlások után mégis mindig talpra tudott szökkenni, hogy nagy vezéregyéniségeinek akarata s az egész fajban rejlő szívósság mint dokumentálta a múltban ezt a folyton megújhodó élniakarást, a legragyogóbban azok az események mutatják, melyeknek március tizenötödikén üljük emlékünnepét. A két mérföldkő, Nagymajtény és Világos közt elterülő út történelmünknek különös kora volt. Milyen volt Magyarország arculatja a 18. század fordulóján? Állami életet nem élhetett, magyarul csak a jobbágy tudott, a magyar társadalom törzse, a nemes-birtokos ember is oly szegény volt, hogy szobájába becsurgott az eső, az országutakon tengelyig érő a sár — s földbevájt kunyhókban húzódtak meg a rosz- szul táplált földmíves arcok. A gazdasági és kereskedelmi élet bénul- tabb volt, mint ma. A szegénység nyomán beállt a teljes mozdulatlanság, a sztatikus állapot. Lehetett-e szó ily körülmények között szellemi életről, haladásról? Kármán József szomorú kultúrképet festett erről a korról. A nemes ember szűk látókörére mint jellemző tünetet említi, hogy odahaza ül kuckójában, hogy egész életében a szomszéd megye
