A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1926-27. Tanévi Értesítője
Az ifjúsági egyesületek működése
28 12'4 mp., 2. Ambrus 12'8 mp., 3. Bengerno 12'9 mp. — 200 m. futás: 1. Czopf 26 mp., 2. Vadon 27 mp., 3. Ambrus. — 400 m. futás: 1. László B. 62'1 mp. 2. Brücker J. 62'2 mp, Uj Gyula a sportkör vez. tanára. A Magyar Ifjúsági Vörös Kereszt reáliskolai csoportja a tanév elején, szept. 18-án alakult újjá 130 taggal. Az év folyamán iparkodtunk mindazt megvalósítani, amit viszonyaink megengedtek, A tagok résztvettek a 18 hétig tartó egészségügyi versenyben és ebből Lengyel György II. és Haksch András IV. o. tanulók kerültek ki győztesen. A verseny célja, hogy a tanulókat hozzászoktassa a tisztaság szeretetéhez, egészségünknek, legfőbb kincsünknek az ápolásához. Karácsonykor a pécsi csoportokkal együttesen tartottuk hagyományos kézimunka-kiállításunkat, illetve vásárunkat, amely ez évben is igen szép erkölcsi és anyagi sikerrel járt. Tanulók jutalmazására a bevételből 80 pengőt fordítottunk, a fennmaradó összegből pedig a további munkához szükséges anyagot szereztük be. Az 1. o. tanulói a philadelphiai i. v. k. csoporttal állnak levelezésben, ahonnan szép albumot kaptunk, amit hasonlóval viszonoztunk, képekben ismertetve benne városunk nevezetességeit. Május hó 3-án rendeztük Riegler Ernő orgonaművész közreműködésével orgonahangversenyünket, a Balaton partján építendő „Nyaralóház“ alapja javára. Ezen alap létesítésével a gyermeknya- raltatást kívánjuk hatékonyan előmozdítani. Az országos központ vezetősége szorgalmuk és munkásságuk elismeréséül a vör. kér, bronz érmével tüntette ki Kundelein Ferenc és Incze Gyula III. o. tanulókat; Kiss Károly és Lovrics Béla II., Kundelein Antal III. és Krauss Henrik IV. o. tanulók pedig elismerő oklevelet nyertek. Szolgáljon nekik örömükre, a többi tanulónak pedig buzdításul a további munkára. Dr. Varga Gábor tanár elnök.