A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1915-1916. iskolai évről

Messik Béla: Az anyag és elektromosság

- 28

ami már az alchimisták törekvése volt, akik a különböző elemekből aranyat akartak csinálni, tehát elemeket átváltozíatni egymásba. Az elemek átváltozásának tanával a chemiának és az atomelméletnek ismét egy alapvető tétele dől meg, mely szerint az elemek változatlanok, egymásba át nem alakíthatók. Az uj gondolathoz mindjobban hozzá kell szoknunk, amire különben a közelmúlt kutatásai is mindjobban kényszerítenek bennünket. Most folynak olyan kísérletek (Ramsay), melyekben úgy látszik, sikerült nem radioaktív elemeket is egymásba átváltoztatni.

Még csak annyit jegyzek meg, hogy az atombomlás jelenségei jól megegyeznek az atomok belső szerkezetéről szóló fentebb vázolt elmélettel, hiszen az utóbbinak megszerkesztésénél a többiek mellett a radioaktivitás jelenségei szolgáltak alapul. Ha az anyagot a pozitív ionból és az elektronokból a leírt módon felépült atomokból állónak tekintjük, nem okoz nehézséget annak elképzelése és megmagyarázása, miként pattannak szét az atomok alkatrészeikre, miként lökik ki a sugárrészecskéket magukból és hogyan emelkedik ezen robbanásszerű jelenség követ- kezményeképen az anyag hőmérséklete.

*

Az anyag szerkezetének elmélete, melyet ismertettem, tökéletességre nem tart igényt. Nem lehet az tökéletes, mert a kutatás anyaga nincs még kimerítve, de nem is lehet. Amit eddig a kérdésre vonatkozólag felszínre hoztak, talán csak egy igen kicsiny része annak, ami még_ ezután fog lelki szemeink előtt felderülni. Hiszen ez mindössze csak há. rom évtized munkája még. Ennek még sok uj tapasztalathoz fog kellen1 simulnia és sok próbát kiállnia. De ha meggondoljuk, absolut értelemben tökéletes nem is lehet soha. Mert mit jelentene az, ha azt mondhatnék róla, hogy ez az anyag szerkezetéről tökéletes képet nyújt nekünk ? Azt, hogy nincsen az anyaggal kapcsolatos egyetlen kérdés sem, melyre vonatkozólag a legapróbb részletekre kiterjedő, kimerítő tájékoztatással ne tudnánk szo'gálni. De ez egyértelmű volna azzal, hogy világos és szabatos ismereteink volnának az anyag végső mibenlétéről. Ez pedig, mondhatjuk, teljes lehetetlenség. Ez magában hordozná az ember problémái legtöbbjének megoldását, ez az emberi tudás olyan mérvű tökéletesedése volna, melynek lehetőségében nem merünk hinni.

Akkor hát miért is alkotunk magunknak ilyenféle elméleteket, ha azok úgyis meg fognak változni és ha tökéletesek nem is lehetnek ?

Azt hiszem, nem nehéz a kérdésre válaszolni, mert nem is egy felelet kínálkozik, hanem sok.

Úgy vagyunk az anyag problémájának megfejtésével, mint az emberi ideálokkal : törekszünk megközelíteni őt, hozzáférkőzni, szeretnénk elérni — de nem vagyunk rá képesek. Ez nem lehangoló, ez benne az érdekes, ez a szép. Ez feltüzel, ez izmokat acéloz, akaratot edz, mert hajtanak bennünket ösztöneink. Vágyódunk az ideál után, mert a szépnek, harmonikusnak megtestesülését sejtjük benne ; vágyódunk a tudás után, mert a tökéleteshez akarunk eljutni általa. Bizonyos, hogy ha egyszer sikerülhetne végcélunkat elérni, a győzelem mámorából fölocsudva az első érzésünk az volna, hogy — sajnálnék, hogy a végcél utáni küzdés már csak a múlté. Kűzdjünk magáért a küzdésért, keressük az igazságot az igazságért és leljük örömünket magában a kutatásban, a vele összekötött munka szépsége kedvéért.